RSS

2008. szeptember 29.

Örülök, hogy lány(ok)


A kis, rózsaszínű keretes könyvecske, a nappalink könyvespolcának jól látható részéről kacsint ránk de főleg rám . Én pedig (szinte) minden nap kezembe is veszem, hogy aztán hat percig, amíg olvasom jókedvre derítsen. Aztán azt veszem észre, hogy a mosoly ott ragadt az arcomon pedig már rég visszatettem a könyvet előkelő helyére és mással foglalkozom. Megérdemli hát, hogy egy részletet a naplómban is elfoglaljon.
Természetesen ismerem a könyv "ikertestvérét", az Örülj, hogy fiút meg az abban foglaltakat is, de eszem ágában sincs tudomást venni róla. Szerintem az írónő is pontosan így gondolta.




Janikovszky Éva: Örülj, hogy lány



Én igazán első perctől fogva örültem a lányomnak,
és annak is örültem, hogy az apja örül a lányának,
de akkor még nem gondoltam arra,
hogy egy lány sokkal jobb, mint egy fiú.
Aztán meggyőztek róla.
Örülj, hogy lány ! - mondta az apám,
egy lánynak mindig könnyebb az élete !
És ő csak tudja, hiszen fiúnak született.

Örülj, hogy lány !
mondta a nővérke is,
mikor haza készültünk,
és kezembe nyomta
a kislányomat.
Nézze csak meg,
már most is kész kis hölgy !
És valóban, ahogy megnéztem a lányomat,
és aztán a többi kisbabát,
rajta kívül egy sem látszott kész kis hölgynek,
de még kész kis úrnak sem.

Egy lány az szép, kedves, melegszívű és anyás.
Tinka néni még azt is hozzátette,
hogy egy lány ügyes kezű, szorgalmas,
és mindenben segít az anyjának.
S azt hiszem, ez mind így igaz.
Mert ahogy elnézem a lányomat,
már most is szép és kedves.

Elnézem a lányomat,
és azt hiszem, Tinka néninek is igaza van,
mert már most látszik rajta,
hogy milyen ügyes kezű.
Igazán nem vagyok elfogult anya,
de az azért ritkaság, hogy gyerek már
kéthetes korában ütögesse a csörgőt,
és kéthónapos korában már megfogja a kanalat.
Este elújságoltam az apjának is, hogy
milyen ügyes lesz majd a mi lányunk,
és az apja is örült, de mondta, hogy
addig is, varrjam már föl a kabátjára gombot,
mert leszakadt.
Mert föl nem varrná maga, mintha az ő gombja
csakis az én dolgom volna.
Azért sem varrtam föl.
Erre leült a lánya ágya mellé,
úgy látszik, kivárja, amíg megnő.

Elnézem a lányomat a kiságyban,
és a lányom visszanéz rám.
Örülök, hogy lány vagy, mondom neki,
bár kisfiút szerettem volna,
de akkor még nem ismertelek.
És úgy látszik, a lányom is örül,
mert rám mosolyog.

2008. szeptember 27.

Eszter és Noémi







Ikrek, tehát folyamatosan osztozkodniuk kell valamin. Már a méhemben a helyen és a táplálékon, aztán most testvérükön, rajtam és a játékokon. Mivel szinte sosincsenek egyedül, folyamatosan gyakorolják a közösségben élés írott és íratlan szabályait, a birtoklást, a jószívűséget, irgységet, a sajnálatot, együttérzést, rivalizálást és versengést.Azt hiszem nem lesz problémájuk a társas beilleszkedésbe majd, és akár még némi előnyre is szert tesznek ezekkel a kézzel nem fogható képességekkel a birtokukban. Amitől mindig ellágyul a szívem, az az, amikor egymás kezét fogják vagy reggel, ébredés után megpuszilják, átölelik egymást. Persze ezekből Hanna sem marad ki sosem, így teljes a szeretet kör, amit már csak az tud felülmúlni, amikor megy a gőzös megy a gőzöst játaszanak szépen egymás vállára tett kézzel vagy amikor körjátékoznak, táncolnak. Ilyenkor bármivel is foglalkozzak, abbahagyom és hosszan gyönyörködöm bennük.

Eszter szeret babázni, gondosan betakarja épp aktuális kedvencét vagy kedvenceit, (mert érdekes, hogy gyakran kettőt tesz a babakocsiba egymás mellé), simogatja, puszilgatja őket. Jellemző rá a nagyon intenzív szeretet adás. Puha karjaival gyakran öleli át nyakam és bújik hozzám, puszilgat, simogatja arcomat. Semmihez sem fogható érzés. Szenvedélyes típus, ha valamit tesz vagy mond azt nagyon teszi vagy mondja. Nagyon szeret, nagyon kiabál, nagyon sír, nagyon irígy, nagyon jószívű.
Ha leszidom vagy rossz fát tesz a tűzre összeráncolja homlokát, összehúzza szemöldökét és lefelé néz,időnként ránk sanídva. Nem tűri ha valaki akár csak a közelébe is férkőzik játákához, oroszlánként védi a tulajdonát.
Sajtot sajttal, húst hússal eszik de nem veti meg a gyümölcsöt se. Hatalmas étvágya van de szerencsés alkat, mert nem látszik meg rajta. Olyan igazi kis éhenkórász vagy ínyenc, aki még a madáretetőből is kilopkodja a mazsolát és a kenyérmorzsát. Porcelánbabának nevezem néha, mert olyan törékeny típus és bőre is világosabb testvéreinél. Nagyon hajlékony, ami Zoltán űrhajós kiképzés nevű játéka közben szembetűnő igazán. Szoktam is viccelődni, hogy ha Kínában élnénk már biztosan lecsapott volna rá valamilyen cirkuszi akrobata iskola és elkezdték volna betanítani a "hogyan vakarjuk meg hátunkat fejenálva lábbal" című mutatványra.

Noémi változatlanul apás, aminek kezdete pontosan behatárolható. Eszterrel töltött kórházi kényszerpihenőnk alatt alakult ki a kapocs, ami látom hogy Zoltánnak nagyon jól esik és olvadásközeli állapotba kerül tőle gyakran.
Édesszájú és nagyon önálló. Ebben kísértetiesen hasonlít Hannára, azaz egyedül szeretne öltözni, vetkőzni, enni és rossz néven vesz bármilyen kéretlen segítséget. Ilyenkor csak annyit mond utánozhatatlan hanglejtéssel, hogy Éééén!
Szereti ha elalvás előtt dajkáljuk, cirógatjuk. Vasgyúró típus, és szereti sőt kiprovokálja, hogy gyúrjuk, bírkozzunk vele. A legkevésbé sem kényes. Eszterrel ellentétben, esések, beütések, bibik ide vagy oda, csak akkor sír ha tényleg nagy a baj, feleslegesen nem potyogtatja egyébként krokodil méretű könnyeit.Hannával igen szoros szövetség alakult ki köztük, ami a legkülönfélébb módon nyilvánul meg. Mesenézés közben befészkeli magát nővére ölébe vagy hagyja, hogy Hanna készítse el frizuráját. Noémi rendkívül muzikális, szeret dúdolni, énekelgetni és igényli a zenehallgatást, aminek érdekében lépéseket is tesz már, nevezetesen bekapcsolja a cd lejátszót. Már most rajong a könyvekért, hosszan nézegeti a képeket és nem kalandozik el figyelme akkor sem ha Boribonról olvasok neki(k). Szeret segíteni a háztartásban, takarítani, porszívózni és ha nagyritkán zacskós tejet veszek, addig húzogatja a fiókokat, míg megtalálja azt a ronda műanyag tejtartót, ami szerintem még a nyolcvanas évekből maradt. Mindenesetre nagyon figyelmes gesztus tőle, ahogyan az is hogy papucsot vagy házi cipőt hoznak ha észreveszik, hogy mezítláb álldogálok a konyha kövén.

Persze mindig várunk valami új képességet, most éppen a beszédet. Nem aggódom, mert Hanna is két éves kora után kezdett értelmesen, összefüggően beszélni de nagyon várom. Jó úton haladunk, annak ellenére, hogy az ikrekre olyannyira jellemző speciális nyelvezet jeleit is felfedezni vélem.
A babakocsit egyre ritkábban használjuk, legtöbbször csomaghordóként funkcionál csak, mert megtanultak fegyelmezetten, kezünket fogva sétálni. Új fejezet kezdődött most, hogy mindent megértő, okosodó, értelmes kétévesekké cseperedtek a kislányok és én lubickolok abban a mérhetetlen szeretetben, amit nap, mint nap kétoldalról kapok tőlük.

2008. szeptember 24.

Balatoni ősz 2.rész







A földvári mólónál lévő palacsintasütő valószínűleg a szezon utolsó palacsintáját és lángosait sütötte meg nekünk. Siófokon, miután a kicsiknek vettünk két télikabátot már csak ahhoz volt kedvünk a metsző szélben, hogy forró csokit igyunk, aztán inkább a hotel melegvizes medencéjébe vágytunk mindannyian.
Aztán ahogy enyhült az idő, rövid autós kirándulásokat tettünk, hogy felfedezzük az Balaton körüli eldugott kis helyeket, falvakat. Így jutott eszünkbe, hogy soha vissza nem térő alkalom körülnézni a Krishna völgyben, ami nem más, mint szerzetesek rezervátuma, iskolával, templommal és persze mosógép és tv nélküli házaikkal. Kedves idegenvezetésben is volt részünk, így egy kicsit világosabban látjuk ezt a vallást és persze remek alkalom volt Hannának elmagyarázni, hogy bizony a világban sokféle vallás létezik és illik mindegyiket tolerálni. Aztán arról is beszélhettünk, hogy mindenki maga dönti el (legalábbis a mi családunkban), hogy kiben és miben hisz és remélem nagyobb korában majd neki is határozott véleménye lesz erről is. Megint szóba került, hogy azért nem kereszteltük meg babakorában és azért nincsenek keresztszülei, mert az a határozott véleményem, hogy nagyobbacskaként, felfogva az esemény jelentőségét és értelmét, majd ő maga kérheti ezt. Véletlenül sem akartam hófehér habos babos ruhás keresztelőt a lányaimnak csak azért mert elvárják vagy divat. Ennél sokkal többre tartom az ilyen ceremóniát...
Az Anna-Mária Villa közvetlenül a Balaton partján áll, a meseszép, ősfás sétány szomszédságában, így persze minden nap köszöntünk a hattyúknak és kacsáknak, utolsó nap pedig meg is etettük őket a lányok ropi maradékaival. És ha már az állatoknál tartok, leírom, hogy jó kis kiképzésben volt részem, mert állítólag általános balatoni jelenség, hogy a ritkább szúnyogírtás miatt elszaporodtak a pókok, és bizony pár jól fejlett példánnyal volt szerencsém találkozni. Néhány napnak el kellett telnie, míg nem éreztem folyton azt, hogy mászik egy nyolclábú szörny rajtam.
Aztán találkoztunk még egy érdekes madártani jelenséggel, nevezetesen a fecskék tömeges megbolondulásával. Szívesen megkérdeztem volna egy ornitológust, de nem találkoztam eggyel sem, így csak találgatásokba bocsátkoztunk a hotel személyzetével. Az úttesten ültek, össze vissza repkedtek, nekimentek mindennek és mindenkinek. Teljesen zavaros látvány volt és most kénytelen vagyok Hanna és magam miatt is utánanézni, hogy a hirtelen érkező hideg levegőnek vagy az afrikai költözésnek van köze a dologhoz.
Majd Hannával együtt nézem meg, mert már érti, hogy mi mindenre jó az internet, egy pillanat alatt megtaláljuk a verset, amiből csak egy rövid rész jut az eszébe és egyébként pedig egyre ügyesebben bánik a számítógéppel. Kedvenc oldala most a www.tunderilonka.hu, ahol kirakózik és öltözteti tündér barátnőit.

2008. szeptember 19.

Balatoni ősz








Mielőtt Eszterről és Noémiről írnék, be kell számolnom egy hetes eltűnésünk okáról illetve élményeinkről. Balatonföldváron jártunk. Igen most, amikor más inkább eljön onnan. Cudar hideg volt de egészen más képet mutat ilyenkor az a táj, a sétány és a kedves családbarát hotel is minha csak a miénk lett volna. Sok látnivaló van a környéken, így persze cseppet sem unatkoztunk, sőt örültünk hogy nem itthon a négy fal között kellett megélnünk az ősz beköszöntét.
Az egész úgy kezdődött, hogy Zoltán egy éve körbebiciklizte a Balatont testvérével és annak fiával. Erről egyébként hivatalos oklevelet is kapott legnagyobb kritikusától és tisztelőjétől..azaz tőlem. Amikor Balatonföldvárnál tartottak, meglátott egy igen kedves villa épületet, egy családbarát szállást és már akkor elhatározta, hogy visszatér a helyszínre de már családostul és négy keréken. Kicsit győzködnie kellett, mert előre féltem, hogy a két picivel, akik ugyebár már nem is olyan kicsik- nem lesz igazán pihenés a kikapcsolódásra szánt egy hét. Elevenen élt bennem a zalakarosi hosszú hétvége, amiről korábban írtam már, így nem részletezem.
Ez a kis hotel viszont annyira más, mint a hatalmas, száznál is több szobás wellness szállodák, ahol minden nap új arcok köszönnek ránk ha egyáltalán köszönnek és túl nagy a tülekedés a vacsoránál és a medencéknél is.
Az Anna-Mária villa ( www.amv.hu) szerintem főszezonban, amikor pezseg a balatoni élet- sem ilyen.
Az első éjszaka persze ismét embert illetve anyát próbáló volt. Nehéz és hosszú volt az altatási procedúra, pedig helyes kis rácsos ágyak voltak, külön nekik a galérián és nem felejtettük elvinni az ikeás nagy sárga rákocska párnákat sem, ami nélkül nincs pihenés. És ekkor olyan gondolataim támadnak, hogy mit keresünk mi itt, miért nem vagyunk inkább otthon a megszokott kis környezetünkben, ahol egy pillanat alatt elaludnának.
Reggelre azért annak ellenére, hogy eső és vastag felhőtakaró ébresztett bennünket, már nem voltam borúlátó. De mit lehet csinálni szakadó esőben? Mondjuk autókázni, Ausztriában keresni egy ToysRUs játékboltot és ha már ott vagyunk, megvenni a család aprajának az ajándékokat. Pontosan ezt tettük, bár megfordult a fejemben, hogy egyenlő az önsanyargatással három gyerekkel egy játékboltba beesni, arról nem beszélve hogy igen furmányosnak kellett lennünk, hogy főleg a legnagyobb nehogy észrevegye mit szánunk a karácsonyfa alá tenni. Ha nem az utolsó napon csomagolom be a játékokat, még az is lehet, hogy októberre már csak a karácsonyi menün kell gondolkodnom, novemberben és decemberben pedig csak lélekben kell felkészülnünk az év legszebb ünnepére.
Este még kiélveztük a gyerekbarát medence pezsgését, ami ebben az esetben csak a buborékokat jelenti és nem a sok vendég lubickolását. Igazi privát fürdőzésben volt részünk és a következő napokban sem volt másképp. Szóval hamar elmúlt a mit keresünk mi itt, ebben a vacak időben érzés. Besegített ebben a mézes-csokis masszázs, az aromakabin, a nyakmasszírozós, pezsgős, kellemes melegvizű medence, amiben ugyebár itthon nem lehet részem. Eszter továbbra is imádja a vizet, nemúgy az úszógumit vagy bármilyen más segédeszközt, ami azért tanácsos lenne egy két éves, úszni nem tudóra adni, főleg ha olyan vakmerően gázol a vízben, mint Eszti. Néhány merülés sem tántorította el az önálló pancsolás gondolatától, így aztán résen kellett lennünk. Hanna produkciózott, bemutatta két heti úszótanfolyamának repertoárját, amit persze Eszti azonnal le is akart utánozni. Remek szinkronúszó lehetne Esztiből. Hajlékony és cseppet sem fél a víztől. Noémi megint a szokásos bizalmatlansággal fogadta a családi lubickolást de végül rájött, hogy igazán jó móka egy ekkora medence, ami pár pillanatig csak a miénk.
Barátságtalan idő ide vagy oda, másnap kompozni indultunk, mert az jó móka, igaz csal pár percig amíg megéreztük hogyan csíp a balatoni őszi szél és inkább visszabújtunk az autónkba. Zoltán persze nem is lenne igazán Zoltán ha nem kéredzkedett volna be a kapitány fülkéjébe Hannával, hogy megnézzék hogyan is kell vezetni egy ekkora járgányt.
Tihanyba konkrét céllal érkeztünk, nevezetesen a babamúzeum gyűjteményének megtekintését tűztük ki célul. A kicsik hangos sikítozással fejezték ki tetszésüket, és persze nem győztük megakadályozni őket, hogy ne ütögessék a vitrineket, csak nézni szabad de azt nagyon.
A következő napi programunkat bárkinek jó szívvel ajánlom, mert szerintem egészen különleges hely, főleg az olyan városi embereknek, mint amilyenek mi is vagyunk. A kis község neve is furcsa. Visz alig pár kilométerre van a Balatontól és itt található a csacsifarm (www.csacsifarm.hu) ahol ha jól számoltam 21 csacsi várja, hogy valaki a hátára üljön vagy csak megvakargassa a fülét. Holtszezon lévén egy telefonhívás előzte meg látogatásunkat. Hanna és én is igazán meglepődtünk, hogy egy mézeskalácsház előtt találtuk magunkat. Kolompoltunk egyet és megjelent Jani, az állatok gondozója és utánozhatatlan stílusával körbemutatta a farmot. A széna hotelt, amit biztos vagyok benne, hogy nyáron kipróbálunk egyszer, mert nagyobb élvezet lehet hálózsákban a friss szénában aludni, mint egy unalmas szállodai szoba ágyában.

Bemutatta a szamarakat, akiknek neveit véletlenül sem sikerült eltalálnunk később, kivéve annak a kettőnek, akiknek a hátán Hanna és a kicsik szamaragoltak. Jani, amikor már látta, hogy összebarátkoztunk az amúgy kedves állatokkal otthagyott bennünket, hogy sétáljunk kedvünkre a csacsikkal. Én Hanna szamarát, Sanyit vezettem és csak reménykedtem, hogy a csökönyös jelző csak kitaláció a szamár jellemzésére. Zoltán a kicsik csacsijára Pinkire ügyelt. Noémi és Hanna ürült módon élvezték a szabad szamaragolást, Eszternek egy idő után elege lett az egészből és inkább saját lábán közlekedett.
Áldottam az eszem, amiért az utolsó pillanatban betettem az autóba három pár kis gumicsizmát, amik most az udvaron várják, hogy lemossam róluk a hihetetlen vidám pillanatok emlékeit..
Folyt. Köv.

2008. szeptember 13.

Ugrálóház







Már hetekkel ezelőtt azon törtem a fejemet, hogy mivel lephetnénk meg kis kétéveseinket. Mi az amit a legjobban szeretnek mostanában csinálni, ami boldogságot okoz nekik. Aztán a homlokomra csaptam..hát ugrálni. Ugrálni az ágyról és az ágyon, ugrálni a fűben, ugrálni bárhol. Hát akkor béreljünk egy ugrálóvárat. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez valami hihetetlen költséges móka, elárulom, hogy két, megunt játékuk vaterás eladásból máris összejött a bérleti díj, arról nem is beszélve, hogy egy befutott cukrászdából vásárolt torta..kettő, mert ugye ketten vannak, csaknem ugyanennyibe került volna. Így maradt a Tesco torta és szomorúan, -merthogy nem kedveljük az említett bolthálózatot- de be kell látnunk, hogy igencsak ízletes volt a gesztenye és sacher torta, olyannyira, hogy Hanna máris hasonlót rendelt magának, decemberi szülinapjára.
No de kit érdekelnek a piszkos anyagiak, amikor azt láttam, hogy ennél találóbb vagy nevezzük csak telitalálat meglepetéssel nem is szolgálhattunk volna. Ha láttátok volna ti is a két kicsi no meg a nagy arcát, azt a boldogságot, hogy az amúgy nem túl nagy kertünk harmadát egy csúszdás ugrálóvár foglalja el. Hanna sem érezte, hogy a buli csak a kicsiknek szól, fáradhatatlanul mászott, ugrált, csúszott, vetődött és mutatta a rossz példát ártatlan testvéreinek, akik képességeikhez mérten és még azon túl is követték nővérüket. Nem bírtam ki persze, hogy ne másszak be én is, szemem átsiklott a "10 éves korig" és valamilyen súlykorlát feliraton és az sem érdekelt hogy kissé megbillent az egyébként igen masszív váracska.
Aztán lassan érkezni kezdtek a vendégek. Meghitt, kis zsúrt terveztünk de utólag visszanézve a lépcsőn készült csoportképet, valahogy mágis sokan mosolygunk a fényképezőgép lencséjébe. Itt voltak Heniék, unokatestvéremék. Anyukám is velünk ünnepelt és a babysitter is megölelgette a lánykákat aztán persze azonnal munkára fogtam és megkértem, hogy csináljon -azzal az utánozhatatlan kézügyességével- szép , ünnepi frizurát a lánykáknak. Denise fotózott, amiért irtó hálás vagyok, mert bevallom arra már nem jutott volna energiám, és örökre bánnám, hogy nem tudtam megörökíteni a legértékesebb pillanatokat. Így azonban csak annyi dolgom akadt, hogy mazsolázzak a legjobbakból.
Élveztük a kora őszi napsütést, azt, hogy végig a kertben lehettünk.
Egyébiránt annyira elfáradtam a buli végére, mintha csak én is egész nap ugráltam volna. Na jó..a házban azért ugráltam a magam módján, pedig hála az égnek a vendégek már nemcsak engem ismernek, hanem azt is hol találják a kiskanalat, a poharat, a szemetest, a kockacukrot, a mosdót, az ollót és azt is elnézik ha a felszolgált cappuccinók közül kettőből csupáncsak a kávé hiányzik, (a tejhab viszont remek volt). A kölyökpezsgőt elfelejtettük kibontani így eltettem Hanna születésnapjára és a pálcikás jégkrémek is a fagyasztóban várják sorsukat. Szóval a szokásos, sutára de annál viccesebbre és gyereksikongatásokkal gazdagra sikeredett kis csodáim (mert lehet, hogy már unalmas, de bizony még mindig alig hiszem el, hogy kettő kislánykám született egyszerre) második születésnapja.
Igyekszem a következő bejegyzésemben csakis róluk írni.

2008. szeptember 11.

Mindkettő kettő!!!









Eszterem és Noémim ma két évesek! Reggel már volt egy kis vihánc, megpróbálok egész nap még a szokottnál is engedékenyebb, bolondosabb lenni. Aztán majd írok is, csak most még nagyon meg vagyok hatva. Szombaton lesz az igazi baba..akarom mondani kisgyerek zsúr. Azt is lejegyzem. de most megyek megdögönyözni őket.
Addig is Boldog születésnapot kicsi ikerlánykáim!

2008. szeptember 9.

Puff neki



Azt olvastam, meg hallottam is, hogy ikreknél szinte mindig van egy, aki esendőbb a másiknál. Aki biztosan megbotlik, elesik, , lehorzsolja a térdét, belázasodik és a frászt hozza a szüleire. Akit biztosan megcsíp a darázs még akkor is ha egy darab van belőle az egész kertben. Nálunk Eszter vállalta magára az "erősítsük anyánk, apánk idegeit és stressztűrő képességét" szerepet. Vele mindig történik valami. Legutóbb Zoltánnal leültünk szorosan egymás mellé a kanapéra, hogy végre megnézhessük az egyszer már elmulasztott Wekerle telepről szóló műsort. Pár nappal előtte még el is kirándultunk, a helyszínre hogy közvetlen közelről láthassuk a különleges hangulatú házakat, utcákat egy fagyizással és sétával egybekötve, szóval tényleg nagyon szerettük volna látni Ráday Mihály filmjét..
A gyerekek békésen játszottak egymással, még össze is néztünk, hogy lám-lám milyen jó kislányaink vannak, amikor Eszter és Noémi összekapott egy babán. Egy babán, amiből van pont ugyanolyan de ha nem lenne, akkor is van helyette úgy hat másik. Nem, nekik pont ugyanaz kell. Nem baj, majd megoldják, máskor is volt ilyen és nem kell azonnal beleavatkozni a konfliktusaikba, mert akkor nem lesznek jó probláma megoldók és később a gyerektársaságban áldozatokká válnak. Ilyenek fordultak meg a fejemben, miközben éppen híres ott lakókat szólaltatott meg a riporter, amikor hirtelen azt láttam, hogy Eszter arccal és kéztámasz nélkül (tekintve, hogy a babát, amit ő szerzett meg végül,két kézzel szorított) a padlóra esik és koppan valamije. Jók a reflexeim de az egy méteres távolság is kevésnek bizonyult, így esélyem se volt elkapni, tompítani az ütést. Éktelen sírásba kezdett (Noémi is, mert megijedt attól, hogy fájdalmat okozott testvérének) és persze vére is elkezdett folyni. Nem tudtuk honnan, így pár percbe beletelt, míg észrevettem, hogy a metszőfogából dől a vér, ami kicsit csámpásan is állt. A helyzet magaslatán álltunk Zoltánnal, így felhívtuk a mentőket, hogy adjanak tanácsot hová vigyük a gyereket ellenőrzésre, fogápolásra. Szentkirályi utca 40. Bátyám cirka 5 perc alatt ideért, hogy a maradék gyerekre vigyázzon, amíg mi Eszterrel, Zoltán eszméletlen rutinos vezetéstechnikájának köszönhetően kb. 10 perc alatt be is értünk a klinikára. És most megint nem tudok rosszat mondani az egészségügyi ellátásunkról, pedig annyira kellene szídni, tudom akadnak olyanok, akik annyira ezt várnák. De miért is tenném, amikor pillanatok alatt sorra kerültünk és kimondhatatlanul kedves fogorvos vette kezelésbe, aki megnyugtatott, hogy ebben a korban szerencsére még gumiszerű a fogíny, így visszaigazította Eszti kicsi fogát és elmondta a teendőinket.
Gyerekbarát doktorbácsi a végén még ajándékot is adott Eszternek de ez felettébb rosszul sült el. Fecskendőnek általában minden gyerek szokott örülni, nem úgy Eszterem, aki a nem olyan régi László kórházas, szurkálásoktól sem mentes időszakát még nem heverte ki teljesen, így ahelyett, hogy mosolygott volna, éktelen sírásban tört ki. Gyorsan megmagyaráztam a helyzetet és sietősen, megnyugodva távoztunk.
Akkor nyugodtam meg igazán, amikor Eszter kikapta a kekszet Noémi kezéből és rágcsálni kezdte azt, sőt a vacsorát is szívesen fogyasztotta el.
Mi pedig reménykedünk, hogy a Wekerle telep 150. születésnapja alkalmából is készül film, amit több eséllyel tudunk megnézni majd a hintaszékeinkből, megőszülve, szorosan egymás mellett.

2008. szeptember 7.

Sport szeletek





Az olimpiának ugyan vége, de még nem írtam le eddig, hogy persze azon kívül, hogy végigizgultunk pár versenyt, meccset és drukkoltunk a magyaroknak, Hanna a közvetítéseknek köszönhetően egy csomó ország zászlóját felismeri azóta és azon sem lepődöm meg, hogy tegnap olyan nagyon nagylányosan arról érdeklődött apukájánál, hogy akkor most a Fehérorosz kalapácsvetőről kiderült, hogy doppingolt vagy nem. Nyomon követhette mennyiféle sport létezik és határozott véleménye van arról is hogy melyik tetszik neki.
Bevallom nem vagyunk túl sportos család, kimaradtak a hátizsákos túrák és biciklivel sem tettünk meg kilométereket magunk előtt vagy mögött ülő gyerekkel (igaz, azzal, hogy kettő egyszerre érkezett kicsit bonyolult is lett volna ez a mutatvány de azért nem lehetetlen). Szülővé válásunk előtt versenytollasra is jártunk amíg volt pálya a közelben éa szeretünk (és szerintem tudunk is) pingpongozni. A három gyerkőc viszont rávilágítot arra, hogy szükségünk van a jó kondira, a jó példáról nem is beszélve, így mindketten megtaláltunk a nekünk megfelelő sportot. Zoltán squash-olni jár alkalmi és állandó partnereivel én pedig aquafitnessre, ami azon kívül, hogy formál, nyugtat és kellően elfáraszt, azért is jó, mert egyszer sem nézek rá az órára, hogy aztán felsóhajtsak két gyakorlat közben, hogy jaj nekem, még 10 percet kell kibírni. Vagyis örömmel megyek és ez a lényeg. Hanna úszni tanul örömmel, remélhetőleg megtanul a jég hátán is -ha nem is megélni, bár az se lenne hátrány de- csúszni, hála az ovinak és folytatja a tornát is. Ennyi bőven elég egy öt évesnek, bár ő erősen lobbizik, és azt hajtogatja hogy nagyon gyorsan tud futni és valami olyan sportra járna ahol ezt a képességét kamatoztathatja. Gyanítom megint valamelyik olimpiai, futóversenyt közvetítő műsor van a dolog háttérben.
Na ennyi bevezető elég lesz ahhoz, hogy leírjam, hogy tegnap az uszodából kifelé jövet, Zoltán és a három kislánykám várt, akikkel aztán a Decathlon sportáruház által szervezett sportnapra ugrottunk ki. Hanna (és persze Zoltán is) kipróbálta a falmászást (én nem, mert rendszeresen gyakorlom itthon..), sárkányt eregettünk, kipróbáltuk a Shaolinok edző pályáját, pingpongoztunk, csatlakoztunk a Nagycsaládosok Egyesületéhez, akik gondolom azért voltak ott a sportrendezvényen, mert három gyerekes szülőnek lenni felér egy extrém sporttal de aminek a legjobban örült Hanna az a lovaglás volt, ami után az arcfestés csak hab volt a tortán.
És hogy fokozzuk Hanna jókedvét, kihasználva a szeptemberi kánikulát, Zoltán bepótolta elmaradt ígéretét, azaz előkotorta ifjú kora formás kis sátrát, felverte a kertben és Hannával az éjszakát a tücskök és bogarak közvetlen közelében, zseblámpával és hálózsákkal felszerelkezve töltötte.
Néha, ha nem bírok Hannával azt szoktam mondani neki, hogy "Kint fogsz aludni, irgumburgum" ami legtöbbször hatásos fenyegetés, mert megszeppen tőle a legnagyobbik rosszaság. No ennek vége. Annyira élvezte a kerti vadkempingezést, hogy ezentúl inkább ő fogja kérni hogy had aludjon kint. A válaszom is megvan: "Majd ha jó leszel!"

2008. szeptember 4.

Noeszter és Esznoémi



Annak idején, amikor a kicsik még a pocakomban voltak és nevet kellett választani nekik, egyet biztosan tudtunk. Nem akarunk kiszúrni se magunkkal se ismerőseinkkel se mással, aki közelebbi kapcsolatba kerül majd a lányokkal, azzal, hogy hasonló csengésű, hangzású nevet adunk nekik. Vicces és jópofa persze, de lelki szemeim előtt láttam, amint a két huncut éppen valami rossz fát tesz a tűzre és nekem hirtelen rájuk kell szólnom, de persze a másik nevét ejtem ki vagy csak értékes másodperceket veszítek azzal, hogy agyam azon zakatol kinek a nevét mondja ki.
Ugyanakkor nem mindennapi dolog ikreket várni, világra hozni és nevelni vagyis nem mindennapi a névválasztás sem meg egyébként sem akartam megfosztani magamat az előbb említett vicces és jópofa, azonosan csengő ikres névválasztás örömétől, így kompromisszumos megoldásként a lányok második neve lett ikres. Rita és Zita. És hogy melyikük a Rita és melyikük a Zita? Nem szoktam azonnal rávágni a választ..bevallom pár másodpercnyit ekkor is dolgoznak agytekervényeim. Eszterem a Zita (praktikus megoldásképpen, mivel nem szerencsés a nyelvészek szerint és szerintem se ha az egyik név utolsó betűje ugyanaz, mint amivel a másik kezdődik), Noémi pedig a Rita.
De hogy miért írom le ezt most? Hát csak azért, mert még így is -szerintem az egynél több gyerekesekhez hasonlóan- összekeverem a neveket és rendszeresen hallani ahogy kiabálom az Esz-Noémi, No-Eszter, mitöbb a No-Hanna és Esz-Hanna neveket.
Hanna pedig csúfol..Elnevezte a lányokat Esznoéminek és Noeszternek. Jókat kacarászik amikor hibázom. Márpedig gyakran bakizom, mert a kicsikre sűrűn kell rászólnom. Imádnak csúszdázni de ha lehet hason és hátrafelé és ha nem veszem észre akkor inkább kihagynák a szabályos feljutást is és inkább a csúszdán másznának visszafelé. Állva hintáznának és kinyitnák a kerti csapot, hogy aztán locsolhassanak. Bármilyen ajtót kinyitnának, kilincs vagy kulcs nem számít akadálynak. Állandóan kezet mosnának és ha lehet egyszerre felállva a kis dobogóra. Krétával összefirkálnák a ház falát és Eszter két kézzel húzná a macska farkát. Felülnének Hanna biciklijére és vérremenő csatát folytatnának ugyanazért a kiszemelt játékért. Beülnének az autómba és homokkal szórnák be a teraszt. Én meg mostanában a nevük helyett csak annyit mondok "Lányok!", mert minek is gondolkozzak feleslegesen a nevükön, úgyis együtt rosszalkodnak és ha az egyikük a kukatárolóba megy, biztosan követi a másik és ha a másik ledobja a cipőjét, hogy a 30 fokban inkább gumicsizmát vegyen fel, az egyik is ugyanúgy tesz.
Eszter, Noémi, Zita, Rita..egyszerűen csak rosszcsontok.

2008. szeptember 2.

"Legszívesebben reggeltől estig az uszodában...



..lennék." Ez Hanna legfrissebb mondata, amivel pár perccel ezelőtt örvendeztetett meg bennünket. Arról már írtam, hogy Zoltán terve, miszerint itthon a 150 cm mély medencében majd megtanítja elsőszülött lányát úszni dugába dőlt. Hanna nem volt hajlandó betartani az utasításokat, bohóckodott, nyávogott, akaratoskodott és csak az úszógumijában érezte jól magát. Belenyugodtunk és azzal vígasztaltuk magunkat, hogy idén majd az óvoda szervezésében úgyis lesz lehetősége a vadonatúj uszodában megtanulni az alapokat. Csakhogy kiderült, hogy Hanna csoportja csak jövőre kezdi el szervezett formában az úszást, idén inkább korcsolyázni tanul akinek kedve lesz hozzá. Az sem rossz persze és nekem tökéletesen megfelelne a nagycsoportos korban kezdődő úszó tanfolyam, ám Zoltán nagyon másképp gondolta. Eszméletlen fontosnak tartja, hogy Hanna megtanuljon úszni én meg nem vitatkozom... bizonyos dolgokban legalábbis...Szóval Hanna a ma esti foglalkozáson már apukája kíséretében de szigorúan elkülönítve, -merthogy szülő ne zavarja a tanulást- túl van az Aligátor úszóiskola vízhezszoktató tanfolyam első óráján. Kevés lelkesedéssel indult el itthonról bevallom, így aztán érthető volt aggodalmam, hogy vajon milyen arccal fog hazaérkezni.
A válasz a címben megtalálható. Ráadásképpen az előbb még idesúgta -a korábban, az úszás gondolatától is irtózó lányom-, hogy "Anya, ha holnap jó idő lesz, szeretnék gyakorolni apával a medencében". Valamit tudhat Balázs bácsi, az oktató, azon kívül, hogy férjem szerint jóképű és nekem is tetszene...

Magas lovon











Attila egy olyan barátunk, akivel van úgy, hogy több hónapig nem találkozunk, mégsem vetünk semmit egymás szemére és tulajdonképpen ott folytatjuk ahol abbahagytuk. Zárójelben még megemlítem, hogy ő az, aki az árnyas fák alatti esküvőnkre, meglepetés slide show-t készített, amivel azon kívül, hogy nagyon kellemesen meglepett bennünket örökre a szívemvbe is zártam. A minap nálunk jártak, hogy átadják saját esküvői meghívójukat (éppen itt volt az ideje!!) és megint sikerült pár szót váltanunk egymással. Hanna nagyon várta Attilát, mert tudta, hogy van egy saját, igazi, hús vér lova és igazából is tud lovagolni. Meglátta a nagy lehetőséget benne, , a soha vissza nem térő alkalmat és arra kért bennünket szóljunk pár szót az érdekében. Lovagolni szeretne, no, lovak közelében szeretne lenni. Olyan nehéz ezt megérteni?
Nem vagyunk semmi rossznak az elrontója és Zoltánnal az az elvünk, hogy ha valamit nagyon szeretne a gyerek kipróbálni (ésszerű határok között persze), akkor adjuk meg a lehetőségét. Mi ugyan nem rajongunk a lovakért és a lovaglásról is szinte ugyanaz, vagyis a hatalmas esések, Superman és más fiktív vagy valós lovasbalesetek jutnak eszünkbe, Attilában maximálisan megbízunk, így -remélem nem kierőszakolt, mindenesetre- meghívásuknak eleget téve a megbeszélt időpontban a megbeszélt helyen találkoztunk, hogy aztán egy komplett farm kellős közepén találjuk magunkat.
A kicsik bátran nyúltak az elénk siető kutyusokhoz, aztán még bátrabban kezdték etetni a pónikat, a kis bocit, a nyulakat. A kecskétől jobb volt távol tartani magunkat. És egyszercsak megláttuk Bogit, a pej lovat, amire aztán valóban felült Hanna, aztán Zoltán és végül én is. És tanultunk egy csomó szakszót meg korábban sosem hallott kifejezést és belekóstoltunk milyen a lovaglás íze. A kislányok élvezték,hogy a megszokottnál is szutykosabbak lehettek. Noémi hagyta magát a ló hátára tenni, szoros barátságot kötött Bogival, eszter, aki pedig alapesetben a hinta, ringlispir és minden kicsit is veszélyes mozgó tárgy szerelmese, határozottan tiltakozott a nyeregbe ültetés ellen, az etetés maximálisan kielégítette igényeit.Be kell látnom én voltam a legkevésbé bátor, Hannában viszont az izgalom vagy félelem morzsáját sem láttam, pedig titkon azt reméltem, hogy ha élesben lovagol, kicsit megijed attól, hogy milyen tekintélyt parancsoló és izgága tud lenni egy ló, arról nem beszélve, hogy magas. Nem így történt de arra jó volt, hogy csillapítsuk kicsit vágyát és most úgyis elkezdődött az óvoda és beindulnak a megszeretett külön foglalkozások, a torna, a morzsa, mitöbb korcsolyázni is tanulnak majd ovis berkeken belül. Most jut eszembe. Az is veszélyes sport..egy nagy esés és roszz belegondolni mi történhet. Ma szólok Zoltánnak, hogy szerettesse meg Hannával a sakkozást. Úgyis a Kepes könyvét olvassa, abból meríthet ötleteket.

Levezetésképpen de már nagyon álmosan, két vödörnyi almát és barackot szüreteltünk le közösen, a lovarda mellett lévő abszolut veszélytelen szedd magad ültetvényen.

2008. szeptember 1.

Állatkerti séta avagy családom és egyéb állatfajták


Plüss zsiráffal, elefánttal és egyéb állatfajtákkal felszerelkezve látogattunk el a megunhatatlan Állatkertbe, amit Hanna is, a kicsik is és mi is kimondhatatlanul élveztünk. Mert az állatkert egyre szebb, egyre színvonalasabb Eszter és Noncsi érdeklődően, és alkalmazkodóan viselkedett a röpke öt óra alatt, amit az állatok nézésével töltöttünk. A biztonság kedvéért vittük magunkkal Vivient is, aki segített a kicsik elfogásában, terelésében..Nagyon kellett.
Szóval az úgy volt, hogy a héten Zoltán szabadságot vett ki, amit igyekeztünk igazságosan elosztani mindenki között. Ez azt jelenti, hogy egyelően jutott belőle Hannának, a kicsiknek és nekem is. Két teljes napot csak kettesben töltöttünk és végre megnéztük a vegyes érzelmeket kiváltó, mindenesetre beszédtémára okot adó, Bodies kiállítást, amiről most nem írnék részletesen csak annyit, hogy hála egy rendkívül kellemes, okos, beszédes, és jó humorú orvostanhallgatónak, akinek feltehettük kérdéseinket, többet tanultunk meg testünkről és az anatómiáról, mint eddig életünkben. Furcsa de szemem előtt vannak a preparált testrészek meg az egész izomrendszerünk, szerveink akkor is ha éppen iszom, eszem és akkor is amikor valamelyik kislányom csuklik, pisil vagy csak rágcsál.. Szorosan nem ide tartozik de azért leírom, hogy Hannát most éppen testünk működése és szerveink sokasága foglalkoztatja, így előszeretettel lapozgatja az Így működik a tested és egyéb hasonló témájú könyveit és tesz fel néha zavarba ejtő kérdéseket nekünk.
No de hogy visszakanyarodjak az eredeti témához, az Állatkerthez. Mielőtt lelkiismeretfurdalást éreztünk volna, amiért külön programmal ajándékoztuk meg magunkat, úgy döntöttünk, hogy családostul elmegyünk az állatkertbe, mert Hanna még nem unja, a kicsik még csak aludtak, amikor utoljára ötösben ott jártunk, mi pedig kíváncsiak voltunk az új állatkifutóra, meg Bömbire a kölyök oroszlánra és a felújított sziklára meg a kedvenceimre a pingvinekre.
Nyitásra már ott is voltunk így aztán könnyedén jutottunk hozzá a szekérhez, amit aztán felváltva húzhattunk 3gyerekestül, plüssállatostul.
Zoltán megint felcsapott idegenvezetőnek, ami jelen esetben azt jelentette, hogy pontosan tudta mikor hol lesz etetés, show vagy más bemutató és mi az amit mindenképpen érdemes megnéznünk. Véletlenül sem maradtunk le a fókák -, és az elefántok (plusz 300 ft-ba kerülő de kihagyhatatlan élménnyel bíró) alma-répa tenyérből etetéséről. Ez utóbbihoz Hanna nem kért kíséretet, így egyedül adta át a hatamas testű állatnak az eledelt, majd később a milyen érzés volt kérdésre csak annyit felelt, hogy "nyálas".
Nem maradtunk le a Noé bárkában tartott állatbemutatóról sem és jó érzés, hogy Hannának csak majdnem 5 évnyi félrevezetés után kellett megtudnia (nemúgy nekünk harmincon túliaknak), hogy a bagoly egyáltalán nem bölcs állat.
A kicsik ezt a bemutatót már kevésbé tűrték nyugodtan, így Viven addig táskájának tartalmával próbálta elterelni figyelmüket, amiért prémium is járhatna, mert sikerrel járt.
Ekkor már Zoltán nagyon szenvedett az éhségtől és ha figyelembe vesszük, hogy tulajdonképpen a főbájáraton való érkezésünk óta azt leste hol lehetne bekapni valami finom falatot- akkor teljességgel érthető. Betértünk hát a közvetlenül a pingvinek szomszédségéban lévő étterembe. Az Állatkert azért is jó, mert garantáltan összefutunk valamilyen ismerősünkkel vagy legalábbis ismert emberrel. A jegesmedvék mellett, középiskolai osztálytársammal, az elefántoknál egy unszimpatikus nőcsábász politikussals, az étteremben pedig panyol tanárommal találkozhattam. Zoltán pedig szerintem nem meglepő módon az Állatkert igazgatójával, Persányi Miklóssal egyensúlyozott a sült krumplival megrakott tálcával és kihasználta az alkalmat, hogy elmondja milyen érzések kerítettek hatalmukba mindannyiunkat ahogy a szépen fejlődő és igényesen felújított kertben sétáltunk és milyen jó lenne, ha a Vidámpark lepukkant részei helyét is elfoglalhatnák, szigurúan meghagyva a műemlék jellegű játékokat.
A lányokat egyébként csak rövid ideig sikerült egyben tartani a kocsiban, nem sok idő kellett ahhoz, hogy megérezzék a szabadon rohangálhatok érzés lehetőségét és hol a krokodilok mellől hol a zebrák fogai közül kellett elhúznunk őket, mert ugye félelem -vagy veszélyérzet egy ekkora kicsinél még nem sok van, kivéve a darázstól való rettegés, ami példátlan méreteket öltött Eszternél, akit nemrég megcsípett egy csíkos, a mesekönyvekben olyan édes, aranyosnak ábrázolt vadállat.
Az állatokkal való ismerkedés közben pedig valamelyik játszótérnél lazítottak a lányok, akikben ezúttal sem volt egy cseppnyi félelem se. Imádnak csúszdázni, mászni, hintázni, ahogyan ez egy két évestől el is várható. Az ajándékboltban egy egy pici fröccsöntött állatkát választhatott Hanna vásárfia gyanánt magának és testvéreinek. És lánykám ahelyett, hogy valamilyen egzotikus állatot vagy színes halat, esetleg pillangót vagy zsiráfot emelt volna ki a kupacból, ő egy közönséges LOVAT választott magának.
Vasárnap aztán közvetlen közelbe is került eggyel de erről majd a következő bejegyzésemben írok.