RSS

2010. július 31.

BB 1. rész Érkezés és Katica tanya




Bogláron, Panni néni már várt ránk és úgy üdvözölt bennünket, mint régi ismerősöket szokás. Gyorsan körbemutatta a házat, amelyről megállapítottuk, hogy hatalmas, betett a hűtőbe két üveg szódát, egy rekesznyit meg a garázsban hagyott, elvégre férje a helyi szikvizes, aztán magunkra hagyott.



Mi úgy ahogy voltunk a valóban csak pár lépésnyire lévő Platán szabad strand felé vettük az irányt a viharos erejű szélben. A téren éppen balatoni halászlé főző versenyre készültek, így egy kicsit elidőztünk a bográcsok felett és csak ezután huppantunk le egy büfében, hogy a halleves helyett, a kötelező balatoni hamburger, hot-dog, palacsinta hármassal lakjunk jól. A Balaton vizében csak néhány elvetemült és nagyon bátor, jól úszó nyaraló merészkedett. (nem véletlenül törölték a Balaton átúszó verseny időpontját és tették át azóta augusztusra) Zoltán sem bírt magával, meg is állapítottam, hogy látszik rajta, hogy félig meddig balatoni gyerek, hiszen Almádiban majd később Alsóörsön töltötte gyerekkora nyarai nagy részét. Szóval bement a tarajos hullámok közé, mi kintről integettünk és sikítoztunk helyette is. Amikor kiszállt, egy pillanat alatt megszárította a szél. A lányok a szabadstrand játszóterén hintáztak, csúszdáztak és hajmeresztő mutatványokkal ijesztgettek az általam oly nagyon utált vas mászókákon, amiről időnként azt hittem egyszerűen csak lefújja őket a heves szél.






Nos, ez nem igazán strandidő, de annyira azért nem bánkódtunk. Otthon alaposan felkészültem Balaton környéki programokból, így titkon még örültem is, hogy másnap rögtön ellátogathatunk az egyik helyre, amelyet persze Szilvi barátnőm korábban már letesztelt és amely program első helyen szerepelt a látnivalók sorában.
Este az Ibolya falatozóban vacsoráztunk, mert Móni barátnőm, azt mondta, jobban főznek ott, mint ő, márpedig ez nagy szó. Örültünk, hogy nem találomra ültünk be enni és hogy valóban jó balatoni ételt ettünk. Kavicsokat szedtünk a parton a szürke téli napokra gondolva, mert milyen jó lesz ezeket majd kifesteni katicának!!!!!, méhecskének és másnak, majd visszatértünk a házunkba.


*********************************************************************************


Másnap, amikor Somogy megye legkisebb települése, Patca felé autóztunk azt mondtam az izgatott lányoknak, hogy milyen jó, hogy borús idő van, hiszen ha nem lenne az, nem valószínű, hogy a Katica tanya felé vennénk most az irányt. Az egész napos kirándulás után kiderült, hogy kár lett volna kihagynunk..

A tanya születésének története mesebeli és tanulságos. Volt egyszer egy férfi és egy nő, akik fogták magukat, fizetés nélküli szabadságot kértek hogy megvalósítsák álmukat és egy autóval körbeutazzák a Földet. Persze sok-sok előkészület előzte meg a nagy utazást, de végül tervük sikerült és aki nem hiszi az elolvashatja a 418 napjukról szóló beszámolót könyvükben is. Amikor hazatértek csak kicsit pihentek, helyette inkább azonnal a következő álmuk valóra válásán dolgoztak, azaz létrehozták a tanyát, amelynek neve a Patca község neve után nem is lehetett más, mint Katica tanya.

Alig néhány autó állt parkolóban és ettől egy kicsit lehangolónak éreztem az első pár percet. Megint arra gondoltam, hogy itt egy nagyszerű kezdeményezés és alig van vendég, vajon hányan ismerik a tősgyökeres balatoniak közül ezt a helyet. Lelövöm a poént és elárulom, hogy a nap végére azért már nem tudtam volna könnyen megszámolni a kocsikat és volt egy pillanat, amikor visszasírtam a "majdnem az egész farm a miénk" érzést.



Szóval a kicsiknek fenntartott játszórészen való tombolás után kimentünk a magyar gazdaságot bemutatni kívánó területre és hirtelen azt sem tudtuk merre induljunk el. Fogadóbizottságunk két alig pár hetes fehér kis puliból és anyukájukból állt. Nem vonzódom különösebben a kutyákhoz, de azt a kis pulit azonnal hazavittem volna. Eszter, aki túlságosan is bátran, minden félelem nélkül nyúl bármilyen méretű és fajta állathoz, persze azonnal kezelésbe vette a kicsi kutyusokat. Ők kísértek bennünket a kisállatok istállóihoz, ahol igencsak sok időt töltöttünk mindenféle sürgetés és sietség nélkül.









A hancúr pajtában az ott dolgozók arra biztattak, hogy bátran dobálózzunk a szalmával (vagy szénával? ezt mindig keverem), amit persze nem kellett kétszer mondani. Nem törődve azzal, hogy a széna darabokat aztán nem győzzük majd kiszedni hajunkból és ruháink közül, heves csatába kezdtünk és együtt vetődtünk, bukdácsoltunk a pajtában majd közösen köpködtük ki a szánkba került szálakat. Hanna közben a gyűrűn mutatta be produkcióit és csúszdázni is lehetett, egyenesen a szénakazalba huppanva.






Lihegve mentünk tovább, hogy kipróbáljuk a fából készült játékokat és hogy elsétáljunk a kiszuperált mezőgazdasági gépekhez, amelyekre fel is lehet ülni óvatosan és jobbnál jobb képeket lehet készíteni az óriási kormány mögött ülő picike lányokról. Noémi kombájnvezetőnek, Hanna teherautó-sofőrnek, Eszter pedig traktorosnak képzelhette magát egy pillanatra. És közben megint, észrevétlenül tanultak...







A vár felé vettük az irányt, ám az út sokkal tovább tartott, mint gondoltuk, hiszen kis és nagy malacok mellett nem lehet csak úgy elsétálni. Főleg a szopós kismalacok látványa ragadott meg bennünket, azon belül is az egy napos csíkos hátúak igyekezete és visításuk. Azt hiszem mély nyomot hagyott a lányokban az, amikor az idegen, nagyobb malac próbálta kitúrni helyéről az egyik kicsit, aki hősiesen védte a kocatej forrását. A gondozó közbenjárása nélkül vesztesként került volna ki a már vérző orrú pici malac, így Hanna gyorsan jelentette az esetet a (mint később kiderült) tulajdonosnak aki akkorát penderített a tolakodó jószágon, hogy az bukfencezve érkezett a terület túlsó oldalára. Kisebb tragédia is történt. Az anyuka malac sajnos a szoptatás hevében agyonnyomta egyik kicsinyét, így azt már nem lehetett megmenteni. A lányok közvetlen közelről láthatták az élettelen kis állatot és az enyémmel együtt az ő szívük is majdnem megszakadt..





Felértünk a várhoz, aminek tetejére az irdatlan meredek lépcsőn csak Zoltán és a három lány mászott fel. Előtte és utána is hosszasan elidőztünk a kaloda és vasrácsos zárka előtt és persze egyenként bezártuk egymást a sok bűnért, amit elkövettünk.





Langallót, azaz kenyérlángost is dagaszthattak a lányok, amit ők tehettek a hosszú péklapátra és amelyet sajnos nem volt alkalmunk megkóstolni, mert nemes egyszerűséggel odakozmált. Persze azonnal dalra fakadtak, hogy egyszer volt egy Kisbence meg aztán Süt a nap süt a pék.




Annyi "dolgunk" volt!. Például kukorica labirintusban keringhettünk, szokatlanul kinéző hintán hintázhattunk, óriás fa kirakóval bíbelődhettünk, színezhettünk, ehettünk, ihattunk és még a klasszikus játszóházas mászóvárban is ugrálhattunk. Szóval majdnem egy egész napot sikerült igencsak tartalmasan eltöltenünk. Tartalmasan, mert ha nem mondtam volna a terület egésze tele van pakolva okosító és tájékoztató táblával. Nagyszerű kiránduló hely azoknak akik nem elégszenek meg a Balatonnal.

Hanna egyik pillanatban, amikor leguggolt, talált egy négylevelű lóherét. Azért örült neki most nagyon, mert nem is igazán kereste. Szinte magától került a kezébe. Megállapítottam, hogy ez jó jel. Ahogyan azt is, hogy ez egy nagyon jó hely.






2010. július 23.

Újságcikkből nyaralás



Tavaly nyáron vonattal jöttem haza Siófokról, ahol egy reggeli műsorban kellett kb. 5 percig beszélnem a társkereső vállalkozásunkról, a végtelenül tájékozatlan ex szépségkirálynőből lett műsorvezető, értelmetlen kérdéseire értelmesen válaszolnom.
Odafelé Gangszta Zolee-val és a nyakamba lihegő véreb kutyájával utaztam le egy őrülten vezető sofőrrel, a kutya szőre mindent, -beleértve engem is- belepett mire megérkeztünk, így talán érthető, hogy hazafelé, önként és tényleg dalolva inkább vonatra szálltam, hogy nyugodtan hátradőlve olvashassam az állomáson magamhoz vett női magazinokat és senki ne lihegjen a nyakamba. Autózáshoz szoktam, így külön élveztem a zötykölődést, az állomásokon várakozó emberek látványát, a vonatozás hangulatát. Éppen a Hölgyvilág hetilap került a kezembe. Rögtön az első oldalon leragadtam. Egy férfi írta a cikket ami arról szólt, hogy három gyerekével mennyire nehezen találtak olyan balatoni szállást, amely nem okozott csalódást és ahová évek óta visszajárnak. Mindezt utánozhatatlanul pikírt, vicces, kedves stílusban. Elmesélte a pénzsóvár, az igénytelen, a gyerekgyűlölő zimmer ferisekkel való kálváriáját, aztán rátért a lényegre, vagyis hogy véletlenül találtak rá Panni néni házzára, amelyik valóban a padlástól a pincéig ház, ideális helyen, a sínek és a Balaton között. Nagycsaládoséknak, az olyanoknak, mint amilyenek ők vagy mi vagyunk, nem kell kilométereket gyalogolni a strandról ha otthon felejtik a naptejet vagy a gumimatracot. Panni néni állítólag egy tünemény (telefonon keresztül valóban az), a férj meg szódás de máshol laknak. A ház teljes egészében az ott nyaralóé, senki nem zavar és nem szól, hogy csendesebben vigadjanak.

Kitéptem a lapot, összehajtogattam és a retikülömbe csúsztattam. Itthon, hetekkel később, na jó, valamikor ősszel, az aktuális táska takarítás során abba a dossziéba tettem, amibe a többi ilyen kitépkedős cikket szoktam. Évek óta, ha valami jó programajánlót vagy ötletet látok, olvasok valamelyik újságban, nem kímélem a lapot és kitépem. Nem mondom, hogy rendszerezem őket, de legalább egy helyen tartom ezeket.
Így történhetett meg, hogy idén tavasszal, a nyaralás tervezése közben egy mozdulattal előkaptam. A biztonság kedvéért újra elolvastam. Újra mosolyra fakasztott és még jobban tetszett, így aztán úgy éreztem nekünk ez a ház kell idénre. Felhívtam a szerkesztőséget, akik kapcsoltak a cikk szerzőjéhez. Mondtam, hogy Jó napot kívánok, olvastam tavaly a cikkét és szeretnénk mi is a Panni néninél nyaralni, megadná -e az elérhetőségüket. Megadta. Közben kicsit csacsogtunk arról, hogy mi is három gyerekesek vagyunk és nekünk is kicsi lenne egy zimmer , zajosak vagyunk és de jó, hogy a Balaton tíz tyúklépésre van a kaputól. Azért megkérdeztem hogy melyik faluban/városban van a ház. Ugyan mindegy mit válaszolt volna, mert Panni néni házába látatlanul beleszerettem, azért örültem a válasznak: Bogláron. Az egy nagyon jó hely. Gyerekkoromban ott nyaraltam szüleimmel a SZOT üdülőben, egyszer osztálykirándulásra is oda mentünk..most meg gyerekestül.
Nos, ide megyünk egy hétre. Úgy tűnik pont a kibírhatatlan kánikula végére. Nem bánjuk, mert egy csomó kirándulást beterveztünk, ám reméljük a hét vége felé lesz alkalmunk a vízben is megmártózni.
Ha visszajöttünk én is írok. Igaz nem cikket, hanem egy beszámolót, ide a blogba.
Aztán lehet, hogy valaki majd engem hív fel jövőre, hogy olvasta és szeretné megkapni Panni néni telefonszámát.

A gyömrői tófürdő



Kislány koromban sokat jártam Gyömrőn. Nagyszüleim a következő faluban, Mendén laktak, anyukám is ott nőtt fel, később a gyömrői gimnáziumban érettségizett. Ha Mendére igyekeztünk, majdnem mindig lekanyarodtunk és útba ejtettük a nagy piacot, ahol lehetett kismalacot, kiskacsát, kislibát és tyúkokat látni, néha simogatni. Nekem a gyömrői piac volt sokáig az igazi vásár. Ma már szupermarket, valami bank és drogéria van a helyén és bár ez az élet rendje, majdnem könnyezni kezdtem, amikor tegnap elhaladtunk előtte.
Igen. Gyömrőn jártunk, mert felajánlottuk anyukámnak, hogy levisszük őt autóval, hogy elintézhesse hivatalos ügyeit. Arra gondoltam, hogy addig mi elmegyünk a Tófürdőbe, amiről már nagyon sokat hallottam és ahová a nem túl nagy távolság ellenére sem sikerült még eddig eljutnunk. Tálcán kínálkozott a lehetőség, hogy most bepótoljuk az elmaradást, így összepakoltam a fürdőruhákat és vittük magunkkal Hanna görkori felszerelését meg két rollert is. Talán érthető, hogy a negyven fokban, bukósisakban való korcsolyázást elég hamar megunta Hanna és inkább a vízbe vágyott testvéreivel együtt, akik viszont hősiesen rolleroztak Gyömrő díszburkolatos járdáján.
A város, ami nem is olyan régóta város, hihetetlen fejlődésen ment keresztül, amióta utoljára arra jártam. A polgármesteri hivatal előtti tér megszépült, szökőkutas körforgalom épült de ami a legjobb, hogy 2004-2007-ig tartó munkák után igazán megszépülve fogadja vendégeit a tófürdő. Valaha téglagyár volt a tó mellett, a víz a megszűnés után keletkezett. Környezete egyre zöldült és még azt is megállapította egy orvos professzor a '30-as években, hogy a víz gyógyító erővel bír. Özönlöttek is a nyaralni, pihenni, gyógyulni vágyók Gyömrőre. Aztán persze a szocializmus idején az egész lassan "lepukkant". Jó sokat kellett várni, míg újra felvirágoztatták...
Ide váltottunk belépőjegyet azaz a hat éven felüliek kaptak a csuklójukra egy rózsaszínű karszalagot. Három lépés után láttam, hogy itt jól fogjuk érezni magunkat, ez egy remek hely. Az egész tófürdő nagyon rendezett és természetes. Nincs agyonzsúfolva vendéglátó egységekkel csak amennyi éppen szükséges. Van egy kölcsönzője is, ha véletlenül otthon maradna a gumimatrac és az egyik oldal igazi ősfákkal övezett, azaz találhatunk magunknak árnyékos vagy éppen a stégen csupa napfényes területet. A víz is gyerekbarát, mert egy darabig sekély és csak beljebb jelzi a tábla, hogy vigyázz mély víz. A talaj is kellemes kis kavicsos, van játszótér, amin ha éppen nem tűz a nap biztosan élvezetes a játék. A lányokat mindenesetre alig lehetett kicsalogatni a tó 28 fokra melegedett vizéből. Megígértük nekik, hogy hosszabb időre is visszajövünk máskor, hiszen valóban nincs messze tőlünk, különösen az M0-ás megépülése óta. Ha pedig valami miatt a zsúfolt nyári programjaink miatt nem sikerül beváltani az ígéretünket, télen is visszajöhetünk de akkor úszógumik helyett korcsolyával a lábunkon, merthogy a gyömrői tó befagyott jegén csúszkálni is lehet.

Fényképezőgépet nem vittem, a telefonommal készítettem pár képet, amiből viszont nem tudom egymagam elővarázsolni a képeket. A neten azért találtam bőven fotókat a tóról, igaz hiányoznak róla a lányok.







Tipp: 15 óra után olcsóbban válthatunk jegyet a fürdőbe.




Kép innen: http://www.hungarycard.hu/msites/hcard/UserFiles/Image/hirek/Majus/gyomro_tofurdo.jpg és innen: http://www.google.hu/imgres?imgurl=http://www.gkrte.hu/upload/GYOMROAZS2_1.jpg&imgrefurl=http://www.gkrte.hu/public/acsazs.php%3Fker%3DG&usg=__Qy0sCetFT7f7EzuLKFHX7c0l1-I=&h=413&w=592&sz=63&hl=hu&start=7&um=1&itbs=1&tbnid=bUHt1lrA6Koz_M:&tbnh=94&tbnw=135&prev=/images%3Fq%3Dgy%25C3%25B6mr%25C5%2591i%2Bt%25C3%25B3f%25C3%25BCrd%25C5%2591%26um%3D1%26hl%3Dhu%26client%3Dfirefox-a%26sa%3DX%26rlz%3D1R1WZPB_hu___HU356%26tbs%3Disch:1

2010. július 22.

Napraforgók

Még tavasszal vettem egy kis tasak napraforgó magot, hogy a lányokkal együtt elültessük és saját szemükkel tapasztalják meg a csodát, azt, hogy egy picinyke magból hogyan lesz egyre erősebb, magasabb a napraforgó. Közösen várjuk, hogy kinyíljon és a csodás sárga szirmokkal pompázó tányérjában gyönyörködhessünk minden áldott reggel, amikor kilépünk az ajtón. Szorgalmasan locsolták. Néha duzzogtak, hogy az egyik miért lett magasabb, a másiknak pedig miért csak két virága lett, az egyik vékonyabb száron áll, a másik meg erősebb. Metaforikus gondolataim lettek. Hogy ők is különbözőek és mégis mindhárman gyönyörűek. Hogy ők is kicsiny magocskák voltak és egyik alkalommal csak egy virág született, a másik alkalommal pedig dupla. Egyikük erős, a másik törékenyebb. Még mindig vannak percek, amikor elcsodálkozom azon, hogy három napraforgót nevelek.



2010. július 21.

Alma, Kipp-Kopp és aszfaltrajzok


Azért a házi strandoláson kívül időnként csak megkívánunk valami programot így levesszük fürdőruháinkat, hogy helyette valamelyik kis nyári ruhánkat öltsük magunkra és így induljunk a városba.

1. Az Alma együttessel, először Zoltán régi munkahelyén találkoztam, amikor a még picurka Hannával részt vettünk az "üzemi" Mikulás ünnepségen . A kicsik akkor még meg sem születtek, azaz legalább öt éve történhetett mindez. Az Alma együttes még nem volta annyira közismert és közkedvelt, mint manapság, de mi már akkor éreztük, hogy ezekből a vidám zenészekből egy új, vízcsapból is folyó, gyerekszórakoztató banda lesz nemsokára, akiknek a lemezeit majd egymás kezéből kapkodják ki az anyukák és szerintem apukák. Egyik vasárnap éppen Szentendrén játszottak és mi nagyon vágytunk rá, hogy élőben hallhassuk lássuk a zenészeket. Hirtelen ötlettől vezérelve elcsaltuk Móni lányait is, így öt lányos szülőkként vonultunk a macskaköves utcákon, nem kevés elismerő pillantást bezsebelve ezzel. Én élveztem a játékot és a lányok is szívesen hívták egymást huginak, tesónak. Egy egyesült államok béli idős pár kérdésére, hogy ez ugye egy család Zoltán gátlástalanul rávágta , hogy igen. Dupla ikrek és egy nagylány. A pár hitte is nem is, aztán megesett rajtuk a szívünk és elmondtuk a teljes igazságot. Nagyon büszke vagyok Zoltánra, akinek angolja miatt a bácsi újra hitetlenkedni kezdett és ismét kétségbe vonta állításunk, miszerint magyarok és nem kanadaiak vagyunk.

Az Alma együttesre nem szenvedés a felnőtteknek se eljárni, mert a zenészek gondoskodnak az ő szórakoztatásukról is. Kétértelmű szóviccek, mulatságos félmondatok és ragyogó show elemek garantálják, hogy az ő koncertjeiken ne aludjanak el az anyukák se az apukák. Ráadásul értéket képviselnek, hiszen olyan költők verseit zenésítik meg, mint Kányádi Sándor, Weöres Sándor vagy Gazdag Erzsi.
Dedikáltattunk, aztán a koncert vége után a nagy melegben fagyizni indultunk. Itt Ági, aki családjával éppen arra járt és aki egyébként rendszeresen olvassa bejegyzéseimet, köszönés helyett csak annyit kérdezett a hátam mögött..Ebből is blog bejegyzés lesz?? Hát Ági ha most olvasod, akkor láthatod, lett. A fényképet, amit helyettem készítettél pedig várnám, hogy ide biggyesszem.
Visszafelé a kocsiban a Megyeri hídon totális hangerővel hallgattuk és teljes extázisban mutogattuk el a hozzávaló koreográfiával, hogy

Nád a házam teteje, teteje
de Rászállott a cinege, cinege
Hess le róla cinege , cinege
Mert leszakad a teteje, teteje
Ha leszakad mi lesz véle
Sárga lábú cinege, cinege
Hess le róla cinege, cinege
Mert leszakad a teteje, teteje


2. 3D aszfalt rajzokat nézni ugrottunk el a Nyugati térhez, mert külföldi élményeimből emlékszem rá, milyen csodákat képes néhány erre szakosodott művész a járdára varázsolni. A lányok is és mi is tátott szájjal néztük a beszakadt út alatt húzódó metrószerelvényt, a tűzzel körülölelt ugróiskolát és a szívesen guggoltak le a színes krétákkal játszó kisfiú mellé is. Kár, hogy nem tízszer ennyi rajz készült. A meglévő négy vagy öt közül voltak egészen különlegesek is. Azt hiszem azóta már esett párszor az eső. Még jó, hogy nálam volt a fényképezőgépem.





3. Kippkopp

Naiv dolognak tűnt azt hinni, hogy egy Kipp-Kopp című bábelőadásra lehetséges előző nap jegyet kapni, de én bíztam a jó szerencsében és a gondolataim erejében, így mégis felhívtam a Puskin mozi pénztárát, ahol közölték, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel egy későbbi időpontban is előadja a Nefelejcs Bábszínház, Marék Veronika kedves kis darabját.
A jegyünk az utolsó sorba szólt, de cseppet sem aggódtunk emiatt, hiszen remek hangosítással játszották a darabot és a lányok nyugodtan felállhattak a puha bársonyszékekre, mert nem zavartak vele senkit. Kipp-Kopp gyerekeiről szólt az előadás. bemelegítésképpen esti mesének is ezt olvastam el a kicsiknek, anyává válásom óta úgy ezredszerre.



A színvonalas bábműsorra máskor is elmegyünk biztosan. Ugyan ez a mese 3-4 éveseknek való, Hanna nem bánta, hogy csatlakozott hozzánk. Miközben nézte az előadást, arra gondoltam, hogy jó, hogy nincs nagyobb korkülönbség közöttük, mert így még éppen találunk olyan színházi vagy koncert programokat amelyeket mindhárman élveznek. Összenőttek, jó barátnők, játszótársak lettek. Hannának persze már vannak más igényei is, ezeket külön apás vagy anyás program keretében azért mindig igyekszünk kielégíteni. Noémi hozta a formáját és kicsit magamra ismertem. A zenei betétek alatt nem tudott nyugodtan ülni, ehelyett a ritmusra táncos mozdulatokkal reagált. Ragyogott az arca, feszülten figyelt, míg Eszter egy idő után elvesztette lelkesedését és feltette a kérdést: Mikor lesz vége már.
50 percig tartott a műsor, amelynek végén testközelből is találkozhattak a gyerekek a bábokkal. Az enyémek Zoltán szemfülességének köszönhetően még a mozi vetítő termébe is bekukkanthattak. Olyan furcsa, hogy kb. két év múlva új mesehősökre vágynak majd lányaim, Kipp-Koppról az aranyos kis gesztenyegyerekről pedig csak az unokáimnak olvashatok.









Tipp: A rengeteg programajánló portál közül én szinte mindig az alábbiakból szemezgetek, innen veszem az ötleteket:

www.port.hu
www.est.hu
www.gyerekprogram.hu
www.elevengyerekek.hu
www.gyerekszinhaz.hu

2010. július 20.

Süt a nap, sütnek a lányok





Tegnap áfonyás muffint,ma fehér csokis kókuszkockát sütöttek a lányok. Holnap remélem valami gyümölcsöset aztán a nutellás csokis csodát, amelyet gyerekjáték összerakni és még sok mást is. Persze szakavatott szakács-cukrász segítségével dolgoznak, de akkor is az ő hathatós közreműködésükkel. Bizony-ám. A keverés, a tojásfeltörés, szétválasztás, robotgépezés, mérés, gyúrás, sütés rejtelmeivel ismerkednek meg a héten lányaim. Reggeli után kicsivel kezdődik a szavazás, amikor is két süteményrecept közül kell a résztvevőknek, demokratikus módon eldönteni, hogy aznap melyik finomságot készítenék el legszívesebben. Elméleti oktatást is kapnak, így mostanra már kórusban fújják, hogy a kézmosás elengedhetetlen sütés, főzés előtt, hogy csak lábbeliben szabad a konyhában tevékenykedni, hogy először meg kell győződni arról, hogy minden alapanyagunk együtt van a sütéshez és hogy nem nyúlunk a forró sütőhöz és célszerű megmosni a tojásokat feltörés előtt. Kaptak némi útmutatót a robotgép, a habverős és az aprító használatához és egész jól használják a mérleget.
A koreográfia majdnem minden nap ugyanaz. Először kórusban elénekelik a "Süssünk süssünk valamit" kezdetű dalt, kötényt kötnek maguk elé, aztán szavaznak melyik süteményt készítik el, majd nekiállnak a keverésnek, kavarásnak. Bár nem vagyok híve a nyers ételek kóstolásának, itt megengedett a sütis masszás edény maradékaiba mártott mutatóujj lenyalása. A díszítést különösen szeretik. Meg úgy összességében az egész elfoglaltságot. Az sem baj, ha nyakig csokisak. Amíg sül a süti, addig a táborvezetővel együtt megmártóznak a medencében vagy a locsoló alatt szaladgálnak pucéran..











Van még egy nagy előnye. Itt van nálunk. A saját konyhánkban. És igen. Én vagyok a táborvezető. Saját találmány. Tavaly volt a főpróba, akkor főleg Hanna miatt. Idén már mindhárman igen segítőkészek, érdeklődőek és aktívak.
Van egy nagy hátránya. Rendkívül hizlaló. Ezért aztán kerestem egy főkóstolót a közelben. Mónit és lányait szemeltem ki a nemes feladatra, így holnap is készülhet, hogy fogadni tudja a házhoz szállító sofőrt az aktuális csemegével.

Hatalmas élmény, hogy a legelső napon kifelejtettük a tejfölt a muffinból, így egy újabb adagot készítettünk nagy kuncogások közepette. Talán nem meglepő, de az elrontott, a tejföl nélküli, sokkal finomabb lett. A baki, nem teljesen a mi hibánk. A recept a hozzávalói között még szerepelt a tejföl, ám az elkészítésnél már kimaradt. Viszont ez újabb tanulságokkal szolgált, amiről aztán jó sokat lehetett beszélni akkor. És azóta is. Mert együtt sütni nagyon jó.





A konyha suvickolása közben megszületett a következő tábor ötlete. Annak a témája a takarítás lenne, bár félő, hogy érdeklődés hiányában elmaradna.

2010. július 18.

Hercegnőtábor



Vagy tündér tábor. Felváltva használom a két nevet. Már maga az elnevezés is mosolygásra késztet. Aztán meg elgondolkodtat. Hogy vajon mi a csudát lehet csinálni egy hercegnőtáborban. Kényeskedni, cicomázni magunkat, szép ruhában illegni billegni? Hát ilyet itthon is lehet. Viszont pont ez a lényege. Hogy ne itthon tegye. Szégyen nem szégyen, szükségem volt egy olyan hétre a nyárból, amikor teljes nyugalomban tehettem vehettem itthon, de abban a tudatban, hogy mindhárom lányom remek kezekben van és véletlenül sem unatkoznak. Összegyűltek a feladatok, amiket esélyem se volt elvégezni, mert ugyan hogyan lehet értelmes cikket írni úgy, hogy közben társasjátékozni, kártyázni, medencézni, mesét olvasni, kézműveskedni, festeni, beszélgetni hívnak és persze főzni, etetni, itatni és pisiltetni kell a gyerekeket, a háztartás vezetéséről nem is beszélve. Kapóra jött az ajánlat, hogy Csillaghegyen hercegnőtábor indul, amire pont az ilyen csöppségeket várják és ahol az ebéd utáni alvás sem marad el. A délutáni alvás fontosságáról szerintem már beszéltem, de újra elmondom, hogy egy óvodásnak szerintem létszükséglete, hogy az aktív és pörgős délutánt, majd az ebédet egy kiadós alvással ülepítse le, hogy újratöltődjön, hogy alvás közben feldolgozza a sok élményt, hogy csend vegye körül. Egyszer valahol olvastam, hogy a kisgyerekek élményfeldolgozásának nagy része alvás alatt történik, a pihentető szakasz idején szortírozza, továbbítja, mélyíti agyuk a velük történt élmények részleteit, hogy ébredés után felfrissülve, újra befogadóvá váljanak. Pihen a szemük, fülük és a szájuk... Szóval nálunk ha csak lehet, tele pocakkal alszik mind a kettő kicsi és bizony Hanna is különösebb tiltakozás nélkül csatlakozik hozzájuk.

A főtündér számunkra már nem ismeretlen, hiszen annak idején Hanna 5. születésnapját is az ő közreműködésével szerveztük meg. A tündér születésnapnak óriási sikere volt és különlegesnek számított így nem csodálkozom azon, hogy néhány ismerős anyuka később saját csemetéjének is hasonló bulit rendezett.

A tábor előtti hétvégén azonban váratlan ellenállásba ütköztem. Valami ismeretlen okból kifolyólag, Noémi és akkor már ugye Eszter is csak azt hajtogatták, hogy nincs kedvük menni tündértáborba, még akkor se ha kis barátnőik, Zsófi és Luca is ott lesznek. Hajthatatlanok voltak én pedig értetlenül álltam a dologgal szemben, hiszen nem értettem hogyan fordulhat elő, hogy az addig lelkes lányaim egyszer csak már nem látják vonzónak a tündéreket, hercegnőket.

Hétfőn aztán minden hátsó szándék nélkül meglátogatott bennünket Móni. Két kislánya teljesen feldobott állapotban, a tündértábortól elvarázsolva szaladt az enyémekhez, hogy elújságolják milyen jó napjuk volt és ugye velük tartanak holnap.. Móni persze adta alájuk a lovat, én inkább csendben maradtam és csak akkor csaptam a tenyerébe , amikor lányaim egyszerre és hangosan közölték, hogy akkor másnap ők is csatlakoznak a hercegnők és tündérek társaságához.




Mi az hogy csatlakoztak? Berobbantak. A főtündér is megállapította, hogy bizony nem egy elveszett gyerek egyik sem. Pillanatok alatt feltalálták magukat és inkább ördög táborban lett volna a helyük, mintsem a finom hercegnősben..
A tábor tematikája egyszerűen annyi volt, hogy minden nap más hercegnős mesét dolgoztak fel a gyerekek játékosan, a meséhez kapcsolódó feladatokat oldottak meg, vetélkedtek, játszottak és persze pörgős, csipkés hercegnőruhában táncoltak, énekeltek. Gazdagabbak lettünk saját készítésű varázspálcával, nyaklánccal, hajráffal, kikent körmökkel, csillámporos szemfestékkel összekent pofikkal és két élményeiket egymás szavába vágó kislánnyal.
Pénteken, az utolsó napon a szülők előtt pöröghettek és táncolhatták el a hercegnő keringőt. Más is láthatja a csupa csipke és tüll ruhás csapatot.





Szombaton a TV2-ben a Magellán című műsorban.