Öten ültünk a kerület színházi nagytermének második sorában. Hanna, Eszter, Noémi a mama és én. Képtelen voltam visszatartani könnyeimet az első tíz percben és meghatódtunk mamával a Hívd a nagymamát című dal idején. Ellágyult szívvel figyeltem Hannát, aki csillogó szemmel,kívülről fújta kedvenceit. A kicsik is lelkesen tapsoltak és dúdoltak, énekeltek és büszke voltam rájuk, hogy nem csatlakoztak az első sorban összegyűlt kezelhetetlen gyereksereghez, akik közül néhányat konkrétan a székek alól kellett kihúzni anyukájuknak. Mama, az én anyukám azt hiszem többet nézte unokái arcát, mint a vele csaknem egykorú, ám kiváló formában lévő Halász Juditot, aki egyszerűen elvarázsolt, egyszerre röpített vissza gyerekkoromba és szembesített a három lányos jelenemmel. Imádtuk az egy órát. Vajon volt olyan anyuka, aki éneklés és mosolygás nélkül kibírta? Én bizony nem.