Ősz környékén, amikor a szerencsés nyertesek között megláttam nevemet, tudtam, hogy az ajándékot csakis Laci-Heni barátainkkal együtt használhatjuk fel. A kerületi lapban megjelent rejtvény megfejtését küldtem be és a szerencse mellém szegődött, nyertünk egy egész órára szóló bringóhintó utalványt, amit most váltottunk be. És ahogy terveztem Heniékkel, mert Hanna imádja Balázst, a kicsik imádják Rékát, én nagyon bírom Henit, Zoltán pedig Lacit és ez azt hiszem visszafelé pont így igaz.
Foxi Maxira, a kilenc személyes járgányra ültünk fel. Elöl a legkisebbek, a középső- és hátsó sorban két felnőtt és egy nagyobb gyerek ült. Innentől kezdve a Margitsziget nyugalmának vége volt, mert a kilenc főből valamelyikünk vagy sikongatott vagy kiabált vagy énekelt vagy dudált de legtöbbször mindez egyszerre történt. A szembejövők arca felderült a látványtól de kaptunk rosszalló tekinteteket is. Észrevettük, hogy néhányan gyors számolást tartanak, hányan is ülnek a járművön, ebből mennyi a gyerek és vajon ki kihez tartozik.
Remekül kihasználtuk az egy órát, mert a tekerés mellett tartottunk kávészünetet, megnéztük a pávákat és a kacsákat az állatkerti részen, a romoknál és az Anna és Petiből is ismert hintafánál remek közös fotókat készítettünk, és a bringóhintón lehetséges összes helycserét is véghez vittük. Még időben visszaértünk a kiindulási pontra, aztán a zenélő kút mellett piknikeztünk és pihentettük lábainkat. Fagyival a kezünkben sétáltunk autóinkhoz és az a dal járt a fülemben, hogy "ugye mi jó barátok vagyunk...uuuh ugye mi jó barátok vagyunk..."