Sehogy se sikerült. Mondjuk nem is csodálkoztam rajta, mert egyáltalán nem volt kedvem a konyhában lenni és kelletlenül, mondhatni kényszerből pároltam a zöldborsót, hogy aztán tejesen behabarjam és valami főzelékfélét varázsoljak ebédre a lányoknak. Minősíthetetlenül rossz lett. Ízetlen kemény és harmadszori próbálkozás után is híg. maradt. Belehajítottam a fakanalat és elkiáltottam magam. "Lányok! Öltözés, fésülködés, indulunk a főzelékfalóba!"
Eszter és Noncsi csak nézett mi ütött belém, így elmagyaráztam, hogy anya ma vacak borsófőzeléket volt képes csak kotyvasztani, így inkább a közeli főzelékfalóba indulunk, hogy ott együnk valami finomat. A főzelék azért biztos, mert Noémi az utóbbi időben konstans módon azt felelte a "mit főzzek ma?" kérdésemre, hogy főzeléket.
Az autóban még párbeszédet folytatott jó és rossz háziasszony mivoltom. Az egyik azt mondta, hogy szégyelljem magam és nézzem csak meg mennyi gasztroblogger anyuka (akiknek blogját mazochista módon elég gyakran látogatom) bizonyítja be nap, mint nap, hogy igenis lehet minőségi, kreatív és tartalmas ételekkel szolgálni a családnak és akkor nekem egy vacak zöldborsófőzelék sem sikerül, a másik pedig azt mondta, hogy ki a fenét érdekel, ha ma nem házi kosztot esznek a gyerekek, legalább autózunk egyet, beszélgetünk és a végén még egy egész jó kis délután is kikerekedhet az egészből.
És ő győzött. Mert nagyon élvezték a lányok, hogy nem otthon eszünk, hanem az utcán és akkor a sok mellettünk elsuhanó busz láttán arra kértek, hogy buszozzunk mi is, így a 31-es járattal mentünk is majdnem egy egész kört, de előtte csokis és meggyes tejberizses rétest vettünk és csak ezután indultunk Hannáért az úszótáborba, ahol nem csúszott el egyszer sem, ellenben remekül érezte magát és most enyhén szólva ki van facsarva.
Az elrontott borsófőzeléket pedig nagy tisztelettel adtam a konyhamalacnak és egyáltalán ne haragudtam se rá, se magamra.