Még a taxiban, repülőtérről a szállásunkig vezető úton fedeztem fel az óriási
táblát, amiben a várnai delfináriumra hívják fel az arra utazó figyelmét. Delfint testközelből biztosan nem láttunk, ezért a taxiban ülve eldöntöttem, hogy nyaralásunk egyik napján ez lesz a program. Hétfő kivételével (ekkor pihennek a delfinek és egyébként a szállodánk animátorai is..) minden nap három időpontban tartanak 45 perces bemutatót a nyolcvanas években épült delfináriumban. Nem akarom túl sokat dicsérni Zoltánt de annyira jól megszervezte a delfines programot majd a nap további részét is, hogy kénytelen vagyok. Fél kilenckor ugyanis nem volt rest és keresett egy nyitva tartó autókölcsönzőt és egy órával később már útban is voltunk Várna felé. Még csak nem is tévedtünk el, két kérdezés elegendőnek bizonyult a helyes irány megtalálásához, így éppen a kezdésre elfoglaltuk igen jó helyünket a lelátón. Magam is alig hittem el, hogy anélkül, hogy a reggelit is kihagytuk volna, ébredésünk után két és fél órával már a delfineket csodálhattuk. Én nem tudom, hogy ezeket a rendkívül intelligens állatokat sajnálni kellene, hogy delfináriumban ugráltatják, idomítják őket. Az, hogy egy baby delfin is úszkált a medencében talán azt bizonyítja, hogy nincs olyan rossz sorsuk...
A látványos és kedves, sok hasznos információt is nyújtó műsor talán Hannát varázsolta el a legjobban.
Várna belvárosába indultunk tovább, hogy egy pici képet kapjunk a városról meg valami harapnivaló is jól jött volna. Éppen egy cirill betűs Fornetti pékség mellett parkoltunk le, így az otthonról ismert ízekkel csillapítottuk éhségünket miközben megállapítottuk, hogy ez is egy magyar sikerstory.
Várna sétálóutcáján járva felvillant a 10 évvel ezelőtt, Szófiában tapasztalt utcakép. Összeszorult szívvel néztem a nyugdíjas néniket akik fürdőszoba mérleg mögött ülve arra biztatják az előttük elhaladót, hogy pár leváért megmérjék magukat. Egyfajta koldulás ez, ami szinte minden sarkon előfordul. Ennél eggyel kevésbé megrázó az, amikor villámgyors kezű nénik babacipőket horgolnak és azt árulják az utcán. Mivel erre igazán nem volt szükségünk de mindenképpen szerettem volna vásárolni ezektől a tisztességben megöregedett (legalábbis annak tűnő) idős emberektől valamit, végül egy öreg bácsitól vettünk három nagyon formás, szépen lelakkozott kagylót. A lányok sokáig válogattak az egyforma darabok között,mosolyt csaltak a bácsi arcára én meg azt kívántam bárcsak estére az összeset eladná. Másik nénitől horgolt labdácskát vettünk és csak ezután nyugodtam meg egy kicsit. A lányok már nagyon elfáradtak, így villámgyorsan néztük csak meg Várna ékességét a Szűz Mária Menny­be­vitele Székes­egy­házat, ami egyébiránt Bul­gária második legnagyobb temploma.
A lányokat felváltva nyakunkba ültetve indultunk vissza a piros autóhoz (piros akárcsak az Anna és Petiben és ez nagyon felvillanyozta a lányokat), hogy visszarobogjunk a szálláshoz egy rövid pihenő erejéig, hogy aztán folytassuk a csavargást és maximálisan kihasználjuk a bérelt autó adta szabadságot.