RSS

2009. augusztus 16.

Bulgária 7. rész

Nyaralás ide vagy oda, a reggeli készülődés a szokásos óvodába induló hétköznapokhoz hasonlóra, kicsit kapkodósra sikeredett. Zoltán ugyanis meg volt győződve arról, hogy tetszeni fog nekem az animátorok által szervezett Taibo torna, ami pontban kilenckor kezdődött. Lustálkodtam volna még de kíváncsi voltam mi az a taibo, ráadásul Zoltán megígérte, hogy amíg én mozgok, ő a játszóházban vigyáz a három lányra, ami bevallom, önmagában is felüdülés (mármint nekem).




A taibot végül végigcsináltam, időnként Eszter is csatlakozott a boxoló elemeket is tartalmazó tornához, amíg Hanna kézműveskedett.






A torna után jól esett a medence vizében hűsölni már együtt a gyerekekkel és Zoltánnal, aki csakhamar sürgős elfoglaltságra hivatkozva otthagyott bennünket. Kezdődött ugyanis a vízilabdameccs, aminek ezúttal ő is aktív résztvevője volt. Hallottam ahogyan beszélgetni kezd ellenfeleivel arról, hogy a magyarok minden tekintetben bajnokok, majd biztosította a holland, angol, svéd, svájci és orosz sporttársakat afelől, hogy ő maga is ugyanazt a virtust fogja képviselni.
Az orosz játékossal vívott közelharc mindenesetre , a Szabadság Szerelem című film egyik jelenetére emlékeztetett de azért vér nem folyt és ha nem gond, az végeredményről sem írnék most inkább semmit...

A szokásos ebéd utáni szieszta után a tengerpartra indultunk, hogy a viszonylag szelídebb napsütésben ismét homokozzunk, kagylót gyűjtsünk és a hullámok elől futkossunk.



Ha valaki azt kérdezné mi volt a legkellemesebb élményem a bulgáriai nyaralás alatt, azt válaszolnám, hogy a tengerparton felállított masszázs sátrak egyikében átélt 45 perc. Már első nap feltűnt, hogy pár méterenként fehér nyitott sátrakban feltűnően csinos bikinis hölgyek masszíroznak vállalkozó szellemű nyaralókat. Nagyon vágytam én is rá, így megörültem, amikor egy konzervatívabbnak tűnő masszőrt pillantottam meg, akinek szaktudására bátran rá mertem bízni magam és aki valóban nem okozott csalódást. Hason feküdve a masszázságyon, arcomat az erre kiképzett lyukba nyomva, (amikor éppen nem volt csukva a szemem) bambultam a csillogó homokot. A tenger megunhatatlan hullámzása és a masszázs, együtt olyan nyugtatóan hatott rám, hogy csak időnként jutott eszembe, hogy három kislányom és Zoltán is a közelben van, mi több éppen valami vulkánfélét gejzírrel és lávakitöréssel együtt építenek boldogan.




A klasszikus homokvárépítésben ugyanis Zoltán nem olyan ügyes és egyébként is sokkal egyedibb egy ilyen tűzhányót alkotni, kollektíven, teljes egyetértésben, a munkafolyamatokat kiosztva.

A hotel felé újabb ugrálóvár állta utunkat, ezúttal egy egészen különleges, aminek persze nem bírtak ellenállni a kicsik és maradék erejükkel boldogan ugrándoztak. Hanna számolta a perceket, mert ő meg a korábban beígért pónilovaglást várta nagyon.





Pár leváért két kör egy kicsi pónilovon olyan boldogságot okozott neki, mint nekem a masszázs okozhatott, mindenesetre csillogó szemmel és nagyon szép tartással "lovagolt".


Este a minidiszkó után újabb a la carte éttermet próbáltunk ki, ezúttal az ázsiait, amely nem okozott csalódást. Persze a gyerekek se, hiszen a legjobb falatok felszolgálása után közölték szépen sorban egymás után,hogy Anyaaaa! Pisilni kell!



1 megjegyzés:

g.Vivien írta...

Megint csak mosolyogtam és mosolyogtam... :) Hanna "ázsiai arcán" és Noémi kaját turkáló fényképén. Utóbbi láttán akaratlanul az első gondolatom az volt: Noémi megette az ázsiai (és a többi ínyenc) kaját!?!?!?

A másik tipikus kép, amikor a lábad kenegetik. Visszasírom ezeket az apró kezek okozta kényeztetéseket. :)