Az autó belső visszapillantójára akasztottam fekete, lakk viharkalapomat, mert az lett a Nap. A sebtében előkapott GPS készülék a Földet -, a banán pedig a Holdat jelképezte. Méretarányok most nem számítottak. Még jó, hogy pont piros lett a lámpa, így nem volt baj, hogy Zoltán elengedte a kormányt hogy úgy mutassa meg hogyan is forog a Föld a Nap körül és hogy kering körülötte a Hold. Zöldre váltott a lámpa, így kénytelen voltam besegíteni. Fogtam a banánt, akarom mondani Holdat és forgattam ahogy Zoltán diktálta. A szembe jövők legalább olyan furcsán nézhettek át hozzánk, mint amikor Hannával a szolmizációs kézjeleket ismételtem át hazafelé jövet az iskolából és a "fá" hang nemzetközi jelzését erőteljesen mutogattam, pedig nem csináltak semmi rosszat. Egy ránk dudáló autó aztán rádöbbentett, hogy veszélyes dolgot teszünk és holdfogyatkozásra hivatkozva gyorsan megettem a banánt, a kalapomat is levettem a tükörről és Zoltánt felszólítottam, hogy hagyja abba a rögtönzött csillagászat órát.
Hanna kérdezett és úgy tűnt értett mindent. Most már én is. Azt azért én is tudtam, hogy nincs sajtból a Hold, de a fogyatkozásról többet tanultam most Zoltántól, mint az iskolában... Hanna figyelt, néha elveszítette a fonalat. Az a rész különösen érdekelte, amikor arról meséltünk neki, hogy sok ember látása romlott el végérvényesen 1999-ben amikor a napfogyatkozást speciális napszemüveg vagy kormozott üveg nélkül nézte. Fényév távolság meg tejút. Marslakók és ufók. Vannak vagy nincsenek. Van e élet a Földön kívül? Bonyolult az egész. Belebolondul az ember, ha rájön milyen kicsik vagyunk mi itt a Földön, hogy a csillagászok már sokat tudnak de mégis nagyon keveset és hogy felfoghatatlanul távol vannak bolygók, amelyek nevét már jól ismeri Hanna is.

A Planetáriumban voltunk. Családi osztálykirándulás lett volna ma a Normafához, de az időjárás másképp akarta, így a Nap családja című műsort néztük meg az első osztállyal. A cél nemes. Megismerkedni a többi gyerekkel, a többi szülővel. Mondjuk ez most kicsit másképp sült el, hiszen nyilván kevésbé tudtunk egymással csacsogni mi szülők a kényelmes fotelekben hátrahajtott fejjel a sötétben, mintha a fűben piknikeztünk volna, de bemelegítésnek jó volt ez is, ráadásul ígéretet kaptunk arra is, hogy októberben egy szép napsütéses napon bepótoljuk a kirándulást is.
Laza hete volt Hannának. Tegnap Martonvásárra kirándult az osztálya. Izgultunk értük, mert végig lógott az eső lába. Ma reggel azonban az osztálytermükbe lépve, a gyülekező alatt saját szememmel láthattam, hogy remekül sikerült a napjuk. A tanítónénik ugyanis szorgalmasan fényképeztek és a fotókat a digitális táblán vetítették ki, hogy amíg mindenki megérkezik ne unatkozzunk. Az ilyen gesztusokon, az egész ismerkedős kiránduló ötletért és még annyi ilyen kis semmiségért gondolom minden nap egyre erősebben, hogy remek iskolába jár Hanna.