RSS

2010. szeptember 27.

Magatartás



Nekem speciel mindig példás volt iskolában. Elsőben meg pláne. Hanna iskolájában az a szabály, hogy ebéd alatt vagy közben nem beszélgethetnek, főleg nem hangosan. Mondjuk ez az óvodában is így működik, aminek oka gondolom csak annyi, hogy őrültek házához hasonlítana az ebédlő ha mindenki egyszerre osztaná meg társával a halaszthatatlanul fontos közlendőit. Itthon Hannának és a kicsiknek is elmagyaráztuk, hogy kicsit más helyzet és a közös vacsora és hétvégén az ebéd is kiváló színtere a beszélgetésnek, feltéve ha nem tele szájjal történik. Ilyenkor szoktuk kikérdezni a másikat, hogy mi tetszett a legjobban a napban, mi bántja, minek örülne, mit vár és egyébként pedig hogy ízlik anya főztje.. No de hogy visszakanyarodjak az iskolához. Hannáék piros pontot kaphatnak ha jól viselkednek, azaz csöndben esznek az ebédlőben és azért is ha nem kiabálnak bele az órába, hanem kézfeltartással jelzik, hogy szeretnének válaszolni, valamit akarnak mondani. Ez a jelentkezés magyarul. És ez is borzasztó nehéz lehet egy olyan kislánynak, mint Hanna, aki szereti megmutatni, hogy mit tud, szeret azonnal válaszolni a kérdésekre. Igenám, de a másik huszonvalahány gyerek is így érezhet-magyaráztuk neki-, és a tanító néninek nekik is esélyt kell adni arra, hogy megmutathassa milyen okos. Megértette. Az első két hétben alig volt piros pontja magatartásból. Pedig öt piros pont után egy matrica jár, öt matrica után meg valami más és azután egy újabb valami amiről nem tudom pontosan mi, mert elvesztettem a fonalat, amikor Hanna mesélte, de nem is számít, mert Hanna neve mellett csak pár pötty virított, a többiekén meg már matrica hegyek.. Persze legyinthetnék, hogy kit érdekel, hogy az a lényeg, hogy jó tanuló legyen, hogy odafigyeljen, hogy a szorgalmával ne legyen gond, de nem így van egészen. Hiszen ha most elkönyvelik rossz gyereknek, ha ráragasztják a cserfes Hanna nevet, később még nehezebb lesz bebizonyítani, hogy igenis tud jó is lenni és képes betartani a mindenkire ugyanúgy vonatkozó szabályokat is, csak még egy kis időt kér... Mi nem adtunk. Újra átbeszéltük miért lenne fontos, ha kibírná egy kis ideig csacsogás nélkül. És hatott. Gyűlnek a piros pontok és már matrica is van. Egyik nap azért nem kapott, mert az egyik fiú rácsapott a fenekére, amit ő nem tolerált, de egyébként látszik rajta az igyekezet és a tanító nénik azóta azt is tudják, hogy Hanna folyamatos csacsogása genetikai eredetű.



Tudtam én már nagyon régen, hogy a matricás módszer az egyik legjobb ösztönző arra, hogy a rakoncátlan gyereket jobb útra térítsük. Az angol Super Nanny valamelyik tv csatornán is előszeretettel alkalmazza ezt a módszert és neki már akkor is elhittem, hogy működik a rendszer, mert válogatott rossz gyerekekkel volt dolga életében. Egyszer Hanna már elért arra a szintre itthon, hogy élesben is kipróbáljak egy matricás táblázatot rajta és csodákat művelt. Nos, most érkezett el az a pillanat, amikor mindhárom lányunk viselkedése indokolttá tette, hogy ismét ehhez az eszközhöz folyamodjak. Azért jobb, mintha nádpálcát, szíjat, mint szegény Bárány Boldizsár apja, avagy pofonokat vetnék be... Bevallom nem állt távol tőlem ez utóbbi, bizonyos kirívóan nehéz esetekben...
Vera barátnőm , aki akárhányszor nálunk járt, a lányok rajzait elemezte kérésemre és akinek két hónapja születtek csodás ikrei, még pocakosan elvállalta, hogy rajzol egy olyan kastélyt, amelynek bejáratához nyolc körből álló út vezet. Valahogy így vázoltam fel milyen képet szeretnék majd a lányoknak, a kivitelezést teljesen rábíztam. A minap meglátogattuk őket Szentendrén és kezembe nyomta a kész műveket. Mondtam neki, hogy soha jobbkor és röviden összefoglaltam neki az itthon uralkodó tarthatatlan helyzetet. Mondanom se kell, hazatérésünk után azonnal bevezettem élesben. Tehát. Jó magaviseletért, jó cselekedetért -és ennek jelentését kicsit kifejtettem- egyet előre léphet a gyerek. Rosszaságért, kiabálásért, irigykedésért, rendetlenkedésért, verekedésért vissza. Aki elérkezett a célba az jutalmat kap.

Kijelenthetem, hogy a módszer eddig bevált. Másképp mivel magyaráznám azt, hogy szó nélkül beágyaznak, a helyére teszik a pizsamákat, cipőket, egy pillanat alatt felöltöznek, kérés nélkül fésülködnek, egyszóval nagyon igyekeznek. Édesek, ahogy a kastélyok előtt állnak és számolják mennyi hiányzik ahhoz, hogy a futórózsákkal beborított palota ajtaján átléphessenek.

Négy képet kaptunk. Zoltán szerint nem ártana nekem is egy saját, ragasszam ki nyugodtan azt is. Csakhogy én már felnőtt vagyok! Akkor már lehetek rossz néha, vagy nem?



Vera rajza egyébként káprázatosan szépre sikeredett. Mondjuk neki szinte kötelessége is, hogy kicsit művész legyen. Ő írta a Gyógyító alkotás-képzőművészet terápia mindenkinek című könyvet, ami bármelyik könyvesboltban kapható és akit egy kicsit is érdekel, hogy miről árulkodnak a gyerekrajzok, olvassa el. Egyébként hatalmas vállveregetést kaptam tőle, amiért Hanna jár arra a bizonyos komplex művészeti nevelés Kokas módszer alapján órára Kati nénihez a Cserepesházba.

13 megjegyzés:

Natimi írta...

Ó,ó...gondolom ilyesfajta problémákkal mi is fogunk küzdeni!Ismerve Hannát és ismerve a lányomat:))

Timi

sedith írta...

Hát, köszi, hoyg leírtad, nem ártana követni a példátokat! CSak attól félek, hoyg nem leszek elég kitartó, következetes és akkor teljesen rossz példát mutatok majd.
De szöget ütöttél a fejembe, mindenesetre!:)
Puszi:)

Blacktulip írta...

Ne haragudj, hogy megint én rontom el a nagy lelkesedést, remélem, nem rosszindulatnak jön át a kritika, ami most jön, de...
én ezzel a módszerrel nem értek egyet. Az embernek, én úgy vallom, nem kell hibátlanságra törekedő makettbábunak lenni. Én a közvetlen jutalomban ill. konzekvenciában hiszek. Példa: ha tépkedi a könyvet, akkor elmegy a polc tetejére. Ha jó a bizonyítvány, van ajándék.

De ezzel a ki nevet a végén-típusú módszerrel könnyen úgy tűnik a gyerekeknek, hogy annyit érnek, ahány lépésre épp a kastély bejáratától állnak. Tehát a szeretetet, dicsértete és odafigyelést feltételekhez köti.

Pedig a gyerekek még javában szocializálódnak ebben a korban, tanulják, hogyan kell viselkedni. Őszintén megmondom, nekem az lenne inkább a gyanús, akinek a legtöbb matricája van...

Félre ne érts: kell a fegyelem, én nem hiszek a laissez faire dolgoban, mikor már a csík húzza a repülőt, alias őfelsége a gyerek szindróma, de azt a lépegetős módszert kicsit katonásnak tartom.

Abban meg egyetértek Hannával, hogy a fenékre csapást nem tűrte a fiútól, én ezért nem vontam meg volna a pirospont-adagot. Egy lánynál duplán fontos, hogy már korán meg tudja magát védeni.

De a kastélyok meseszépek, Hanna tanulószobája meg olyan egyedi, a felosztott részekkel, padlóval, itt tényleg csak jó háziakt lehet majd írni.

Puszillak és kitartást a hármasfogathoz:

Ági, druszád

Ági meg az angyalai írta...

Szia Ági!

Dehogy haragszom. Szeretem ha valaki őszinte és vitaindító megjegyzést fűz hozzá a bejegyzésemhez.

A jutalmazásnak számtalan válfaja létezik. Puszi, szavak, simogatás, gratulálás. Ezeket meg is kapják,. Ahogyan a szidást vagy sarokba állítást is ha komiszak. (bizony időnként azok)
Az, hogy láthatóvá tettem ezeket a jutalmakat és van motiváció a sokszor érthetetlen dolgokat is megtenni, mint pl cipő eltevése, játék elpakolása, szerintem nem okoz törést a gyerekeken és nem is érzik katonaságban magukat. Játéknak fogják fel, szerencsére nem szűkölködnek elismerésben, ölelésben enélkül sem. Kénytelen voltam ezt a plusz módszert bevezetni, mert bizony az utóbbi időben nem volt könnyű velük. Nekem bevált korábban, úgy érzem most is pontosan értik majd miről szól a "játék". Ha visszalépünk egyet, nem alázzuk meg őt, mert közben elmondjuk miért történt.
Sokáig tudnék még érvelni a módszer mellett de nem teszem. Ez is olyan, mint csecsemőkorban az alvásra szoktatás. Az egyik könyvből tanult módszerre esküszik, a Suttogóra vagy az Aludj jól gyermekem-re, mások ezt mélységesen elítélik. Minden anyukának más módszer válik be, hiszen a gyerekeink sem egyformák és ez óriási szerencse.
Szia
Ági
ui. Én is igazat adtam Hannának... a kisfiúnak egyébként tetszik Hanna, ezért csapkodott..no de akkor is!!

Blacktulip írta...

Köszi szépen a választ! Igazad lehet, a gyerekekhez másfajta kulcsok kellenek, és válhatnak be egyénileg, na meg a felnőttekhez viszonyítva is.

Tulajdonképp azért írtam, mert a bejegyzésed végén ott motoszkált benned is, hogy mi lenne, ha neked is lenne ilyen kastélyos játékod. ez mozgatta meg a fantáziám, hogy milyen is lenne, ha nem vasalok ki aznap-egyet hátra. Türelmetlen vagyok a lányommal-még egyet hátra. De férjem meleg RAPIDvacsival (itt most kikacsintottam) vártam-egyet előre. Szóval ebből a szemszögből vizsgáltam, de a gyereknek gondolom nem ilyen komplex.
Köszi még egyszer, hogy kifejtetted.

A lányaidból amúgy egy csipet komiszságot sem nézek ki. Meg a sarokba állítás is meglepő volt, talán ez az első magatartásos poszt.
Én örülnék egy összefoglalónak tőled, hogy milyen trükkjeid vannak három kisgyerek megfékezésére...

Pusza,
Ági

Mónika írta...

Ezek után mit írhatnék?
Próbáljátok ki, ha hosszú távon működtetni tudod, én is bevetem ezt a "játékot"
:)

Egyébként gyönyörű kivitelezésűek a képek, (ami nem lep meg), hogy még itt is látni az igényességeteket!

puszilunk,
Móni

Outdoor élményblog írta...

Hát, én Hanna pártján vagyok, egy kicsit poroszosnak tűnik ez a nem beszélünk effekt, meg hát még csak egy hónapja jár oda, hadd csacsogjon. Egész életében idáig akkor beszélt, amikor akart. Majd nem fog, ha rengeteg dolga lesz a sok feladattól:-)
Vera barátnőd gyönyörűen rajzol, és jókor linkelted a könyvét is, pont ilyen témájút kerestem. De én nem csinálnám ezt a tárgyi jutalmazósdit a gyerekekkel (szerintem sehova sem vezet, ne azért tegye el a cipőjét, mert kap egy cukrot, hanem azért, mert el kell tenni. vagy később nem azért kell leérettségizni,mert kap egy toronyórát aranylánccal, hanem azért mert kell), de én az Aludj jól gyermekemet se szeretem,tudod:-)
puszi!
ui: igen, tudom, hogy lackó csak kétéves, és majd meglátom, és ha ő sem rakja el a cipőjét, akkor is ezt gondolom majd a tárgyi jutalmazásról, max. az idegbajba fog kergetni:-))

Ági meg az angyalai írta...

Igen Szilvi,Lackó két éves és két éves korban még én sem "vetemedtem" ilyen módszerekhez. Nem tudhatod mit hoz a jövő, melyik elvedet fogod elvetni bizonyos cél érdekében. Egy biztos, amelyik módszer az egyik anyának tökéletesen bevált és hiszi, hogy csak hasznára válhat gyereknek felnőttnek egyaránt, a másiknak elképzelhetetlen. Van, akinek az ordibálás, hajcibálás is elégséges módszer a nevelésre és van, aki matricáz inkább. Van, akit nm zavar ha nincs szigorú napirendje a gyereknek, van, akit ez az őrületbe kergetne.
A jutalmazás talán a legősibb nevelési forma, nagyon sokan írtak róla. Ösztönző ige. Ahogy az iskolában az ötös. Vagy a munkahelyen a prémium. Most, kicsi korban pedig a picinyke jutalom. No és ismersz, nem esünk túlzásokba. Nem egy egész doboznyi legót fognak kapni hanem főleg élményeket, anya-lánya napot, színházat, masszírozást stb.

A többit majd egy kávé mellett...
Ági

Ági meg az angyalai írta...

Ja! Egy félreértést szeretnék még eloszlatni. Hanna felvilágosított, hogy LEHET beszélgetni ebéd közben, de csak halkan. Nos, ez nem megy mindig könnyen. Így azért már másképp hangzik. Kicsit én is megijedtem, hogy a liberális felfogású iskola ennyire poroszos lenne.

Outdoor élményblog írta...

Óóó, a jutalmazással teljesen egyetértek, az a legfontosabb. Abban nem értünk egyet, hogy mi az,amit jutalmazni kell és hogyan és mivel kell jutalmazni. És igazad van, nemcsak minden gyerek más, hanem minden szülő is más, mindenkinek más jön zsigerből, amikor "nevelésre kapcsol". Én ettől a supernanny módszertől-zsigerből idegenkedek.
Arra tippelek, hogy addig csinálják a lányok ezt, amíg újdonság, amíg érdekes, aztán letojják. De ne legyen igazam, és legyenek mindig elrakva a cipők:-)
Ahogy ismerlek, azt meg nem gondolom, hogy az elrakott cipő miatt fognak színházba menni, vagy anya-lánya napot tartani:-)
A kávét próbáljuk már ki a Jazz Cafe-ban, kíváncsi lennék a helyre:-)
Sz.
ui: liberális Radnóti rulez!:-)

Magdi írta...

Szia Ági!

Olvasok, olvasok, csak nem kommentelek. :) Az iskolakezdés (nálam duplán) nagyon fárasztó, esténként csak beestem az ágyba, de ezt úgyis ismered Hannán keresztül. :)

Szóval a jutalmazáshoz. Nálunk az történt, hogy a gyerekek egy játék-pecséttel békafejeket nyomtattak papírokra és kivágták, majd egyértelműen elmondták nekem, hogy ezt adjam nekik, mikor jól viselkedtek. Tehát nálunk ők igényelték ezt! :) Egy kicsit feledésbe merült, bár itt van kézközelben a kis zacsi a békafejekkel, amit meg is reklamáltak, hogy mikor adok már nekik belőle. :) Igyekszem nem túlzásokba esni, de ahogy írtad, minden gyerek más, mást igényel szerencsére. Nekik most erre van szükségük úgy látszik. :) Talán az iskolából is az ilyesforma dolgok következnek, hiszen ott is matrica van, osztályozás nincs, de a dícséret viszont jó, szükséges.
Én támogatlak. :)

Magdi

Ági meg az angyalai írta...

Szia Magdi!

De jó, hogy újra itt vagy! Ha lesz egy kis időd (tudom majd 20 év múlva) írd le hogyan sikerült az iskolai beilleszkedés, hátha hasznát veszem ha az ikrek is suliba mennek.

Nos, akkor ebben kicsit egyformán gondolkodunk. A pecsét, piros pont, matrica mind olyan jutalmazós módszer, ami az iskolában is jelen van. Valami oka csak van, hogy évtizedek óta működik és nem váltotta fel a helyét valami jobb, valami más.

Szia!

Ági

Magdi írta...

Szia Ági!
Én folyamatosan itt vagyok, csak a megjegyzéseim hiányoznak. :)
A 20 év várakozási időt soknak tartom, mert akkor már közel 27 évesek lesznek a gyerekeink (Hanna és az enyémek is), úgyhogy én bízom benne, hogy hamarabb lesz időm. :)
A lényeg: az iskolai beilleszkedés.
Nálunk nagyon jól ment, aminek több oka is lehet. Az egyik az, hogy januártól kezdődően egy "iskolakóstolgató" foglalkozás volt hétfőnként, ahol a jövendőbeli osztálytársakkal, tanítónénivel ismerkedhettek meg a gyerekek, énekeltek, játszottak, rajzoltak, tehát már nem volt "idegen" szeptemberben sem az iskola, sem az osztálytársak. A tanítónéni közben elment, ezzel szembesültünk augusztus 30-án, de ezen csak én aggodalmaskodtam, a gyerekek simán vették az akadályt (mi szülők tényleg sokkal többször problémázunk, a gyerekeknek meg sem kottyannak dolgok) és az új tanítónéni is nagyon aranyos. A másik oka meg az lehet, hogy az ovis csoportból még 3 gyerek jött ebbe az osztályba, tehát a 19 főből 5 legalább 3 éve ismeri egymást. Na meg az 5 ből 2 gyerek meg már 6,5 éve közeli kapcsolatban van. :)

Azt gondolom, hogy nagy előny a többi gyerekkel szemben, hogy ikrek, egyszerre született testvérek járnak, járhatnak egy osztályba. De ennek lehetnek hátrányai is, de szerintem ezt nem kell ecsetelnem, elég körültekintő anyuka vagy és a lányok az itt olvasottak alapján másokkal is alakítanak ki kapcsolatot, nem függenek egymástól és nem tekintik az ő világukat egy zárt világnak, ahova senkit nem engednek be, stb., stb.

Nem akarok senkit untatni az ikres dolgaimmal, hiszen nincs mindenkinek egykorú gyermeke, de ezt a témát szerintem lehetne még ragozni. :)
Röviden csak annyit: az első nap az én gyerekeim ugyan 1 padsorba ültek le, de Timi az első, Peti meg az utolsó pad jobb oldalára és nem egymás mellé. :) Nálunk 3 padsor van a teremben hosszában, nem úgy, mint Hannánál az első nap készült képen, de Hannáék többen is vannak.
Egyébként Titeket nem "támadnak" mindenféle szórólappal, hogy milyen programokra irathatod be Hannát? Ma épp vívásra invitáló lap volt az üzenőben.

Hogy alakul Nálatok a beilleszkedés? (szerintem simán :) ).

puszi

Magdi