"Olyan izgatott vagyok, hogy alig tudok aludni"-mondta Hanna az esti lefekvés előtt. Én is izgatott voltam, igaz csak azért, mert reméltem, hogy a szokott helyen vannak az anyakönyvi kivonatok és megvannak a lakcímkártyák is.
"Ovisok lesznek a hugocskáim!" hirdette Hanna boldognak és boldogtalannak.
Bizony, ma volt a beiratkozás. Eszter és Noémi aznap reggel ügyesen felvette üres hátizsákját, csak úgy az illúzió kedvéért. Egymás kezét fogva érkeztek az iroda elé, ahol megejtettük a formaságokat. Eredeményhirdetés júniusban lesz, addig lehet izgulni, bár én elég optimista vagyok és szinte biztosra veszem, hogy semmi akadálya nincs annak, hogy a lányok szeptembertől ovisok legyenek. Óvó nénik kedvesen felajánlották, hogy a beiratkozás után maradjunk egy kicsit az udvaron, hogy a kicsik együtt futkossanak, hintázzanak, csúszdázzanak Hanna csoportjával, csak hogy szokják a környezetet...Mondanom se kell, csak nagy nehézségek árán sikerült meggyőzni őket, hogy otthon vár bennünket az ebéd és ideje hazamenni. Hanna ovistársai végtelen szeretettel vették körül a lányokat, volt közöttük kifejezetten anyáskodó típusú kislány is, így nekem igazán nem sok dolgom akadt.
Hanna boldog. Örül, hogy egy évig hármasban indulhatnak el reggel az oviba és egy udvaron játszhat majd testvéreivel. Nem vagyok benne biztos, de azt hiszem azért is várta ezt ennyire, mert így nem áll fenn az a nehezen értelmezhető helyzet, hogy amíg ő óvodában van, a kicsik mellettem, közvetlen közelemben, itthon. Hívhatjuk féltékenységnek vagy csak az gyermeki felfogásban vett igazságosságnak.
A beiratkozáson elhangzott a kérdés, amire számítottam azazhogy "Anyuka hogy állunk a szobatisztasággal?". Jelentem kiválóan. Lányok bugyiban jönnek, mennek, délutáni alváshoz sem kell már pelenka, mindezt egy két nap leforgása alatt értük el, szóval ezen a téren abszolute sikeresnek mondhatom mindhármunkat. No de erről majd a "Bugyik" fejezetben többet írok.