Mesztegnyőre, a különös nevű falucskába azért mentünk, mert ismét "csak" kirándulásra volt jó az idő aznap és mi ott kis vonatra szálltunk volna, mert az valami miatt a megunhatatlan kategóriába tartozik még a gyerekek körében. A neten talál menetrend azonban megtréfált bennünket és az erdei vasútból csak a vas utat, azaz a síneket láttuk. Így aztán eredeti terveinkhez képest kicsit korábban érkeztünk meg Kehidakustyánra, ahová rövid üzleti megbeszélésre érkeztünk és ha már ott voltunk és az eső is rákezdett, ráadásul úgy igazán, hát eszembe jutott, hogy esetleg jó program lenne ha a híres fürdőjükben pancsolnánk. Igen ám, de fürdőruha nem volt nálunk, így aztán csak azután váltottuk meg a jegyeket, miután meggyőződtünk arról, hogy a fürdő területén van a hozzánk hasonló őrülteknek strandkellék bolt, ahol vehetünk fürdőruhát és törölközőt is. (papucsra már túlzásnak találtam volna kiadni egy fillért is, de szerencsére a gumicsizma jó helyettesítő lábbelinek bizonyult) Összeszorított fogakkal fizettük ki a kicsik fürdőbugyiját és Hanna kétrészesét, az én tankinimet és Zoltán fürdőnadrágját, de azzal nyugtatgattam magam de főleg Zoltánt, hogy ez befektetés, nekem már úgyis aktuális volt egy fürdőruha a régi helyett, a kicsiknek meg nem árt tartalék.
A fürdő telt házasnak tűnt, gondolom másnak is eszébe jutott, hogy kevés ennél jobb program akad eső idejére. Ettől aztán az egész ottlétünk, nekünk szülőknek elég stresszesre sikerült, amiből a lányok ugyan semmit sem vettek észre, ők szeretik a nyüzsgést, a hangzavart. Nekünk viszont nem ártott észnél lennünk folyamatosan,, nehogy valaki nekik menjenek, elmerüljenek. Élvezték az örvényfürdőzést, a buborék masszázst és Hanna sosem fogja elfelejteni, hogy ez a hely volt az, ahol a víz alatt kinyitotta a szemét és rájött, hogy ez fájdalommentes. Én a magam részéről próbálom lebeszélni őt arról, hogy gyakran alkalmazza legújabb tudományát, nem gyöngyhalász ő ás nem a Kék Lagúna szereplője, használjon csak úszószemüveget ilyen esetekben, de azért irtó büszke voltam rá, hogy magától megtette, hogy addig nem nyugodott, míg nem próbálta meg, ő, aki korábban a hajmosáshoz mindig külön törölközőt követelt.





Nos, engem biztosan nem lehetne rávenni semmivel arra, hogy utánozzam, így tényleg nagyon büszke vagyok rá. Zoltánnal egyébként újfent megállapítottuk, hogy nem szeretjük ezeket a közfürdőket, legalábbis ekkora tömegben biztosan nem, így megkönnyebbülten szálltunk ki a medencéből,hogy Balatongyörökre, egy olyan étterembe menjünk, ahol történetesen egy kedves ismerős, Erzsike készíti az étkeket. Ott ebédeltünk és bár nem a felejthetetlen kategóriába tartozik az ott átélt gasztronómiai élmény (nem feltétlenül Erzsike hibájából) és a tulajdonos minden elképzelhető módon kihangsúlyozott (nagy)magyarsága is kissé irritáló volt, a találkozás nagyon jól esett a gyerekeknek és nekünk is.

Utolsó napunkon az építészetileg igazán különleges és modern evangélikus templomba mentünk el, ahol ráadásképpen egy Munkácsy díjas festő, Aknay János kiállítását is megnézhettük. Ez a templom adott otthont egy gyerekeknek meghirdetett kézműves foglalkozásnak és ezen vettünk részt mindannyian. Csodálkozva vettük tudomásul, hogy mennyire tájékozatlanok vagy érdektelenek az emberek, mert rajtunk kívül csak egy kislány agyagozott és készített pettyes katicás napellenzőt magának. Az is igaz, hogy ez egy új kezdeményezés Bogláron, mégis eléggé ki volt plakátozva ahhoz, hogy más is észrevegye. Na nem baj. Majd most, ha olvassák a blogomat a bogláriak biztosan elmennek ide is, ahogyan a többi kirándulóhelyre is..
Mire véget ért a foglalkozás, egész szép idő lett, így amolyan búcsúképpen a strandra telepedtünk ki. Ott aztán buborékot fújtunk, a megunhatatlan foglalatosságnak, a hattyúetetésnek tettünk eleget és főtt kukoricát, palacsintát, lángos majszoltunk, nem feltétlenül ebben a sorrendben, de nagyon-nagyon jó ízűen.






Tökéletes időzítéssel indultunk haza, egy szakaszon hatalmas esőben. A lányok a délelőtti programoknak köszönhetően egész úton aludtak és nekünk nem a Judit és a zenemanókat kellett hallgatnunk hanem a Petőfi rádió dallamait. Összesen egy hetünk volt, hogy leülepedjenek az élmények, hogy a lányok ismét az otthoni, megszokott játékokkal játszanak, hogy saját ágyukban aludhassanak.Ezalatt Hanna az állatkerti táborban múlatta igencsak tartalmasan a vakációja napjait, míg én a kicsikkel együtt készültem, pakoltam, csomagoltam újra a következő nagy útra, Normandiába és Párizsba.
A balatoni nyaralás szennyesének mosása közepette még Hanna tanulószobáját festették, burkolták szorgos kezek , íróasztala pedig hála a világ legjobb asztalosának, most készül.

ui. Panni néni háza Bogláron igazán beváltotta a hozzá fűzött reményeket és ahogyan azt gondoltam, máris elkérték tőlem elérhetőségét. Ha lesz rá módunk biztosan visszatérünk Balatonra jövőre is, ám abban már nem vagyunk biztosak, hogy hűségesek leszünk a déli part gyöngyszeméhez, Boglárhoz. Aki ismer bennünket nem csodálkozik ezen. Tudják, hogy úgy gondoljuk, pazarlás lenne mindig ugyan oda mennünk. Mondjuk ezúttal kivételt tettünk. Párizst és Normandiát is már elég jól ismerjük. Nem felfedezni mentünk. Most a lányainknak is szeretnénk megmutatni.