RSS

2009. december 21.

Helsinki 1. rész - Pirospozsgás pofik




Zoltán olvasta valamelyik külföldi lapban, hogy egyre inkább kezd elterjedni az a tendencia Nyugat Európában, hogy aki teheti elutazik a karácsonyi hajsza elől. Nem süt-főz, takarít rogyásig, nem vásárol zárásig nem idegeskedik, hanem látványosan hátat fordít az egésznek és csak Szenteste vagy előtte egy nappal tér újra haza. Valahogy mi is így éreztük, amikor lefoglaltuk a szállást karácsony előtt négy nappal. Elmenekültünk a bevásárló őrületből, a tülekedésből lökdösődésből és inkább összepakoltunk, hogy melegebb égtáj helyett hidegebb égtáj felé vegyük az irányt.

Hé minek mentek Finnországba? Hiányzik a hó? Szeretitek a hideget? Szerettek fázni? Hófúvást akartok látni? Tessék. Itt van! Mintha csak ezt mondta volna az időjárás még Magyarországon nekünk, mintha csak el akarta volna venni a kedvünket az úttól, (vagy éppen meghozni), amit eredetileg nyárra terveztünk, aztán mégis elhalasztottuk.. Felfoghattuk bemelegítésnek, egyfajta edzésnek is az otthon is szokatlan havazást, hideget. Talán ennek is köszönhető, hogy ötünknek összesen 12 pár kesztyűt pakoltam be és az egyébként télen is általában egy szál ingben járó Zoltánnak is előkerestem pár rég nem hordott pulóvert. Indulás előtt azért árgus szemekkel figyeltük a havazás okozta fennakadásról szóló híreket és a repülőtéri információra is rákattintottunk. Felkészültünk a több órás késére, így bepakoltam 3 pakli kártyát és pár újságot. Ehhez képest a szendvicsünket sem volt időnk megenni, pedig azt terveztük, hogy a tranzitban majd szépen nyugodtan falatozunk. A gépünk összesen 2o perc késéssel felszállt. A hetedik sort majdnem teljesen elfoglaltuk, egymás mellett ültünk és élveztük a turbulenciamentes repülést. Hanna még a a beszállás előtt ajándékot szeretett volna átadni a kapitánynak ám a légi utaskísérők azt javasolták neki, hogy majd személyesen adja oda a saját készítésű meglepetést. Az utazómagasság elérése után aztán teljes valójában tényleg megjelent Hanna előtt a kapitány, aki kérte ajándékát és amit Hanna cseppet sem megszeppenve át is adott. Egy katicát hozott magával azok közül, amiket még otthon festettünk. A pilóta remek humorérzékkel csak annyit mondott, nagyon köszöni a kollégát, hiszen aki maga is repül, az kolléga és ígéri, hogy vigyázni fog rá ....ahogyan ránk is. Később újra kibújt a fülkéből, amíg kollégája (aki remélem nem a kőkatica) irányította a gépet, és a fedélzet összes gyerekéhez intézett pár jó szót. Meglepett ez a kedvesség és közvetlenség, olyan érzésem volt, mintha a Mikulás járaton utaztunk volna. Pedig nem volt még ezzel vége a meglepetés sorozatnak, hiszen Hanna olyan élményben részesült ezután, amiről most nem írhatok és nehezen állom meg, de képet sem csatolhatok. Viszont büszke anya vagyok, ezért azt mindenképpen lejegyzem, hogy a kapitány szerint Hanna kivételesen értelmes kislány akivel biztosan sokat foglalkozunk majd hozzátette, hogy higgyük el nem udvariasságból mondja, sok gyerekkel találkozott már..Hát köszönjük, azt hiszem Hanna hozta a formáját és bűbájosan csacsogott ott a pilóta ölében...

A leszállás nem annyira volt zökkenőmentes, felmerült egy kitérő repülőtérre való leszállás lehetősége is. A levegőben köröztünk, lassítottunk, mert a még Finnországban is szokatlanul nagy havazás miatt időszakokra lezárták a Helsinki repülőteret. Bíztunk kapitányunkban és a katicában. Az ablakon kinézve olyan látványban volt részünk, mint a Csillagok háborúja című filmben amikor a fénysebességre kapcsolt űrjárműből csak csíkokat látni az ablakból, csak éppen a mi esetünkben csillagok helyett a sűrű hóesés okozta az érzéki csalódást. Éppen a minap beszélgettem valakivel arról, hogy kiment a divatból sikeres landolás után megtapsolni a pilótákat. Nos, ezúttal olyan igazán, szívből jövő vastapsot hallhatott a kapitány maga mögött, amit egész eddigi repülésem alatt nemhogy én de szerintem ő sem hallott és amit meg is érdemelt! (később nekünk megsúgta, hogy a másodpilóta hajtotta végre a bravúros leszállást.)
A csomagjaink megkaparintása után első utunk az információhoz vezetett, ahol megkérdeztük szerintük hogyan töltsük el minél tartalmasabban a finn fővárosban három napot. Első finn-magyar nyelvvel kapcsolatos élményünk is ehhez a helyhez kapcsolódik. Kértem Hannát, hogy figyelje meg mennyire hasonlít a két nyelv hangzása. Egy gyerekkoromban bebiflázott mondatot az "Ana vojta lapiola" azaz "Adj vajat lapáttal" nem túl értelmes kérést ismételgette magában. Amikor a reptéren megtudták, hogy magyarok vagyunk, rögtön előrukkoltak ők is a nyelvrokonságunkkal, hát persze, hogy ők is így tanulták az iskolában..így nem hagyhattam ki, hogy ne kérdezzem meg valóban létezik az előbb említett mondat, nem mondtam hülyeséget Hannának. És igen! Létezik! Hanna repdesett a boldogságtól és onnantól kezdve állandóan ezt mondogatta, szinte attól tartottam valaki megdobja egy kocka vajjal.


Busszal mentünk a városközpontba, onnan pedig a város szívébe lévő szállásunkra. A lányok még mindig meglepően jól bírták a viszontagságokat (én már kevésbé), a havazásnak kifejezetten örültek, én meg annak, hogy igazán egészséges piros pofijuk lett egy pillanat alatt.

Ez a pirospozsgás arc végigkísért egész utunk során és azt is elárulom voltak pillanatok, amikor azt éreztem nagy hülyeség volt pont ide jönni de aztán valami elfeledtette velem mindig az extrém turizmus érzést. Majd erről is írok ahogyan az embertelen rövid nappalokról, sapkákról és más hideg finomságokról.

5 megjegyzés:

éva írta...

Ezek szerint rendben hazaértetek. :)
Hanna élményeit Danink és Dávidunk is átélte Malaga és haza felé úton is, de írni, képet csatolni én sem mertem róla. :)
Kíváncsi vagyok milyen a város, hogy tetszett a kirándulás a legkisebbeknek...
puszil,
éva

Vera írta...

Én is nagyon szeretem finnországot, apukám többször járt ott, öcsém gimiben tanult második nyelvként finnt, szóval, nagyon jó lenne egyszer elmenni, akkor is, ha hideg van! :)
addig meg kíváncsian várom a beszámolód folytatását! És persze nagyon békés, meghitt krácsonyt kívánok nektek!
Vera

g.Vivien írta...

Üdv újra itthon! :) Olyan a Csajok pofija, mintha pirosítóval lennének kikenve! Jó színük lett.

Hanna ajándékán és közvetlenségén egyáltalán nem csodálkozom! Remélem, megtartja ezen jó szokásait!

Sok puszi Nektek és nagyon kellemes ünnepeket kívánunk Nektek!

Vivien és kis családja :)

Natimi írta...

De izgalmas:))Várom a folytatást!

Nagyon helyesek a lányok!
Szépek a képek!

Örülök,hogy szerencsésen megjártátok és hazaértetek!

Áldott,békés ünnepet kívánok nektek!
Puszillak,

Timi

ßóbita írta...

Annyira jó, hogy pont Finnországban voltatok, engem is érdekel most ez az ország. Halkan megsúgom, hogy megpályáztam egy finn ösztöndíjat, még korántsem biztos, hogy sikerül, de az első nagy szűrőn túljutottam. :) Úgyhogy még lehet hasznát veszem az írásodnak! :)