Nem adtam meg magam könnyen. Ha jól emlékszem, lassan egy éve vágyik kitartóan erre az ajándékra Hanna. Az oviban persze néhány kislánynak már van ilyen és természetesen a játékbevivő napon élnek is a lehetőséggel, hogy egymás orra alá dugdossák a gombócot, ami ebben az esetben szó szerint értendő, mert illatos. Hogy miért fontos, hogy gyümölcsillatot árasszon egy plüss állat vagy mi, nem tudom de lehet benne valami kábítószer, amit ha valaki beszippant addig nem nyugszik, míg újra nem érezheti.
Azt sem értem, hogy mit tud és főleg mennyi ideig játszani egy majdnem hat éves, általam és mások által is értelmesnek, okosnak mondott kislány ezzel az izével.
Szenteste után megtudom. Megesett a szívem Hannán, Zoltánt is meggyőztem, hogy a gyerek teljes öröméhez ez szükséges és becsukott szemmel, de megvettük az áhított szőrgombócot. Mondjuk nem ment könnyen. Mintha érezte volna ez az agyonreklámozott játék, hogy nem szívesen teszem a kosárba és nem a saját szépségéért perkáljuk ki érte a szerintem szélhámosan sok pénzt, hanem kizárólag Hanna lányunk mosolyáért. Amikor a harmadik üzletben, köztük a legnagyobb játékboltban mondták azt, hogy sajnos elfogyott és csak januárban lesz, kicsit megijedtünk. Bosszút állt a gombóc, amiért ennyit várakoztattuk leendő gazdáját- gondoltam magamban és csak akkor nyugodtam meg, amikor hazahoztuk és eldugtam..(remélem az illata nem árulja el idejekorán Hannának, hogy már a családhoz tartozik)
Vannak játékok és tárgyak, amiknek megszerzése több, mint presztízskérdés a gyerekek között. Mintha kevesebbet érne az, akinek nincs meg az éppen aktuális kedvenc. Régen is léteztek ilyen hülyeségek. Elég ha csak a Monchicire gondolok, amire kis nagylány koromban persze én is annyira de annyira vágytam, hogy máig emlékszem arra a bizonyos karácsonyra, amikor végül megkaptam.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én már az ajándékosztás előtt is játszottam vele titokban, mert galád módon bátyámmal kikutattuk az elrejtett ajándékokat. Amíg ő leendő Legóját csodálta én a majmocskát puszilgattam és Sydney Rome aerobic lemezének borítóját nézegettem. Ez úgy zajlott, hogy amíg egyikünk játszott, valahogy úgy, mint régen a hajókon a matrózok a zátonyt ,a másikunk az ablakból anya közeledését figyelte. Amikor ez bekövetkezett azonnal jelezte, mire visszapakoltunk mindent a szekrénybe. Évekkel később vallottuk be tettünket szüleinknek, azóta is emlegetjük és példaértékkel bír. Gyerekek voltunk no, felesleges a fejcsóválás. Megjegyzem nem kis teljesítmény két alig tíz évestől, hogy mi, ahogyan megbeszéltük, igazán meglepődött és boldog arcot vágtunk az ajándékok láttán-nehogy elrontsuk szüleink örömét, és persze nehogy lebukjunk..
Kicsit elkalandoztam, de talán Hanna és a kicsik is mosolyogni fognak majd ezen az ártatlan kis gyerekcsínyen, amit A Fur Berries és az az utáni vágy juttatott eszembe.
Kíváncsian várom mennyi idő után merül a feledés homályába az illatosított gombóc, amiből szigorúan egy darabot vettünk, vállalva ezzel a szinte elkerülhetetlen "nem adom, az enyém" típusú marakodást. Remélem tartós, masszív darab és kibírja a huzavonát.
ui. Sok-sok örömöt hozzá drága Hannánk.