Alig hiszem el ,hogy felső tagozatos koromban képes voltam aktatáskával billegni az iskolába. Visszatekintve, kimondhatatlanul ciki, hogy volt idő, amikor a kor divathóbortjának megfelelően a mégcsak nem is a fülénél fogva cipeltem, hanem hónom alá csaptam és úgy egyensúlyoztam vele. Az első rusnya darabot apukámtól kunyiztam el, aztán kikönyörögtem egy vékonyabb, elegánsabb, nőiesebb változatot, amibe viszont semmi nem fért bele..
Úgy emlékszem az említett aktatáskákon kívül, tanszereimet vittem oldaltáskában, hátizsákban és sporttáskában is. Mindegyik kimondhatatlanul kényelmetlen volt és se a gerincemnek, se a könyveknek nem tett túl jót.
Huszonpár év telt el azóta és most újra táska után kellett néznem, igaz nem magamnak, hanem kicsit gyorsan iskoláskorúvá vált Hannánknak. És ha már úgy adódott, hogy a nagy tanszervásár idején pont Párizsban nyaraltunk, hát ott választottuk ki élete első iskolatáskáját. Kis piackutatást végeztem, hogy egy átlag párizsi anyuka hol szerzi be a tanuláshoz szükséges kellékeket és ezután döntöttünk úgy, hogy a cél érdekében a nálunk nem létező Carrefour-ban nézünk szét. A kínálattal és az árral is elégedettek voltunk és legnagyobb meglepetésemre tökéletes egyetértésben és összhangban , öt perc alatt szavaztunk a farmer hatású, kutya mintával megbolondított, sok zsebes és ötletekkel teli, gurulóssá is átalakítható, de alapvetően háton hordozható iskolatáskára. Hogy jó választás volt vagy sem, majd idővel kiderül. Nekem megnyugtató érzés tudni, hogy ha nagyon sok könyv lesz benne, akkor sem kell cipelnie, hogy ne legyen nehéz az iskolatáska. Az iskolában, azon a bizonyos első szülői értekezleten azzal nyugtatták meg a tanító nénik a szülőket, hogy ne vegyünk bőrönd nagyságú táskát a gyereknek, mert csak a legszükségesebb füzeteket és könyveket kell az iskolából haza - és vissza cipelni.
Hanna persze megígérte, hogy nagyon vigyáz majd táskájára, de kétségem sincs afelől, hogy ebbe is ugyanúgy találok pár hónap múlva almacsutkát, uzsonnamaradékot, papírfecniket és más kincseket, mint hajdanán az én táskámban talált anyukám.
Az emeleten lévő egyik szoba sorsa is megpecsételődött. A Hanna kis hálószobájaként, majd később játszószobaként funkcionáló helyiség, amely rumlijairől volt hírhedt, tanulószobává alakult át. A két különböző burkolattal azt kívántuk hangsúlyozni, hogy míg az egyik fele komoly tanulás helyszíne, a vidám, csíkos padlószőnyeges rész a lazítás, a játék tere lehet. Minden adott, hogy Hanna nyugodtan tanulhasson. Épp az imént beszéltem vele, hogy azért egy táblára, amit kiakaszthat kilincsére még szüksége lehet. Megígértem, hogy gyártok egyet. Az egyik oldalán az lesz, hogy "Tanulok, ne zavarjatok!" a másikon pedig "Gyere be!". Előre fél, hogy izgága,kíváncsi húgai majd folyton ott lesznek körülötte, a komoly, felelősségteljes elsős nővérük mellett.
Én is készülök. Ünnepélyesen megfogadtam, hogy példás anyuka leszek. Reggel hatkor elsőként kelek, friss kiflit vajazok a reggelihez (azért azt nem én sütöm majd), megterített asztal várja a többieket, és a ruhákat is mind előző este kikészítem. Senki nem mondja majd, hogy ez nem tetszik, ezt nem veszem fel, minden zokninak lesz párja. Senki nem nyafog és még az is lehet, hogy nyugtató, lágy zongorazene vagy éppen frissítő, ébresztő sláger szól közben a rádióból. Kapkodás és sürgetés nélkül indulunk el időben és semmiért nem kell majd visszafordulnunk, hiszen mindent felírtunk, mindent leellenőriztünk előzőleg. A kicsik boldogan mennek a közeli oviba, és ahogyan ez egy (akarom mondani kettő) középső csoportostól elvárható, önállóan és gyorsan átöltöznek, Hanna pedig a másik kerületben majd belép a hatalmas iskolakapun, azon amelyiken szerinte egy zsiráf is simán átférne és mindenki elégedetten folytatja a napját, hiszen az olyan tökéletesen indult újfent. Nyugodtan mosolyoghatsz, én is azt teszem.. Hanna holnaptól elsős lesz.
Hogy a valóságban hogyan zajlanak majd a reggelek, arra mondjuk egy hónap múlva visszatérek. Tényleg, ti hogy indultok el?