RSS

2009. június 30.

Ha még mindig esik





..akkor lehet Eiffel tornyot építeni legoból minta alapján és izgulva, hogy nehohgy kitörjön az egyik lába. Csodálni Zoltánt, ahogyan irányítja az építkezést és együtt nevetni ha összedől.

Aztán lehet palacsinta partyt tartani bátyám családjával. Simon keveri, süti, mi asszonyok töltjük, a lányok és Zoltán pedig kiabálnak, hogy kakaósat kérünk!

2009. június 28.

Erdei vasutazás








El lehet képzelni milyen lelkes túrázó vagyok ha a kirándulás szó hallatán a kullancs az első dolog, ami eszembe jut. Persze betudható ez annak is, hogy anya vagyok és féltem a gyerekeimet a rusnya fekete bogár által terjesztett betegségektől. Szóval jól befújtam a lányokat kullancsirtóval, hogy aztán Zoltán zseniális ötlete nyomán kiruccanjunk Királyrétre. Kismaroson letettük az autónkat és a precíz úttervezésnek köszönhetően még egy kávéra, ropira is volt időnk mielőtt felszálltunk az igazi fapados, kedves kis erdei vasútra. Kattogtak a kerekek, mint a dalban annak a bizonyos Zsuzsi vonatnak és a gyerekek is vígan énekeltek minden általuk ismert vonatos és erdővel kapcsolatos dalt. Minden élmény volt nekik. A mellettünk elsuhanó autók, aminek integetni kellttt, az erdő, a patak, és a kalauz bácsi is, aki türelmesen beavatta a lányokat a jegylyukasztás rejtelmeibe. A törött szárnyú pillangó, a szarvasbogár mind arra késztette őket, hogy leguggoljanak, és így kis kört alkotva, közvetlen közelről szemléljék a kis csodákat.
Királyrétre érkezve azonnal a hajtánypálya felé indultunk, mert már az állomáson felkeltette érdeklődésünket a sínen futó szerkezet, amit bizony nekünk kell hajtani. Három lányunk felpattant hátra, jó magasan ültek és én nem győztem a lelkükre kötni, hogy kapaszkodjanak, mert bizony az első szakaszt félelmetes gyorsasággal tettük meg. Nemúgy a másodikat, ahol kis emelkedő nehezítette dolgunkat. Szorgalmasan tekertünk és szívtuk magunkba az oxigéndús erdei levegőt. Hatalmas élmény volt és szívesen mentünk volna még egy kört de addigra akkora sor keletkezett, hogy udvariasságból átengettük a hajtányozás lehetőségét a várakozóknak.
Innen a kb 400m-re lévő erdei játszótérre indultunk, ahol Hanna baravúros, majmokat megszégyenítő ügyességgel mászott, függeszkedett az általam életveszélyesnek titulált mászókán. Át is adtam a gyerekfelügyelettel járó felelősséget Zoltánnak és én inkább a kicsik csúszdázását kísértem figyelemmel.
A Morgó patak közvetlenül a játszótér mellett csordogál, természetes, hogy bele kell mártani a praclikat, köveket kell beledobálni. Azon se lepődtem meg, hogy Zoltán kitalálta, jó móka lesz átkelni a túlpartra a kavicsokon és faágakon egyensúlyozva. Kifejlett szarvasbogárban gyönyörködtünk és eszünkbe jutott Hanna kedvenc könyve, a Bogármesék.
Döntenünk kellett. Vagy játszunk tovább és hagyjuk, hogy elmenjen a kisvonat, abban a tudatban, hogy a legközelebbi kettő óra múlva érkezik, vagy szaladunk, hogy elérjük . A gyerekek érdekében inkább ez utóbbi mellett döntöttünk, így gyors léptekkel a kis állomás felé vettük az irányt. Aztán mégis maradtunk. Tegnap volt László nap. Heni, Laci felesége igen romantikus módon kitalálta, hogy aznap gyerekmentes nappal ünnepelnek és kirándulnak egyet Királyrétre. Szegények! Nem gondolták volna, hogy aznap velünk ebédelnek a Fáradt Vándor étterem árnyas fenyői alatt és meghitt beszélgetés helyett a mi és három lánykánk csicsergését is hallgatniuk kell. Arcukon nem látszott,hogy bánják a dolgot, mindenesetre megállapodtunk abban, hogy nemsokára együtt, már Balázzsal és Rékával, újból felfedezzük a környék adta lehetőségeket, szépségeket.
Dörgött az ég, de mi csak akkor álltunk fel az asztaltól, amikor már az esőcseppek is hullani kezdtek az égből. Ezúttal nem kisvonalttal, hanem Laciék autójával mentünk saját kocsinkig, Kismarosig. Onnan már együtt mentünk fel a Ciszterci Nővérek Monostorába, mert fülünkbe jutott az apácák által főzött lekvár és szörp híre, amiből vettünk is pár üveggel és amit stílszerűen egyszerűen csak az isteni jelzővel tudom illetni.
Finom, nyári záporban autóztunk haza, lányok hátul egy szempillantás alatt elaludtak miután válaszoltak a szokásos kérdésre vagyis, hogy Na lányok kinek mi tetszett a legjobban a kirándulásban?" Hannának a hajtányozás, Noéminek a vonatozás, Eszternek pedig a csúszdázás.
Kullancsot nem hoztunk haza magunkkal, ellenben csaláncsípés okozta hólyagokat Noémi térdén és kezén igen. Szegénykém hosszan sírdogált egy rosszul irányzott esés után, a gonosz levelek által okozott égető -, csípő fájdalomtól és csak akkor hagyta abba egy pillanatra, amikor önfeláldozó apukája maga is jól megmarkolta a gyógyászati célra is használt növényt.

2009. június 27.

Eső





Fiatal(abb) koromban recsegősre hallgattam Kern András lemezeit. Egyik kedvencem volt az Esik című dal, amikor a színész arról énekel, hogy mocskosul és rémesen esik az eső, és őrület, hogy nincs jó idő. Mostanában sokat dúdolom ezt a dalt. A lányok is énekelnek. Kórusban adják elő a zenebölcsiben tanult mondókát, miszerint "Esik az eső, kopog a jég, dörög az ég, villámlik lecsap..kisütött a nap."
Bevallom szeretem az esőt, igaz nem azt az ijesztő, szokatlanul vad változatát, amiben mostanában részünk van, bár abban is van valami romantikus már ha megússza az ember károk nélkül. Összebújni, hallgatni az esőcseppeket, a dörgést aztán szivárványt keresni. A kicsik szerencsére nem félnek a mennydörgéstől inkább izgatottá válnak a hatalmas felhők láttán és szeretik nézni ahogy szakadni kezd az eső. Néha meg is lehet ázni, sikongatni ahogy egyre vizesebb lesz bőrük, hajuk. Aztán meg fel a gumicsizmákat és indulhat a csigaszedéssel egybekötött pocsolyázás.
Az esős időszaknak köszönhető, hogy nem bírok magammal és szinte minden helységben valamilyen változást hozok létre. Így történhetett meg, hogy Zoltán munkából való hezatérése előtt pár perccel, éppen nálunk vendégeskedő bátyámat és feleségét arra vettem rá, hogy tologassuk át a behemótnak látszó, de valójában könnyű ülőgarnitúrát és foteleket a nappali közepére és tegyük át a nyitott polcokat a fal mellé, amit aztán pakoljunk tele az amerikai filmekben látott módon a családi fotókkal. A Kubából hozott két élénk színű kép is végre felkerült a lépcsőfeljáróhoz. A legnagyobb változás azonban az, hogy a lányok egy szobában alszanak, olyan lánykollégiumos módon, azaz a három ágyacska egymás mellett helyezkedik el. Az ágyhoz passzoló éjjeliszekrény és kislámpa még hiányzik a teljes átváltozáshoz, ahogyan a falfestés is, de legalább már a fejemben megvalósult a terv. Magam is megleődtem azon, hogy milyen simán ment az átállás. A kicsik nagyon nagy szeretettel fogadták Hannát, aki pedig nagyon nagy szeretettel ment hozzájuk. Piros pontokat adok a fegyelmezett, gyors elalvásért. Egy kis susmusolásért, nevetgélésért persze nem jár pontle(el)vonás de viháncért már igen.
Egyetlen szépséghibája van a dolognak. Noémit éjjel legalább háromszor kell felszednem a földről, ahová lepottyan forgolódás közben és ahol békésen alszik tovább. Édes, hogy nem veszi észre, hogy felpakolom az ágyára. Eszterrel ritkábban történik meg de a forgatókönyv ugyanez. Tudom, feltalálták már a leesésgátlót de nekünk nincs olyan és hiszem, hogy ezt is meg lehet tanulni, ahogyan Hanna is megtanulta hajdanán. Szóval rendezkedem, rámolok és játékokat válogatok, mert rákerestem a google-on hogy "hogyan foglaljuk le/el a gyerekeket esős időben?", amire ki is jött egy csomó jó ötlet, hogy csak egyet említsek, szelektáljuk a felhalmozódott gyerekjátékokat.
Itt a meggyszezon. Önmagában nem annyira kedveljük ezt a gyümölcsöt, így meggyes pitét sütök inkább belőle. És hogy ne legyen unalmas, a gasztroblogokban keresgélve különböző variációkat próbálok ki, mint például legutóbb a csokival gazdagított változatot.
Az esős időnek köszönhetem azt is, hogy nem hagytam magam és csakazértis megtanultam értelmezni a nagy origamikönyvben lévő hajtogatási módokat, így már nemcsak Vivien aratja le a hajtogatásért járó babérokat. Stílszerűen az esőcsepp manócska a legnépszerűbb figura. A lányok lelkesen színezik ki és rajzolnak szemet, szájat, orrot a manónak.
Nem tehetek róla, szeretem az esőt. A minap Hanna is ugyanezt vallotta magáról. Csak úgy, spontán, hogy "Anya! Én úgy szeretem az esőt is. Szeretem hallgatni a kopogását. Elaludni is jó a hangjára. Meg csak úgy, itthon lenni."
Megkérem Zoltánt, töltse le azt a Kern számot. Talán Hanna is megkedveli.

2009. június 23.

Szigetelés







Az is jó a nyárban, hogy az ember alig tud választani a sok program között. Hogy az okozza a legnagyobb sztresszt, hogy eldöntsük, hogy a hétvégén fesztiválra menjünk vagy inkább a T-Com gyerekszigetre. Ez utóbbi mellett döntöttünk most szombaton. Hanna az előző estét unokatestvérénél, Nórinál töltötte. Jól tudom,hogy pizsama partynak hívják azt, amikor a lányok fürdés, fogmosás után, már hálóingben, késő estig susmorognak,nevetgélnek az ágyban? Nem tudom, mindenesetre bátyám elbeszélése szerint elemlámpával világítottak, huncutkodtak, vihogtak és csak 11 órakor csendesedtek el. Az a jó ebben az unokatestvér találkozásban,hogy Hanna nála nagyobb, érettebb,okosabb, tapasztaltabb kislánnyal találkozhat, ez pedig Nóri, akinek issza szavait és utánozza tetteit.
Szóval azon a szombaton velünk tartott Nóri és bátyám Simon is, így összesen heten érkeztünk meg a csodás Megyeri hídon át az Óbudai Szigetre.
Ismét bebizonyosodott,hogy aki korán kel,ha aranyat nem is, de azzal egyenértékű időt nyer. Amikor odaértünk, még nem kellett kényelmetlenül sokat várakozni azért, hogy az állatsimogatóba bejussunk vagy éppen a falmászás élményét átéljék a nagyok. Természetesen nem maradhatott ki a ringlispir sem. Nevelési sikeremként könyvelem el azt a tényt, hogy a megbeszélt egy körhintázás után nem volt alkudozás, nyávogás, telhetetlenkedés. Helyette az egyik levesporos cég kanászruhás mesemondója mellé telepedtek le a lányok és így pihenték ki a fáradalmakat mindaddig, míg megérkezett a reklám ebéd és ezegyszer nem bántam, hogy ízfokozókat és egyéb számomra elfogadhatatlan adalékanyagokat is tartalmazott a hústekercsre halmozott szósz, mert bizony éhesek voltunk és ajándék ebédnek különben sem illik nézni a "fogát".
A T-com eszméletlen kreatív részt alakított ki magának. A legkülönlegesebb az óriási fából készült hinta hajó volt amit közös ringatózással együtt lehet megmozdítani, aztán ha ügyesen hangoljuk össze a mozgást félelmetes kilengést érzhet különösen a két végében álló "utas".
Noémi és Eszter remekül tűrte a megpróbáltatásokat és végre legálisan kiabálhattak, sikongathattak.
Később, amíg Hanna és Nóri kpróbálták magukat a falmászáson kívül más extrém sportban is, a kicsik a homokozóban szitáltak és a szivacsmedencében "lubickoltak".
Itt meg vizet osztogattak, így az italra se volt gondunk. Tele hassal mentünk a nagyszüleink korát idéző vándor vurstliba. Nagyok kézműveskedtek, kicsik hintalovaztak és a száz éves szekrényekből kialakított dobálós játékokban vettek részt. Simonnal meg is állapítottuk, hogy kis ügyességgel mi magunk is alkothatnánk ilyen megunhatatlan játékot, csak el kéne hozni Mendéről nagymamám szuhette szekrényét.
Elindultunk a parkoló felé, mert a lányok felváltva kezdtek ásítozni, de persze nem jutottunk túl messzire. Isteni fonom perecet vettünk és ettünk, majd lehorgonyoztunk a kreatív játékok sátránál, mert az egy olyan hely, ahonnan sosem sikerült üres kézzel távoznunk. Hannának ha csak tehetjük innen választunk játékot, mert amellett, hogy szórakoztató és gondolkodtató, észrevétlenül tanít is. Így aztán a család nagy kedvence a "rush hour" mellett egy újabb szerzeménnyel is gazdagabbak lettünk, nevezetesen egy zseniális magyar játékkal, aminek a neve Cubi Cup. csak zárójelben jegyzem meg, hogy a 8 éves kortól ajánlott játékkal Hanna kiválóan és okosan játszik és azt is megkockáztatom, hogy térlátása az enyémnél is jobb.
Az autóhoz ezután sem sikerült hatékonyan odaérnünk, mert útunkat kersztezte az a bizonyos hiper szuper játszótér, amiről az Anna és Petiben is lehet olvasni. Nos, itt a két nagy félelmet nem ismerve csúszott le a legvadabb csöveken . Szerencsére pár lépéssel arrébb, némileg szelídebb játékok, hinták várták a kicsiket, így csak háromszor kellett megígérnem, hogy ha nagyobbak lesznek, ők is lecsúszhatnak az óriáskígyókon.
Lufikkal a kezünkben, vidáman, énekelve ültünk be az autóba, ahol kettő perc után csak a sofőr, azaz Zoltán és bátytám volt éber állapotban.

2009. június 21.

Múzeumok éjszakája





Amikor közvetlenül házasságkötésünk után egy időre a párizsiak vendégszeretetét élveztük, rettentően irígyeltem a franciákat, hogy náluk van "Múzeumok Éjszakája". Meg hosszú sor minden kiállítás idején. Én is beálltam csaknem mindegyikbe és szégyen ide vagy oda, szinte jobban megismertem Párizs múzeumait, beleértve a kicsiket is, mint a budapestieket.
Azóta eltelt pár év. A múzeumok szerencsére kénytelenek versengeni a közönség kegyeiért és jobbnál jobb kiállításokat szerveznek. A hab a tortán, hogy ötödik éve már itthon is megrendezik azt a bizonyos irígylésre méltó napot, a Múzeumok Éjszakáját.
Jövőre a gyerekek is velünk tartanak, ha nem is az éjszakai programokra de a kora estiekre minden bizonnyal. Most szombaton Zoltánnal kettesben vágtunk neki a programoknak. Úton útfélen dícsértük a szervezést és mérgelődtünk, hogy összesen öt óránk van, hogy képtelenség válogatni a jobbnál jobb programok közül. Azért egész jól megegyeztünk. A Deák térnél tettük le autónkat. Onnan a külön erre a célra indított múzeum járaton zötyögtünk Budára. Tele volt hozzánk hasonlóan izgatott karszalagos belépős utassal.
Említettem, hogy nehéz dolgunk volt a program összeállításakor. Több oka is van. Egyrészt, amióta szülők lettünk némileg háttérbe szorult a múzeumlátogató program, a babakocsi biztos kötelékéből kiszabadult gyerekekkel nem szívesen mentünk vitrinek és egyéb felbecsülhetetlen értékkel bíró tárgyak közé (elevenen él bennem a tihanyi babamúzeum látogatásunk, amikor inkább teremőr voltam, mintsem látogató), kettesben pedig ha éppen kimenőt sikerült szerveznünk, valahogy mindig más program került előtérbe. Hannával persze már élmény egy-egy kiállítást végignézni és nemsokára a kicsikkel is elkezdhetjük.
A rutinosabb "múzeumok éjszakázói" azt mondják, hogy aki egy este alatt négy múzemot végigjár, az ügyesen szervezte a körutat.
Nos, engem a legjobban a Semmelweis múzeum érdekelt. Fogalmam se volt ezidáig, hogy a Tabán mellett egy orvosi múzeum bújik meg. A gyűjteményen kívül az előadás beharangozója fogott meg, nevezetesen "A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum ez évi Szent Iván-éji programjának középpontjában hetérák, kurtizánok és éjszakai pillangók állnak. Németh György zseniális és egyben szórakoztató előadása egy athéni kurtizánról meg az ehhez kapcsolódó összes pajzánságról, emlékezetes és tanulságos prezentáció volt, amit a nagy meleg ellenére mindenki végighallgatott.
Innen a Várba indultunk, ahol az év kiállítása díjjal büszkélkedhető szikla kórházat néztük volna meg, de sajnos az év leghosszabb sorát is magáénak tudhatta aznap éjjel, így inkább a magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum felé vettük az irányt. Meggyőztem Zoltánt, hogy nézzük meg a Földalatti múzeumot is ha már ott vagyunk, mert kb. 10 éve terevezem, hogy beugrom a Deák téri metroállomáson található kis helyiségbe, ami kiderült nem is olyan piciny és bizony nagyon igényes. A párizsi metróról készült életképek láttán pulzusom az egekig szökött. A kontinens első földalattija a miénk, magyaroké. Érdekes volt látni az építkezés előkészületeit, az építési naplót és a fa kockákat, amivel az Andrássy út volt valaha
kirakva és amiről annyit tanultam az idegenvezetői gyorstalpalón, hogy a betanult klisé mondatok azonnal előjöttek emlékeimből.
Metróval mentünk tovább aztán ismét elkanyarodtunk eredeti úticélunktól, mert megláttuk a OSA Archívum/Centrális Galéria, korábban Konzumex áruház, még korábban Goldberger ház bámulatos átalakulását és az ajtóra kifüggesztett programot, miszerint ott ma bemutatják a világ egyik legnagyobb hidegháborús gyűjteményét. Kár lett volna kihagyni, ismét nagyon lelkes és profi idegenvezetésben volt részünk.
Óráinkra pillantottunk és bizony már elmúlt éjfél, mire az áhított Utasellátós és Sacher tortás kiállításra megérkeztünk a Kereskedelmi Múzeumba. Ittam volna egy kávét de a sors fintora, hogy éppen a vendéglátást bemutatni hivatott múzeum büféjében nem lehetett kapni az egyébként életmentő nedüből.. Viszont azt a bizonyos utasellátós csokirolót,- amit gyerekkoromban imádtam és szerintem ezzel legtöbb kortársam ugyanígy van- igen. Ezzel az ízzel a szánkban néztük végig a Sacher torta és Hotel dicsőségéről szóló kiállítást majd az Utasellátó 60 nevet viselőt is. Igazi gyöngyszem ez a múzeum is, ezentúl méginkább odafigyelek rá, annális inkább, mert remek gyerekprogramokat is szerveznek.
Emléket is hoztam haza magammal. A nagy sietségben a liftajtó rácsukódott combomra, ahol most egy ideig egy hatalmas kék folt éktelenkedik. Sebaj. Akárhányszor ránézek eszembe jut, hogy mennyire klassz volt ez az éjszakai kiruccanás Zoltánnal kettesben.
Ha meg elmúlik, majd elolvasom ezt a fejezetet.

Apa is csak egy van






"Hanna! Tudod, ma van apák napja. Emlékszel hová rejtetted el az ajándékot, amit együtt készítettünk? Igen, szerintem is a "ma hagyunk aludni" kuponnak fog örülni a legjobban. Ilyet mindhármotoktól kap. Lehet, hogy sajnálni fogja, hgy csak három lánya van...
És mondd csak Hanna. Mi az, amit csak apával jó csinálni? Például fürdés előtt a bordásfalhoz hasonlító törölköző szárító fűtőtestre fel- és lemászni.
Autómosóba is együtt a legjobb menni. Meg persze sakkozni, SOLOzni is jó vele.
Ő a legjobb űrhajós kiképző a világon és persze csak úgy igazi a mutatvány velünk ha közben te olyanokat kiabálsz, hogy "Vigyázz! Leesik! Most evett! Jaj rossz nézni"
Szeretem ha a füvet nyírja, mert én is tologathatom mellette a játék fűnyírómat.
Minden reggel ő visz oviba és észrevettem, hogy ő a legszórakoztatóbb apuka az öltözőben is. Sosem azt hajtogatja, hogy "siess már kislányom, elkések, öltözz már, gyorsabban, ne beszélj annyit", hanem viccelődünk vagy fontos dolgokat beszélünk meg. Ezt például nagyon irígylik tőlem a gyerekek. Mindig megnevettett. Téged is tudom. Egyszer azt mondtad, hogy fontos, hogy az embernek, akit szeretsz jó humora legyen. Ti sokat nevettek.
Olyan jól magyaráz. Bármit megkérdezhetek tőle. Sokkal türelmesebben tanít,mint te.
Matekra is csak ő taníthat, tudom, hogy te is csodálod apát, hogy tud ilyen jól számolni. Találtál egy idézetet George Herberttől, ami úgy szól, hogy "Egyetlen apa felér száz tanárral.", ami szerintem is így van csak azzal a különbséggel, hogy az enyém ezerrel is felér. Sőt millióval. Sőt ezer százzal. Van ilyen szám? Majd megkérdezem tőle.
Szeretem, amikor apa olvassa az esti mesét, mert aranyosan tudja utánozni a mesehősök hangjait. Diavetítésnél is vicces. Néha bábozni is szokott nekünk, jaj az annyira jó mulatság.
Hamburger sütésben és tejbegríz főzésben is verhetetlen. Tudom, hogy ez nem azt jelenti, hogy jobban főz nálad, nem kell megsértődni. Jaj anya, ne már. Téged is szeretlek de ma apák napja van. Jó hogy van apukám. Tudom anya, a tiéd már nem él. Apáé is a csillagokban van. Szeretem amikor mesélsz róluk. Akkor azért kicsit olyan, mintha mégis itt lennének velünk...
Nekem apa, neked Zoltán. Mindketten nagyon szeretjük. Ja és a kicsik is. Észrevettem milyen büszke ha hármunkkal sétál. Szerinted örül, hogy mi vagyunk a kislányai? Biztosan, hiszen ha nem lennénk, ma nem mondhatnánk neki, hogy Boldog apák napját apa!

2009. június 15.

Iciri piciri kószáló






A Városligeti műjégpályán felállított Gasztro téren, gondoltak a gyerekekre is. Egy külön kis sarok, tele játékokkal csak azért lett kialakítva, hogy a szülők nyugodtan fogyaszthassanak el valamilyen étel- vagy ital különlegességet.
Amíg a lányok játszadoztak, Zoltánnal málnás és mentás limonádét iszogattunk. Az ételünk is elkészült a látványkonyhában, a lányok csipegettek, hemperegtek a kanapén, mindenki jól érezte magát és mi ismét megállapítottuk Zoltánnal, hogy klassz a városunk.
Éppen fizetni készültünk, a lányokat tereltem össze, amikor észrevettem, hogy egy "bárányka" hiányzik. Hol van Noémi? Hiszen az előbb még láttam. Hová bújt el? Szólítgattam, kérdeztem Hannát, Esztert nem látták -e hová ment. Noémi, aki eddig ha kikerült látótávolságomból, azonnal sírva fakadt. Noémi, aki a Minimax hajón meglepett azzal, hogy bátran, önállóan sétálgat el a hajó egyik végéből a másikba, annélkül, hogy tudná követem. Noémi, aki megváltozott, aki nagyon nagyon önálló lett és szeretné ezt minden pillanatban a tudomásunkra is hozni.
És ekkorra már rettenetesen gyorsan vert a szívem. Zoltán, aki vészhelyzetekben mindig a helyzet magaslatán áll és ez hatalmas biztonságérzetet ad nekem, most se tétlenkedett. Milyen jó, hogy egyformába öltöztettem a lányokat. A biztonsági őröknek és a többi személyzetnek, akik egyszerre pattantak fel, hogy együtt keressék a kis csavargót csak meg kellett mutatni Eszter rikító ruháját..ilyet keressenek. Mindannyian megijedtünk. Láttam Hanna arcán is az aggodalmat. Végigfutott az összes variáció a fejemben. Elrabolták, beleesett valahová, elbújt, elcsavargott.
Nem borzolom tovább az idegeket. Örökkévalóságnak tűnt az az egy, kettő ,magam se tudom hány perc, míg megláttam kislányomat. Egy hölgy, azt hiszem az ott dolgozók közül valaki, kézenfogva vezette vissza hozzám Noémit, aki úgy döntött egyedül megy el wc-re. Ijedtségnek nyomát se láttuk az arcán. Talán dícséretet várt, talán csak ismét meg akarta mutatni milyen ügyes nagylány.... dícséretet nem kapott...
A nap folyamán többször elmagyaráztuk neki, hogy miért nem szabad engedély nélkül messzire mennie tőlünk. Sírt, zokogott de abban bíztunk, így majd megjegyzi.
Persze a mi hibánk is. Mégsem vádoltuk, okoltuk egymást az esetért. Tény, hogy megbuktunk gyerekfelügyeletből viszont jelesre vizsgáztunk válságkezelésből.
Tanulságos volt mindenkinek. Hannának, aki ha lehet, még erősebben ragszkodik és imádja hugocskáit. Érzi, hogy egy kicsit ő is felelős értük, hiszen ő a nővér, akit vakon követnek, utánoznak a kicsik. Azt mondta, éjjel-nappal zokogott volna ha elveszett volna testvére. Eszternek, aki eminensként ismételgeti, hogy ő nem csatangol el egyedül, ő nem olyan..
Noéminek, aki remélem megtanulta a leckét..
Mi szülők pedig levontuk a konzekvenciát, hogy bizony van még mit javítanunk nyájterelő módszereinken. Ezt pedig nem árt gyakorolnunk, hiszen ha minden jól megy,nemsokára egy sokkal nyüzsgőbb terminálon kell folyamatos létszámellenőrzést tartanunk.

ui. A Pumukliból ismert dalocska az nagy ijedség után, nagy kedvencünk lett. Megkönnyebbülten énekelik a lányok és én is, hogy "Halló halló, nagy baj van kérem riadó, halló halló, eltűnt egy kismanó."

2009. június 14.

Megy a hajó a Dunán






Kétféle szülő létezik. Amelyik nem engedi, hogy Minimaxot nézzen csemetéje és határozottan ellenzi az efféle mulatságot, és amelyik elnézően vagy éppen engedelmesen bekapcsolja a tévét, ha arra kérik gyerekei. Nem. Mégse. Van egy harmadik típus is, az amelyik nem vallja be, hogy gyerekei bizony előszeretettel nézik meg az említett csatornán Thomast, Fifit, Kiskirálylányt és társait. Ismerek olyat, aki miközben küzd gyerekeivel a minimaxnézés ellen, azt a látszatot kelti, hogy náluk annyi más tartalmas(abb) programból választhat a gyerek, hogy nincs idő ilyen haszontalanságokra. Mintha valami bűnös dolog lenne a mese tévén keresztül való nézése. Pedig a kulcsszó a mértékletesség. Engem bizony néhányszor kisegített Pettson és Findus vagy éppen Postás Pat. Esős időben, a kanapéra bevackolódva miért is lenne káros megnézni a Magyar Népmesék egyik epizódját vagy éppen Elmo világába belemerülni.
Szóval nekem semmi bajom azzal, ha a gyerekeim a társasjátékozás, szaladgálás, pancsolás, babázás, homokozás, labdázás, csúszdázás, kirakósozás, rajzolás és festés után egy kis Minimaxra vágynak míg a távirányító nálam van. Ez volt a bevezető.
Megígértem a lányoknak, hogy ma elmegyünk hajókázni. És ha már hajókázás, akkor legyen tartalmas, programokkal, zenével és kézművességgel tarkított. Így esett a választás a Minimax hajóra, ahol ma épp a Buborék együttes adott elő, ismert gyerekslágereket de ami még ennél is fontosabb (nem nekem, hanem a lányoknak), az az, hogy igazi remekmű készült megint arcocskájukra. Eszter kiscica -, Noémi monoklis kutya lett, Hanna pedig virágtündérré változott. A kicsiket egyáltalán nem zavarta a forgatag, boldogan ölelgették Minit és Maxot meg a legújabb rajzfilm figura sztárt, Vipo kutyát.
Hanna készített fakanálbabát és kaleidoszkópot, a kicsik pedig macis szívószálat. A hajó fedélzetén élveztük a nap sugarait és Zoltánnal együtt mosolyogva és büszkén néztük, ahogy a szél összeborzolja három lánykánk göndör fürtjeit.
Hanna egyébként készített egy remekművet ottlétünk alatt. A színterápia néven futó színezésének végeredménye kápráztatta el a foglalkozást vezető hölgyet, aki szomorúan szedte le a hajó ablakára ragasztott színes fát, azzal, hogy ez lett a kedvence. Kompromisszumos megoldásként lefotózta a rajzot, én pedig gyorsan biztonságos helyre tettem, hogy itthon méltó keretben majd szobája falát díszítse. A fácska színezési módja rengeteg dolgot elárul Hannáról, hogy csak egyet említsek, nem törekszik a szabályok mindenáron való betartásához, nehezen tűri, ha kreativitásában, gondolkodásában gátolják.
Öröm volt látni a gyerekek arcát, milyen jól érezték magukat a hajókázás alatt.
Éhesen szálltunk le a hajóról és azon gondolkodtunk hol kaphatnánk be kitikkadt gyerekeinkkel együtt valami finomat. A műjégpálya helyén, ott ahol valaha, nyáron csónakázni lehetett most sátrak és trendi fotelek, székek állnak. Ismét valami jó kis kezdeményezés á la Novák Péter.
Gasztro tér.. Ez való nekünk.
Nos, itt ettünk, ittunk. És még valami történt. Folyt köv.

2009. június 11.

Egyedül





Egyedül! A "nem" szócskán kívül talán ez a másik leggyakoribb szó, ami elhagyja a kicsik száját.
És tulajdonképpen örülnöm is kellene, hogy Eszter és Noémi önálló lett. Hogy egyedül mennek wc-re, egyedül mosnak kezet, bár néha már orvosi bemosakodásnak is beillene az az alposság, amivel ezt teszik. Noémi kiválóan bánik a zárszerkezetekkel, előszeretettel zárta be (majd szabadította ki) magát különböző szobákba, mindaddig, amíg biztonsági okokból el nem tüntettem a házban az összes kulcsot. Hogy nem engednek beleavatkozni az öltözködésbe, vetkőzésbe, a cipőhúzásba (csak a cipő eltevésbe).
Az orrszívó porszívónak már jó pár hónapja búcsút mondtunk, kiválóan és erősen fujják orrukat a fiókból egyedül kivett zsebkendőbe és ezt is ha lehet segítség nélkül majd egyedül dobják ki a szemetet. Furcsa látnom ezt a mérhetetlen önállóságot, ami minden területen megnyilvánul.
Könnyebb lett az autóba való be- és kiszállás is, mert a lányok egyedül foglalnak helyet üléseikbe, megbeszélik aznap ki üljön a macisba és ki a vitorláshajósba. Noémi kiharcolta az egyelőre egyedüli jogot ahhoz, hogy érkezéskor behúzhassa a kéziféket, amíg Eszter letekeri az ablakot.
Egyedül öntenék a tejet a pohárba,egyedül etetik a cicát, egyedül locsolják a virágokat és a porszívózást sem tudom hathatós közreműködésük nélkül elképzelni.
Önállóan vetkőznek az esti fürdéshez és csak akkor hangzik el a kétségbeesett "Segíts anya" felszólítás ha menthetetlenül beakad fürtjeikbe egy gomb vagy szűk nyakkivágás.
Egyedül cserélnek cd-t de aminek igazán örülök, az az, hogy egyedül alszanak el. Magától történt minden. Nemrég még arról számoltam be, hogy dajkálnom, altatnom kell őket, külön-külön. Hogy sokáig tart de édes volt minden pillanata. Aztán egyik nap sietnem kellett, így megkértem őket, hogy a mese után szépen aludjanak el egyedül, hogy legyenek nagylányosak. És azok lettek. Dudorásztak, visszahívtak óriáspuszira és óriás ölelésre aztán elaludtak. Egyszerre örültem a beállt változásnak és egyszerre búcsúztam egy korszaktól. A kicsik már nem olyan kicsik. Szeretnének sok mindenben hasonlítani nővérükhöz és ez bizony sikerül is nekik.

Eszter nagyon szeret babázni, ebédet főz aktuális kicsijének és szépen, komótosan megeteti. Szereti betakargatni, elaltatni, babakocsiztatni babáját. A festés és színezés hosszú időre leköti egyébként izgága lányomat aki Noémivel együtt, szabályosan tartja a ceruzát. Nemhiába gyakoroltuk sokat a csippentő mozdulatokat..
Noémi nagyon ügyes a kirakójátékokban, a gyöngyfűzésben, tehát olyan játékokban, amihez türelem és kitartás szükséges. Vakmerő, bátor, vagány lány és mégis annyira nőies. A megjelenése, a mosolya, a durcássága. Ha megbántódik vagy megijed,ha megsértődik a sírása igazán szívszaggató és hüppögéssel folytatódó.
Időnként rám szól,hogy ne énekeljek és maradjak csendben. Ez nem esik jól de szerencsére van még két lányom, akit kevésbé zavar énekhangom és ez vígasztal.

Viszont már nem kizárólag egyedül játszanak.

Hanna legnagyobb örömére végre az ikrek is aktív résztvevők tudnak lenni olyan játékokban, amihez eddig még kicsik voltak. Szeretik a cseresznyés-varjús társasjátékot játszani és számomra is meglepő,hogy mennyire szabályosan teszik mindezt és türelmesen kivárják, hogy ők következzenek a dobásban. Ahogyan a képes lottózást is az előírásnak megfelelően játszák le. Vagy a színeket tanító fejlesztő játékot, ami egyben kirakó is és aminek eredeti funkciója már nem releváns, mivel tökéletesen megismerték a színeket. Szeretünk képes dominóval is játszani és megtanulták büszkén nyújtani gratulációra praclijukat ha épp ők nyertek.
Hannával kuckóznak vagy a megunhatatlan óvodás játékot játszák, amikor Hanna az anyuka, hugicái pedig az ovisok. Ennek a játéknak külön örülök,mivel nem győzöm hangsúlyozni nekik,hogy a szeptemberi óvodás életük bizony azzal jár,hogy néhány óráig nem leszek mellettük. Nem lesznek egyedül, mert ikrek, ketten vannak. Hanna is a közelükben lesz.
Egyedül én leszek egyedül...

2009. június 9.

Jobban, mint a lovakat


Egyik kedvenc népmesém a Só. Amikor a legkisebb királykisasszony azt mondja az apjának, azaz az öreg királynak, hogy úgy szereti az édesapját,mint az emberek a sót.
Erre megharagszik a király és elzavarja a háztól a kisleányt. A végén persze rájön a király, hogy hatalmasat hibázott, ízetlenül kerülnek elé az ételek és ezzel sótlanná válik nemcsak az egész királyság de ő maga is.. Lassanként ráeszmél, hogy lánya hasonlata nagyon is helyénvaló és hízelgő.
Nos a mi legnagyobb királykisasszonyunk, a szokásos szójátékán kívül, miszerint "Anya én nem szeretlek...imádlak!", szóval ezen a hízelgésen kívül, az alábbi mondattal dobogtatta meg szívemet:
"Anya! Én annyira imádlak..tudod mennyire?? Jobban szeretlek, mint a lovakat."
Hát mit mondjak? Kuncogva jöttem le az emeletről és újságoltam el Zoltánnak a bókot, amit lányunktól kaptam. Én biztos nem kergetem el emiatt itthonról. A ló hasznos állat, okos is, idomítható, szép, formás idomokkal rendelkezik, az emberek megbízható társa. Munkára és szórakozásra is kapható. Terápiás célokra is használják, de ami a legfontosabb, négy lába van és (néha) mégis megbotlik. Sokszor úgy érzem én is jól megpakolt szekeret húzok magam után, néha leroskadék és örülhetek, hogy nem a szódás a gazdám.
Ez van. Hanna továbbra is nagyon szeretne rendszeresen lovagolni, de ehhez nekünk még mindig el kellene felejteni a lovaglás = csigolyatörés elméletünket, amihez további időt kértünk lányunktól. Egyelőre megértő és hogy ne vesszen kárba a várakozási idő, elméleti tudását gyarapítja azaz lovas könyveket nézeget és olvasgat.
Én pedig igenis kihúzom magam, ha arra gondolok, lányom a lovaknál is jobban szeret.

2009. június 6.

Lakáskoncert avagy zongora testközelről


Szakadó esőre ébredtünk, legalábbis mi négyen, mert Zoltán persze ragyogó napsütésben élvezi a Sagrada Familia és a Güell Park mellett, az összes barcelonai turistalátványosságot, sőt még azt is elmondta, hogy biciklis városnézésre indul nemsokára. Nem, nem vakációzni ment nélkülünk, csak business útra...
Én meg törhettem a fejem hová menjek a három lánnyal ilyen vacak időben. Mert valahogy egyik rokonom és barátom se hívott telefonon, hogy "Hali, tudom, hogy "magányosak" vagytok, mit szólnátok egy közös programhoz?", így aztán az internet programajánlójára bíztam további sorsunkat.
Nem nyugodhattam addig, míg nem találtam megfelelő elfoglaltságot magunknak, mert egy életre megjegyeztem azt a családi klasszikus mondatot, amely Zoltán gyerekorvosának szájából hangzott el hajdanán, azazhogy "Jegyezze meg Évike (anyuka), álmos gyerek nincs eszénél!", amit én kiegészítenék azzal, hogy ...unatkozó gyerek se..
És akkor beugrott, hogy egy női magazinból kitéptem egy "majd ha rossz idő lesz elmegyünk" típusú programjavaslatot. Rövid kutatás után rá is leltem a művész úr honlapjára, amiből kiderült, hogy pont ma, pont jó időben babakoncert lesz lakásán.
Fellegi Ádám minden hónap első vasárnapján lakáskoncertet ad, amire elég gyorsan betelnek a helyek, így felhívtam telefonon és legszebb hanghordozásommal, bekönyörögtem magunkat.
Aztán az elsők között érkeztünk, a körfolyosós, belvárosi ház harmadik emeletére, ahonnan már kiszűrődött a zongoraszó és meglepetésképpen még hegedűmuzsika is. Noémi- szegény- szó szerint beesett az ajtón, beütötte térdét, aminek következtében csak az ölemben volt hajlandó ülni, halk, udvarias nyöszörgések közepette.
Mónika, akiről nem sikerült kiderítenem, hogy családtag vagy esetleg civil segítő, kedvesen beinvitált mindenkit a tágas nappaliba, ahol Fellegi Ádám teljes valójában már igazi átéléssel játszott.
A hivatalos kezdésre teltház lett. Olyan szimpatikus, fiatalos szülők hozták el gyerekeiket, akik már minden bizonnyal, terhességük alatt elolvastak minden szakkönyvet arról hogy mennyire fontos a zene már az anyaméhben is, és biztos vagyok abban is, hogy jelentős százalékuk csecsemőúszásra jár, az anyukák pedig hetente kétszer jógáznak.
Persze nehogy azt gondolja valaki, hogy elvárják a gyerekektől, hogy csendben, vigyázba ülve hallgassák végig a műsort, ami -úgy érzem- akkor és ott pattant ki a mester fejéből. Az egészen pici babáknak pl. a zongora tetején a helye, a nagyobbak anyuka ölében ringatóznak, a még nagyobbak közel merészkednek a hangszerekhez.
Beethowen Tavasz szonátájával indult a szokatlan program és magam is meglepődtem mennyire magával ragadja lánykáimat a muzsika. A zene, amelyik összehasonlíthatatlanul másképp szól egy lakásban és egy cd lejátszón keresztül. Ahogy Fellegi művész úr mondta (merthogy beszél és magyaráz a játék előtt és után), az emnbernek is szüksége van friss zöldségre a sok mirelit után.
Persze, amikor az újdonság varázsa elmúlt, a gyerekek mocorogni kezdek, így jól jött a rövid szünet, amit a vendégek nagy része a kis konyhában rögtönzött büfében töltött el.
Nem mondom, hogy feszülten, pisszenés nélkül figyeltek a zenére a gyerekek de nem is várta el tőlük senki sem. Nem is ez a célja ezeknek a koncerteknek. Ízelítőt kapni a klasszikus zenéből egy kicsit másképp, mint amit megszoktunk. Abban pedig teljesen igaza van Fellegi Ádámnak, hogy minél közelebb van a hangszer a közönséghez, annál nagyobb hatással van rá.
Eszter és Noémi nagyon muzikális, szinte egész nap énekelnek vagy csak dudorásznak. Hanna eközben Kati néninek köszönhetően már magabiztosan tapsolja a tititákat és egyre erősebb benne az elhatározás, hogy valamilyen hangszeren ha lehet első körben furulyán és hárfán megtanul zenélni. A mai nap után szívesen megismerkedne a hegedüléssel és zongorázással is. Az előbbiről megpróbálom lebeszélni. Elevenen él bennem ugyanis, hogy jómagam is négy évig hegedű növendéke voltam a kerületi zeneiskolának. Máig csodálattal tekintek családtagjaimra, akik ép ésszel kibírták nyekergésem, sőt anyukámat, aki rendíthetetlenül ösztönzött további gyakorlásra. Szóval reménykedem, hogy a zongora hangja és látványa erős nyomot hagyott lánykáimban és egyszer megvalósul titkos vágyam és négykezest vagy hatkezest adnak elő a kandalló mellett üldögélő anyukájuknak, mondjuk egy szép karácsonyi napon. Ha mégsem, hát jó lesz síppal, dobbal, nádihegedűvel is. Lényeg, hogy örömmel tegyék.

(Fényképezőgépet nem vittem, de aggodalomra semmi ok. Mónika rengeteg képet készített, amit megígérte, hogy el is küld nekem. Addig ideteszek egy apa nélküli képet)

2009. június 3.

Felvétel indul!



" Felvettek..... nem a két szememért

felvettek...... nem a jegyeimért

felvettek...... pedig kevés a hely

felvettek..... ez tiszta röhej!

A 80-as években hallottam először ezt a musical részletet és a fülemben maradt, noha akkor még fogalmam se volt arról miről szól. Most is csak a harmadik sora releváns, meg persze a refrén, az is többes szám első vagy harmadik személyben.
Ma reggel a szokásostól eltérő módon én vittem oviba Hannát. Ez nálunk Zoltán feladata és csak olyan ritka esetekben kell helyettesítenem, mint például a mostani, azaz, hogy 2000 km választ el bennünket pár napig.
Tulajdonképpen elégedett vagyok a reggeli készülődéssel, volt időnk kakaózni, reggelizni, halk nyugtató zongorazene szólt és csak kicsit van hiányérzetem amiatt, hogy a híradót nem néztem és így kissé homálynak érzem magam nemcsak az aktuálpolitika de az időjárás terén is. Fél nyolc után szépen felöltözve, megfésülködve, megmosakodva, frissen, üdén léptünk ki a kapun, hogy elsétáljunk az óvodáig. És akkor megláttam az ablakon kiragasztva a névsort. A gyerekek neveit, akiket felvettek a 2009/2010-es óvodai évre. Ott voltak egymás alatt. Eszter és Noémi. Hanna is nagyon boldog lett a ténytől, hogy jövőre már minden reggel együtt mehet testvéreivel az óvodába és még azt is megállapítottuk,hogy a szülői értekezt dátumát ezúttal nehéz lesz elfelejteni, hiszen az apukája és anyukája, azaz a mi 8. házassági évfordulónkra esik.
Hazafelé sétálva betértünk a sarki fűszereshez, ahol persze elújságoltam az örömhírt. És magam se tudom miért, egy kicsit elérzékenyültem és a krumplik fölé kellett hajolnom, hogy ne lássák könnyeimet.