Igazságos vagy szent


"Anya!Te hogyan lettél Ágnes?" -kérdezte Hanna a névnapok nagy követője.
"Hát, kislányom, ha jól tudom a történetet, akkoriban azaz a hetvenes évek elején jelent meg a boltokban az Ágnes márkanevű pelenka. Simon bátyám pelenkázása közben gondolom gyakran találkozott szüleim szeme a felirattal, és apunak , -aki kitartóan és ellentmondást nem tűrően beszélte le anyukámat arról, hogy lányuknak azaz nekem a meglehetősen ritka Jusztina nevet adja -nagyon megtetszett." Pedig igazán különleges nevem lehetett volna. Nem mintha ezzel nem lennék kibékülve, de bizonyára kevesebben futkosnak a nagyvilágban Jusztina névvel, mint az Ágnessel. Mivel Zsuzsanna napján születtem, anyukámnak még eszébe jutott, hogy az is jól állna nekem. Örök hálával gondolok rá, amiért nem esik mégsem egy napra a két ünnepem. Tényleg, most hogy belegondolok, ultrahang nélkül is szinte biztosan tudták, hogy kisfiuk után lányuk születik, így fiú névvel nem is készültek.

Anyunak ma is Ágika vagyok. Az iskolában Gica voltam. Zoltánnak Ágnes.

"Anya, nekem tetszik a neved"-folytatjuk az eszmecserét
"Köszi kincsem, én is boldog vagyok vele, remélem te is a sajátoddal"
"Az vagyok. Néha azért hívhatlak Jusztinának?"
"Persze, csak ne felejtsd el, akkor sem ha éppen fegyelmezlek, hogy annak a névnek a jelentése "igazságos".
"Akkor maradj inkább Ágnes. Az mit jelent?"
"Tiszta, szemérmes, szűzies és szent. Ha nem haragszol, most mennem kell..."

You Might Also Like

11 megjegyzés

  1. Már nagyon hiányoltalak!!!:)
    Hát, nekem is Ágnes vagy!:) Jusztinának el sem tudnálak képzelni. Juszti...ciának meg még annyira sem!;):)
    Boldog névnapot, Ágnes!:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon boldog névnapot kívánok Neked, kedves Ágnes!

    Ui.: A húgom még mindig Gica. :)))

    VálaszTörlés
  3. Drága Ágnes!

    Kívánok neked, rengeteg mosolyt és szeretetet, sok örömöt és kevés könnyet!

    Nagyon boldog névnapot!

    Puszi!

    Ui:

    Pont valamelyik nap tűnt fel, hogy én rendszeresen Ágit írok, miközben te, Ágnesként írod alá a neved!
    Akkor gondolkoztam el azon, hogy Zoltán, hogy szokta mondani a neved...

    ...és igen, beugrott az Ágnes!
    :)
    Tulajdonképpen soha nem beszéltünk arról, hogy melyik megszólítási formáját szereted jobban a nevednek!

    Azért nekem Ági maradsz, de próbálgatom ízlelgetem az Ágnest is!

    Jusztina?
    Szép név, de te olyan Ágneses (Ágis) vagy!


    Puszi!
    Móni

    VálaszTörlés
  4. Kedves Ágnes!

    Nagyon boldog névnapot kívánunk Neked!

    Dorka, Lili, Panna Lara, Judit és Attila

    VálaszTörlés
  5. Kedves (nekem) Ági!

    Mi ezúton is nagyon boldog névnapot kívánunk Neked és jobbulást a Lányoknak!

    Sok puszit küldenek a László Ikrek, az Apukájuk és az Anyukájuk :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen mindenkinek a kedves köszöntéseket. Nem emlékszem utoljára mikor kaptam ennyi kedves sms-t, telefonhívást és blog megjegyzést egyszerre csak azért, mert Ágnes vagyok.

    ui. Hanna és az apja titkolódzik.

    VálaszTörlés
  7. Drága Ágnes:))

    Boldog névnapot kívánok neked,innen Budapestről:)...mivel most itt vagyunk:)
    Ezért késtem a köszöntéseddel,mert csak most jutottam gép közelbe!

    Sok minden szépet és jót neked!

    Puszillak,
    Timi

    u.i.szerintem van oka a titkolódzásnak:))
    Jó éjt!

    VálaszTörlés
  8. Ha Hanna titkolózik, abból CSAK jó és kedves dolog "sülhet" ki. :)

    VálaszTörlés
  9. Cseppet megkésve, de nagyon boldog névnapot kívánok! Én sem ma akartam köszönteni, de nem mindig én én döntöm el, hogy mikor mit csinálok, csinálhatok. :) Khm, szinte sosem. :)

    Puszi,
    Vera

    VálaszTörlés

Örülök, hogy benéztél hozzám! Köszönöm, hogy időt szakítottál blogomra. Külön öröm, hogy eszedbe jutott valami, amit meg kell osztani velem és a többi olvasóval. Írj bátran! Általában ugyanitt, a megjegyzések rovatban válaszolok a levelekre, úgyhogy ha kérdést teszel fel, nézz vissza kérlek.

Szeretettel,

Ágnes