RSS

2009. november 16.

Múzeumok őszi éjszakája



A nyári azért jobb, mert nem kell télikabátokat cipelni vagy a ruhatár előtt sorban állni és különben is remek dolog a múzeumok között cikázni a langyos estében. Az ősziben az a különleges, hogy először szerveztek ebben az évszakban is Magyarországon ilyen programot.
Hanna lelkes volt. Elég nagynak ítéltük meg ahhoz, hogy velünk tartson, egyébként is a legtöbb múzeumban készültek gyerekprogramokkal, így biztosak voltunk abban, hogy élvezni is fogja a múzeumozást.
A Néprajzi Múzeumba igyekeztünk, mert ott látható az (M)Ilyenek a finnek című kiállítás, ami azonkívül,hogy nagyon szórakoztatóan és színvonalasan mutatja be a finnekről alkotott sztereotípiákat, egy csomó új információval is szolgál és nekünk nemsokára igen nagy szükségünk lesz arra, hogy ne csak az jusson eszünkbe a finnekről, hogy hideg van és sötét, meg, hogy a házuk építését a szauna kialakítás előzi meg, hanem az is, hogy majdnem mindenki beszél svédül. Tudjuk, hogy ott fenn északon lakik a Mikulás és, hogy a finnek éppen olyan jók a jégkorongban, mint a rockzenében. A Nordic Walking, aminek fellángolás szinten rajongója is lettem szintén finn találmány, ahogyan a Fiskars olló is. Az eredetileg gumicsizma gyártással foglalkozó Nokia egyik terméke ott lapul a retikülömben. Már tudom ki az a Marimekko és tudom, hogy nemcsak Mika Hakkinen világhírű finn sportoló. Biztos vagyok benne, hogy kéregedény nélkül nem jövök haza Helsinkiből, ahogy abban is, hogy a "rokonlátogató" kiruccanás alatt megkóstoljuk a lyukas kenyeret.
Hanna is csatlakozott a tárlathoz, miután az egy szinttel lejjebb lévő kézműves foglalkozás alatt minden ujja festékes lett. Őt a magyar és a finn nyelv hasonlósága érdekelt a leginkább és bőszen mondogatta, gyerekkorom idején hallott, egyetlen finn mondatot, azt, hogy "Ana voj ta lapiola" vagy valami hasonlót, ami azt jelenti "adj vajat lapáttal" és amely mondat minden bizonnyal életmentő lesz majd ottlétünk alatt.
A Néprajzi Múzeumból egyenesen a Szépművészeti Múzeum elé igyekeztünk, hátunk mögött hagyva a csalódást okozó Godot színpad finnekről szóló paródiáját. A Szépművészeti Múzeum előtt a tűzzsonglőröket bámultuk, majd vártuk, hogy elkezdődjön a 21 órára hirdetett lámpás felvonulás, amire Hanna elhozta a Varászoviban készített lámpását.
Csakhogy nem láttunk senkit, aki kézbe vette volna az irányítást, aki elindította volna a felvonulást, pedig a nagymutató jócskán elhagyta a tizenkettest. Láttunk viszont egyre több türelmetlenkedő, topogó kisembert, akik ugyanúgy szerették volna már meggyújtani mécseseit, mint Hannánk és amit Zoltán már nem bírt ölbe tett kézzel nézni. Egy kisebb, felvonulni vágyó csapat összeverbuválása után, a menet élére állt, ahol először a zebrán való akadálymentes átkelést tette lehetővé egy határozott, forgalomirányítókat is megszégyenítő karfeltartással, majd a menet élén állókkal egyetértésben kijelölte a vonulás irányát. Nos, ekkor érkezett rohanva a múzeum alkalmazott hölgye, akinek eredetileg ezt a szerepet szánták és aki egy cseppet se bánta, hogy elvették a kenyerét, de azért biztos, ami biztos, a sor elejére állt. Hannának ez a program tetszett a leginkább, boldog volt, hogy étolajos technikával készült lámpása külön dicséretet kapott és örült, hogy élesben is kipróbálhatta, kedvére lóbálhatta, amit itthon a szőnyeg felett nem annyira néztem jó szemmel.



A Vám és Pénzügyőr múzeumba valószínűleg soha az életben be nem tettem volna lábam csak úgy, a gyűjtemény kedvéért, most viszont a skótokról és a whisky csempészetről tartottak kiselőadást, amiről ugyan mi lemaradtunk de Hanna nagy örömére azért láthattunk népviseletes, szoknyás embert és autentikus skót zenészeket is hallgathattunk, ami azért külön jó, mert Hanna és a ezzel együtt a mi egyik kedvenc Gryllus Vilmos dalunk az, amikor arról van szó, hogy az igazi férfi dudán játszik, vörös szakálla messzire látszik, az igazi férfi mindig zord az igazi férfi szoknyát hord.



Az Iparművészeti Múzeumban már csak a kemény mag éjszakázott, Hannával és Zoltánnal már kissé kókadtan figyeltük a zseniálisan ötletes vers kareokit, aztán hazafelé vettük az irányt. Az őszi múzeumok éjszakája kevésbé jól szervezettnek tűnt de azért jó volt a nem túl hidegben aktív részese lenni. Nyáron is velünk tarthat nagylányunk, akinek ezúttal nem kellett az alvásért könyörögni.

3 megjegyzés:

sedith írta...

És a szoknya alatt, vajon hordott valamit? Vagy igazi skót volt?;):P

Szóval akkor a legközelebbi úticél Helsinki? Amolyan Koppenhága-stílusban vagy hosszabb időre? VAgy mindent a maga idejében és ne türelmetlenkedjek?;):)

g.Vivien írta...

Nem semmi, h Hanna így bírta! Mondjuk anno (nem is olyan rég), mikor vártunk haza Titeket, sose volt fáradt, sokkal jobban bírta mind a várakozást, mind az ébrenlétet. És így, a sok élménnyel el is hiszem, h pláne élvezte. Jó lehetett nagyon! Egyszer mehetnénk együtt is, majd valamikor... :)

Azon szintén nem csodálkozom, h Zoltán magához ragadta a vezetést! :))

Puszi Nektek!

Natimi írta...

Nagyon helyes Hanna a képeken.Látszik az arcán a lelkesedés:)

Képzeld Anett szerint is hasonlítanak Hannával:)).A sztoryt leírom emailben.

Jó lehetett ez a kis közös éjszakázás:)Ami gondolom azért nem nyúlt az éjszakába:)

Puszi,
Timi