RSS

2008. június 29.

Négy és fél


Pontosan ennyi idős Hanna és ezt bizony meg is ünnepeltük amolyan amerikai módon. Rögtön elmagyarázom. Szóval először, Hanna Bostonban élő unokatestvérétől hallottam, -aki ugye éppen egy napon , csak tíz év korkülönbséggel született, mint Hanna-, hogy Amerikában az a szokás, hogy a télen született gyerekeknek, nyáron is tartanak egy zsúr féleséget a szüleik, mert mégiscsak más a hangulata egy kerti, mitöbb medencés bulinak, mint egy zárt terűnek. Arról nem szól a fáma, hogy a nyári gyerekeknek is tartanak -e téli bulit a szülők de ez nem is annyira érdekel. Az ötlet tetszett már akkor is és ha már egyszer úgy hozta a sors, hogy Hanna december 29-én jött a világra, megünnepeltük a négy és feledik születésnapját ma, június 29-én. Az amerikai medencés party érzéshez nagyban hozzájárult a Lidl aktuális ajánlata, merthogy éppen mától amerikai műanyag és kevésbé műanyag élelmiszereket kínált az arra fogékony vásárlóknak. Márpedig mi fogékonyak vagyunk az autentikus hamburger szószra és az egészségtelen chipsre, legalábbis ha buliról van szó. Zoltán azt hiszem élete legjobb hamburgerét készítette el, amiért külön köszönet neki. A Charlotte tortán négy és fél gyertya égett és Hannának a medencéből kellett elfújnia a gyertyákat, mivel nem tudtuk kicsalogatni a gyereksereget a vízből de persze nem is baj, mert így még viccesebbre sikeredett az egyébként ajándékmentes szülinap. Abban ugyanis megegyeztünk, hogy ajándékozásról szó sem lehet, arra ott van az igazi szülinap. Azért tőlünk mégiscsak kapott egy múlt karácsonyra vásárolt de túlságosan jól elrejtett és mostanában megtalált apróságot, egy tányért, amit kedvére kifesthet és abból reggelizhet. Örült neki és örült a feldíszített terasznak, amit az ebéd utáni alvása alatt készítettem el. Találtam egy csomag Happy 4. Birthday felirattal rendelkező lufit, kijavítottam a négyeseket 4,5-re és csak ezután fújtam fel őket.
Nem hívtunk túl sok vendéget, Hanna legjobb barátnőjét Imolát és legjobb barátját Balázst, Réka hugával együtt (az összesen egyébként hat gyereket és öt felnőttet jelent ha jól számolom) . Így is kiabálós, sikítós, kacagós strandolós hangzavar kerekedett, Hanna pedig nagyon kedvesen csak annyit mondott lefekvéskor, hogy Köszönöm a mai szép napot nektek!

2008. június 27.

Hanna táborozik


Úszótábor, lovastábor, fazekastábor, angoltábor, tánctábor, tenisztábor.....eligazodni is nehéz a sok tábor ajánlat között és bevallom némelyiknek még a nevétől is libabőrös leszek. Táborozni viszont jó dolog. Gyereknek és szülőnek egyaránt.
Csak most, hogy én is többszörös anya vagyok érzem, hogy nem is olyan egyszerű 5-6 hétig tartalmas, szórakoztató programokat biztosítani a nyári szünet miatt itthon maradt csemeténknek. Szüleim ügyesen megoldották -az akkori lehetőségekhez mérten. Máig kellemes emlék az úttörő sátor tábor Zebegényben, Domonyvölgyben, Acsán és kedves emlékeim vannak a balatoni, szilvásváradi, győri SZOT üdülésről is. A nyár többi részét nagyszüleimnél Mendén töltöttem, többnyire Simon testvéremmel. Ma talán falusi turizmusnak vagy túlélőtábornak hívnák az ilyesmit, mert felnőtt fejjel azért be kell látnunk hajmeresztő dolgokat csináltunk. Farakás tetején tanyáztunk vagy a meggyfa tetejétre kuckót építettünk és oda fészkeltük be magunkat, hogy csak egyet kettőt említsek.
Nos, a két kicsi nem mindig tolerálja, hogy a szünidejét töltő Hannával szeretnék kézműveskedni vagy társasjátékozni, kedvencét az UNO-t játszani, így ezek a tevékenységek alvásidejükre korlátozódnak. A köztes időben a nagylány előszeretettel oldja meg a lehetőleg számokkal, betűkkel kapcsolatos foglalkoztató füzetében lévő feladatokat, rajzol, színez, fest a teraszon és akadnak veszekedésmentes édes testvéri hármasban eltöltött percek is.. Belátom ez nem mindig elég. Így aztán nem csoda, ha mindketten vártuk a Varázsműhely tábor kezdetét. Reggelente boldogan indult naptejjel és kullancsriasztóval bekenve, hátizsákjában a szokásos menetfelszereléssel (esőkabát, kulacs, otthoni csemege, napkalap) és délután élményekkel tele, csicseregve érkezett meg az aznapi kirándulásból. Hétfőn az Állatkertben voltak, kedden a Gödöllői Kastélyban, szerdán a Varázsműhelyben, csütörtökön Szentendrén a Skanzenban, ma pedig levezetésképpen a Varázsműhelyben készülnek a délutáni búcsú táncházra.
Hanna szünet nélkül mesél új élményeiről, arról, hogy tud már vajat köpülni és tudja milyen a döngölt padló, sőt fel is locsolhatta a falumúzeumban. Tudja milyen ruhákban jártak Erzsébet királyné idejében az emberek és bizony be is öltözhettek, amiről fotó is készült és Sissy kincseinek keresésében is sikereket ért el. Elmesélte miről szól a Só és a Répa mese és megtanította az összes új dalt, amit az utazás alatt tanultak.
Hanna élete első tábori hete remekül sikerült, örülünk, hgy valódi élményekkel, értékekkel lett gazdagabb lányunk. Most néhány nagymamás nap következik, aztán pedig kezdődik A "Süssünk süssünk valamit" tábor és az úszótábor. Ez viszont már itthon, az én és Zoltán vezetésével. Ígérem arról is beszámolok.

2008. június 24.

Menni vagy maradni?


Napok óta ezen gondolkozunk. Aztán a választ Gabesz barátunk adta meg ,aki épp meglátogatott bennünket. Leült a megújult medence mellé egy kényelmes nyugágyba, kapott valami finom italt a kezébe és csak annyit mondott: " Olyan itt nálatok akár a horvát tengerpart valamelyik nyaralójában"
Most akkor min is gondolkodom? Ugyan minek tenném ki a gyerekeket (és ezzel együtt magamat) egy 16 órás autóútnak? Nekem nem lenne pihenés, kikapcsolódás, az idegen ház pedig még nem varázsolná el a kicsiket, ellenben zavarná őket kiságyuk hiánya. Picik még no egy normandiai partaraszálláshoz. A meghívás jövőre is érvényes, Nina és Lionel alig várják, hogy éljünk ajánlatukkal és velük majd nélkülük élvezzük azt az igazi normandiai, termésköves, gerendás nyaralójukat, amik mindig megdobogtatták a szívemet. Jövőre már nem elsősorban a kicsik testi épségének megőrzése lesz a feladatom, okosabbak, figyelmesebbek, óvatosabbak lesznek, mint most, amikor semmi veszélyérzettel nem rendelkeznek. Jövőre már jobban elbírok két három évessel és egy majdnem hat éves nagylánnyal. Nekem most fontosabb a nyugalom a megszokott kényelem.
Minek is mennénk el? Hiszen helyben van a strand, a palacsintás, a játszótér és ahová mindig kedves vendégek érkeznek. Ahol ha elfáradnak a picik, kényelmesen a megszokott kis helyükön pihenhetnek. És nekem most ez a legfőbb szempont. Ha pedig meguntuk a pancsolást vagy elbújuk a nap mindig jó ötlet egy day trip valami kellemes, érdekes, mindenesetre nem 16 órás autóútra lévő helyre.
Menni vagy maradni? Megyünk. "Horvátországba". Csak éppen egyetlen kilométert sem autózunk hogy odaérjünk. Az érzés és a gyereksereg kényelme a lényeg. Az meg itt van -a közvetlen közelünkben.

2008. június 22.

Júniusi locsolóbál


A kertünkben történetesen van egy automata öntözőrendszer, amit az első években nagyon szerettünk is, mert úgy szép a kert ha zöld, az utóbbi évben azonban hanyagoltuk, mondván úgy kényelmes nekünk ha a fű lassan nő. Minek azt még locsolni is annyit, így is gyakran kell fűnyírózni. Tegnap azonban, annak örömére, hogy a medencénk környéke megszépült, a locsolórendszert is bekapcsoltuk. A kislányokkal egész nap a kis medencéjükben pancsoltunk, pucérkodtak és a slaggal illetve kis sárga locsolókannájukkal vizeztek, szóval volt bemelegítés az igazi locsolóparti előtt. Hanna és a vízimádó Eszter sikongatva rohangáltak a vízsugarak alatt, hagyták magukat lefröcskölni, tapsikoltak, viháncoltak. Noémi, a megfontoltabb csak belekóstolt milyen érzés bőrig ázni aztán köszönte szépen, inkáb a babakocsiját tologatta tovább, próbált száraz területet keresni, ami elég nehéz feladatnak bizonyult.
Az egész Hársfavirág utca zengett a lányok sikításától, a kacagástól. Nem emlékszem mikor láttam a három lánykát ennyire önfeledtnek, boldognak. Gyerekparadicsom volt a kertünk, a három csuromvizes, göndör fürtös kislányunknak köszönhetően és arra gondoltam, hogy ha ennek a néhány percnek az az ára, hogy megfáznak (valljuk be kicsi az esélye 30 fokban ennek, de azért aki ismer, tudja, hogy rögtön megfordul a fejemben ennek az eshetősége is..) , még akkor is megérte. Nekem a látványuk miatt, ami ismét energiával és erővel töltött fel, nekik pedig a "Miénk a világ!" érzés miatt. Legközelebb én is velük tartok, most csak a fotózás kedvéért maradtam ki a buliból..
Persze lehetetlen vállalkozásnak bizonyult a három lánykát egyszerre lencsevégre kapni, így inkább mozgóképet készítettem róluk. A képen Eszterem látható, aki a leginkább rajong a vízért.

2008. június 19.

Ha nyár, akkor Vidámpark


Apák napja és Hanna tornebemutatója előtt azért még történt egy két lejegyzést érdemlő esemény. Megünnepelve az ovis szünet kezdetét, eleget tettünk Hanna nyaggatásának és szigorúan egy hétközbeni napon, elkerülve a tolongást és sorbanállást elmentünk a jó öreg Vidámparkba. Kicsiket ezúttal itthon hagytuk, jó kezekben, mert egyrészt nem ülhetnek fel még semmire, másrészt nem bírnának annyi időt babakocsiban tölteni, harmadrészt ha kiszednénk őket, akkor kétfelé szaladhatnánk utánuk, míg Hanna türelmesen várná sorát, hogy üljünk fel vele kedvencére a fa hullámvasútra. Szóval hármasban érkeztünk nyitásra a Vidámparkba, ahol örömmel láttuk, hogy néhol építkezés zajlik azaz fejlesztés folyik. Érdekes, hogy kisgyerekkén hatalmasnak, bejárhatatlannl éreztem a parkot, most pedig olyan kis picinek tűnt. Kopottságával együtt mégis olyan kedves az egész,lehet, hogy csak a gyerekkori emlékeink miatt de tényleg így éreztük. Zoltánnal arról beszéltünk, hogy kis kreativitással és szépérzékkel, a nosztalgikus vagyis régi dolgokat megtartva igazán különlegessé lehetne varázsolni. Ehhez viszont az kellene, hogy az unott diákmunkásoktól pl. megköveteljék, hogy a mesecsónak alagútjában esténként szedjék össze a szemetet. Kezdetnek ez is megtenné.
Ezektől a szemet zavaró dolgoktól eltekintve igazán jól éreztük magunkat. Hanna most sem félt a hullámvasúttól és visszaemlékeztünk arra az időszakra, amikor én óriáspocakosan a kórházban feküdve értesültem arról, hogy 2,5 éves lánykám apukájával felült a fa tákolmányra. Csoda, hogy nem szültem meg azonnal..
Hanna nagyon élvezte még az ugrálást, a felhőbe repülést. A mesecsónak barlangjába beszorultunk, így az még izgalmasabb volt, a tükörlabirintusban jókat nevettünk a kövér/sovány/törpe/óriás önmagunkon. Apa és lánya dodgemezett, az óráskerékről pedig próbáltuk felismerni a házakat, majd a kisvidámparkban persze kifulladásig ringlispirezett Hanna. Nekem továbbra is a tűzoltás a kedvencem, lehet, hogy pályát tévesztettem. A fáradságtól már én is alig éreztem lábaimat, de Hanna hajthatatlan volt és legalább tízszer mondta nagyon komoly ábrázattal, hogy egy utolsót még ezzel menne, meg még egy búcsú menetet azzal és egy utolsó utolsót amazzal. A felhőknek megesett a szíve rajtam, így még időben és szárazon hazaérhettünk. Vidámpark, Vidámpark..mit tudsz te, hogy ilyen varázsod van több, mint 100 évesen? Hannát legalábbis megint elvarázsoltad.

2008. június 16.

Apák napi rajz


Tegnap este Hannával felrohantunk szobájába, ahol azonnal elővette kedvenc színesceruzáit és alkotni kezdett. Én addig a lefekvéshez készültem elő, nem leselkedtem, hagytam kibontakozni őt. Pár perc elteltével a véleményemre volt kíváncsi, hogy vajon jól sikerült -e alkotása. Nekem tetszett. Észrevettük, hogy hiányzik két fül, így azt pótolta. Aztán még szakállat rajzolt az alak szája köré és az állára, gondosan aláírta művét és ráírta a kép címét: APA!
Bizony, lerajzolta Zoltánt! Volt már pár próbálkozása de ez a mostani nagyon élethű lett.
Igazán jól sikerült, már nem pálcikaember és külön tetszik benne, hogy ügyelt a részletekre, azaz a göndör haj és a szögletes szemüveg mellett nyakkendőt is rajzolt lányom. Most nem csak úgy, hanem kifejezetten apák napjára. Be akartuk csempészni Zoltán bőröndjébe, mert Londonba készült és igazán nagy meglepetést szerettünk volna szerezni neki , de Hanna annyira izgatott volt, hogy inkább azon nyomban átadta a kis ajándékot. Zoltán persze meghatódott , aztán gyorsan lelaminálta a művet, nehogy valami kár érje a felbecsülhetetlen értékű képet majd ő maga tette be bőröndjébe, így most várnom kell négy napot, hogy lefényképezhessem.
Hanna ma elkezdte sorolni, hogy miért jó hogy van apukája. Hogy jó, hogy van akivel lehet legozni és van, aki megtanítja biciklizni és idén úszni is. És jó, hogy van kivel nézni a Forma 1-et, mert azon anya csak elaludna és egyébként pedig nem sok gyerek van, akinek az apukája annyira utálja a Barbie babákat, mint az övé és mégis elviszi a város legnagyobb játékboltjába, hogy aztán együtt megvegyék a 20 összegyűjtött matricáért beígért játékot. (magyarázat: nevelési célzattal matrica jár minden egyes hiszti vagy különösebb rossz cselekedet nélküli napért, aminek tétje is van, jelen esetben egy régóta áhított Barbie)
Nincs frappáns vége bejegyzésemnek. Éljenek az apukák, éljen Zoltán, a
világ legszórakoztatóbb apukája.

2008. június 15.

Hajrá Lajhár


Tegnap teltház előtt lezajlott Hanna vizsgaelőadása a Pataki Művelődési Központban. Nagyon komolyan hangzik és az is. Teljesen le voltam nyűgözve. A koreográfiától, a szervezéstől, a szebbnél szebb jelmezektől, a műsortól de legfőképpen kicsi Hannámtól.
Az első számban haladók szerepeltek a színpadon. Számomra teljesen ismeretlen kislányok de mégis annyira meghatódtam igyekezetüktől és tehetségüktől, hogy a mögöttem ülők azt hihették, hogy hozzátartozója vagyok valamelyiküknek. El lehet képzelni ezek után, hogy mit éreztem, amikor a műsor első felében az ovisok, azaz Hannáék adták elő a Halász Judit Hajrá Lajhárjára készült koreográfiát, majd a második részben az Aladdin mesejátékban az aranypénzecskék szerepet arany ruhakölteményben kezükben arany lapocskákkal. (Anyukám duplán élvezte az előadást, mert két unokájának tapsolhatott) Hanna azóta itthon is gyakran eltáncolja nekem a kis lajhár szerepét, sőt vele kell tartanom, mert tanítani próbál. A kiskosár valaha ment, bevallom ma már nem annyira könnyen ér össze a felem a talpammal.
A vizsgaelőadást színpadi próba előzte meg, aminek megszervezése a két kicsi miatt nekem is komoly fejtörést okozott. Szerencsére Orsi most is kisegített a bajból és egyszerre vitte el Nóriját és Hannát a művelődési központba. Kicsit lázadtam, hogy minek ez az egész cécó, de belátom, a hatalmas színpadot, a hangszórók erejét és a fények játékát jobb, hogy előre megmutatták a színpadi rutinnal egyáltalán nem rendelkező kicsi tornászoknak. A "Patakiba" érve szembesültem azzal, hogy bizony-bizony a kontykészítés terén még van mit tanulnom. Komplett kontykölteményekben érkeztek a csöppségek és a nagyobbak is. Még az a szerencse, hogy a színpadi sminket otthon elkészítettem, a göndör fürtökből eszkábált kontyot, pedig Orsi csillogó lakkjával és pár hullámcsattal tettük még tartósabbá.

Tavaly szeptemberben kezdtük el a kerületben az Imola néni féle ritmikus sportgimnasztikát. Imola néninek (egyébként fiatal nő) híre van a kerületben, és azt hiszem a lányos anyukák közül is a legtöbben hallottak róla. Kissé katonás de mégis gyerekbarát stílusáról, arról, hogy megköveteli a pontosságot. Hallottak a jó hangulatú mégis fegyelmezett óráiról és a maratoni (2 és fél órás) vizsgaelőadásokról is.
Én először sógornőmtől, Orsitól hallottam a tornáról. Hanna unokatestvére, Nóri már harmadik alkalommal lép év végén színpadra, azaz már haladó. Látszik is alakján és tartásán is. Az utóbbi hetekben gyakran illettem a "nagyüzemi" jelzővel a foglalkozásokat, mert Imola néninek rengeteg tanítványa van és azt gondoltam képtelenség ennyi gyerekkel érdemben foglalkozni. Amikor mi hétfőnként megérkeztünk, az előző csapattal összetalálkoztunk és még utánunk is érkeztek nagyobbacska lányok edzésre. Hétfőnként bejáratott programként anyukám sietett hozzánk, hogy a két kicsire vigyázzon, míg én Hannát elkísérem a tornára és a folyosón a többi szülővel, együtt megvárom. Mondogatta is anya, hogy kapcsolódjak ki, olvasgassak, vagy csak dőljek hátra. Így is tettem. Míg Hanna narancssárga tornadresszében, a tornateremben gyakorolt, nekem volt időm olyanokon gondolkodni, hogy nagyon fontos, hogy valamilyen mozgást, sportot űzzön a gyerekünk és volt időm megfigyelni a régebb óta tornázó nagyobbacska lányok tartását, ami egyszerűen csak lenyűgözött. Nem élsportolót szeretnék a lányomból nevelni de, úgy gondolom hasznára válik, ha egy nőies sportot választ és ez esetben az egyik legnőiesebbre esett a választás.
Tele vagyok gondolatokkal, teljesen az előadás és a látottak hatása alatt vagyok még most is. Le a kalappal Imola előtt! Fogalmam nincs mi zajlott a színfalak mögött, hogyan tudták ilyen gördülékenyen, kedvesen, profin megszervezni az előadást, öltöztetéssel együtt, mindenesetre nagyüzeminek továbbra is nagyüzemi, hiszen további 3 előadás követte a miénket, ennek ellenére mindenkinek lesz bizonyítványa, személyre szóló értékeléssel. Imola tudhat valamit és amíg Hanna is élvezi biztosan folytatjuk. Remélem a konferanszé búcsúja valósággá válik és jövőre velük ugyanott! Addig pedig Hajrá Lajhár helyett Hajrá Hannám!
(balról a negyedik..)

2008. június 9.

Eperfesztivál


Igen, Tahitótfaluban jártunk kedvenc barátainkkal, Melindával és Krisztiánnal. Mindannyian imádjuk az epret és kiruccanni is szeretünk, így nem kellett kétszer mondani, hogy pattanjunk autóba és tegyük meg a pár perces utat. Tahiban aztán a szokásos sokadalom és kirakodóvásár fogadott. Itt egy kürtős kalácsos, ott egy ugrálóvár, percenként 100 forintért. A műanyag fegyverárus láttán nem tudtam magamba fojtani az indulataimat. Hogy mit keres egy eperfesztiválon ilyen árus és ki az az elvetemült szülő, aki vesz is gyerekének az élethű géppisztolyból vagy hangtompítósból. Szerencsére azért voltak kellemesebb részei is a vásárnak, így nem tértünk haza élmények nélkül. Eszter és Hanna boldogan felültek a népi kosárhintára, aztán ettünk lángost, kürtőskalácsot. Kicsik élvezték, hogy szabadon kószálhattak. Hannát csak az ugrálóvár érdekelte és mire felkűzdötte magát a tetejáre az eső is eleredt. Fa alá bújtunk, Zoltán ázott, míg lejárt az örökkévalóságnak tűnő 5 perc Hanna ugrálásából aztán megesett a szíve a felhőknek rajtunk és engedélyezett még egy két vásárfiát és egy gyors pelenkázást Melindáék autójának csomagtartójában (a miénk tele volt a menetfelszereléssel, aminek csak a negyedét szoktuk egyébként használni..) aztán még epervásárlás az út szélén ücsörgő néniktől. Hazafelé hatalmas cseppekben kezdett esni az eső, a kocsin csak úgy koppantak az eső- majd jég szemek. Izgalmas volt ez is és az utána következő két óra is, amit Melindáék tip-top lakásában töltöttünk, szerencsére jelenős anyagi kár és rombolás nélkül, annak ellenére, hogy a kicsik, Eszterrel az élén olyan viháncolást rendeztek, hogy még nekem is sok volt...Lehet, hogy a vitaminokon kívül , élénkítőszert is tartalmaz az eper?

2008. június 7.

Ikertalálkozó helyett...


Ikertalálkozóra készültünk. Előtte még elmentünk a Varázsműhelybe, ahol nyílt napot tartottak és végre mi szülők is egy kicsit bepillanthattunk Hanna szombati szentélyébe, ahol mindig finom illat van, kedves zene szól, mindenki mosolyog és minden arról szól, hogy a csiszolatlan kis gyémántokból kreatív és a művészetekre fogékony drágaköveket varázsoljanak. A néptáncba szerencsére a szülők is bekapcsolódhattak, éltem is a páratlan lehetőséggel és felelevenítettem a lánykoromban aktívan művelt néptánc tudásomat. Hannának még nem megy a kettőt jobbra kettőt balra de megnyugtatott, Kati, a tánctanár, hogy ebben a korban még nem tragédia, majd belejön. Egyébként Hanna az ovis szünet ideje alatt egy hétig táborozni fog a varázscsapattal és jövőre folytatja heti egy alkalommal a varázsovis foglalkozásokat. ( www.varazsmuhelyklub.hu )
Nos, ilyen előzményel után indultunk neki Kunhegyesre, az ikertalálkozóra. Tavaly is voltunk Szigethalmon egy hasonló rendezvényen és valahogy jó volt látni a hasonló cipőben járó vagy nevezzük csak sorstárs szülőket és a helyesebbnél helyesebb ikergyerekeket. Anyukám, aki előkészítette a gyerekeket az útra, szintén velünk tartott. Bepakoltuk a babakocsit, három műanyag motort és a szokásos menetfelszerelést. Az a helyzet, hogy sosem jutottunk el Kunhegyesre.... Amikor a gps további egy óra utat jelzett és a hátsó sor felébredt álmából, megláttam Abony tábláját és eszembe jutott egy sokkal jobb program így gyorsan lekanyarodtunk az egyébként kiváló minőségűvé varázsolt 4-es útról. Heni barátnőmmel terveztük, hogy egyszer családostul elmegyünk Abonyba, ahol egy nagyon színvonalas és kedves magánállatkert várja a látogatókat. Heni még nem tudja, hogy galád módon nélkülük mentünk el oda, de talán megbocsájtja ha elmesélem mennyire spontán és véletlen folytán jutottunk a magán zoo-ba és különben is...a szamaraknál már csöpögött az eső de a nyusziknál és az oroszlánoknál már szakadt, így gyorsan fedezéket kerestünk és bevágtunk pár virslit, debrecenit és hamburgert és közben kulisszatitkokat tudtunk meg a tulajdonos feleségétől, aki egyszemélyben volt mozgó jegyárus, büfés és idegenvezető. Az esőtől sem visszariadó pár vendégnek aztán hatalmas örömöt szereztek azzal, hogy az egyik gondozó kihozta karjában az általuk nevelt pár hetes kisoroszlán kölyköt. Szerintem senki nem lepődik meg azon, hogy a fényképezőgépünk akkumulátora ekkor mondott csődöt. Szóval ott ücsörögtünk a sátor alatt, a sártenger mellett, Hanna igazán autentikusan nézett ki az elcsúszásból eredő sáros nadrágjában és cipőjében, én a hófehér, felgyűrt, ikres találkozóra felvett nadrágomban, a kicsik a kapucnis kardigánjukban.
Aztán elmúlt az eső és fincsi, párás levegőben etethettünk kecskét, pónit, libát, orrmányos medvét, zebrát, struccot, szamarat, lámát, emut, selyemmajmot, makákót. Azért tudom ilyen jól felsorolni, mert a kocsiban hazafelé és itthon is a "sorold fel milyen állatokat láttunk és aki elakad az a vesztes" című játékot játszottuk. Meg a varázsovis Boti bácsi új lemezét hallgattuk, lecserélve ezzel a recsegősre hallgatott Halász Juditot és Gryllus Vilmost. Mindenkinek melegen ajánlom. Az abonyi állatkertet is
( http://maganzoo.fw.hu/ ) és Boti bácsi lemezét is.
Jövőre talán eljutunk az ikertalálkozóra is.

2008. június 5.

Nyár van nyár


Ez csak a beharangozó..meg egy kép

Nagy utazás- befejező rész


Tartozom még a kubai élménybeszámoló utolsó fejezetével. Mielőtt azonban a hazatérésünk részleteiről írnék be kell számolnom arról, hogy a hotel "szakköreiből" én még egy tamtam dob tanfolyamon is részt vettem. Azt hittem van ritmusérzékem. Hat éves koromban kezdtem hegedülni tanulni, pár évig húztam a vonót, a szolfézst viszont már akkor sem szerettem. No de hogy ennyire ne legyen ütem vagy ritmusérzékem....máig nem értem mi történt. Én váltig állítottam, hogy az adott ritmust pontosan visszadoboltam, a tanár pedig majdnem beleugrott a tengerbe, miközben azt kiabálta no no no no!! No mindegy, nekem akkor is nagy élmény volt, Zoltánnak meg pláne. egész út alatt ezzel piszkált. Nem lehetünk mindenben tehetségesek ugye?
Varaderoból taxival mentünk Havannába egy igen kellemes sofőrrel, akivel végigcsacsogtuk az utat. Mi az élményeinkről, ő az életéről mesélt. Vágytam már haza. Előző nap egy helyi fapados busszal bementünk a városba és édes, aranyos ikerbabák ültek szüleik ölében az első sorban. belém hasított kislányaim és Hanna hiánya és nem bántam, hogy másnap indulunk haza.
Nem tudtam elérni az Air France képviseletét és nem tudtuk előre, hogy lesz -e helyünk a Párizsba tartó gépen. Velünk együtt izgult egy helyes Air Emirates szabadjegyes, Air Emirates de megnyugtatott, hogy az ő információi bíztatóak és reggelre már Európában lehetünk. Így is lett. Előtte még befizettük a szerintem egyedülálló ország-elhagyási díjat, ami nélkül bizony nem engedik, hogy belépjünk a tranzitba, aztán már csak annyi időnk maradt, hogy maradék pénzünket kubai kávéra költsük az ajándékboltban.
Meglepetésünkre egy Jumbo Jet nyelte be az utasokat és még nagyobb meglepetésünkre mi a fenti szinten, a repülő búbjában kaptunk meglehetősen tágas helyet. Szeretjük a franciákat, szeretjük a légitársaságukat is és a szolgáltatás minőségét is. Életünk kis de annál meghatározóbb darabja Párizsban játszódott le, ezért aztán elérzékenyültem, amikor 12 óra repülés után Charles De Gaulle repülőterén landolt gépünk. Újabb izgalom a "becsekkolásnál" és újabb vállveregetés magunknak, amiért a kézipoggyászunknak köszönhetően eggyel korábbi gépet sikerült elcsípnünk. A biztonsági ellenőrzésnél sajnos kiszimatolták a Havana Club rumot és elkobozták, de percekkel kislányainkkal való találkozásunk előtt ez izgatott a legkevésbé.
Ferihegyen aztán szembesültünk azzal, hogy a légi utaskísérő tényleg nem bakizott, amikor 9 foknak mondta az otthoni hőmérsékletet. Ez sem izgatott, de az már igen, hogy sikerült kifognunk az ország leglassabb, legidegesítőbb taxisát.
Azért csak megérkeztünk. Kislányaim az ablakban álltak és integettek. Zokogva öleltem magamhoz őket. Olyan nagyon sokat változtak egy hét alatt, az arcuk, az illatuk. Féltem, hogy nem tudják majd ki vagyok, de Vivien megnyugtatott, hogy minden nap fényképen tartották velünk a kapcsolatot. Mindkettőjüket az ölembe vettem és csak puszilgattam, puszilgattam őket. Közben, pedig Vivien beszámolóját hallgattam.
Vivienét, aki nélkül nem jöhetett volna létre az álom út és aki sajátjaként szeretgette, gondozta a kicsiket. Hálás vagyok neki a mai napig és remélem, hogy a különleges gyűrű, amit Trinidadban egy ékszerkészítő fiútól vettünk kifejezi hálámat. A legdrágább kincseinket bíztuk rá és ő maximálisan helyt állt, pedig bizony nehezítő körülmények is akadtak, hogy csak egyet említsek, Eszterem megfázása.
Amikor elhagyta a házat Vivien, Eszterem belecsimpaszkodott a lábába és sírt, nagyon sírt. Ez egyszerre volt fájdalmas látvány nekem és egyszerre nyugtatott meg. Hiszen ez a kis epizód hűen tükrözte, hogy kölcsönösen szerették egymást. Hamar megnyugodtak és nekünk már csak Hannát kellett meglepnünk az oviban váratlan, korai érkezésünkkel. Kicsi lányom boldogan csacsogta el az elmúlt napok eseményeit, élményeit, kalandjait. Az ajándékosztás okozta öröm látványa lányaink arcán, nekünk lelkiismertfurdalás csökkentőként működött. Hiába..gyarló az ember, gyarló a szülő is..
Köszönet anyukámnak, bátyáméknak és a Pálinkás családnak, hogy elutazhattunk Kubába, hiszen az ő közreműködésük nélkül nem juthattunk volna el ebbe a különleges országba és bizony kár lett volna kihagyni.
VÉGE

Ui.
Zoltán igazán sok estét szánt az út megszervezésére. Igazából neki köszönhető, hogy zökkenőmentesen, kellemetlen meglepetések nélkül, egyszóval tökéletesre sikerült az utazás.
Meg persze remek útitárs (is).

Gyerekhét


Ez a hivatalos elnevezése a Hanna ovijában megrendezett programsorozatnak, aminek középsős lányom immáron második alkalommal aktív résztvevője. Remek ötlet. Az óvodai évet ennél kellemesebben nem is lehetne befejezni. Hétfőn, hatalmas ugrálóvár foglalta el az ovi udvarának egy részét. Tudják a szervezők, hogy mivel lehet levenni a gyerekeket a lábukról, ez esetben szó szerint. Hanna hazafelé menet szépen, mint egy verset elmondta az ugrálóvár szakszerű és biztonságos használatának szabályait és azon kívül, hogy megmosolyogtatott vele, megnyugtatott a tény, hogy az üzemeltető a biztonsági előírásokra is hangsúlyt fektetett.
Pónilovaglás volt a kettes számú élmény, ami persze minden ellenkezésem ellenére tovább mélyítette Hanna ló szeretetét és igényét arra, hogy gyakrabban ülhessen lóháton. Azt hiszem én ezt már kifejtettem valahol, valakinek. Szóval fiatal korom egyik meghatározó filmjében, az Elfújta a szél-ben Scarlett és Rhett kislánya lovaglás közben lepottyan és maghal. Nos, ez volt az a pont, amikor elhatároztam,hogy az én gyerekeim nem fognak lovagolni. Ismerem a lovaglás áldásos hatásait, az ember-ló között létrejövő titkos kapcsolatot de akkor sem tudom kitörölni a fejemből a ló-magas-leesés közötti szókapcsolatokat. Ha most valaki azért itt lenne mellettem amint írom a sorokat biztosan vállon veregetne, hogy na jó de akkor mi is ez a kitépett fecni az egyik Nők Lapjából, amely a nyitott lovardákról szól? Hát csak annyi, hogy Hanna nagyon vágyik a lovak közelségére és én nem akarom elrontani a kedvét. Kis kóstolótól csak nem eshet baja..
Kedden sportvetélkedő helyszínévé alakult át az ovi udvara, erről is izgatottan mesélt Hanna. Szerdán zenés műsorral szórakoztatták a kicsiket, előtte pedig egy kis doboznyi kézműves csodát készíthettek az ovisok a gyerekhét alkalmából.
Ma gulyásparti lesz, amire mi szülők is hivatalosak vagyunk és a hét fénypontja az igenigenigen felkapott és ünnepelt Kolompos zenekar muzsikálása lesz.
És ha ez még nem lenne elég pénteken rendőr kutya és (már megint az a patás) lovas bemutató lesz..remélem egy kis kresz oktatással egybekötve de az se baj ha nem így lesz, mert Hanna ismeri az összes fontos és kevésbé fontos közlekedési táblát.
Mit is mondhatnék ezek után. Szerencsések vagyunk, hogy Hanna ilyen klassz oviba jár és remélem mire Eszter és Noémi is az ovi kis lakói lesznek , a programkavalkád megmarad.