Még az oviba való beszoktatás idején elgondolkodtam azon, hogy vajon hogy fogják viselni a lányok ha egyikük betegség vagy más miatt otthon maradni kényszerül,hogyan fogadják, hogy egyikük itt, másikuk ott tölti a nap egy részét. Újabb nehéz időszakot jelent majd a helyzet nekik vagy észre sem veszik csak én izgulok feleslegesen..
Nos, nem kellett sokat várnom, hogy élesben is átéljék, átéljem az előbb vázolt szituációt. Hétfőn Eszterem belázasodott így kedden már csak Noémi és Hanna ment oviba. Méghozzá boldogan. Egyedül Eszter sírdogált, hogy nem tarthat velük, ami igen nagy elismerés az óvodának és az óvónőknek, mert bizony néhány hete pont az ellenkezője miatt potyogtak könnyei. Azért izgultam, hogy Noémi majd a csoportban is elfogadja, hogy ikertestvére nélkül kell töltenie az egész napot, de kiderült feleslegesen. Boldogan újságolta, hogy új kis barátnőt szerzett és Lilla mellett aludt és az ikerérzés illúzió kedvéért még vele is összetolták az ágyát, pont úgy, ahogy Eszterével teszik a dajkák. Jut eszembe, kicsit irigy vagyok, mert az óvónőknek már van fotójuk arról, hogyan alszanak édesen egymás közvetlen közelében ikerlánykáim, amire egy pillantást vethettem is,legközelebbi találkozásunkkor viszont nem mulasztom el elkunyerálni.
Eszter élvezte, hogy csak vele játszom. Kihasználta az egykeséggel járó összes előnyt, azt,hogy nem tépi ki senki a kezéből a játékot, hogy nincs veszekedés, vita, alkudozás, kérlelés, irigykedés, enyémezés, én találtamozás..De csak rövid ideig. Aztán nem tudom megmondani hányszor tette fel a kérdést, hogy "Mikor jön haza Noncsi? Mikor jön Hanna?" Mintha azzal, hogy százszor kérdezi és én százszor válaszolom ugyanazt, könnyebb lenne a várakozás. Mert bizony várta, hogy újra hármasban lehessen testvéreivel és elfelejtette a testvér nélküli lét kényelmeit.
Ugyan mostanra kutya baja, köhögése is alábbhagyott, orra sem folyik mehetne oviba, de igazolásunk csak hétfőre lesz. Neki is és nekem is unalmassá vált a kirakó, a színezés, a társasjátékozás, a közös sütés-főzés, teregetés. Ideje valami jó kis program után nézni. Így találtam rá, a bábszínház Mogyoró és Mandula című matinéjára. Már csak jegyet kéne szerezni rá. Teltházas, elfogyott, nincs- volt a válasz. Olyan nincs! Kezdés előtt egy kicsivel a pénztárnál álltam Eszterrel és tudtam, éreztem, hogy igenis akad még két jegy nekünk. (Ezt a módszert még Zoltán anyukájától lestem el, aki nagy "spontán" színházba járó volt, azaz csak ritkán vette meg előre a jegyet, mégis majdnem mindig ott ülhetett Ferikével a nézőtéren.)
"Mogyoró és Mandula, két játékos gyerek. Különböznek, és mégis nagyon hasonlítanak egymásra. Az egyikük kitalál valamit, a másik segít a megoldásban. Együtt játszanak bábjaikkal, együtt próbálják felfedezni a világot. Különböző fortélyokat eszelnek ki, hogy az égen járhassanak. Sok-sok kísérlet és kudarc után megtalálják a megoldást?"



Ez nekem tetszik. 45 percet még az izgága Eszter is kibír ha esetleg unalmas lenne. De nem volt az. És olyan jó, hogy ilyen fegyelmezett, okos, figyelni és koncentrálni tudó kislányom van. Picit sajnáltam a mögöttem ülő anyukát, aki minden tekintélyét latba vetve próbálta fegyelmezni két kisfiát, akiket szemmel láthatóan nem érdekelt a darab.
Mi nagyon élveztük. Pedig egy szó sem hangzott el benne. A zene, a látvány és a képzelet viszont szárnyalt. És olyan jó volt megbeszélni utána hogy melyik rész tetszett a legjobban. Készítettem egy képet Esztiről az Állami Bábszínház neonja alatt és reménykedem, hogy még sokáig ott marad gyerekkorom kedvenc emblémája.



Kisföldalattival zötykölődtünk el a végállomásig, ahol beültünk egy sajtburgerre, mert Eszti nagy sajtos és nagy burgeres,




majd luxus, nem luxus, bármennyire is pénzkidobásnak tartom az utazásnak eme formáját- éppen úgy, ahogyan a bábszínházba mentünk, taxival is jöttünk haza. Váratlanul megbetegedett autómat ugyanis reggel azonnal szervizbe utalta bátyám, egy napot biztosan bent tartják és én egyszerűen nem hagyhattam, hogy emiatt elússzon ez a jó kis program. Ezzel is hatalmas örömöt okoztam Esztinek, hiszen egyik kedvenc mesekönyvében, a Róka és Egér új otthont keres valahányadik oldalán mindig egyszerre és hangosan mondjuk, hogy Taxiiii???


Folyton eszembe jutott, hogy mennyivel kényelmesebb, egyszerűbb egy gyerekkel jönni, menni. Észrevettem, hogy végtelenül nyugodt, kiegyensúlyozott vagyok, amire az elmúlt három évben nemigen volt példa... és a konklúzió mégis az volt, hogy nem cserélném el a három gyerekes, hangos, kapkodós, kusza létet semmire!
Csak azt nem tudom, hogy őszintén elmeséljem Hannának és Noéminek mai kalandunkat vagy majd Eszter megteszi helyettem. Hannának sok külön programban volt része. Legközelebb kíváncsi leszek milyen Noémivel kettesben.