RSS

2009. december 10.

Szőr-b(i)ogyó


Nem adtam meg magam könnyen. Ha jól emlékszem, lassan egy éve vágyik kitartóan erre az ajándékra Hanna. Az oviban persze néhány kislánynak már van ilyen és természetesen a játékbevivő napon élnek is a lehetőséggel, hogy egymás orra alá dugdossák a gombócot, ami ebben az esetben szó szerint értendő, mert illatos. Hogy miért fontos, hogy gyümölcsillatot árasszon egy plüss állat vagy mi, nem tudom de lehet benne valami kábítószer, amit ha valaki beszippant addig nem nyugszik, míg újra nem érezheti.
Azt sem értem, hogy mit tud és főleg mennyi ideig játszani egy majdnem hat éves, általam és mások által is értelmesnek, okosnak mondott kislány ezzel az izével.
Szenteste után megtudom. Megesett a szívem Hannán, Zoltánt is meggyőztem, hogy a gyerek teljes öröméhez ez szükséges és becsukott szemmel, de megvettük az áhított szőrgombócot. Mondjuk nem ment könnyen. Mintha érezte volna ez az agyonreklámozott játék, hogy nem szívesen teszem a kosárba és nem a saját szépségéért perkáljuk ki érte a szerintem szélhámosan sok pénzt, hanem kizárólag Hanna lányunk mosolyáért. Amikor a harmadik üzletben, köztük a legnagyobb játékboltban mondták azt, hogy sajnos elfogyott és csak januárban lesz, kicsit megijedtünk. Bosszút állt a gombóc, amiért ennyit várakoztattuk leendő gazdáját- gondoltam magamban és csak akkor nyugodtam meg, amikor hazahoztuk és eldugtam..(remélem az illata nem árulja el idejekorán Hannának, hogy már a családhoz tartozik)
Vannak játékok és tárgyak, amiknek megszerzése több, mint presztízskérdés a gyerekek között. Mintha kevesebbet érne az, akinek nincs meg az éppen aktuális kedvenc. Régen is léteztek ilyen hülyeségek. Elég ha csak a Monchicire gondolok, amire kis nagylány koromban persze én is annyira de annyira vágytam, hogy máig emlékszem arra a bizonyos karácsonyra, amikor végül megkaptam.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én már az ajándékosztás előtt is játszottam vele titokban, mert galád módon bátyámmal kikutattuk az elrejtett ajándékokat. Amíg ő leendő Legóját csodálta én a majmocskát puszilgattam és Sydney Rome aerobic lemezének borítóját nézegettem. Ez úgy zajlott, hogy amíg egyikünk játszott, valahogy úgy, mint régen a hajókon a matrózok a zátonyt ,a másikunk az ablakból anya közeledését figyelte. Amikor ez bekövetkezett azonnal jelezte, mire visszapakoltunk mindent a szekrénybe. Évekkel később vallottuk be tettünket szüleinknek, azóta is emlegetjük és példaértékkel bír. Gyerekek voltunk no, felesleges a fejcsóválás. Megjegyzem nem kis teljesítmény két alig tíz évestől, hogy mi, ahogyan megbeszéltük, igazán meglepődött és boldog arcot vágtunk az ajándékok láttán-nehogy elrontsuk szüleink örömét, és persze nehogy lebukjunk..
Kicsit elkalandoztam, de talán Hanna és a kicsik is mosolyogni fognak majd ezen az ártatlan kis gyerekcsínyen, amit A Fur Berries és az az utáni vágy juttatott eszembe.
Kíváncsian várom mennyi idő után merül a feledés homályába az illatosított gombóc, amiből szigorúan egy darabot vettünk, vállalva ezzel a szinte elkerülhetetlen "nem adom, az enyém" típusú marakodást. Remélem tartós, masszív darab és kibírja a huzavonát.
ui. Sok-sok örömöt hozzá drága Hannánk.

6 megjegyzés:

zvajda írta...

Ehhez a bejegyzéshez NEM KÍVÁNOK megjegyzést fűzni .... (és ezzel mégis megtettem :)))

Natimi írta...

Ezt nem hiszem el!!Anett januárban lesz egy éve,hogy ilyenért könyörög!!!

Ági,kérdezted a minap az emailedben,hogy Anett mit szeretne karácsonyra?!Akkor még nem tudtam!Most már tudom!
Olyan régóta kéri kitartóan ezt a "valamit"!
Kár,hogy nem egy nappal ezelőtt írtad,mert akkor megvetettem volna Istvánnal odakintről.

De keresési hadjáratba kezdek és megszerzem Anettnek!Nagyon boldog lenne tőle a drágám:)
Köszi,ezt a szuper ötletet.De ellopom!:))

Gyermekkoromat idézted fel,amikor a karácsonyi ajándékok megleséséről írtál:)Mi is ugyanígy tettünk bátyámmal:))

Köszi és bocsi,hogy ilyen hosszú voltam:)

Puszil,
Timi

Melcsi/JázminVilmó írta...

Pont tegnap jutott eszembe a moncsicsi, miközben az "Eperfagyi, eperfagyi, hű de finom..."-ot dúdolgattam Jázminnak....:)

Vera írta...

Kellenek ilyen ajándékok is, már én is rájöttem. Tavaly nagyon befürödtünk Kinga ajándékával, kicsit el is sírta magát, mert inkább valami "okos" ajándékot vettünk neki, pedig neki is valami hasonló óhaja volt mint Hannának. azt hittem, a szívem szakad meg. Most megvettük Csillának az óriás micimackót szülinapjára, az ára miatt vérzett a szívem, meg gondoltam, hogyan fog ezzel játszani: nos, irtó nagy öröm nézni, ahogy örül neki, ölelgeti, maga mellé teszi az ágyba, hogy ő be sem fér, ráborul, hozzábújva néz mesét. Már tudom, hogy "ütős" volt az ajándék. Szerintem Hannánál is az lesz, biztos jó döntés volt megvenni! :)

Mónika írta...

Szia Ági!

Tudod jól, hogy a lányok mikor kapták meg az övékét...
-még nincs egy hónapja ...
már az első este Zsófi kis illatgombócát elég nehezen lehetett szétnyitni ( 3-4 próbálkozás még nekünk is kellett hozzá,hogy nyitva maradjon, a Lucáé jobban bírja egyenlőre a "gyűrődést" )

Azért, remélem sok örömét leli majd benne Hannád, bár még a mai napig rejtély számomra, hogy mit "esznek" rajta a gyerekek...

Néha megengedhetjük magunknak, hogy ne ésszel, hanem szívvel(ből) válasszunk ajándékot!
Jól döntöttetek, szerintem minden más ajándék eltörpül majd Hanna szemében, ha magához-ölelheti az illatozó csodát!

Puszi
Írok a másikhoz is!

Móni

g.Vivien írta...

Erről nekem is eszembe jutott, h anno én véletlenül találtam egy Barbie-t, gyönyörű rózsaszín menyasszonyi (?) ruhásat. Sose vágytam ilyenre, de amikor felfedeztem, akkor azt mondtam Anyunak,h láttam egy kirakatban egy Barbie-t, kék ruhásat. A színre direkt mást mondtam, h ne legyen feltűnő... Nos, nem az én ajándékom volt, hanem a Húgomé... Kicsit csalódott voltam, de mélyebb nyomot nem hagyott bennem. :)

Ha Hanna megunja, majd játszanak vele a Kicsik. Az illatuk ezeknek elég sokáig megmarad, általában, csak néha túl émelyítő. De a gyerek öröméért mindent. Én is ilyen leszek, már látom. :)