Talán tudjátok, hogy a munkámból adódóan elég sokat jövök-megyek kis országunkban. 2016 óta létezik egy mese útikönyv sorozat, az Utazik a család!, amit a Lírával közösen adunk ki és ami most már 7 kötettel büszkélkedik. Minden ilyen kötet születését egy csomó előkészület, helyszínbejárás, tárgyalás előzi meg, amit én módfelett élvezek. Most, hogy készül a legújabb kötet, a Vértes és a Gerecse sokszínű vidéke rajzolódik ki előttem és látom mennyi klassz kirándulóhely és program akad arrafelé. Némelyikről azonnal az jut eszembe, hogy ide vissza kell jönni családostul is, klassz kis daytrip program lenne egyik-másik.
Úgyis lett...
Úgyis lett...
Ilyen volt az Tatabányán a Turul madár és a Szelim barlang is, ahol utoljára gyerekkoromban jártam. Azóta viszont nagyon sokat változott (szerencsére nem a szobor és nem a barlang) a környék. Kialakítottak parkolót bár már most látszik, hogy jó időben kissé alultervezték a kapacitását. A Gerecse Látogatóközpont faszerkezete egy repülő madarat imitál. Onnan juthatunk be az étterembe (kissé túlárazott, elegáns, vagyis nem a bakancsos kirándulókra gondoltak amikor kialakították. Azóta megtudtam, hogy nemsokára rájuk is gondolnak majd..). Van még ott egy ajándékbolt, ami meglepően színvonalas ajándéktárgyakat árul és egy interaktív kiállítótér is, ahol némi belépő ellenében a Vértesről oldhatnak meg feladatokat a gyerekek érintőképernyőkőn és ki van állítva pár kép is..Kihagyható. Amit viszont a lányok kipróbálnának, az a Vasalt Utakon való mászás, aminek szintén ott található az egyik központja.
A Szelim barlang (vagy ahogy a táblára ki van írva Szelim-Lyuk) mérete és látványa viszont lenyűgözött bennünket. A fokozottan védett barlang rövid kis sétával érhető el és mielőtt a hasadékon beléphetünk a tágas képződménybe, elolvashatjuk, hogy a monda szerint a tatárok elől ide menekültek a falu lakói, akik között volt egy Jancsika nevű kisgyerek. Szomjas volt nagyon így anyja elvitte a közeli forráshoz, ám az ellenség észrevette őket és árulásra kényszerítette őket, a tatárok pedig ahogy azt tanultuk róluk, senkinek nem kegyelmeztek... Nem tudjuk, hogy így történt -e, de ezzel magyarázzák a tatárjárás idejéből származó emberi csontvázak létét.
Izgi még arról is vitatkozni, hogy a barlang neve a török Szelim szultán nevéből ered vagy inkább hiszünk a nyelvészeknek, akik a szem szóra esküsznek, esetleg a szlovákoknak, aki szerint a szedlim azaz nyereg szóból ered.
Talán nem haragszik meg Hanna, ha leírom, hogy amolyan kreatív tini aggyal ő azt fejtette ki részletesen, hogyan alakítaná át a barlangot különleges, kényelmes, ám mégis természetközeli, panorámaablakos lakássá.
A kilátóhóz nem jutottunk már el, mert a családom összes tagja leszavazta az ötletemet,, pedig érdemes lett volna még felmenni a Ranzinger Vince bányamérnökről elnevezett egykori XII-es akna felvonójából kialakított harminc méter magas kilátóhoz.
Mindegy. helyette láttunk vicces nevű nünüke bogarat.
Mindegy. helyette láttunk vicces nevű nünüke bogarat.
A másik napos hétvégén aztán újra a Vértes felé vettük az irányt. Ezúttal célirányosan Tatára tartottunk, ott is a Fényes Tanösvény bejáratához, mert már régen szerettem volna végigjárni a lápi világot egyedülálló módom bemutató tanösvényt. A lányokat persze most is meg kellett győznöm arról, hogy ez tényleg nem egy unalmas kirándulás, ráadásul kibírható a táv is, szóval ne húzzák a szájukat, mert megígérem, hogy tetszeni fog nekik is.
Itt belépőjegyet kell váltani, de én tudtam, hogy megéri az árát a kb. 1 óra alatt végigjárható a fapallókból épített útvonal, ami fokozatosan válik egyre misztikusabbá. A leglátványosabb rész a kilátó, ahonnan páratlan mocsári látvány tárul a szemünk elé és békakórus gondoskodik a hang aláfestésről. Kicsit több, mint egy km hosszan kanyarog a láp főlé épített ösvény és nekem az jutott eszembe, hogy megnézném újra nyáron is. Végig információs táblák vannak kitéve és a lányok már kérés nélkül is elolvassák, mert tudják, hogy a következő percekben azt fogom mondani, hogy "Lányok! A túra végén kérdéseket fogok feltenni és aki 3 jó választ ad, az kap egy fagyit!- vagy valami ilyesmit.
Mivel tudtam, hogy ez a program nem fogja kitölteni az egész napunkat, úgy döntöttünk, hogy ha már a környéken vagyunk, végre megnézzük a magyar Grand Canyont vagy a magyar Marsot vagy nevezzük bárhogyan is de a mindenképpen szokatlan látványt nyújtó gánti bauxitmezőt. Gánton valaha (1914-1990-ig) virágzott a bányászat, azon belül is a magyar ezüstnek nevezett bauxitbányászat. Azt olvastam, hogy fénykorában a gánti bányát Európa legnagyobb bauxitbányájaként tartották számon. Ennek állít emléket a nagyon színvonalas gyűjtemény, ami a bányászattal kapcsolatos eszközöket mutatja be élethű környezetben. De nem is ez az amitől a szánk tátva marad (bár kétségtelen, hogy ha eddig nem tisztelte volna valaki a bányászokat, az ezután fogja), hanem a narancssárgás vöröses, dimbes-dombos táj, amit nemcsak, hogy bejárhatunk de útközben igényes információs táblák elmagyarázzák hogyan jött létre a bauxittelep, milyen ásványok találhatók vagy éppen mit jelent a fekübörc szó. A bauxit külszíni művelése következtében az egykori ércvagyon helyén most hatalmas méretű bányagödör található, amit bejárva tényleg úgy érezhetjük magunkat, mintha ürhajósok lennénk. Mi tavaszi, langymeleg időben tettük ezt meg, nem tudom milyen lehet nyári forróságban...
A bányagödör elképesztő mérete mellet a vörös és narancssárga színek kavalkádja is
garantáltan megfogja az arra járót, akik hozzánk hasonlóan nem tudják majd abbahagyni a fényképezést.
