RSS

2010. szeptember 25.

Találkozás az olvasóval




A blogírásom történelmében (mert 7 év már egy kicsit annak számít) voltak és vannak is hullámvölgyek. Az, hogy mások is betekintést nyerhetnek életünkbe, az, hogy százvalahányan arcukat is vállalva ezt meg is teszik, már felelősséggel jár. Hogy nem egészen mindegy mit írok le és az sem hogyan. Nem árt érdekesnek, közérdekűnek, viccesnek és színesnek lenni, különben csalódást okoznék nekik. Bevallom, néha azt érzem túl sok időmet elveszi. Ha meg hanyagolom lelkiismeret furdalás gyötör, hogy miattam elvesznek az élményeink. Pedig nincs mindig ihletem. Mindenáron nem megy és nem is kell, hogy menjen. Sok más teendőm veszi el most az időmet attól, hogy lejegyezzem a nyári franciaországi élményeinket, Hanna iskolakezdésének pillanatait és a kicsik óvodás kalandjait.

Egy kicsit most is egy ilyen hullámvölgyben éreztem magam, már ami a blogírást illeti, amit szerintem a kifinomultabb olvasóim a legutóbbi írásaimból éreztek is...


Csömör szombaton szüreti fesztivált és bográcsfőző versenyt hirdetett és mivel nekünk nem volt jobb dolgunk és messzebbre sem vágytunk, pont kapóra jött a program. Kisvonatra szálltunk, gyerekműsort néztünk, tengtünk lengtünk és vártuk, hogy elkészüljenek a finomságok, amiből majd ehetünk. És akkor teljesen váratlanul odaröppent hozzám egy anyuka, Anita, akit sosem láttam azelőtt. Bemutatkozott és mosolygósan csak annyit mondott, hogy köszöni szépen a sok ötletet és erőt, amit a blogomból merít. Hogy ő rendszeresen olvas de nem szereti magát bejelölni sehol és kommentelni sem szokott, de nagyon sokat jelentenek az írásaim. Ikerkislányai két oldalán álltak én pedig meglepetésemben és maghatottságomban köszönöm-öt rebegtem neki és erős késztetést éreztem rá, hogy megöleljem, megpusziljam őt.
Köszönöm Anita! Jókor jött az elismerés, jókor jöttél. Egy igazi, ünnepelt, nagy író sem érezhette volna magát jobban egy ilyen spontán és őszinte vallomástól, mint én ott Csömörön a gőzölgő gulyások szomszédságában.

Az ihlet pedig veled együtt talált vissza hozzám. Már csak egy kis plusz idő kellene.

5 megjegyzés:

Lepkevár írta...

Ágnes, annyira tudom-érzem, hogy miről írsz, bár én még "csak" 3,5 éve blogolok! Valami lehet a levegőben, mert épp ma gondolkodtam ezeken a dolgokon. :)

Krisztina írta...

Ez a program is azok között volt, amiket gondosan kinyomtattam kis családomnak hétvégi elfoglaltságként:) De a többség sajnos leszavazott. Pedig össze is futhattunk volna, véletlen. Kriszta

Ági meg az angyalai írta...

Lepkevár! Olvastam a te utóbbi bejegyzéseidet. Értem, érzem mire gondolsz..

Kriszta! De kár, hogy nem futottunk össze. Végül hová mentetek helyette?

Ági

Krisztina írta...

A famíliám az otthoni, környékbeli séta, játék mellett döntött:) Tudod, ott voltak nálunk a férjem gyerkői és Andris velük tobzódott. Valahogy bekényelmesedtünk szombaton:P

Vera írta...

Örülök, hogy sikerült erőt meríteni! És hamarosan meg lesz az idő is az írásra! :) Én türelmesen kivárom. :)