Az egyik női magazin, -amit az útra vittem magammal a teljes kikapcsolódás reményében- pont arról írt, hogy 15 éves születésnapját ünnepli a "csalagút" és mennyire fantasztikus érzés átszáguldani ezzel a vonattal egyik nagyvárosból a másikba. Zoltán, akitől még sosem hallottam azt a választ, - bármilyen csacska vagy éppen furmányos legyen- hogy "nem tudom", és amiért (is) nagyon szeretem, elmagyarázta hogyan is néz ki az alagút, mennyire biztonságos, hogy be van kerítve, mert vészfékezésre esély sincs ekkora sebességnél és igen, volt már baleset de senki nem sérült meg, igazából tűz keletkezett az alagútban de pont az ilyen helyzetekre alakították ki a középső alagútrendszert. Szóval Eurostar témában nagyon tájékozottan száguldott velünk a vonat és pontosan kettő óra tizenöt perc múlva meg is érkezett London nemrégiben kialakított állomására. Elképesztő embermennyiség képes ezen a járművön , Párizsból Londonba és vissza utazni, reggeltől estig,minden órában... Greenwichnek hálát mormolva az extra percekért,amit Londonban tölthetünk, átállítottuk óráinkat, fogtunk egy taxit és nemsokára már a bal oldali közlekedés dzsungelében találtuk magunkat. Még sosem ültem London taxiban. Most figyelhettem meg alaposabban, hogy az utastér hogyan is van elválasztva a sofőrtől, hogy az ajtón különböző gombok vannak, egyik azért van ott, hogy tudjunk kommunikálni a sofőrrel, a másik pedig pont azért,hogy ne hallhasson bennünket. Elképesztően büszke vagyok Zoltánra, amiért egy pillanat alatt átváltott a londoni szlengre és a számomra alig érthető taxis beszédébe úgy kapcsolódott be, akár egy helyi. Ok, tudom, hogy kétszer egy évet tölthetett Angliában, ráadásul diákként, amikor a legfogékonyabb az agyunk, azaz volt alkalma elsajátítani a kiejtést meg a szóhasználatot, én akkor is rajongásig néztem férjemre, aki lehet, hogy egy kicsit pont az én kedvemért is elegyedett beszélgetésbe a sofőrrel.
Barbarától, a Londonban dolgozó barátnőtől kaptunk kulcsot lakásához, ami a város meglehetősen elegáns részén fekszik, legalábbis a parkoló autók (Bentley, Ferrari, Lamborghini) ezt sugallták. Annyira vártam, hogy Hugh Grant (vagy olyan típusú pasas) szembe jöjjön velem ha már egyszer a Notthing Hill környékén lakhattunk...Nem jött.
Mi viszont mentünk. Gyorsan ledobtuk bőröndjeinket és azonnal a Sohoba illetve Leicester Square felé indultunk, mintha csak attól féltünk volna, hogy lemaradunk valamiről. A metron azonnal megszólította egy helyi, Zoltánt, hogy ugyan merre van a Charing Cross és valahogy nem lepődtem meg azon, hogy pont tőle.. A következő megállótól kezdve heringes konzervdobozhoz kezdett hasonlítani a metroszerelvény, egy éppen véget érő futball meccsnek köszönhetően, de legalább azonnal ízelítőt kaptunk az angol emberek sokféleségéből.
Azért jól esett kiszállni és belecsöppenni az óriási hangyabolyba, a nyüzsgő,hangos embertömegbe. Annyira szívesn megkérdeztem volna sokuktól, hová mennek, merre sietnek? Több,mint tíz éve jártam Londonban először, Zoltánt látogattam meg az Essexi egyetemen aztán foglaltunk egy magyar származású hölgynél, Margitnál a Wembley mellett lévő macskákkal teli házában szállást. Alaposan belevetettük magunkat akkor London nevezetességeibe. Akkor még csak egy ugribugris fiú és lány sétált London utcáin, most meg háromgyerekes szülőként néztük a mutatványost a Covent Gardennél, ettünk dobozból tésztát és megrökönyödve figyeltük a lilára fagyott lábú fiatal lányokat, akiket a hideg angol szél se bír harisnyahúzásra vagy melegebb ám, a "bájakat" eltakaró ruhadarab felvételére. Egymásra néztünk és tudtam, hogy ő is lányainkra gondol..
Mintha mindenki részeg lett volna vagy valami kábítószer hatása alatt állt volna.Hangzavar volt, a fiatalok kiabálva közlekedtek, kettő percenként botlottunk bele valamilyen extra idétlennek vagy csak felszabadultnak tűnő lánybúcsúztató (hen party) csapatba, aminek errefelé nagy hagyománya van. Sodródtunk mi is, aztán megvettük a jegyet az itthon kinézett műsorra, a La Clique-re a Hippodrome-ban.
Nem tudom kategorizálni a produkciót, amit volt szerencsénk az első sorból látni. Kicsit kabarés, kicsit akrobatikus, kicsit zenés, kicsit sokkoló, kicsit meghökkentő, kicsit gusztustalan, kicsit profi de mindenképpen 18 éven felülieknek szóló. hajnali egykor, amikor vége lett, még mindig hömpölygött a tömeg a téren. Nekem azonban annyira zsongott a fejem a pár órás londoni léttől, hogy inkább bravúros gyorsasággal és szemfülességgel fogtunk egy taxit, ami bizony nem olyan egszerű éjjel, és hamarosan Barbara lakásában aludtunk nagyon-nagyon mélyen.

Még egy nap és vége..