Itt van ez a cumi kérdés. Még nem írtam róla, pedig hónapokkal ezelőtt, nagyjából az ovi kezdetével egy időben végleg lemondott róla Eszti és Noncsi. Igaz nem önszántukból, kis segítséggel, mert engem speciel eléggé sokkol a látvány, amikor négy-öt éves gyerek szájában a cumival futkos vagy még extrémebb esetben azzal együtt beszél, énekel. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy a jó ideje már csak az alvás megkönnyítése érdekében tűrt cumiktól végleg megszabadulunk.
Hannánál elég hamar rövidre zártuk a témát, sosem volt nagy rajongója a gumiból vagy szilikonból készült nyugtatónak, igaz nem is volt rá szüksége, hiszen csaknem két és fél éves koráig zavartalanul élvezhette az eredeti, bőrből készült tejforrásokat. Az ikrek születése után önként mondott le testvérei javára a melleimről, de a mai napig szívesen simogatná, puszilgatná ha hagynám, de mégiscsak furcsán nézne ki, ha egy hat éves nyilvános helyen a cicijeimet nyomkodná, így szigorú vagyok és csak itthon bújhat hozzá az előbb említett testrészemhez. Szóval cumira nem volt szüksége, de azért beszereztünk egyet. Azt is elhagytuk költözéskor, nem sokkal első születésnapja után. Nem kereste és én sem rohantam másikat venni.
A kicsik születése után viszont annál inkább. A cumi, -kár szépíteni-, egyfajta kábítószer. Viszont kevesebbet árt a gyerekeknek, mint a sztereóban üvöltő gyerekek decibelje az anyáknak és a környezetének. A tandem szoptatás híve voltam de ezt sem lehet a végtelenségig űzni. Volt az idő, amikor csak az egyiket tudtam megetetni, a másik persze sírt. Jó, hogy kéznél volt a cumi. És innentől kezdve élvezeti cikk lett belőle. El is felejtettem, hogy kisgyerek meglehet nélküle. Hogy aludhatna enélkül is mélyen, édesen. A totális kábulat vagy élvezet egyébként pont úgy, mint a cigiseknél a kávéval, -náluk a sárga ikeás rákocska párnával párosult. Nem tudom, hogy lefényképeztem -e Esztert, ahogy a plüssön lévő nyálszagú címkét szaglássza megszállottan, egészen elalvásáig, de ha nem tettem meg, most már késő. A Mikulás virtuális cumiátadása után ugyanis a párnák se kellenek. Többé nem bújnak hozzá, nem gyömöszölik, nem szaglásszák és nem bánják ha kimosom, tulajdonképpen azt se bánnák ha kidobnám az ablakon. A sárga párnát! Amiről azt gondoltam egészen az érettségiig viszik majd magukkal. De legalábbis az oviig biztosan. Hát nem kell nekik. Mert az csak a cumival együtt volt igazi. Azért eltettem és nem dobtam ki..
Akad itt még valami, ami meggyorsította a sokáig halogatott cumi elvonókúrát, ez pedig nem más, mint az éjszakai, földön hasalós, ágy alá nézős, elemlámpás cumikeresés, amiből végleg elegem lett még akkor is, ha időnként örömittasan kiáltottam fel (magamban, hiszen éjszaka volt) hogy nicsak itt van az eltűntnek hitt fél pár zokni meg a katicás hajcsat.
Az egész egyébként akkor kezdődött, amikor mi Zoltánnal együtt egy főzőiskola ünnepélyes meggynyitóján vettünk részt. Éppen a beszéd alatt szólalt meg telefonom, a gyerekek kedvéért beállított ám szalonképtelen kukorékolós hangján (amit azóta kellemesebb melódiára kapcsoltam át). Anyukám hívott, aki távollétünk alatt a gyerekek altatásáért volt felelős. Kétségbeesett illetve kissé ideges hangon kérte, hogy segítsek távirányításban megkeresni a cumit, mert különben hazamegy! Tudtam, hogy legalább olyan reménytelen feladat a házunk helyiségeiben fellelni egy kósza cumit, mint a szénakazalban tűt keresni, így csak annyit tudtam felelni..nem tudom anyukám..oldd meg.
Nos, ő meg is oldotta. Noncsikát valami puha, macis "rongyikát" szorongatva találtam az ágyában, békésen aludt egészen reggelig. Anya megtette az első lépést, nekem már csak haladnom kellett a megkezdett úton.
Ezek után szó sem lehetett arról, hogy újat vegyek. Kudarcnak és gyávaságnak fogtam volna föl a dolgot. Ehelyett, egy alkalmas pillanatban Esztertől is elcsentem. Volt nincs. És innentől kb. egy hétig kellett hallgatnom a szívszorító hangon előadott kérdést: Hol a cumim? Anya hol a cumim?
Igaz, hogy augusztust írtunk ekkor, én mégis a Mikulásra hivatkoztam. Azt mondtam, ő vitte el, begyűjti az ovis korú gyerekektől, hogy aztán ajándékot hozzon helyette. Elfogadták és ma már csak arról beszélünk, hogy mit is hoz vajon az a Mikulás, amelyik nem rest és nyár végén elveszi az ártatlan gyerekektől a cumit, hogy aztán kicserélje valami másra. Nem fogok csalódást okozni nekik. Majd valami levél kíséretében, amiben óriási dicséretet kapnak, amiért ilyen jól bírták a cumimentességet, Északi Sarki kitüntetésben részesíti őket a Mikulás és megkapja Eszter a Kiskirálylányt, Noémi pedig ahogy kérte a játék Noncsit. Ez utóbbi kívánságot még nem tudom hogy teljesítem de majd kitalálom.

Szerettem volna egy cumis képet csatolni, de az archívumban nem találtam egyet sem. Úgy tűnik kínosan ügyeltem arra, hogy ne legyenek cumival a szájukban lefotózva a gyerekek. A fenti fotó az első születésnapjukon készült. Csupa tejszínhab a cumi, csak, hogy még fincsibb legyen..