Jó ötlet volt délutánra szervezni a szülinapi bulit. Nekem kell egy délelőtt ahhoz, hogy vendégfogadásra alkalmas állapotban legyen a ház és én magam is, kell a nyugodt előkészület a konyhában. Milyen jó, hogy a kicsik Mini varázsovisok lettek és éppen erre a napra esett az első foglalkozás. Ez persze azt is jelentette, hogy készítenem kellett valami finomságot, hiszen varázsovis hagyományok szerint is felköszöntik a szülinaposokat,méghozzá nagyon kedves forgatókönyv szerint. És mivel tudom, hogy a kókuszgolyómnak tavaly, Hanna szülinapján is nagy sikere volt, arra gondoltam, hogy nem bonyolítom ezúttal se túl a dolgot, csupán a formában változtatok és abban élem ki alkotói, kedvemet. Így született meg a klasszikus, meggylével megbolondított, kókuszgolyó masszából két sünike, amelyek hátába véletlenül se szúrtam ropit, mint Bartos Erika, helyette inkább ostyarudakkal díszítettem.



A kicsik kimondhatatlanul boldogok voltak a végeredménytől és úgy hallottam sikere volt a Varázsműhelyben is.
Hanna ezalatt a Holdvilág Kamaraszínház Morzsa színpadán énekelt a számomra oly kedves Zsuzsival és Vikivel, a két tehetséges több, mint színésszel. Ők még felbukkannak egyébként a történetben..
Szóval tényleg semmi akadálya nem volt annak, hogy hatékonyan és gyorsan főzőcskézzek. A legnehezebb az volt, hogy a sok eltervezett finomság közül melyeket hagyjam meg más alkalomra, hiszen annyi de annyi ötletet kaptam, hogy ha azt mindet elkészítettem volna az egész utcánk jól lakott volna. Hogy mi került az asztalra, arról majd külön beszámolok a gasztro blogomban. Egyik falatkáról mégis külön említést teszek, hiszen a figyelmes olvasónak feltűnhet, hogy a sajt-szőlő falatkákban amerikai zászlós fogpiszkálók állnak ki, aminek oka nemes egyszerűséggel csak annyi, hogy ilyen volt itthon a spejzpolc valamelyik sarkában, de ha nagyon szeretnénk, persze belemagyarázhatjuk, hogy az a bizonyos 09.11. az amerikaiaknak valaminek a végét, és egy új fejezet kezdetét jelenti.



Ha lehet, a szokásosnál is jobban ragaszkodtam ahhoz, hogy aludjanak a lányok az ünneplés előtt, hiszen tudtam, hogy sok inger, élmény, hang éri majd őket és ehhez kipihent gyerekeke kellenek.
Mire az első vendég megérkezett, már szépen megfésülve, felöltözve, kopogós cipőben várták, hogy csak körülöttük forogjon a világ. Szomszédasszonyom nagylánya egy meseszép csokorral állított be, saját kertjükből szedte a virágot, ami ismét egy olyan gesztus volt, hogy ha elfelejtettem volna, akkor újra eszembe juttatta, hogy csodás lakókörnyezetben élünk.



Viszonylag gyorsan találtam rá a szülinapi műsort adó szolgáltatásra a neten. Azonnal szimpatikus volt, rögtön úgy éreztem ez olyan, ami értéket képvisel, ami igényes, kedves, aranyos, szép. Csak ezután döbbentem rá, hogy ugyanaz a két színész jön el, akiket már olyan jól ismerünk a Hófehérkéből, a Hókirálynőből és még sok más darabból, onnan a Holdvilág Kamaraszínházból. Az ő nevük garancia volt arra, hogy jól választottam.
Amíg Viki a gyerekekkel üstököst készített papírból, Zsuzsi, aki civilben egyébként maga is ikres anyuka,- a fürdőszobában maszkírozta át magát Zsuzsmó bohóccá. Színházi produkcióval felérő műsorát a nappaliban mindenki nagyon értékelte. A két kis ünnepelt is, de Eszter az ő habitusához illően kissé szeleburdin.





Ezután következett a leglátványosabb elem. Hatalmas szivárványos kendő került elő. Akkora, hogy nem is fért el a szobában. Az idő megkegyelmezett nekünk vagy csak kíváncsi volt mi sül ki ebből, mindenesetre elállt az eső és a levegő is elég langyos volt ahhoz, hogy kimehettünk a kertbe vele. Ezzel az óriási lepellel játszottak aztán a gyerekek mindenféle módon. Alábújtak, rázták amikor nagy vihart képzeltek el, körbe-körbe forogtak vele, ráhasaltak, lengették és az egész olyan szemet és szívet gyönyörködtető látvány volt, hogy mi szülők szinte enni is elfelejtettünk. Az eső cseperegni kezdett, így a folytatásra ismét a nappaliban került sor.











Befutott az arcfestő hölgy is, aki az egyik sarokban remekműveket varázsolt a gyerekeke arcára, azokéra is, akik addig nem voltak hajlandóak ilyesmi alá vetni magukat. Ezalatt Viki valahonnan előkapta gitárját és azzal a nagyon jól ismert erős, színésznőkre jellemző hangján éneklésbe kezdett a köré ülő gyerekekkel együtt, akiknek mind jutott a kezébe valamilyen kis hangszer: kasztanyetta, csörgő vagy éppen kis dob.






Az ajándékok játékos átadása után érkeztek a torták. Noéminek egy csokis, óvodai jelével a pöttyös gombával díszítve. Eszter tortaválasztásánál csupán egy szempontot kellet figyelembe vennünk. Neki gyakorlatilag mindegy milyen ízű a torta, mert nem annyira édesszájú, ellenben nagyon fontos, hogy rózsaszínű legyen. Így esett a választás egy málnás eléggé rózsaszínű tortára, aminek a tetején egy marcipán cica ült, mert Eszter nagy macskabarát és egyébként is boldog attól, hogy a hozzánk csapódott pici cica életünk részévé vált. A gyertyákat egy szuszra elfújták én meg azt kívántam, hogy bárcsak ott lehetnék akkor is, amikor a negyvenedik születésnapjukat ünneplik. Épp úgy, ahogyan aznap anyukám, aki persze végig velünk volt, így tanúja volt annak, hogy a meglepődött bátyámnak, aki három nappal korábban töltötte be a negyvenedik évét, egy másik, házi készítésű tortát nyújt át Zoltán. (a torta sógornőm keze munkájának gyümölcse és nagymamás ízeivel kivívta a vendégek elismerését)







A zsúr fix programja itt véget ért. Volt ugyan a tarsolyomban pár irányított játék, ám ezeket nem vettem elő, mert anélkül is csodásan eljátszottak a gyerekek. Volt, aki az udvaron érezte jól magát, volt aki a konyhában és voltak, akik a nappaliban. Nem volt szükség a kareokira sem, pedig jó előre elterveztem, hogy majd szólhat hangosan az ének. Annélkül is jó hangulat, nevetés hallatszott mindenhonnan. Az utolsó vendég távozását követően azt éreztem Eszter és Noémi is az összeomlás határán állt. Nyűgösek, nyafogósak voltak és türelmetlenek. Mégsem akartam, hogy rosszkedvűen, a sok élménytől elalélva bújjanak ágyba a zuhanyzás után. Hisze hátra volt még a hab a tortán. Amikor elmondtam nekik, hogy érdemes szófogadóan pizsamába öltözni, majd köntöst venni, mert egy különleges élmény vár még rájuk, egyszeriben kezes bárányokká változtak. Csakhamar illatosan és megnyugodva álltunk a langyos esti szélben a kertben, hogy Zoltán segítségével felrepítsük a 3 kívánság lámpást az égbe. Tátott szájjal és nagyon megilletődve néztük ahogy a tűz hatására egyre nagyobbra dagad a papírballon, majd először szépen komótosan, majd egyre gyorsabban repül fel a magasba, míg csak egy pici pont látszik belőle, majd már az sem...








Mindhárman kívántak valamit előtte,mindhárman hosszan nézték az eltűnő fényes lámpást és integettek. Annyira szép élmény volt ez így a születésnapi hangos buli után, hogy szinte mindhárman megilletődtünk. Végtelenül hálás vagyok barátnőmnek, hogy meglepett bennünket ezzel a lámpással és vele együtt az élménnyel.
Mi, felnőtte is kaptunk egyet egyet. Várjuk a megfelelő pillanatot, hogy a magasba repítsük. A rövidtávú kívánságom már teljesült enélkül is. A kicsik 4. szülinapi bulija remekül sikerült. 40 év élettapasztalattal rendelkező bátyám szerint az eddigi legjobb.

Persze kimaradt egy csomó dolog, ami egy "rendes" szülinapi bulin ott kellene lennie. Nem készültem good-bye ajándékkal a gyerekeknek, nem készült el a pálcikás maciformájú keksz és a Mónitól ellesett tombola megszervezésére se maradt időm. Őszintén remélem nem érezték egyiknek se hiányát a vendégek és azért jövőre is eljönnek. És itt most amolyan Oscar díj átadásos ünnepséghez méltóan az következik, hogy: köszönöm Móninak, hogy szinte megállás nélkül kattintgatta a fényképezőgépet, hogy helyettem is megörökítse a felejthetetlen pillanatokat. Köszönöm anyukámnak és sógornőmnek, Orsinak a finomságokat és a többi konyhában való tüsténkedést. Szilvinek köszönet hogy elkészítette a limonádét.
Az összes többi vendégnek pedig, hogy eljött és jelenlétével emelte a lányok negyedik szülinapjának fényét.