A meleg fürdő utáni alvás a sötétségbe nyúlt de legalább a havazás alábbhagyott, így szinte paradicsomi időjárási viszonyok között indultunk, hogy felfedezzük a város egyik piacát, mert már Hanna is kívülről fújja hogy nem ismerheted meg egy ország vagy város kultúráját, ha nem jártál a templomukban, piacukon és nem próbáltad a tömegközlekedést. A villamosról leszállva Hanna egy ház méretű hókupacra kívánt felmászni, amit mi mosolyogva hagytunk, majd amikor húgocskái is követni akarták, inkább indulásra szólítottuk fel őket..



A piacon nagy nyüzsgés volt persze, hiszen már karácsonyra vásároltak a háziasszonyok, gondolom rénszarvashúst és a rengeteg féle hal valamelyiket. Mi egy lyukas kenyérrel, a finn specialitással gazdagabban léptünk ki a csarnokból, amit már a hotelben amolyan utóvacsoraként marcangoltunk szét de csak miután mindhárom lánykánk átkukucskált rajta.



Jobb híján a helyi gyorsétteremben vagy ha jobban tetszik Mc Donalds utánzatban vettünk magunkhoz némi meleg ételt, mert szükségünk volt az energiára, hiszen megígértük a lányoknak, hogy korcsolyázhatnak a vasútállomás melletti jégpályán. Bevallom semmi de semmi kedvünk nem volt Zoltánnal a csontig hatoló hidegben korizni de Hannában még elevenen élt tavalyi koppenhágai korcsolyázós élménye és szerette volna most itt is átélni ugyanezt, így engedtünk. A kicsik hajthatatlanok voltak, mindenképpen szerették volna kipróbálni milyen az a korcsolyázás. Mivel volt rájuk való korcsolyacipő és a kezdőknek odaállított fakutyához hasonlító támaszkodó eszköz, hagytuk magunkat meggyőzni, hogy jó móka lesz. Összeszorított fogakkal fizettük ki a bérleti díjat és felhúztuk a lányok - majd saját lábainkra is a korcsolyát. Hanna egyedül vágott neki a jégnek, Zoltán Esztert tanította, én pedig Noémit támogattam. Csetlettünk botlottunk a jégen, ezúttal Hannának se ment olyan flottul, mint régen, aztán egyszer csak Noémivel és a fényképezőgépemmel együtt a földön találtam magam és kislányom most már elhitte, hogy a korcsolyázást tanulni kell, a jég csúszós és menjünk inkább a melegbe. Eszter stabilabban állt és ügyesebben kapaszkodott a rúdba, így cseréltünk, Zoltánnak adtam a nehezebb feladatot, nevezetesen Noémi oktatását. Elég hamar megunták (meguntuk), így amíg ők a cipőket vették át, magamtól is mentem pár kört így rájöttem, hogy a jég minősége nem valami tökéletes, ezért eshetett a szokásosnál is többet Hanna-legalábbis ezzel vigasztaltam már a melegedőben, a forró csokiját iszogató, elkámpicsorodott nagylányomat.






Hazafelé még megnéztük a Stockmann áruház kirakatában integető Mikulást, a mozgó manókat, süniket, egereket és nem értettük hogy bír zenélni a csellózó lány az utcán kesztyű nélkül egész nap..
Újabb forró fürdő után viszonylag hamar ágyba bújtunk, hiszen másnap egy új országba, új városának felfedezése vár ránk, ráadásul hajóval tesszük meg az alig két órás utat, ami nemcsak a lányokat de engem is extázisba hozott, annak ellenére, hogy nem tudtam kiverni a fejemből a jeges vízben elsüllyedt Titanicot.