RSS

2009. december 24.

Karácsonyi üdvözlőlap


Már írtam korábban, hogy ragaszkodom karácsonykor a postán feladott képeslapokhoz. Több munkával jár persze és időben fel kell adni , de biztos vagyok benne, hogy a hatás nem marad el és más az "íze", mint egy e-mailben kapott üdvözletnek. Legalábbis mi nagyon szeretünk a postaládában talált levéllel vagy képeslappal lekuporodni a fotelbe (és most már a kandalló elé is ) és a gyerekekkel együtt ötször elolvasni, forgatni, nézegetni aztán egy erre kijelölt helyen gyűjteni.
Az, hogy sikerült idén időben elkészíteni és feladni lapjainkat nem az én érdemem. Ahogy az ujjacskás mondókában van, éppen úgy számolom: lányok mosolyogtak és pózoltak, Szilvi lefényképezte és megtervezte, Zoltán kinyomtatta, lányok papírt hajtogattak, én ragasztottam, lányok a csatolt angyalkák kifestésébe segédkeztek, én megcímeztem és az icike picikének nem nevezhető Zoltán postára vitte.
Mondom, nem kedvelem a virtuális üdvözleteket. Most mégis valami hasonlóval kedveskednék azoknak akik rendszeresen bekukkantanak hozzánk, azoknak akiknek az arcképük ott figyel bal oldalt és azoknak, akikből még időnként valami kedves vagy érdekes hozzászólást is kivált éppen aktuális bejegyzésem. Meg azoknak is, akik csak úgy titokban olvasnak. Nekik nem is tudnék igazi lapot küldeni, hiszen azt sem tudom merre laknak. Szóval nekik is és mindenkinek boldog karácsonyt kívánok Hanna, Eszter és Noémi mosolyával.

8 megjegyzés:

Kriszta írta...

nagyon ügyesek vagytok! ls ötletesek...

Én is hasonlókat kívánok nektek. Gyönyörű család vagytok, öröm rólatok olvasni:)

andi írta...

sziasztok!
békés, meghitt, boldog ünnepet Nektek!

ßóbita írta...

Boldog karácsonyt!

Megkaptam az üzeneted - sajnos eddig nettelen voltam. Most itthon vagyok január elejéig-közepéig, utána mindenképpen találkoznunk kell!!!
Nagyon, nagyon jólesett, amit írtál!

PI írta...

Boldog Karácsonyi Ünnepeket kivánok!

Katónéni írta...

LEGYETEK MINDIG ILYEN KEDVESEK ÉS VIDÁMAK! ÖLELJEN KÖRÜL BENNETEKET SZERETET ÉS BÉKE!
EZT KÍVÁNOM NEKTEK MOST ÉS AZ ÚJ ÉVRE!
SZERETETTEL:KATÓ

Névtelen írta...

Bekes karacsonyt es boldog uj esztendot mindannyiotoknak.
Orulok, hogy ebben az evben is olvasotok lehettem. Koszonet erte!
Puszi

E. Californiabol

sedith írta...

Köszönjük szépen! Mi is további szép Ünnepet kívánunk Nektek!:)
(Válaszoltam nálam...:))
Puszillak
Edith

HJuice írta...

Kár, hogy nem tudtam nagyobb méretben megnézni a képet, de a köszöntést így is nagyon szívesen veszem...
Örülök, hogy "ismerhetlek", olvashatlak Titeket!