RSS

2010. szeptember 8.

Párizs-Normandia 1. rész






FRENEUSE-SUR-RISLE. Aki megtalálja a normandiai falucskát a térképen jutalmat érdemel. A Ruentől néhány km-re fekvő településre valóban nehezen találtunk volna oda GPS nélkül, tömegközlekedéssel pedig egyenesen reménytelen vállalkozásnak tűnt volna a megérkezés. Az EasyCar bérelt autójával, egy se nem túl kicsi, se nem túl nagy Citroen Picassoval suhantunk a cél felé. A párizsi repülőtérre érve már-már szemtelenül magabiztosan szedtük fel bőröndjeinket és az otthonról elhozott gyereküléseket. Azt éreztem hazajöttem otthonról és legszívesebben minden franciát megöleltem volna...
Az autóba betuszkoltuk minden csomagunkat, ami figyelemreméltó teljesítménynek számított, hiszen csomagjaink a Pick szalámin kívül még két törékeny design lámpát és egy megrendelésre szállított herendi teáskannát is tartalmazott.



Nemsokára Párizs körgyűrűjén autóztunk, ahol én a rádió gombjaival voltam elfoglalva, nyomogattam őket, hogy beállítsam a kilenc éve kedvencemmé vált csatornákat, a Radio Nostalgie-t, a Cherie FM-et és az RFM-et. Meg sem lepődtem, hogy egyik nagy kedvencem az Ella Elle hangzott fel, így szinte euforikus hangulatban haladtunk a város felé. A lányok hősiesen és rutinosan viselték a repülős utazással járó fáradalmakat és mivel a gépen egy szemhunyásnyit nem aludtak, az autóban egymásra borulva pihentek és szuszogtak hangosan. Büszkén néztem Zoltán magabiztos vezetését, azt, ahogyan azonnal felvette a hírhedt párizsi vezetés ritmusát. Sokak szerint életveszélyesen vezet minden francia és a gyanútlan oda látogatónak lehet, hogy kicsit igaza is van, én mégis azt mondanám, hogy magabiztosan, erővel, tempósan, nagy rutinnal és kiválóan. Tolerancia nélkül, azaz nincs kegyelem a mazsolának, a külföldinek, annak aki bizonytalan. Pont emiatt eszembe se jutott, hogy volán mögé üljek, van nekem önkritikám, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy felkiáltsak ha valami ismerőset vagy szépet,érdekeset látok és csavargassam a rádió gombját, hogy jó zenét hallgassunk. Zoltán a 15 hónapos párizsi tartózkodásunk alatt elsajátította az ottani vezetési kultúrát és még élvezte is. Itthon aztán sokszor megkapta tőlem, az anyósülésről, ha kissé vadabbul de a szabályokat azért maximálisan betartva vezetett, hogy "Hahó! Nem Párizsban vagyunk!" Egyik szórakozásunk akkor is és a gyerekek kedvéért most is az volt, hogy körbe körbe mentünk a Diadalívet körülölelő Étoile-on, ahol a kívülállónak úgy tűnhet dodzsemező autókat lát, pedig a szabály egyszerű: A jobbról jövőnek van elsőbbsége.


Mielőtt elaludtak a hátsó sorban a lányok, megígértették velünk, hogy a Champs-Élysées-n felébresztjük őket. Így is lett. Először lágyan aztán egyre hangosabban énekeltük Zoltánnal Joe Dassin dalát az Oh, Champs Elyséet, míg teljesen fel nem ébredtek a lányok. Azóta ők is szívesen dúdolják a dalt sőt első sorát egész jól elhalandzsázzák.
Az Eiffel toronynál már hangosan sikítottak és nem bánták volna ha azonnal felmászunk a tetejére. Mi ehelyett a közelben lévő régi lakásunkat és Zoltán kilenc évvel ezelőtti irodájának ablakát néztük meg. Folyamatosan nosztalgiáztunk és persze mutogattuk a lányoknak Párizs szépségeit. A lányoknak, akik amikor ott éltünk még sehol sem voltak és ezt valahogy a két kicsi fel nem foghatta..
Hogy kicsit kinyújtózzunk, a burzsuj 16. kerület egyik játszóterén megengedtük nekik, hogy szaladgáljanak a többi kisgyerekkel, akikre szemmel láthatóan nem szüleik felügyeltek.



A kis rohangálás után aztán egy pillanat alatt rátértünk a megfelelő autópályára, hogy Normandia egyik kicsi falujába, barátaink Nina és Lionel hétvégi házában töltsünk öt napot. Egy olyan deszkás, szalmatetős, kandallós, gerendás házban, amiről addig csak álmodtam. Ott ahol a fű zöldebb, mint bárhol, ahol ha kinézek az ablakon tehenet látok, ahol harapni lehet a friss levegőt és ahonnan Etretat fehér sziklái fél órányi távolságra vannak.
A kapu már tárva nyitva állt. A szánk is a csodálkozástól, hogy hová érkeztünk. Arrafelé a tradicionális nádfedeles házak teteje nárcisszal van beültetve. Most már elvirágzottak, de megfogott a látvány és megjegyeztem az első különlegességet, amit tudtam, még nagyon-nagyon sok követ.


5 megjegyzés:

Natimi írta...

Én is ott voltam a lányokkal a hátsó sorban:))Isteni volt olvasni!Hát még látni és érezni!!

Istenem,de idilli ez a ház...

Puszillak és várom a folytatást,

Timi

Krisztina írta...

Húúú, ha én ilyen házban lakhatnék!! Gyönyörűséges! Gondolom nem kevésbé a környezet is, amiről majd biztosan később írsz:)
Még a régi "ötyéimmel" nyaraltam jó pár éve Kővágóőrsön, ahol bizony hasonló típusú zsupfedeles házak vannak...olyan kertekkel, hogy az ember csak ámul és bámul! Na, ez jutott most eszembe a képeket nézegetve:)puszi, Kriszta

Ági meg az angyalai írta...

Timi! Még jó, hogy vagy, legalább van, aki hajt, hogy írjam már!

Krisztina! Most megnézem a térképen hol van Kővágóörs.
Talán nem véletlen, hogy a vendéglátóink számolják hétközben a napokat, hogy mikor lesz péntek, mert akkor költöznek le egész hétvégére a házba. Aztán vissza Párizsba, aztán megint a faluba aztán...

Krisztina írta...

Ági, Kővágóőrs a Balaton egyik legszebb részén található, a Káli medencében. Én anno Révfülöpnél szálltam le a vonatról és onnan mentünk fel a lányokkal kocsival, pár perces autókázással. Egész eldugott, görbe kis utcák, zsuptetső nyaralók, házak vannak arrafelé. És hát a Káli medencés naplementék...! A közelben van még Köveskál, Kékkút, Szentbékkála...majd mindegyik nevében is benne van a "káli" szócska. Aki Balatonon akar, de nyugisan nyaralni, annak érdemes erre felé nézelődnie. Kriszta

Andrea írta...

Mar en is nagyon vartam a fro-i beszamolot! :)
Hehe, Sebi mindig morog Mo-on, hogy milyen eletveszelyesen vezetnek a magyarok! :))