Mivel a két fiú nem volt rest és elmentek valamelyik boulangeriebe, másnap reggel is íncsiklandó finomságok kerültek a herendi készletre.
Gyorsan összepakoltunk mindannyian. Mi azért, hogy majd betehessük csomagjainkat a Gare de l' Est csomagmegőrzőjébe, Nináék pedig azért, mert indultak Normandiába, szalmatetős, gerendás, autentikus, mesebeli nyaralójukba, ahová jövőre szeretettel várnak bennünket...
A búcsúzkodásnál nagyon megölelgettük egymást. Lionel szavain még most is kuncogok. Azt mondta, "Köszönjük, hogy megmutattátok a városunkat". Tény és való, erősen érik benne a gondolat, hogy a céges menő autó helyett velibbel érkezik majd munkahelyére a Chanel-Loreal-hoz.
Miután megszabadultunk csomagjainktól, Zoltán kimondhatatlan türelemmel várta végig, hogy én "kicsit" vásárolgassak az egyáltalán nem tehetősek által látogatott, sznoboktól mentes, szerény véleményem szerint pedig igazi kincseket rejlő és meglehetősen kedvező árfekvésű TATI-ban
Innen metrora szálltunk, amit legalább annyira élveztem, mint a biciklizést. Szerelmese vagyok ugyanis a párizsi metronak. Szeretem a metroállomások szagát, ami valami mesterséges illatosítószer és természetes szagok keveréke. Égetett fék "illattal" együtt az igazi. Aztán ott vannak a zenészek. Az RATP-nek külön meghallgató bizottsága van, akik ha elég magas színvonalúnak tartják a metrozenésznek jelentkező produkcióját, hivatalos engedélyt kap a labirintusszerű aluljárókban illetve metrokocsikban való zenéléshez. Most nem találkoztam egy fellépővel sem..remélem még léteznek.
Andi barátnőnhöz siettünk. Andi francia fiúhoz ment feleségül, ott lehettünk az esküvőjükön és lassan egy éves lesz kisfiuk. Andi volt a biztos pont Párizsban, akivel mindig lehetett csacsogni, csavarogni, kávézóban tereferélni és hangosan nevetgélni, aki válaszolt a franciákkal kapcsolatos kérdéseimre, akivel állandóan recepteket cserélgettünk és főzésről diskuráltunk, akivel vásároltunk, aki megszerettette velem Vámos Miklóst és akitől a leghatékonyabban tanultam franciául. Szóval Andi és férje Sebi ebédre vártak bennünket. A metroból való kiszállás után nem bírtunk ellenállni a szépen sorakozó velibeknek, így virágbolt kereső útra már kétszer két keréken indultunk. Párizsban a virágvásárlás is olyan más, direkt sokáig válogattam, hogy sokáig tartson az élmény. Biciklivel kerestük meg Andiék lakását és reménykedtünk, hogy nem kell a kiindulási helyre visszavinni a velibeket, hanem lesz egy lerakat a közelükben is. Volt.
Andiék hamisítatlan francia menüvel vártak bennünket, volt ratatouille , ami csak magyar fordításban lecsó de közel sem az, volt bárány és persze finom desszert.
Náluk azt hiszem nincs Herendi, helyette viszont olyan sok ötlet, kreativitás, vicc, nevetés, egyszóval élet van, ami miatt észre sem vettük, hogy elment az időnk és ha nem akartuk lekésni a vonatunkat, akkor azonnal indulnunk kellett.
Szedtük is a lábainkat, szerencsére csak kevesen várakoztak a csomagmegőrző előtt felállított átvilágítónál, így hamarosan újra húzhattuk bőröndjeinket, hogy aztán Kathrinként és Dominiqueként szállhassunk fal az Eurostarra. Útlevélellenőrzés és "ilyen világban élünk sóhajtásokkal tarkított" ismételt csomag átvilágítás után a vonat benyelte a megszámlálhatatlan utast és pontosan, egy perccel se előbb és egy perccel se korábban, elindultunk London felé. Viszlát Párizs. Je taime.