RSS

2010. január 11.

Helsinki -befejező rész






Zoltán nem aggódott velem és ezt egy kicsit zokon is vettem. Magamban már barátkoztam a gondolattal, hogy Helsinkiben karácsonyozunk, igaz hogy melyik hotelben azt nem tudtam volna megmondani, lévén, a miénk abban az évben utoljára fogadott vendégeket. A lányok a tallini kiruccanástól teljesen kifacsarva, mélyen aludtak, egyenletes szuszogásuk engem is elaltatott újra..
A repülőtéri buszra várva beszédbe elegyedtünk finnekkel, akik még északabbra utaztak, így valóban kezdtem elhinni, hogy ma mi is repülünk, a hóakadályt legyőztük. Már csak egyetlen izgalom állta utunkat ez pedig nem más, mint a szabadjegyesek vagy légitársasági kedvezményes jeggyel utazók által oly jól ismert gyomorgörcs, hogy akkor mi most felférünk a gépre, akad a magunkfajtáknak is pár hely vagy itt ragadunk.
Emlékeim szerint soha nem volt ilyen kiélezett a helyzet. Már rég fel kellett volna szállnia a gépnek, rajtunk kívül már senki nem várakozott bőröndökkel, amikor mi még a check in pult előtt toporogtunk és próbáltunk a gyerekekkel együtt olyan szívszorító képet vágni, hogy ha kell a szárnyra, de mindenképpen kapjunk helyet.
A nem túl szimpatikus finn nő egyfolytában nyomkodta számítógépe billentyűzetét, majd egyszer csak kiadta az öt beszállókártyát, mire Zoltán csak annyit kiáltott neki: You are an angel! és már rohantunk is, hogy még átvilágítsák bőröndjeinket de persze kétszer, mert a nagy izgalomban egy ásványvizes palack a hátizsákban maradt, amit szerencsére azonnal kiszúrtak. Ilyenkor persze a tranzit legeslegtávolabb eső kapuján van a beszállás, így aztán nagyon gyorsan szedtük a lábainkat, ami a két kicsivel már nem volt olyan könnyű. Az utolsó pár méteren valahonnan szereztünk egy bőröndös kocsit és azzal száguldottunk a bejáratig.
A repülőn végül én a kicsikkel egy igen tágas sort foglalhattam el, míg Zoltán Hannával kicsit hátrébb kapott helyet. Az ablakból még végignéztük a jégtelenítés menetét, aztán felszállt a gépünk, a kicsik nemsokára elaludtak, én pedig már a karácsonyi forgatókönyvön gondolkodtam.





Hanna és Zoltán ezalatt titokban a hányó akarom mondani egészségügyi zacskóra jegyzetelt. Hogy mit? Az én karácsonyi ajándékom tartalmát.
Kaptam ugyanis egy hat darabból álló kuponfüzetet, amit ha beváltok, olyan szolgáltatások közül választhatok, mint a nyugodt, gyerekmentes habfürdőzés, kedvenc magazinom nyugodt elolvasásának biztosítása, szombat esti kimenő stb.
Hanna az ajándék átadásakor nagyon büszkén mondta, hogy bizony nagyon sok ötlet az ő fejéből pattant ki, miközben jót kuncog azon, hogy a hányózacskóra jegyzeteltek.


Odafelé a pilótafülke rejtelmeibe vezették be Hannát, visszafelé a hátsó konyhát és a steward vendégszeretetét, igaz történetei élvezthette lányom, amiről részletesen be is számolt nekem. Ezek után egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az aktuális válasza a "No és mi leszel ha nagy leszel," kérdésre az, hogy "Légi utaskísérő".
Nekem pedig eszembe jutott, hogy volt idő, amikor én is mindent megadtam volna, hogy repülhessek, de a sors mindig közbeszólt. Ki tudja, lehet, hogy Hanna megvalósítja az én akkori álmomat? Annyira nem vagyok boldog. Jobban szeretném ha két lábon, a földön maradna...

Ferihegyen eső fogadott és szinte trópusinak éreztük a hőmérsékletet. Az autóban eljátszottuk a szokásos "kinek mi tetszett a legjobban" című játékot és titokban egy kicsit mindannyian hiányoltuk a havat..

A kicsik és persze Hanna is felnőttek a közös utazáshoz, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy bizony nem a legbarátságosabb klímájú országot választottuk ulticélul, ők mégis flottul helytálltak és élvezték az ismeretlen helyszínek felfedezését. Nem egy szokványos célpont valóban. De nem is unalmas. Így aztán remélem lesz alkalmunk folytatni a hagyományt és a karácsonyi időszakban- Koppenhága és Helsinki után-, melegebb égtáj helyett inkább újabb Skandináv fővárost felfedeznünk együtt.

5 megjegyzés:

sedith írta...

Minden jó, ha a vége jó. :)
Gyönyörűek a lányok! Ezt mindannyiszor megállapítom, ahányszor "megmutatod" őket.:) És klassz ajándékokat kaptál!:)

g.Vivien írta...

Most már értem azt is, miért írtad múltkor, hogy kimenőd van! :)

Hozzáállás kérdése az egész, ráadásul kellemes társaságban a legvacakabb helyen is jól érzi magát az ember. :) Azonkívül egy skandináv országot ilyen időben lehet "élőben" látni. Szerintem.

Vera írta...

Nekem is úgy jött le a bejegyzésekből, hogy jól sikerült az utatok! És hát igen, skandinávéknál hideg van, de pont ez a lényeg! :)

A szabadjegyes stresszt nekem is volt "szerencsém" átélni. Jani előtt 5 évig volt egy barátom, aki a Malévnál dolgozott, így élettársként kaptam egy szabadjegyet egy évben. 2000-ben rögtön meg is látogattuk a rokonait a texasi Dallas mellett, életem első repülése volt. New York-ból nekem ráadásul el kellett repülni Chicagoba, és onnan tovább Dallasba, mert így kaptunk olcsóbb jegyet. Visszafelé Chicagoban géphibásodás miatt álltunk plusz két órát, közben már azért sem tudott felszállni, mert nem kaptunk résidőt Ny-ban, így, mikor végre leszálltam NY La Guardia-n, ámokfutással értünk át JFK-re, feldobtuk a bőröndöket, és zárták a check-int. Még egy óra múlva sem tértem magamhoz. nem tudom, mit csináltunk volna, ha NY-ban ragadunk, mert nekünk,ugye nem álltak volna semmilyen szállodaszámlát, pénzünk elfogyott, bankkártyám-itthon derült ki-lejárt, a másnapi járatra túlfoglalás volt, utána meg csak két nap múlva ment járat. Úgyhogy sejtem én, hogy mi játszódott le benned Helsinkiben, főleg három gyerekkel! Persze, az ember megoldja a dolgot, feltalálja magát, de akkor is...szerencsére azonban hazajutottatok, és jól alakult a vége is. :)

Natimi írta...

Fantasztikus utazásotok volt!És mindezt olyan élethúen leírtad nekünk,hogy néha én is ott éreztem magam veletek:))

Nagyon klassz,hasznos és kedves ajándékokat eszeltek ki neked Hanna és Zoltán:)Ügyesek!

Köszönöm a köszöntést Ágnes:)Igazán jól esett!

Puszillak és jó éjszakát kívánok:)

Timi

éva írta...

Jó volt olvasni Helsinkiről, látnivalóiról. Tetszett. :)
puszi