La a kalappal az óvónénik előtt, hogy ilyen szép és tartalmas műsort tanítottak be a gyerekeknek. Hogy mindenkinek jutott egy kis szerep. Annak is, aki bátortalan vagy nem szeret szerepelni és annak is, aki nagyon is. Volt közös dal, szép koreográfia. A legmeghatóbb az a rész volt, amikor minden kisgyerek odaállt anyukája elé és az ajándék átadása előtt a következő versikét szavalta el:

"Anyukámat meglepem, de kicsi a tenyerem. Nem fér bele annyi virág amennyire szeretem. Kis kezemmel mit adhatok? Talán az egész világot vagy talán ami ennél is több, e néhány szál virágot."

Kaptunk tátikát, amit majd kiültetek a kertbe és kaptunk egy hímzett képecskét, aminek pedig a hálószobában lesz a helye. Olyan csinosak és nagyok voltak. Olyan büszke voltam Hannámra, ahogy eljátszotta a kis kertész szerepet és ahogy önállóan elszavalta versikéjét:
"Teleraktam kiskertemet virággal. Tulipánnal, kéknefelejcs bokrával. Rozmaringot is ültettem közéjük, a szomszédom is -tudom- fog belőle kérni.

majd egy másikat már egyik ovistársával együtt:

" Ébresztem a rigót és a vidám cinegét, dalolja mindegyik legszebb énekét. Ébresztem a szívem, hogy forróbban dobogjon, az én édesanyám mindig mosolyogjon."

ui: Esztert és Noémit nem vittem magammal. Anyukám vállalta, hogy vigyáz rájuk, pedig nagymamákat is szívesen láttak az ünnepségen. Ő is úgy gondolta, mint én, azaz attól tartott, hogy a kicsik, Hanna iránt érzett rajongásból állandóan nővérükhöz futottak volna, és pusztán szeretetből, elrontották volna az ovisok műsorát, amire pedig olyan lelkiismeretesen készültek. Sajnos egy anyuka másképp gondolta és pontosan az előbb leírt forgatókönyv játszódott le. A kicsi beszaladt a szereplők közé, anyuka hagyta vagy csak képtelen volt hatni rá. Szerencsére nem tartott sokáig a malőr és még nagyobb szerencsére nem érintette Hanna szereplését de elgondolkodtatott, hogy vajon miért gondolják egyesek, hogy azért mert pici gyerekeik vannak, bármit megtehetnek, mert elintézhető a kínos pillanat a "Dehát olyan cuki" felkiáltásokkal..