Majdnem az egész óvoda tudta, hogy október 15-én van Zoltán születésnapja. Hanna újságolta el fűnek fának, így aztán nem lepődtem meg azon, hogy Bogi, Imola, Lilla és még sokan mások boldog születésnapot kívántak Hannán keresztül apukájának.
Ani néni, a dadusok gyöngyszeme azzal fogadott, hogy Hanna kérésének eleget téve segített neki a születésnapi ajándék megvalósításában, azaz közösen elkészítették Zoltán ovis jelét, a vitorláshajót méghozzá varrásos technikával. Ezt rejtegettük aztán egy napig lányommal, hogy ő lehessen reggel az első, aki felköszönti apukáját.
Aztán persze szokás szerint megérkeztek a kicsik is az ágyunkba és boldog szülinapot kiáltásokkal puszilgatták Zoltánt, majd a reggel folyamán még az asztalra felállva kórusban, az én vezényletemmel újra előadták az ismert szülinapi dalocskát. Az ünnepelt pedig szerintem pont arra gondolt, amire én, vagyis, hogy 35 éves korára három tündéri kislánnyal büszkélkedhet és ez bármilyen ajándékkal felér.
Nos, be is kellett érnie ennyivel, ugyanis a nagy napra erős végtagfájdalmakkal és torokfájással ébredtem, így az estére betervezett meglepetés programot fájó szívvel de le kellett mondanom. Kis se mozdultam aznap és még torta sem került az asztalra, sőt az ajándék könyvért is magának az ünnepeltnek kellett elmenni a Pólusba, de ami késik nem múlik, igenis megpróbálom idén is emlékezetessé tenni Zoltán születésnapját. A különleges este, ugyanis minden csütörtökön várja az érdeklődőket, így minket is, addig csak arra kértem férjemet, bízzon bennem vakon is....