Kb. két hét múlva, az egyik legolvasottabb női hetilapban (NL) megjelenik egy félig komoly félig vicces cikk, arról, hogy milyennek képzeljük el mi nők az igazi férfit, mi kell ahhoz, hogy valaki közülük kiérdemelje az álom jelzőt. A cikk attól is érdekes és talán hiteles, hogy kíváncsiak voltak miként vélekedik az ideális férfiról öt különböző korosztályból való hús vér nő. Egy a húszas éveiben járó -, egy harmincas -, egy negyvenes - és egy ötven körüli hölgy ült le egy nap egy asztalhoz, hogy megvitassa ezt a kardinális kérdést, amin bizonyára a legtöbb nő élete során párszor elgondolkozott. És hát igen. Én is az asztalnál ültem és képviselhettem a nem is tudom hányas korosztályt..maradjunk annyiban,hogy a harminc és negyven közöttit. A teraszon eltöltött beszélgetés felüdülés volt a számomra hiszen addig ismeretlen hölgyekkel(és két helyes újságíró fiúval) folyt a vitázás, eszmecsere, érvelés.
Péntek estére szervezték a fotózást, mert egy cikk mit sem ér jó kis képek nélkül. Életem során volt szerencsém már hasonló eseményen részt vennem, így tudtam, hogy a sminkelés és pózolás jóval több, mint egy órás elfoglaltság lesz, ahogyan abban is biztos voltam, hogy éppen ezért Zoltán segítsége elengedhetetlen lesz.
Hát nem csalódtam benne. Azonkívül, hogy vállalta, hogy munkából való hazajövetele után elröpít Budára, még egy meglepetés programot is beiktatott a várakozási idő tartalmas eltöltése érdekében, ez pedig nem más volt, mint az új Halász Judit koncertfilm, amit a legtöbb moziban már javában vetítenek és ami éppen jó időpontban, negyed nyolckor kezdődött egy szintén budai moziban. A kicsik első mozis élménye így apukájukhoz fűződik, de ami ennél még felejthetetlenebb, az az, hogy a gyerekek szemszögéből nézve kissé késői kezdésnek köszönhetően privát vetítésben volt részük, azaz a hatalmas nézőtéren senki más nem volt jelen. Noémi kicsit nehezményezte is, mert én azt ígértem neki, hogy bizonyára sok kisgyerek lesz kíváncsi a filmre rajtuk kívül. Elfeledkeztem arról az apróságról, hogy normális szülő viszonylag ritkán viszi el kicsi gyerekét esti vetítésre egy pénteki napon.
Ezalatt én a korábban kiválasztott férfi ideálomat ölelgetve pózoltam a fényképezőgép előtt és csak megnyugtatásképpen írom le, hogy az úr ugyan életnagyságban létezett, de papírból.


Mire a mozinak vége lett, a fotózás is nagyjából befejeződött. A lányok szemmel láthatóan nem értették hová csöppentek, anyukájuk kikkel és minek mosolyog és főleg azon csodálkoztak, hogy miért hevertek szétvagdalt papír bácsik a műteremben mindenütt..
Hazafelé úton az autóban Zoltán elmesélte, milyen remekül sikerült az apa-lányok "bondingolás" és hogy külön jó volt, hogy hangosan énekelhettek, tapsolhattak, kommentálhatták a vetítés alatt az eseményeket, hiszen nem zavartak senkit sem. Abban is egyetértettünk, hogy Halász Judit meg persze Bródy is valami utánozhatatlant alkotott és meghatódtunk azon az érzésen, amiről dal is született, azazhogy minden felnőtt volt egyszer gyerek és ezek a felnőttek is Halász Judit dalain nőttek fel, most pedig mi visszük a saját gyerekeinket a koncertjeire..és ez az egész még mindig olyan nagyon-nagyon hihetetlen. Nekem még azt is bevallotta, hogy potyogtak a könnyei, amikor ez a rész következett:

A dal ugyanaz marad

Lehet, hogy tévedek, de olyan ismerős vagy nekem
Találkoztunk mi már valami vidám zenés helyen?
Nem emlékszem pontosan, hiszen nagyon rég lehetett
és nem ült melletted még az a tündéri kisgyerek.

Óh igen, valamit sejtek én, bár biztos nem vagyok
Sok-sok évvel ezelőtt te ültél éppen ott
Ugye te voltál az a kisleány, aki hangosan énekelt
és nem is vetted észre talán, hogy mindenki rád figyelt

Én énekeltem egy dalt és te énekeltél velem
A lámpák fénye felragyogott csillogó szemeden
Ha a gyermekedre nézel, látod, az idő hogy szalad
hiszen minden változik, de a dal ugyanaz marad

Látod, nekem is már régen felnőtt a kisfiam
és nem múlt el felettem sem az idő nyomtalan
De sosem fogynak a gyerekek, akik kérnek szüntelen:
hogy Jutka néni legyen szíves, énekelj nekem!

S én újra kezdem a dalt és ti énekeltek velem
A lámpák fénye felragyog a csillogó szemeken
Ha a gyermekeinkre nézünk, látjuk, az idő hogy szalad
hiszen minden változik, de a dal ugyanaz marad
hiszen minden változik, de a dal ugyanaz marad

Hull a hó és hózik, Micimackó fázik
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik...

Aztán én beszéltem arról, hogy mi minden járt a fejemben, amikor a (nekem) ideális férfit kellett jellemeznem. És ahogy soroltam a tulajdonságokat, már majdnem hazaérve rájöttem, hogy amiről vagy akiről beszélek, ott ül mellettem. Egyáltalán nem tökéletes és persze van egy csomó hibája meg tulajdonsága, amivel időnként az őrületbe kerget, de mégiscsak ő az én emberem, akivel bármikor elénekelhetem, hogy..

Pár éve még, vagy régebben talán,
a nézőtéren ült egy fiú, és egy kisleány.
Még nem ismerték egymást,
csak hallgatták a dalt és néhány sor
a kis szívükben nagy vihart kavart.
Mert arról szólt a dal, hogy eljön az idő,
amikor majd minden rossz gyerek nagyra nő.
S ha nem tanulja meg, hol van a határ,
romba dönt majd mindent, ami körülötte áll.

Refrén:
Minden felnőtt volt egyszer gyerek,
s felnő majd az új gyerek sereg.
Többet, jobban törődjetek velünk,
mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk.
Ha nem neveltek jól, akkor majd rosszabbak leszünk.

Felnőtt ma már, a kisfiú, s a lány.
Láthattad őket egymás oldalán.
Színházba járnak, és könnyen meglehet,
hogy mellettük ül, néhány új kisgyerek.
És itt vannak ők, sokat megélt szülők,
kik mindig elmesélik, miként volt azelőtt.
Remélem tudják ma már, hogy hol vamn a határ,
hol minden józan ember bölcsen megáll.

Refrén:
Minden felnőtt volt egyszer gyerek,
s felnő majd az új gyerek sereg.
Többet, jobban törődjetek velünk,
mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk.
Ha nem neveltek jól, akkor majd rosszabbak leszünk.