Idén nem sok dolgom volt Hanna születésnapi bulijának megszervezésével, mert Zoltán állt elő kész tervvel. Helyszínt kiszemelte, nagyon mutatós meghívót szerkesztett, amit nekem csak ki kellett küldeni a meghívottaknak. A buli fő attrakcióját, a kifesthető gipszfigurákat és a hozzá tartozó festékeket is ő szerezte be.
Több, mint tíz éve Bostonban egy olyan szülinapi bulin jártam, ahol a gyerekek gipszfigurákat festettek együtt, pizzáztak, tortáztak, ajándékot bontottak, azaz semmi különös nem történt, mégis mindenki igen elégedetten és boldogan távozott a zsúrból.
Kicsit ezt másoltuk le most és elmondhatom, remekül sikerült. Az egyik meghívott nem is olyan kisfiú, azt találta mondani a végén, hogy ez volt élete legjobb szülinapi bulija, ami nem semmi elismerés, ha figyelembe vesszük korát, ami esetében 10 év.
Arról szó sem lehetett, hogy itthon fogadjunk ennyi gyereket és hát a festék szó hallatán is enyhe borzongás fogott el, ha arra gondoltam, hogy mi lesz ha nem csak a gipszre kerül belőlük, így a kifejezetten bulik céljából fenntartott Broadway Clubban egy animátor hölggyel együtt zajlott le az esemény.
Tortáról mi gondoskodtunk. Egy csokisat cukrászdában vettünk, mert csokis az kell, egyet pedig én kreáltam és a legfontosabb elismerésen kívül, amit Hannától kaptam bizony még sok másikat is bezsebeltem érte. Csak néhány vendégnek árultam el, hogy összesen 20 perc munkám volt a tortában és pár perc gondolkodási idő, hogy hogyan szúrjam a szoknya alakú sütibe Barbiet úgy, hogy ne látszódjon ki a csípője. Végül egy térdben is hajlítható modellel oldottam meg a helyzetet és szerintem igen csinos kis torta kerekedett belőle. A tortaosztáskor dagadó májjal hallgattam, ahogy a kislányok kiabálják: Én Barbie-sat kérek!

Hanna szeme csillogott. Öröm volt nézni a gyerekeket, ahogy a nagy asztal körül szorgosan festegettek, néhányan egymás után többet is. Úgy egy óra elteltével lassan megunták és már csak a legmegszállottabbak festegettek illetve néhány anyuka is rákapott a gipszfestés semmihez sem fogható ízére, aztán megérkezett a pizza.
Kis játék után újra mindenki az asztal köré ült, a szoba elsötétült és felcsendült a Boldog születésnapot, de nem ám a magnóból, hanem a gyerekek torkából. Letettük a két tortát a kis ünnepelt elé és én tudtam, hogy Hanna a hat gyertyácskát elfújva azt kívánta, bárcsak kiesne első foga. A Barbie szoknyája gyorsan elfogyott, a baba hosszú combjairól Zoltán nyalta le a tejszínhabot, aminek láttán többen elpirultak és felmerült a 18-as karika gondolata..
Az ajándékok átadása is különlegesre sikeredett, hála Noéminek az animátor hölgynek. Hanna leült egy székre, bekötötték a szemét, majd egyenként álltak elé a gyerekek, akik elváltoztatott hangon kívántak neki Boldog születésnapot. Hanna csak akkor kapta meg ajándékát ha kitalálta ki a hang gazdája, amit aztán ott és azonnal ki is bontott, mert így udvarias és így biztosan emlékezni fog rá, hogy a hangszerkészítő könyvet Zolikáéktól, az emlékkönyvet Bazsától, a gyerekparfümöt az ikerlányoktól, Zsófitól és Lucától, a társasjátékot az ikerfiúktól Árontól és Bendzsitől, a különleges varázsperselyt Majától, a lovas naplót Danitól, a plüss unikornist Bogitól, a kreatív tündéreket Imolától, a gyerekenciklopédiát Nóritól kapta.
Hannának a buli után még dolga volt. Kedvenc unokatestvérével, Nórival és sógornőmmel, Orsival az Operaházba készültek, hogy megnézzék a Diótörőt, amiről már olyan sokat meséltem és éppen nemrég határoztam el, hogy jövőre valahogyan szerzek rá jegyet, mert Hanna már élvezettel végignézné és végighallgatná Csajkovszkij művét. Orsinak köszönhetően, teljesült ez a vágyunk is és az, hogy éppen a nagy napra esett ez a nem akármilyen program, tökéletes hab lett a szülinapi tortán.