RSS

2009. december 30.

Micsoda buli!







Idén nem sok dolgom volt Hanna születésnapi bulijának megszervezésével, mert Zoltán állt elő kész tervvel. Helyszínt kiszemelte, nagyon mutatós meghívót szerkesztett, amit nekem csak ki kellett küldeni a meghívottaknak. A buli fő attrakcióját, a kifesthető gipszfigurákat és a hozzá tartozó festékeket is ő szerezte be.
Több, mint tíz éve Bostonban egy olyan szülinapi bulin jártam, ahol a gyerekek gipszfigurákat festettek együtt, pizzáztak, tortáztak, ajándékot bontottak, azaz semmi különös nem történt, mégis mindenki igen elégedetten és boldogan távozott a zsúrból.
Kicsit ezt másoltuk le most és elmondhatom, remekül sikerült. Az egyik meghívott nem is olyan kisfiú, azt találta mondani a végén, hogy ez volt élete legjobb szülinapi bulija, ami nem semmi elismerés, ha figyelembe vesszük korát, ami esetében 10 év.
Arról szó sem lehetett, hogy itthon fogadjunk ennyi gyereket és hát a festék szó hallatán is enyhe borzongás fogott el, ha arra gondoltam, hogy mi lesz ha nem csak a gipszre kerül belőlük, így a kifejezetten bulik céljából fenntartott Broadway Clubban egy animátor hölggyel együtt zajlott le az esemény.
Tortáról mi gondoskodtunk. Egy csokisat cukrászdában vettünk, mert csokis az kell, egyet pedig én kreáltam és a legfontosabb elismerésen kívül, amit Hannától kaptam bizony még sok másikat is bezsebeltem érte. Csak néhány vendégnek árultam el, hogy összesen 20 perc munkám volt a tortában és pár perc gondolkodási idő, hogy hogyan szúrjam a szoknya alakú sütibe Barbiet úgy, hogy ne látszódjon ki a csípője. Végül egy térdben is hajlítható modellel oldottam meg a helyzetet és szerintem igen csinos kis torta kerekedett belőle. A tortaosztáskor dagadó májjal hallgattam, ahogy a kislányok kiabálják: Én Barbie-sat kérek!

Hanna szeme csillogott. Öröm volt nézni a gyerekeket, ahogy a nagy asztal körül szorgosan festegettek, néhányan egymás után többet is. Úgy egy óra elteltével lassan megunták és már csak a legmegszállottabbak festegettek illetve néhány anyuka is rákapott a gipszfestés semmihez sem fogható ízére, aztán megérkezett a pizza.
Kis játék után újra mindenki az asztal köré ült, a szoba elsötétült és felcsendült a Boldog születésnapot, de nem ám a magnóból, hanem a gyerekek torkából. Letettük a két tortát a kis ünnepelt elé és én tudtam, hogy Hanna a hat gyertyácskát elfújva azt kívánta, bárcsak kiesne első foga. A Barbie szoknyája gyorsan elfogyott, a baba hosszú combjairól Zoltán nyalta le a tejszínhabot, aminek láttán többen elpirultak és felmerült a 18-as karika gondolata..
Az ajándékok átadása is különlegesre sikeredett, hála Noéminek az animátor hölgynek. Hanna leült egy székre, bekötötték a szemét, majd egyenként álltak elé a gyerekek, akik elváltoztatott hangon kívántak neki Boldog születésnapot. Hanna csak akkor kapta meg ajándékát ha kitalálta ki a hang gazdája, amit aztán ott és azonnal ki is bontott, mert így udvarias és így biztosan emlékezni fog rá, hogy a hangszerkészítő könyvet Zolikáéktól, az emlékkönyvet Bazsától, a gyerekparfümöt az ikerlányoktól, Zsófitól és Lucától, a társasjátékot az ikerfiúktól Árontól és Bendzsitől, a különleges varázsperselyt Majától, a lovas naplót Danitól, a plüss unikornist Bogitól, a kreatív tündéreket Imolától, a gyerekenciklopédiát Nóritól kapta.
Hannának a buli után még dolga volt. Kedvenc unokatestvérével, Nórival és sógornőmmel, Orsival az Operaházba készültek, hogy megnézzék a Diótörőt, amiről már olyan sokat meséltem és éppen nemrég határoztam el, hogy jövőre valahogyan szerzek rá jegyet, mert Hanna már élvezettel végignézné és végighallgatná Csajkovszkij művét. Orsinak köszönhetően, teljesült ez a vágyunk is és az, hogy éppen a nagy napra esett ez a nem akármilyen program, tökéletes hab lett a szülinapi tortán.

2009. december 28.

Fog(ó)as kér(d)és


Hanna holnap lesz hat éves.
Megkérdeztem tőle, hogy minek örülne igazán, mit szeretne a nagy napra. Kicsit gondolkodott majd annyit mondott:
-Egy olyan rágót, amit ha megrágtunk és elolvad, kiesik az első tejfogunk...
Ó drága Hannám. Hónapok óta fogacskáid foglalkoztatnak, annyira szeretnéd már, ha sok ovistársadhoz hasonlóan, neked is kiesne első tejfogad. Sietteted az egyébként is rohanó időt, nagylány lennél már kicsi lány. Most a fogtündért várod, később meg a herceged.
Szeretlek, de nem teljesítem vágyadat, nem segítek abban, hogy idő előtt "megöregedj". Ilyen rágó szerencsére nem kapható. Van helyette egy vers. Ha most nem is értékeled, ha akkora leszel,mint én vagy apukád, biztosan..
Kívánjuk, hogy legyen még sok-sok boldog születésnapod! És mindegyiken (igazi vagy majd nagyon nagyon soká műfogsorral, de mosolyogj úgy, ahogyan most is.



A.A. MILNE: HATÉVESEK LETTÜNK

Egyesztendős voltam,
épphogy elindultam.
Aztán kettő lettem,
épp, hogy megszülettem.
Hároméves lettem,
én voltam? Nem értem.
Négyesztendős múltam,
s nem volt semmi múltam.
Évem száma öt lett,
nem volt bennem ötlet.
De most, hatéves vagyok,
és okos vagyok nagyon, nagyon,
így azt hiszem, ezt a kort már
soha-soha el nem hagyom!

Így karácsonyoztunk




A legtöbben békés karácsonyt kívántak nekünk. És az is volt. Talán a karácsony előtti kiruccanásunktól fogtam fel mindent olyan "lazán". Nem tudom mitől éreztem hogy minden olyan flottul megy. Már reggel, amikor a mákos gubát reggeliztük, amibe csak kicsit kóstoltak bele a lányok, aztán inkább sonkás zsömlével folytatták. Talán attól, hogy Zoltán fogta Hannát, Esztert és Noémit és elmentek a közeli Holdvilág Kamaraszínházba, hogy egy igazán bájos és nekik való műsort megnézzenek, majd még elmenjenek közös ajándékunkba némi tűzifát beszerezni. Ez idő alatt én nyugodtan megfőztem az ünnepi ebédet, ami a levessel és sütivel együtt sem tartott tovább másfél óránál, mert én speciel sosem szerettem a karácsonykor (sem) fél napokat a konyhában tölteni. Főételem egyszerre volt szemet gyönyörködtető és finom, elkápráztattam vele a családot.


A lányok tele pocakkal, maguktól mentek fel az emeletre, hogy a nagy ajándékbontogatás előtt aludjanak egyet. Azt hittem az izgalomtól nehezebben megy, de nem így történt. Én jobban izgultam, hogy minden a fa alá kerüljön időben. A konyhakéseim ép pengével , Zoltán keze ép bőrrel megúszta a fenyőfa karácsonyfatalpba való beállítását. Kettesben díszítettük fel a fát, Zoltán még anyukájától tanult csomózási módszerrel kötött akasztókat a tavalyi árleszállításon vett és igazán designos papírgömbökre, valahogy idén a fánkat se díszítettük túl...
Most sem csomagoltam be az ajándékokat. Nem vagyok egy környezetvédő harcos de erre pár éve tudatosan odafigyelek. Feleslegesnek tartom az amúgy is túlcsomagolt játékokat további papírokba bugyolálni. Így "meztelenül" kerültek a fa alá a lányok rollerjei, a könyvek, a társasjátékok és a babák. A legjobban a Hannának szánt Furberriest rejtettük el az ágak közé. Tudtuk, hogy nagyon de nagyon vágyik erre a gombócra és látni szerettük volna szeme csillogását, amint hiába keresi, majd megleli.
Egymás után ébredtek fel, fegyelmezetten ültek a kis padon, ahol szép ruhába öltöztünk, megfésülködtek és várták a jelt, hogy beléphessenek a nappaliba, ahol a kandallóban már ropogott a tűz, a csillagszóró már várta, hogy meggyújtsák és a karácsonyi zene is halkan szólt. Olyan szépek voltak együtt, ahogy a Kiskarácsony nagy karácsonyt énekelték, ahogy megálltak a fa előtt, gyönyörködtek a szikrákban és a tűzben és csak utána kezdték kézbe venni kis ajándékaikat. Idén sem akartunk túlzásokba esni és elhalmozni őket. Boldogok voltak az ikreket toló Steffi babával, az ikreket gyógyító gyerekorvos Barbie-val de a legjobban rollerjuknak örültek, amivel párszor ide oda cikáztak a lakásban és amivel időnként hatalmasakat estek is.
Hanna megtalálta az illatos gombócát, boldogan ölelte magához és gyakorlatilag azóta le sem teszi.




Észre se vettük az idő múlását, fényképeztünk, játszottunk megállás nélkül. Valamikor vacsoráztunk is de inkább a nappaliba vágytunk vissza, ahol szokatlanul békésen játszottak a lányok egymással és mi is velük. Az esti fürdés is ünnepi hangulatban telt. Illatos habfürdő várta lányainkat, ahol ezúttal mécsesek és gyertyák adták a világítást.




Valóban boldog, békés karácsonyunk volt.

2009. december 24.

Karácsonyi üdvözlőlap


Már írtam korábban, hogy ragaszkodom karácsonykor a postán feladott képeslapokhoz. Több munkával jár persze és időben fel kell adni , de biztos vagyok benne, hogy a hatás nem marad el és más az "íze", mint egy e-mailben kapott üdvözletnek. Legalábbis mi nagyon szeretünk a postaládában talált levéllel vagy képeslappal lekuporodni a fotelbe (és most már a kandalló elé is ) és a gyerekekkel együtt ötször elolvasni, forgatni, nézegetni aztán egy erre kijelölt helyen gyűjteni.
Az, hogy sikerült idén időben elkészíteni és feladni lapjainkat nem az én érdemem. Ahogy az ujjacskás mondókában van, éppen úgy számolom: lányok mosolyogtak és pózoltak, Szilvi lefényképezte és megtervezte, Zoltán kinyomtatta, lányok papírt hajtogattak, én ragasztottam, lányok a csatolt angyalkák kifestésébe segédkeztek, én megcímeztem és az icike picikének nem nevezhető Zoltán postára vitte.
Mondom, nem kedvelem a virtuális üdvözleteket. Most mégis valami hasonlóval kedveskednék azoknak akik rendszeresen bekukkantanak hozzánk, azoknak akiknek az arcképük ott figyel bal oldalt és azoknak, akikből még időnként valami kedves vagy érdekes hozzászólást is kivált éppen aktuális bejegyzésem. Meg azoknak is, akik csak úgy titokban olvasnak. Nekik nem is tudnék igazi lapot küldeni, hiszen azt sem tudom merre laknak. Szóval nekik is és mindenkinek boldog karácsonyt kívánok Hanna, Eszter és Noémi mosolyával.

2009. december 23.

Helsinki 2. rész





A szállodában a meleg ruhát még melegebbre cseréltük. Nagy levegőt vettünk és kiléptünk a sötét délutánba, hogy a közeli karácsonyi vásár forgatagába vessük magunkat. A vásár aznapra bezárt, így egy másik potenciális pénzköltő helyre a hotellel szembe lévő Stockmann áruházba tértünk be, mert éhesek voltunk, mert az arcunkba fújta a szél a havat és mert kíváncsiak voltunk milyen díszben pompázik Helsinki legkedveltebb áruháza. Az emeleten húsgombócot (azt az ikeás típusút) és más finomságot ettünk, közben fentről figyeltük ki mit fizet a pénztárnál, mit ölel magához hogy aztán azzal okozzon örömöt valamelyik szerettüknek majd.
Visszafelé sétálva megszólított bennünket egy úr. Már éppen készültük mondani, hogy nem vagyunk helyiek így jobb ha mástól érdeklődik bármi legyen is a kérdés, amikor kibökte mit szeretne tudni. Hát, hogy az a nyelv, amin (szokás szerint elég hangosan) beszélünk, ugye a magyar amiről annyit tanultak az iskolában és aminek valóban olyan a hangzása, mint saját anyanyelvének. Hanna megint kért vajat lapáttal, még beszéltük a finn időjárásról, arról, hogy bizony náluk sincs mindig fehér karácsony és nehogy azt higgyük, hogy ez egy átlagos téli nap, mert az inkább az északi részekre jellemző, aztán elbúcsúztunk.
Reggel az ablakon kinézve fogalmunk se volt hány óra lehet, mert világosságnak nyoma sem volt. Később, már kilenc órán is túlment az óra mutatója és mi még mindig lámpafénynél reggeliztünk, az utcán pedig olyan sötét volt,mintha csak este lett volna. Végre 10 órakor kivilágosodott, mi pont ekkor indultunk szkafanderjeinkben a karácsonyi kivilágításban díszelgő Pályaudvar mellé, hogy ott felszálljunk a 3T és 3B jelzésű villamos valamelyikére, amelyen egy órát utazva tulajdonképpen csaknem az egész város kényelmesen felfedezhető. Az egyik megállónál aztán leszálltunk, hogy a hóviharban elsétáljunk Helsinki talán legnagyobb nevezetességéhez, a sziklába vájt templomba. Szájtátva néztük a szokatlan építészeti megoldást, a mennyezetet, a belsőt, ami így karácsonyi pompában talán a szokottnál is magával ragadóbb látványt nyújtott.


Visszacsúszkáltunk a villamosmegállóhoz és topogva vártuk a következő járatot, hogy a karácsonyi vásár forgatagába vessük magunkat.

A szokásosnál is jobban fáztunk leszállás után és a három kislányunkból kettő el is aludt, de a vásárfia szó hallatán gyorsan felébredtek. A finn forralt bort, a Glöggöt topogva, extra takarót magunkra terítve ittuk és csak ezután ismerkedtünk a vásárfiákkal, ám az árak láttán, -amivel már a forró italt áruló stand pultjánál is volt szerencsénk szembesülni- inkább csak nézelődtünk.


Az egyik, különleges és szokatlan, finn designer által tervezett sapkás pultnál aztán lehorgonyoztam és fázó füleimre gondoltam. Nos, ez a nem mindennapi és itthon talán még megrökönyödést vagy mosolyt kiváltó sapka lett az én vásárfiám, amit csakhamar Hanna bárányfüles sapkája követett. Mivel Zoltán, aki élete során nem sok fejfedőt viselt, most boldogan fizette ki a Forma 1-es versenyzők tűzálló maszkjára hasonlító sapkáért az Eurókat és hőérzete máris helyreállt és minden nap élvezte áldásos hatását.






A kicsik egyetlen dologra ácsingóztak nagyon, talán azért, mert itthon tiltólistán van ez a cukor. Most nem bántam, hogy a görbebot alakú csíkos nyalókát szopogatták, mert igazi kis hősként és persze kipirosodott arccal hagyták, hogy húzzuk őket magunk után a Helsinki szépségeit felfedező túránkon.

A hotelbe érve azonnal meleg habos fürdőt készítettem a lányoknak, akik boldogan ültek bele a kádba,míg én az irdatlan mennyiségű, sapkát, sálat, overallt, kardigánt pakoltam el a helyükre, hogy alvásuk után újra magunkra öltsük mindet és folytassuk az ismerkedést a várossal.

2009. december 21.

Helsinki 1. rész - Pirospozsgás pofik




Zoltán olvasta valamelyik külföldi lapban, hogy egyre inkább kezd elterjedni az a tendencia Nyugat Európában, hogy aki teheti elutazik a karácsonyi hajsza elől. Nem süt-főz, takarít rogyásig, nem vásárol zárásig nem idegeskedik, hanem látványosan hátat fordít az egésznek és csak Szenteste vagy előtte egy nappal tér újra haza. Valahogy mi is így éreztük, amikor lefoglaltuk a szállást karácsony előtt négy nappal. Elmenekültünk a bevásárló őrületből, a tülekedésből lökdösődésből és inkább összepakoltunk, hogy melegebb égtáj helyett hidegebb égtáj felé vegyük az irányt.

Hé minek mentek Finnországba? Hiányzik a hó? Szeretitek a hideget? Szerettek fázni? Hófúvást akartok látni? Tessék. Itt van! Mintha csak ezt mondta volna az időjárás még Magyarországon nekünk, mintha csak el akarta volna venni a kedvünket az úttól, (vagy éppen meghozni), amit eredetileg nyárra terveztünk, aztán mégis elhalasztottuk.. Felfoghattuk bemelegítésnek, egyfajta edzésnek is az otthon is szokatlan havazást, hideget. Talán ennek is köszönhető, hogy ötünknek összesen 12 pár kesztyűt pakoltam be és az egyébként télen is általában egy szál ingben járó Zoltánnak is előkerestem pár rég nem hordott pulóvert. Indulás előtt azért árgus szemekkel figyeltük a havazás okozta fennakadásról szóló híreket és a repülőtéri információra is rákattintottunk. Felkészültünk a több órás késére, így bepakoltam 3 pakli kártyát és pár újságot. Ehhez képest a szendvicsünket sem volt időnk megenni, pedig azt terveztük, hogy a tranzitban majd szépen nyugodtan falatozunk. A gépünk összesen 2o perc késéssel felszállt. A hetedik sort majdnem teljesen elfoglaltuk, egymás mellett ültünk és élveztük a turbulenciamentes repülést. Hanna még a a beszállás előtt ajándékot szeretett volna átadni a kapitánynak ám a légi utaskísérők azt javasolták neki, hogy majd személyesen adja oda a saját készítésű meglepetést. Az utazómagasság elérése után aztán teljes valójában tényleg megjelent Hanna előtt a kapitány, aki kérte ajándékát és amit Hanna cseppet sem megszeppenve át is adott. Egy katicát hozott magával azok közül, amiket még otthon festettünk. A pilóta remek humorérzékkel csak annyit mondott, nagyon köszöni a kollégát, hiszen aki maga is repül, az kolléga és ígéri, hogy vigyázni fog rá ....ahogyan ránk is. Később újra kibújt a fülkéből, amíg kollégája (aki remélem nem a kőkatica) irányította a gépet, és a fedélzet összes gyerekéhez intézett pár jó szót. Meglepett ez a kedvesség és közvetlenség, olyan érzésem volt, mintha a Mikulás járaton utaztunk volna. Pedig nem volt még ezzel vége a meglepetés sorozatnak, hiszen Hanna olyan élményben részesült ezután, amiről most nem írhatok és nehezen állom meg, de képet sem csatolhatok. Viszont büszke anya vagyok, ezért azt mindenképpen lejegyzem, hogy a kapitány szerint Hanna kivételesen értelmes kislány akivel biztosan sokat foglalkozunk majd hozzátette, hogy higgyük el nem udvariasságból mondja, sok gyerekkel találkozott már..Hát köszönjük, azt hiszem Hanna hozta a formáját és bűbájosan csacsogott ott a pilóta ölében...

A leszállás nem annyira volt zökkenőmentes, felmerült egy kitérő repülőtérre való leszállás lehetősége is. A levegőben köröztünk, lassítottunk, mert a még Finnországban is szokatlanul nagy havazás miatt időszakokra lezárták a Helsinki repülőteret. Bíztunk kapitányunkban és a katicában. Az ablakon kinézve olyan látványban volt részünk, mint a Csillagok háborúja című filmben amikor a fénysebességre kapcsolt űrjárműből csak csíkokat látni az ablakból, csak éppen a mi esetünkben csillagok helyett a sűrű hóesés okozta az érzéki csalódást. Éppen a minap beszélgettem valakivel arról, hogy kiment a divatból sikeres landolás után megtapsolni a pilótákat. Nos, ezúttal olyan igazán, szívből jövő vastapsot hallhatott a kapitány maga mögött, amit egész eddigi repülésem alatt nemhogy én de szerintem ő sem hallott és amit meg is érdemelt! (később nekünk megsúgta, hogy a másodpilóta hajtotta végre a bravúros leszállást.)
A csomagjaink megkaparintása után első utunk az információhoz vezetett, ahol megkérdeztük szerintük hogyan töltsük el minél tartalmasabban a finn fővárosban három napot. Első finn-magyar nyelvvel kapcsolatos élményünk is ehhez a helyhez kapcsolódik. Kértem Hannát, hogy figyelje meg mennyire hasonlít a két nyelv hangzása. Egy gyerekkoromban bebiflázott mondatot az "Ana vojta lapiola" azaz "Adj vajat lapáttal" nem túl értelmes kérést ismételgette magában. Amikor a reptéren megtudták, hogy magyarok vagyunk, rögtön előrukkoltak ők is a nyelvrokonságunkkal, hát persze, hogy ők is így tanulták az iskolában..így nem hagyhattam ki, hogy ne kérdezzem meg valóban létezik az előbb említett mondat, nem mondtam hülyeséget Hannának. És igen! Létezik! Hanna repdesett a boldogságtól és onnantól kezdve állandóan ezt mondogatta, szinte attól tartottam valaki megdobja egy kocka vajjal.


Busszal mentünk a városközpontba, onnan pedig a város szívébe lévő szállásunkra. A lányok még mindig meglepően jól bírták a viszontagságokat (én már kevésbé), a havazásnak kifejezetten örültek, én meg annak, hogy igazán egészséges piros pofijuk lett egy pillanat alatt.

Ez a pirospozsgás arc végigkísért egész utunk során és azt is elárulom voltak pillanatok, amikor azt éreztem nagy hülyeség volt pont ide jönni de aztán valami elfeledtette velem mindig az extrém turizmus érzést. Majd erről is írok ahogyan az embertelen rövid nappalokról, sapkákról és más hideg finomságokról.

2009. december 18.

Ha egy üzlet beindul




Hanna tegnap nekem szegezte a kérdést, hogy Anya, ma milyen kreatív dolgot csinálunk?
Én meg aznapra nem terveztem semmi ilyesmit. Lányaim rákaptak az itthoni kézműveskedés ízére és elégedetlenkednek ha nem alkothatnak. Így aztán elővettem a rég beszerzett ám a könyvespolc hátsó részére száműzött kreatív könyveket, kreatív anyukák blogjából szemezgetek, kreatív barátnőim ötletekkel bombáznak, mert tudják, hogy most éppen ezekre vadászom. Már nem ugrom át a Deko tv csatornát sem. Óvó néniktől technikai segítséget és ötleteket kérek és közben lelesek, figyelek, lemásolok és itthon azon a sötét téli estéken alkotunk.
A katicákat magunk terveztük és talán ennek a festését és pöttyözését élveztük a legjobban. Hanna ügyesen bánik az ollóval ő vágta a lampionokat sorozatban. A csillagfűzért Hannáék dajkájától, Ani nénitől lestem el, aki látva érdeklődésemet, két csillag sablont is a kezembe nyomott, hogy megkönnyítse dolgomat. A rénszarvasos krumplinyomdázáshoz és a tündéres képeslaphoz Csiribiri adott ihletet, a hópelyhekhez pedig egy másik két lányos anyuka. Nem gondoltam volna, hogy az ilyen típusú művelet is függőséget okozhat és, hogy őszinte legyek, nemcsak a lányaimnak..





Milyen ruhát csomagoljak?

+15 °C Spanyolországban az emberek télikabátot és kesztyűt húznak. A finnek kifekszenek napozni.

+10 °C A franciák hiábavalóan próbálják bekapcsolni a központi fűtést. A finnek virágokat ültetnek a kertben.

+5 °C Az olasz kocsik nem indulnak. A finnek még kabriókat használnak.

0°C Megfagy a desztillált víz. A Vantaa folyó vize kicsit sűrűbbé válik.

-5°C A kaliforniaiak a fagyhalál küszöbén állnak. A finnek még egy utolsó roston sütést rendeznek a szabadban, a tél beállta előtt.

-10°C A britek fűteni kezdenek. A finnek hosszú ujjú pólót vesznek.

-20°C Az ausztrálok elmenekülnek Mallorcáról. A finnek Szent Iván éjjelét ünneplik. Beköszönt az ősz.

-30°C A görögök halálra fagynak és eltűnnek a Földről. A finnek elkezdenek házon belül mosni.

-40°C Párizs összeroppan a hideg súlya alatt. A finnek sorban állnak az újságos standok előtt.

-50°C A jegesmedvéket kimenekítik az Északi sarkról. A finn hadsereg elnapolja a téli túlélő gyakorlatát a gyenge időjárási viszonyokra hivatkozva

-60°C Korvatunturi (a Mikulás otthona) befagy. A finnek kivesznek egy filmet és otthon maradnak.

-70°C A pót-Mikulás délre költözik. A finnek kicsit idegesek lesznek, mert a Koskenkorva vodkájukat már nem tárolhatják a szabadban. A finn hadsereg megkezdi túlélő gyakorlatát.

-183°C Az ételben található mikrobák elpusztulnak. A finn tehenek, gazdáik hideg kezére panaszkodnak.

-273°C Minden atomalapú molekula mozgása leáll. A finnek csak ennyit mondanak. "Ba..meg hideg van ma odakint!"

-300°C Befagy a pokol. A finnek megnyerik az eurovizíós táncdalfesztivált.

A szöveg eredetiben a Néprajzi Múzeum "(M)ilyenek a finnek" című kiállításán olvasható, amely kiállítást annak is érdemes megnézni, aki nem készül hozzájuk "rokonlátogatóba".



2009. december 16.

Kiscsoportos, nagycsoportos karácsony




A fejemben már rég készen áll egy bejegyzés, ami a lányok óvodájának dicséretéről szól majd. Tulajdonképpen egy kicsit most is erről szól, mert hetek óta, amióta a mikulás és karácsonyi ünnepi készülődés zajlik, én ha lehet még jobban értékelem, hogy a Játszókertbe járnak csemetéim.
Ma nem lustálkodtam. Lejöttem a konyhába, hogy csokis muffint süssek a kiscsoportnak és a nagycsoportnak. Ennél több vagy különlegesebb süti nem telt tőlem, bár ahogy elnéztem az üres tányért, nem is volt rá szükség. Saját gyerekeimnek sem érdemes különlegesebbnél különlegesebb muffinok sütésével előrukkolni, mert úgyis azt kérdezik, hogy mikor sütök csokisat.
Ma együtt ünnepelhettük gyerekeinkkel az ovis karácsonyt. A már jól ismert forgatókönyv szerint zajlott az ünneplés azt az egy dolgot kivéve, hogy ez volt az első alkalom, amikor osztódnom kellett volna, hiszen a kicsikre és a nagycsoportban Hannára is kíváncsi voltam. Szerencsére nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek kisebb nagyobb testvére jár az oviba, így az óvónők nagyon figyelmesen, úgy szervezték a programot, hogy a kicsik ünnepsége után még éppen átértünk Hannáék műsorára. Most pedig megint nem tudom kinek jár a dicséret. Az óvónőknek, akiknek gondolom nem kis munkája van abban, hogy iskolaérett gyerekeink igen komoly koreográfiával járó műsort adtak elő, vagy a gyerekeknek, akik szinte minden nap gyakoroltak. Hanna egy idő után már lázadozott is itthon, hogy unja a sok gyakorlást és különben is mindenki versét kívülről fújja. Nem is tartotta magában, gyakran állt elém valamelyik versszakkal, dallal, az ajándékunkról azonban egy szót sem említett, megtanult igazán titkot tartani.


Persze volt közös éneklés de a kiscsoportban még nem szerepeltetik a gyerekeket. Ünnep volt az is, hogy együtt lehettünk a reggeli alatt és a karácsonyfa alá rejtett ajándékok kibontásában is segíthettünk, hogy egy kicsit együtt játszhattunk velük, hogy érezzék most ők a vendéglátók és mi szülők vendégségbe mentünk varázslatosan feldíszített kis birodalmukba.
Az elválás persze nehéz ilyenkor de van egy kulcsszó, ami minden szomorúságot elfeledtetett, ez pedig nem más, mint a szánkó.
Megyek, keresek egy kényelmes hótaposót és reménykedem, hogy jó formában vagyok. 50 kilónyi gyereket régen húztam magam után. Ha nem írnék sokáig, küldjetek segítséget!