Nem néztem a meteorológiai statisztikai jelentéseket de szinte biztos vagyok benne, hogy a mostani volt a legmelegebb hét idén. Nos ebben a nagy hőségben a lányok egyéb elfoglaltság miatt, mégis csak késő délután tudták élvezni a medencénk hűs vizét, amelynek karbantartásáért külön díjban részesítem Zoltánt, aki szakértőket megszégyenítően zsonglőrködött a klór, pelyhesítő és algátlanító szerekkel, aknába mászott fel és le, és olyan szorgalmasan porszívózta a medence fenekét, mint valami kaliforniai ház medence karbantartó (izmos) fiúja és bizony meg is lett az eredménye. Mondjuk szükség is volt rá. Azt hiszem ezeken a napokon többet úszkáltunk benne, mint öt év alatt összesen és hát az az igazság, hogy nem is igen kívánkoztunk el sehová.




No de hogy visszakanyarodjak az egyéb elfoglaltsághoz, leírom, hogy Hanna egy hetet töltött a csömöri Ezüst ló Lovarda lovas táborában, a kicsik pedig iker barátnőikkel, Zsófival és Lucával, koruknak megfelelően hercegnő táborban múlatták a vakáció napjait.


Lovastábor

Igen tudom, hogy azt mondtuk Zoltánnal, hogy soha, de soha nem visszük Hannát lovarda közelébe. Továbbra is veszélyesnek és legkevésbé kislánynak valónak tartjuk a lovaglást. A ló még mindig túl nagy állat vagyis hatalmasat lehet esni róla. Időnként rúg, ha olyan kedve van, és a fogai sem kicsik. Távolról szeretem csak csodálni őket és soha semmilyen késztetést nem éreztem arra, hogy a hátára üljek. nem úgy Hanna, aki valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag egyre jobban vonzódik a lovakhoz, pónikhoz. Vonzódjon csak, nem bánom. Nézze őket messziről vagy a tévében, olvasson róluk. Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy valaha lovas táborba íratjuk be őt.
Csakhogy könnyelmű ígéretet tettünk neki. Hogy mikor? Még márciusban, amikor az iskolai felvételiről jött ki magabiztosan, mosolyogva. Annyit mondott, hogy ha megérkezik az eredmény és felvételt nyer az iskolába, had mehessen el nyáron lovastáborba. Euforikus hangulatban az ember sok meggondolatlanságot követ el. Rábólintottunk mindketten és reménykedtünk, hogy majd elfelejti vagy a másik szuper táborral, azzal a bizonyos állatkertivel megelégszik. Nem így történt. És felvették. Így aztán egy júniusi napon azon kaptam magam, hogy lovardákat keresgélek majd találok is egyet, ahol nagyon-nagyon kedvesek.
Beiratkozásnál a papírra nagybetűkkel ráírattuk: KEZDŐ lovas és hogy csak kobakban vagy bukósisakban ülhet fel a lóra. Én szívesen kiegészítettem volna, hogy a páncélruháról se feledkezzenek meg de végül is megnyugtatott a lovarda vezetője Zita, hogy hét év táboroztatás óta nem történt baleset. Ettől függetlenül és minden egyes telefoncsörgésnél összerezzentem és csak akkor nyugodtam meg, amikor láttam, hogy nem a lovardából keresnek.
Egyébként én csak túlélőtáborként emlegettem a helyet. Hanna vagányul bevállalt egy ott alvást a nomád körülmények között, így az első éjszakáját tizedmagával az istállók tőszomszédságában lévő helyiségben töltötte, lucerna vagy szénabálákon fekve. Szinte biztos voltam benne, hogy az én borsószem királykisasszonyomat szúrni fogja a fű és keveset fog aludni. Én kényelmes ágyban feküdtem, mégis forgolódtam..
Másnap reggel Zoltán egy elfelejtett orvosi igazolás ürügyén váltott pár szót Hannával, aki kótyagosan csak annyit mondott, hogy alig aludt valamicskét, hiszen éjfélkor csendesedett el a társaság és ötkor már kukorékoltak. Azt is mondta, hogy nyugodtan vigyük haza hálózsákját, mert este már a saját ágyában aludna és napközis táborosként folytatná a hetet.




Nem bántam, mert volt egy pillanat, amikor úgy éreztem kegyetlen szülő vagyok, amiért hagyom, hogy Hanna a legnagyobb melegben egy lovardában izzadjon. Az esti fürdetésnél (ami a szokásosnál tovább tartott) aztán megnyugtatott Hanna, hogy ő ezt tényleg élvezi és hihetetlen boldogság, hogy ott lehet.
A tábor előtt, e-mailen kapott ismertető szövege egyébként annyira meggyőző, kedves és profi volt, hogy minden kételyem elszállt és tudtam, hogy jó kezekben lesz Hannánk. A fő vonzereje persze abban rejlett, hogy naponta kétszer ülhettek lóháton. A köztes időben sem unatkoztak, hiszen olyan programokkal szórakoztatták őket, mint az agyagozás, íjászkodás, kézműveskedés, bárány- és kutyasétáltatás.
Rekord idő alatt aludt el itthon esténként. Előtte azért sokat mesélt. Az ott élő kutyákról, a kismacskákról, a nagylányokról, akiknek társaságát kereste és kék szemű hasonmásáról de legtöbbet a lovakról.
Utolsó napra a szülőket is meghívták, hogy tanúi legyenek annak a fejlődésnek, amin az egy hét alatt keresztülmentek. (Én sajnos nem voltam jelen, mert a hercegnő táborban pont ebben az időben járták a bemutató tündér táncot a kicsik, amin szintén ott kellett lennem)
Vizsgát tehettek a lovak testrészeinek felismeréséből és lószerszám-ismeretből. Persze a gyakorlati vizsga sem maradt el. Fél kézzel, elengedett kézzel kellett ülni a lovon és különböző feladatokat próbált minden résztvevő elvégezni lóháton. Hanna különösen nagy tapsot(én meg amikor meghallottam mi történt, majdnem szívrohamot) kapott, mert az egyik türelmetlen szülő, aki a bemutató vége előtt pakolni kezdett, hátizsákjával megijesztette Hanna lovát, amelyik bizony ugrott egy nagyot és csak Hanna lélekjelenlétének tudható be, hogy nem teljesedett be rémálmom.... A szülő nagy letolást kapott, Hanna pedig naponta kétszer meséli- és játssza el az esetet.
Kaptak oklevelet, egy csodás fényképet és egy agyag, a lovarda címerével ellátott érmet.




Túléltük, vége. És az a nagy helyzet, hogy a lovarda vezető szerint nagyon tehetséges, ügyes lányunk. Zoltán látta. Azt mondta "sajnos" tényleg így van.
Nem éljük bele magunkat és Hannát sem engedjük, hogy elragadtassa magát. Egyetlen beruházásunk egy lovaglónadrág volt, se kobakot, se csizmát se más méregdrága lovasfelszerelést nem vettünk a hét napra, mert egyelőre nem készülünk folytatásra.

Kivéve ha megint kívánhat valamit és akkor nekünk azt teljesíteni illik..








Tipp: Nem lovaglás témában, hanem a medencés képen látható poharakról. Azok ugyanis nem üvegből készültek, hanem műanyagból. (IKEA) Rossz belegondolni, hogy mit művelhet meztelen talpainkkal ha egy üveg vagy porcelán összetörik, netán lesüllyed a medence aljába. Ezek egyszerűen összesöpörhetetlenek. Nálunk aranyszabály, hogy medencében, medence szélén, azaz majdnem az egész "strand" területén csak műanyag vagy papír pohár megengedett.