RSS

2010. január 24.

Szóljon hangosan az ének








Náthásak a lányok így nem szívesen mozdulunk ki itthonról. Ha már minden társasjátékkal játszottunk, ha már a kirakót is meguntuk és a Minimax is unalmas, jöhet az éneklés. Mikrofonba, ahogy a nagyok.
Már el is felejtettem, hogy hónapokkal ezelőtt vettem egy kifejezetten gyerekdalokból álló karaoke dvd-t. Éppen jókor találtam meg. Arról is elfeledkeztem, , hogy pár éve, karácsonyra kareoki berendezéssel lepett meg Zoltán. Kicsit úgy járt, mint a kenyérsütő gép, amit eleinte minden nap használtunk, aztán csak hetente, majd már havonta és végül már csak évente egyszer-kétszer.. A két mikrofont is előszedtem, aminek páros mivolta persze okozott némi veszekedést a lányok között, aztán persze igazságosan beosztott(á)uk, hogy ki mikor mit énekel és melyik mikrofont tartja és elkezdődhetett a móka. Bevallom, alig vártam,hogy valamelyikük megunja és átadja egy körre nekem is. Mert karaokizva még az "A part alatt a part alatt" című dalocska éneklése is élvezetes, arról nem is beszélve, hogy amióta gyerekeink lettek, a felnőtt slágerek hallgatása, ne adj isten éneklése szinte elérhetetlen, úgyhogy én már ezzel is megelégszem.
A lemezt elöl hagyom. Rossz idő esetén, hamar sötétedő délutánokon, unalmasabb estéken hatásosabb, mint bármilyen anti-depresszáns.

4 megjegyzés:

sedith írta...

Édesek mindhárman! :)
Ilyet néha mi is játszunk úgy, hoyg Apuka szolgáltatja az élőzenét, mi meg énekelünk!:)

Natimi írta...

Ó,de édesek!
Jó ötlet elől hagyni ezt a berendezést:))Biztosan előkerül még:)!

Nem tudom jól látom e,hogy Hanna haja sötétebb?Nekem barnásabbnak tűnik,mint volt nyáron..

Puszillak és gyógyulást a lányoknak!
Timi

3 kislány, én meg egy férj írta...

Edith! Ha tényleg találkozunk, egy közös éneklésre "befizetek" hozzátok.
Timi! Jól látod, Hanna haja télen mindig egy árnyalattal sötétebb, aztán nyáron a nap kiszívja és újra szöszke lesz.

misumma írta...

Hali,
nagyon nagyok lettek a csajok és gyönyörűek! És látom a nappali is átalakult, nagyon szép a kandalló!!!
Puszi, Misu