Van ez a Golden Blog verseny, amire hirtelen felindulásból beneveztem. És az esélytelenek nyugalmával írtam tovább a postokat a balatoni nyaralásról, a gyerekeim aranyköpéseiről, a házassági évfordulónk vicces ünnepléséről, az ország tortáról, a kirándulásainkról. Nem indítottam nagy kampányt, mindössze a blogomban tettem ki ideiglenesen egy szavazásra buzdító ablakot majd azon a bizonyos közösségi portálon kértem az engem bejelölő, kevesebb, mint 100 ismerősömtől, hogy voksoljanak rám. Aztán jött egy e-mail. Hogy gratulálnak , hogy a blogom a legjobb 50 között szerepel és, most izgulhatok, mert a legjobb 10 közé kerülés a tét. Kaptam kedves telefonhívásokat barátnőktől, akik elfogultan csak annyit mondtak, hogy megérdemlem... Nekik elhiszem.
A komplex kategória, amiben indult blogom elég tág fogalom. Vajon van létjogosultságom versenyeznem a többi internetes naplóval nekem, aki igazából semmi különösről nem ír, csak családja hétköznapjairól, ünnepeiről, utazásokról, kulturális és kulturálatlan programokról, örömökről bánatokról meg olyanokról, hogy mit lehet csinálni Balatonon ha esik az eső, hol van a legeredetibb játszótér és miért jó Tabajdon mezítláb lenni?... Hogy színesebb legyen a blog, megosztom az olvasókkal kreatív ötleteimet, kész műveimet én, aki eredendően kétbalkezes vagyok és akad benne néhány kényelmes kirándulás tipp, jó könyv és sütirecept is. Ennyi. És most nem tudom, hogy azok, akiknek újra szavazni kell az ötven versenybe maradott közül ötre és véletlenül ide téved,mit gondol elsőre?
Őszintén remélem, hogy lesz aki itt ragad és elolvas pár bejegyzést, sőt vállalja arcát és rendszeres olvasóm lesz. Akkor már megérte. Akinek tetszik a sokak által csak "ágisnak" nevezett stílusom. Vagy azért mert maga is anya, vagy azért mert csak ezután lesz az.
Biztosan akad pár olvasó, aki legyint és azt gondolja, tévedés történt, ez nem az, amire gondoltam. Hogy gyengécske blog és semmi keresnivalója a többi szuper eredeti között. . Van, aki azt gondolja ilyet ő is tud, az övé sokkal jobban szerkesztett, választékosabb, alaposabb, közérdekűbb és nem utolsó sorban érdekesebb. Hogy ezeket a sorokat most neki kellene írnia. Lehet, hogy igaza van. Mi van ha jövőre ő fog ugyanígy, mint most én, a számítógép előtt ülni és azon gondolkodni, hogy vajon tényleg kell -e, hogy írjon erről valami "ütős" szöveget, amitől aztán majd azt várja, hogy az első tízben is ott nevessen, vagy egyszerűen csak folytassa ott, ahol abbahagyta.
És bár dagadna a májam a büszkeségtől, én maradok az utóbbinál. Kikívánkozik ugyanis belőlem, az első iskolatáska története és adós vagyok a párizsi, normandiai utazásunk kalandjaival is. Le fogom írni, hogy az általam imádott párizsi kávézókban miért érdemes a pultnál elfogyasztani a kávét és hol a legfinomabb a forró csokoládé. El kell mesélnem, hogy gyerekkel hogyan érdemes felfedezni a fények városát és azt is hol érdemes megnézni testközelből a normandiai sajtkészítés mozzanatait. Kell még írnom a vakációs füzetről, amit idén már három példányban kell elkészítenünk. Hogy mit ragasztunk bele és miért jó, hogy Hannának ez a harmadik ilyen kötete. Jó lenne végre lejegyezni a Tűzraktérben lévő gyerekprogramon tett látogatásunk pillanatait is és a három sütemény receptjét, amit közösen készítettünk el. Semmi különös. Nekem mégis a legérdekesebbek. Aki pedig figyelmesen olvas, mindig talál valami morzsát, amit magával vihet. Nekem ennyi a célom vele.

Most pedig (f)elmegyek!