Ma megint kitúrtak. Noémi hajnali öt órakor szólítgatott, hogy menjek már be hozzá. Esze ágában se volt visszaaludni, így hónom alá csaptam és vittem át az én helyemre, ahová viszont addigra már Hanna is befészkelte magát. Sebaj. Kettő gyerek + 1 férj mellet még elférek valahogy. Csakhogy Eszti megérezte, hogy egyedül maradna a szobában, így finoman jelezte, hogy ő is szívesen részt venne a "hogyan túrjuk ki anyánkat az ágyból" című műsorban. Így aztán három göndör fejecskén néztem végig amíg oldalamra fordulva alvást mímeltem, abban a reményben,hogy ez majd meghatja koránkelő gyerekeimet. Hanna aludt tovább, mint a bunda, Noémi viszont a párnámat rángatva jelezte, hogy kukorékol a kakas, azaz ideje felkelni. Hiába mondtam neki, hogy csak a dalban lévő Pálnak, Katának és Péternek kell felkelni ha szól a kakas, nem hagyta abba. Vannak pillanatok, amikor a kertvárosban való élés szépségeként tartom számon azt, hogy kakas kukorékolást is hallhatok. Ez nem az a pillanat volt. Kénytelen kellett a két kicsivel kikeltem az ágyból, irígykedve nézve Hannát és Zoltánt (aki persze a legtöbb férfihoz hasonlóan nem hallja meg a legelviselhetetlenebb, gyerektorokból érkező frekvenciát se (érdekes, mert a riasztó hangjára azért elég gyorsan reagál).
Négy évvel ezelőtt arra kértem Annát, lakberendező barátnőmet, hogy valami igazán nagy és kényelmes ágyat tervezzen hálószobánkba, hogy luxus hotel érzésem legyen ha benne fekszem. A terv megvalósult és valóban extra nagynak, szélesnek, kényelmesnek bizonyult és még a hotel érzés sem maradt el. No igen, négy éve nemigen sejtettük, hogy családunk egycsapásra öt tagúra bővül és azt sem, hogy eljön az a pillanat, amikor mindhárom gyerek a mi ágyunkban érzi jól magát és tűrjük, hogy bordarugásokra, illetve gyereklábbal a szánkban ébredjünk.
Hanna igazán példamutatóan alszik el ágyában feltéve ha a megszokott forgatókönyv szerint zajlik altatása. Fürdés a hugicákkal, közös vihánc, majd a kicsik altatási ceremóniája alatt társasjátékozás apukájával, és legújabban valami meglepetés rajz vagy egyéb kreatív ragasztó és olló használatát igénylő remekmű készítése nekem, amit ahogy kilépek testvérei szobájából, át is ad ünnepélyesen. Egész szép kollekcióm gyűlt össze. A meseolvasás elmaradhatatlan persze, most olvastuk ki a Bogármesék második részét, úgyhogy Pöttyös Pannival folytatjuk ma.
Mindhárom lányunk elfogadta a szabályt, hogy mindenki a saját ágyában alszik. Kivételes alkalmak persze mindig adódnak. Ha Hanna rosszat álmodik átjöhet egy kis időre, aztán ha elég erősnek érzem magam az éjszaka közepén, akkor visszaviszem szobájába. Ha betegek, megintcsak engedékenyebbek vagyunk. Valahogy nyugodtabb vagyok ha közvetlenül mellettem köhög valamelyik vagy ha lázas, folyamatosan nyomon követhetem hőmérsékletét, puszilgathatom, dédelgethetem.
Külön fejezetet érdemel a két ikeás sárga rákocska, ami nélkülözhetetlen tartozéka az alvásnak és amelyik akkor tölti be igazi altató funkcióját, ha kellően nyálszagú, más szóval, büdös. Anyukám, megkönnyítve a mosást, meglepett két ugyanilyen plüss párnával de hamarosan elajándékozom őket, mert pontosan érzik tapintásából, hogy az nem ugyanaz az agyonmosott, gyűrött darab, amihez ők ragaszkodnak, őket csak ne próbálja senki átverni. Eszter a legviccesebb, ő szagminta alapján még azt is beazonosítja, hogy melyik az övé és melyik Nonóé. Esténként kezébe adom mindkettőt ő pedig minden alkalommal megnevettet, amint szisztematikusan körbeszaglássza a párnát, a világért se kihagyva az elvékonyodott cimkét, aminek szaglálása már-már súrolja a kábítószerélvező látványát, hiszen sokszor még szemei is fennakadnak a gyönyörtől.
Hannának továbbra is valamelyik anyaszagú hálóingem jelenti az abszolut biztonságot, macik, plüssök, csak alkalomszerűen kerülnek párnája mellé.
Az ágyrajárásnak pedig hamarosan véget vetünk. Annát most arra fogom kérni, hogy segítsen egy olyan három lányos hálószobát tervezni, ahonnan a lányoknak nem lesz kedvük az éjaszaka közepén átsétálni a mi szobánkba . Ha kész lesz, jelentkezem a részletekkel.