Sokszor megkapom csak úgy barátságból, hogy nekem nem is három,hanem négy gyerekem van. A negyedik történetesen fiú és Zoltánnak hívják. Nos, én ilyenkor egyetértek és azonnal felelevenednek bennem a lányokkal együtt elkövetett csínytevések, pici rosszalkodások, amiben Zoltán sokkal inkább a cinkostárs, mintsem a szigorú apa szerepet tölti be.
Nem gondoltam volna, hogy a ma délelőtti esetből blog bejegyzés születik, de azt gondolom megérdemli a történet, hogy megörökítsem, mert amióta hazajöttünk folyton eszembe jut, megmosolyogtat és a lányok is emlegetik.

Általános kabát és más téli ruha beszerzésére áldoztuk az értékes vasárnap délelőttünket, de hát nincs mit tenni, a tél beköszöntött, az átmeneti kabátokat ugyanazzal a mozdulattal, amivel elővettem, vissza is pakoltam, és nemrég döbbentem rá, hogy milyen nagyot is nőttek lányaim egy év alatt. Mégsem járhatnak boka fölé érő nadrágban és rövid pulcsiban.
Legnagyobb meglepetésünkre a boltosok máris elkezdték karácsonyi csecsebecsékkel feltölteni a polcokat. Úgy veszem észre évről évre egyre korábban kezdik az ünnepi előkészületeket és csak remélni tudom, hogy jövőre nem esik egybe az iskolakezdéssel. Kicsit megrémülök, zakatol az agyam, hogy milyen dátumot is írunk, ugyanis amióta gyerekeim vannak sosem tudom pontosan. Szívesebben láttam volna még az őszi dekorációkat a polcokon, és eszembe jutott, hogy idén még nem is faragtunk Halloween tököt, pedig minden évben szoktunk, aztán rájövök, hogy de hiszen nem is vagyunk elkésve vele..Még csak október közepe van.
Az egyik kedvenc dán lakberendezési boltomban is adventi előkészületek folytak... Amíg én célirányosan nézelődtem, a lányok a giccses, -de nekik annál értékesebb- mikulásokkal játszadoztak. Jutalmul, amiért viszonylag türelmesen várakoztak, leemeltem a felső polcról egy plüss békát, ami, ha megnyomjuk a tenyerén lévő gombot, azonkívül, hogy elénekli a Jingle bells-t, még ugrál is. Mondanom se kell, hatalmas tetszést aratott a gyerekek körében és míg ők a békával együtt dúdolták a dalt, én azon töprengtem vajon kinek az otthonát díszíti majd ez a méregdrága karácsonyi béka, kik fognak ugyanúgy lelkesedni érte, mint a lányaim ott a bolt szőnyegén és azon is elgondolkoztam, hogy vajon hogy bírják majd az eladók/pénztárosok idegekkel, azt,hogy naponta három vevő biztosan megnyomja a gombot ha egyszer ott virít a mancsán, hogy "PRESS!"
És megérkezett Zoltán, aki csak papíron 35, valójában sokkal kevesebb, főleg ha a lányok veszik körül és legalább ugyanúgy unja a vásárlást,mint ők. Komolyan mondom előbújik belőle a kisördög. Tudjátok mit csinált? Szépen sorban megnyomta a polcon lévő összes béka összes tenyerén lévő összes gombot, hogy kánonban szóljon a dal, vagyis békakórust varázsolt és talán még vezényelt is nekik. Ezt már nem láthattam,mert az ágynemű részleghez menekültem, ezzel is jelezve, hogy semmi közöm az egészhez. Magamban viszont nagyon-nagyon kuncogtam. És utána is még sokáig. Az autóban is, összeszorított fogakkal. Mert ilyet nem illik csinálni. Szegény eladók és szegény vásárló nénik meg bácsik. Micsoda viselkedés ez?
Most, hogy nincs itt a közelemben nagyon nevetek és gyanítom ez a ronda békakórus jut eszembe sokáig, ha meghallom a Jingle Bells refrénjét, és még az is lehet, hogy ha leértékelik, titokban veszek egyet csak úgy az emlék kedvéért.