Amikor közvetlenül házasságkötésünk után egy időre a párizsiak vendégszeretetét élveztük, rettentően irígyeltem a franciákat, hogy náluk van "Múzeumok Éjszakája". Meg hosszú sor minden kiállítás idején. Én is beálltam csaknem mindegyikbe és szégyen ide vagy oda, szinte jobban megismertem Párizs múzeumait, beleértve a kicsiket is, mint a budapestieket.
Azóta eltelt pár év. A múzeumok szerencsére kénytelenek versengeni a közönség kegyeiért és jobbnál jobb kiállításokat szerveznek. A hab a tortán, hogy ötödik éve már itthon is megrendezik azt a bizonyos irígylésre méltó napot, a Múzeumok Éjszakáját.
Jövőre a gyerekek is velünk tartanak, ha nem is az éjszakai programokra de a kora estiekre minden bizonnyal. Most szombaton Zoltánnal kettesben vágtunk neki a programoknak. Úton útfélen dícsértük a szervezést és mérgelődtünk, hogy összesen öt óránk van, hogy képtelenség válogatni a jobbnál jobb programok közül. Azért egész jól megegyeztünk. A Deák térnél tettük le autónkat. Onnan a külön erre a célra indított múzeum járaton zötyögtünk Budára. Tele volt hozzánk hasonlóan izgatott karszalagos belépős utassal.
Említettem, hogy nehéz dolgunk volt a program összeállításakor. Több oka is van. Egyrészt, amióta szülők lettünk némileg háttérbe szorult a múzeumlátogató program, a babakocsi biztos kötelékéből kiszabadult gyerekekkel nem szívesen mentünk vitrinek és egyéb felbecsülhetetlen értékkel bíró tárgyak közé (elevenen él bennem a tihanyi babamúzeum látogatásunk, amikor inkább teremőr voltam, mintsem látogató), kettesben pedig ha éppen kimenőt sikerült szerveznünk, valahogy mindig más program került előtérbe. Hannával persze már élmény egy-egy kiállítást végignézni és nemsokára a kicsikkel is elkezdhetjük.
A rutinosabb "múzeumok éjszakázói" azt mondják, hogy aki egy este alatt négy múzemot végigjár, az ügyesen szervezte a körutat.
Nos, engem a legjobban a Semmelweis múzeum érdekelt. Fogalmam se volt ezidáig, hogy a Tabán mellett egy orvosi múzeum bújik meg. A gyűjteményen kívül az előadás beharangozója fogott meg, nevezetesen "A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum ez évi Szent Iván-éji programjának középpontjában hetérák, kurtizánok és éjszakai pillangók állnak. Németh György zseniális és egyben szórakoztató előadása egy athéni kurtizánról meg az ehhez kapcsolódó összes pajzánságról, emlékezetes és tanulságos prezentáció volt, amit a nagy meleg ellenére mindenki végighallgatott.
Innen a Várba indultunk, ahol az év kiállítása díjjal büszkélkedhető szikla kórházat néztük volna meg, de sajnos az év leghosszabb sorát is magáénak tudhatta aznap éjjel, így inkább a magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum felé vettük az irányt. Meggyőztem Zoltánt, hogy nézzük meg a Földalatti múzeumot is ha már ott vagyunk, mert kb. 10 éve terevezem, hogy beugrom a Deák téri metroállomáson található kis helyiségbe, ami kiderült nem is olyan piciny és bizony nagyon igényes. A párizsi metróról készült életképek láttán pulzusom az egekig szökött. A kontinens első földalattija a miénk, magyaroké. Érdekes volt látni az építkezés előkészületeit, az építési naplót és a fa kockákat, amivel az Andrássy út volt valaha
kirakva és amiről annyit tanultam az idegenvezetői gyorstalpalón, hogy a betanult klisé mondatok azonnal előjöttek emlékeimből.
Metróval mentünk tovább aztán ismét elkanyarodtunk eredeti úticélunktól, mert megláttuk a OSA Archívum/Centrális Galéria, korábban Konzumex áruház, még korábban Goldberger ház bámulatos átalakulását és az ajtóra kifüggesztett programot, miszerint ott ma bemutatják a világ egyik legnagyobb hidegháborús gyűjteményét. Kár lett volna kihagyni, ismét nagyon lelkes és profi idegenvezetésben volt részünk.
Óráinkra pillantottunk és bizony már elmúlt éjfél, mire az áhított Utasellátós és Sacher tortás kiállításra megérkeztünk a Kereskedelmi Múzeumba. Ittam volna egy kávét de a sors fintora, hogy éppen a vendéglátást bemutatni hivatott múzeum büféjében nem lehetett kapni az egyébként életmentő nedüből.. Viszont azt a bizonyos utasellátós csokirolót,- amit gyerekkoromban imádtam és szerintem ezzel legtöbb kortársam ugyanígy van- igen. Ezzel az ízzel a szánkban néztük végig a Sacher torta és Hotel dicsőségéről szóló kiállítást majd az Utasellátó 60 nevet viselőt is. Igazi gyöngyszem ez a múzeum is, ezentúl méginkább odafigyelek rá, annális inkább, mert remek gyerekprogramokat is szerveznek.
Emléket is hoztam haza magammal. A nagy sietségben a liftajtó rácsukódott combomra, ahol most egy ideig egy hatalmas kék folt éktelenkedik. Sebaj. Akárhányszor ránézek eszembe jut, hogy mennyire klassz volt ez az éjszakai kiruccanás Zoltánnal kettesben.
Ha meg elmúlik, majd elolvasom ezt a fejezetet.