Az utóbbi időben, ha lehet, a szokásosnál is gyakrabban nézünk össze Zoltánnal, amikor Hanna választékos beszédét hallgatjuk. Felkapjuk a fejünket ha valami különlegesen szép szófordulatot használ, ha mondatába beépíti a korábban hallott, korához képest talán kicsit bonyolult szavakat. Meghökkent a logikájával, vág az esze, mint a beretva, vagyis egyre okosabb. A ma reggeli párbeszédet gyorsan lejegyzem, hogy el ne vesszen, ez egy pici minta abból, hogy mire is gondoltam pontosan, amikor azt írtam, hogy a szokásosnál is többször nézünk össze -méghozzá nagyon nagyon büszkén- Zoltánnal:



A repülőtérről hazaértve nemcsak saját pákosztos macskánk várt bennünket, hanem egy ismeretlen kiscica is. Miközben őszintén remélem, hogy nem szokik hozzánk, mert egyrészt Sziréna macskánk nagyon féltékeny rá, másrészt, nekem is untig elég egy állat tartása, azért úgy gondoltam nevet mégis illik adni neki.


-Hannácskám. Találj ki valami jó nevet a cicának!

-Legyen Picur!

-De Hanna, szerintem az nem annyira szerencsés választás, mert ha megnő, már nem illik rá olyan jól, mint most.

-No de anya! Emlékezz csak a Pont Neuf hídra! Hiszen a neve azt jelenti új híd, közben pedig a legrégibb híd Párizsban.



Nem volt rá válaszom.
Magamhoz öleltem és puszilgattam az én csavaros eszű, nagyszájú tízen pár nap múlva iskolás nagylányomat!