Délután érkeztünk Athénba, ahol első dolgunk volt egy 3 napos napijegyet venni, de csak azért mert négy napos nem létezik, pedig nekünk jól jött volna, hiszen pont ennyi napot szántunk a városra. Metróra szálltunk és egy hosszúnak tűnő zötykölődés után az Omonia  állomáson kiszálltunk, hogy aztán a gyéren megvilágított aluljáróban felszínre felérve magunkba szippantsuk Athén belvárosi levegőjét. A szállásunkhoz igyekeztünk amit nagy bátran (hiszen még nem nagyon volt róla értékelés) ám annál remekebb áron foglaltam le a booking.com-on. A B21 hotel ideális helyen található-csak egy ugrásra a buszmegállótól és egy csomó jó kis pékségtől, kávézótól, ami mellett elhaladva azt mondogattuk: ide biztosan beugrunk.  Persze irtó éhesek voltunk úgyhogy gyors felfrissülés után azonnal valami autentikusnak tűnő éttermet kerestünk, amit tekintettel arra, hogy Athén egyik legforgalmasabb csomópontjától csak egy ugrásra szálltunk meg-nem volt nehéz. Így találtunk rá a kiváló értékelésekkel rendelkező,  és helyiekkel teli (vagyis nem turistás)  utcai éttermet, amiről később kiderült, hogy egy jól bejáratott helyi étteremlánc,  ahol elfogyasztottuk első gyrosunkat. Hmmm, az a selymes czaciki.  

Tele hassal indultunk tovább, hogy megnézzük Athén első számú látványosságát, az Akropoliszt, most csak ezért, hogy köszönjünk neki, így metróra szálltunk, hogy két megálló után a felszínre érkezve meglássuk azt, ami miatt jöttünk. A sétányon még nagy élet volt, utca zenészek, turisták sétáltak. Mi is magunkba szívtuk a város hangulatát és egy kiadós séta után, a buszra hiába várva újra metróra szálltunk, hogy a szállásra siessünk. Szerettük volna kipihenni magunkat, mert másnapra is beterveztünk sok látnivalót. De most nem rohanósan, mindenáron, hanem kényelmesen, meg-megállva. Ettől volt olyan jó. 

Nem bírom megállni, hogy ne írjam le, mennyire szörnyülködtünk a járdák minőségén. Mindkettőnknek ugyanaz jutott az eszébe:  hogy bizony ebben a városban extra kihívás látássérültnek, vaknak lenni, annyi csapda leselkedik rájuk. Bizony még nekünk is koncentrálni kellett hova tesszük a lábunkat. Az eső sokk után megszoktuk a káoszt, a graffitit, a kukák (nem kutyák)  és macskák látványát sőt a jellegzetes szagokat is és elfogadtuk, hogy Athén már csak ilyen. 

Hazafelé aztán nem bírtunk ellenállni a Verti pékség/cukrászda csalogató kínálatának és egy csinos dobozba becsomagoltattunk egy adag görög édességet, baklavát és kataifit és elhatároztuk, hogy ebben a gyönyörűséges pékségben reggelizünk egyik nap. 

Másnap a gyalogtávolságra elérhető piacra indultunk kezünkben a görögök nélkülözhetetlen reggeli napindító nedűjükével a jeges kávéval.  A Központi piac, vagy ahogy a helyiek nevezik, Varvakeios Athén legnagyobb piaca Az utca egyik oldalán hentesek kínálják a portékáikat, mindenféle hús- és halkülönlegességeket. Csak ámultunk bámultunk a tőkéket csapkodó hentesek látványán, akik hangosan kínálták portékájukat. Nekünk is, bár nyilvánvaló, hogy nem úgy néztünk ki mint két, ebéd alapanyagot beszerezni érkező görög háziasszony, de persze mosolyogtunk és azt sem bánták, hogy fotózunk. Néztük a húskínálatot, a kampókon lógó dinoszauruszhoz hasonlító tetemeket, amiről kiderült, hogy kedvenc húsuk a bárány. Egyszerre volt ijesztő és ámulatba ejtő ez a rész, aminek a végén a szagoktól és a látványtól már kicsit émelyegtünk, elszédültünk. A halas rész ámulatba ejtő. Hogy mi mindent kínál a tenger, hogy milyen kevés halat ismerek fel, arról nem beszélve, hogy az ízüket sem ismerem. A gyümölcspiac az út túloldalán már kevésbé volt izgalmas, bár a magokat és fűszereket kínáló bódék előtt azért sokáig álldogáltunk és pisztáciát, gyros fűszert is vásároltunk. 

A piaci kavalkád után metróra és villamosra szálltunk, hogy lássuk a tengert, hogy érezzük az illatát, lássuk a semmihez sem fogható színét. Alig akartuk elhinni, hogy februárban van, aki vígan úszkált benne. Leültünk két nyugágyra és élveztük, hogy a szél simogatja az arcunkat. Epret eszegettünk és nem siettünk. 

Megállapítottuk, hogy ha kóbor macskák lennék, akkor Athénban szeretnénk élni, mert az ott élő emberek gondoskodnának rólunk, kis házat is építenének nekünk és nem bántanának. Furi, hogy a  világ leggyönyörűbb ókori görög romjai vannak Athénban, és az összképhez hozzátartozik a rengeteg, kóborló cica. Mi macska mániások persze egy cseppet se bántuk, mindegyik cica mosolyt csalt az arcunkra. 

Este aztán újra az Akropolisz felé vettük az irányt, hogy megnézzük a nyitvatartást és a naplementét. Ha már ott voltunk, beugrottunk az Akropolisz Múzeumba, annak is a kávézójába, hiszen tudtuk, hogy onnan csodás látvány tárul majd elénk és egyébként is belépőjegy nélkül juthatunk be odáig. Az, csak Hanna szemfülességének köszönhető, hogy egy tökéletes pillanatban magával húzott, hogy menjek utána és mire kettőt pislogtam, már a múzeum terében sétáltunk, a felbecsülhetetlen értékek között-hmmm hmmm belépőjegy nélkül. ✨

Mesés kilátás tárult a szemünk elé és nem kizárólag a műtárgyak irányába, hanem a város felé is. 

A hangulatos   Plaka negyeden keresztül sétáltunk a szállás felé. A bazári hangulatot árasztó kanyargós kis utcákon turistáknak szóló boltok és antik árusok kínálják portékáikat, és tele van  hangulatos kávézókkal, éttermekkel.  Egyik másik boltocskába betértünk de tudtuk, hogy nem ott szerezzük be az otthonra szánt szuveníreket. A Monastiraki térre érkeztünk, ahol hatalmas élet volt. Persze ott mindig az van. A tér elnevezése az itt található kis ortodox templomhoz, a Pantanassa bazilikához kapcsolódik, a Monastiraki ugyanis 'kis kolostort' jelent. Fontos csomópontja ez a városnak, két metró is megáll itt, rengeteg bolt és étterem csalogatja be az embereket. 

Busszal mentünk haza, pont a szállásunk előtt tett le a kissé ütött kopott busz, aminek örültünk, mert ezen a napon is irdatlanul sok lépést számolt meg a lépésszámláló és bizony fáradtak voltunk. 

Reggel aztán megejtettük a csodás Veneti kávézóban a reggelinket. Imádtuk, hogy a galériáról mindent beláttuk és azt is, ahogyan a helyiek hangosan beszélgettek egymással és lapozgatták az újságot. Akkor még nem tudtuk, hogy biztosan arról is olvastak, hogy a közelmúltban történt vonat szerencsétlenség miatt hatalmas tüntetés és sztrájk készül.. Legszívesebben végig kóstoltuk volna az összes finomságot de végül az athéni specialitásra a kerek péksütire esett a választásom. Ezt a nagyon finom, ropogós, gyűrű formájú péksütit a görög koulourit utcán is árulják de ebben a kávézóban az orrunk előtt amolyan látványkonyhában  sodorták a pékek és ez elég volt ahhoz, hogy lemondjak a többi finomságról. Hanna egy isteni szendvicset evett, fincsi kávét ittunk hozzá és megállapítottuk, hogy ha itt élnénk, minden vasárnap ebben a csodás miliőben reggeliznénk. 

A Parlament felé folytattuk utunkat, amikor útlezárásra, rendőrökre és készülődésre lettünk figyelmesek. Az egyik templom előtt kamerák hada állt, úgyhogy éreztük, hogy valami fontos esemény kellős közepébe cseppentünk. Hannát most se kellett féltenem. Mint valami VIP vendég belibbent a templomba, majd később onnan üzent nekem messengeren, hogy menjek utána, mert ott imádkozik a fél görög kormány de legalábbis a legfontosabb miniszterek. Sajnos nem ismertünk fel senkit közülük de izgalmas volt maga a tudat, hogy köztük vagyunk és egyébként is- nem győzöm hangsúlyozni kedvenc mondásomat, miszerint úgy ismersz meg egy várost a legjobban, ha elmész a piacra, ha kipróbálod a tömegközlekedését és részt veszel egy istentiszteleten. Na most teljesült a 3. pont is, pedig bevallom ezt gyakran elmarad és helyette a "Fedezd fel a várost hajnalban vagy korán reggel" pontot szoktam bevetni. Kérdezgettük a rendőröket mi az oka a nagy felhajtásnak de nem nagyon tudták elmagyarázni így mi megint csak a vasúti szerencsétlenségre fogtuk. 

A görög politikai forrongástól (amiről később a hírekből hallottuk, hogy eldurvult, sőt  este a metró aluljáróban a könnygáz maradékát orrunkban érezve saját bőrünkön is tapasztaltuk) eltávolodva az Akropoliszhoz igyekeztünk, hogy gyönyörű, napsütéses, bárányfelhős időben felmenjünk a dombra és annyi  időt szánjunk Athén első számú nevezetességére, amennyit csak akartunk.

És megint mellettünk voltak a (görög) istenek. Mert a pénztárnál közölték, hogy bizony ma van az a vasárnap, amikor ingyenesen látogatható a műemlék. Alig akartunk hinni a fülünknek és el is határoztuk, hogy a Plaka negyed egyik éttermében verjük el a megspórolt pénzt. Újabb apró öröm  kis utazásunkban. ✨ Nem csoda, hogy végig fülig ért a szánk.

Szándékosan időzítettem az athéni kiruccanást márciusra, az előszezonra, amikor még éppen kellemes az időjárás az ilyen városnézéshez és turistából is még az elviselhető mennyiség van jelen. Az ókori lépcsőket megmászva ez hatványozottan eszünkbe jutott. Volt hely fotózásra, kényelmes ücsörgésre. Hanna biztosra akart menni és nagyon okosan ázsiai szelfi bajnok lányokat pécézett ki arra a feladatra, hogy jobbnál jobb anya-lánya fotókat készítsenek rólunk. 

Pallasz Athéné temploma, vagyis a Parthenón talán a legismertebb épülete az athéni Akropolisznak. Hatalmas, dór stílusú márványoszlopok adják meg az épület karakterisztikáját, én ezt csodáltam a legtovább. 

Kihagyhatatlan látványosságnak gondoltuk a Panathinaiko stadiont, ahogyan a hozzá tartozó múzeumot is, ami olimpiai relikviákat őriz. Az olimpiai lángot tartó fáklya szépségversenyén szerintünk a moszkvai fáklya lett az utolsó helyezett és a Sydney olimpia lángját tartó formatervezett fáklya a legszebb. Annyit azért tudtunk, hogy 1896-ban Athén adott otthont az első újkori Olimpiának. Ennek apropóján építették át az ősi stadiont, hogy megfeleljen a modern igényeknek. Ez az egyetlen stadion, ami teljes egészében márványból épült és az egyik legöregebb is a világon, melyet ma is az építési célnak megfelelően használnak.  A 2004-es nyári olimpiai játékok során az íjász versenyeket és a maraton befutóját rendezték a szokatlanul keskeny stadionban. Olyan szemmel néztük és olyan lábbal jártuk be a stadiont hogy tudtuk, hogy ez a hely ad otthont a mindenkori olimpiai játékok előtt megrendezett Olimpiai láng átadási ceremóniának, és egy csomó koncertet is itt tartanak.

Isten bizony nem szándékosan, de végül ide sem váltottunk belépőt, mert Hanna navigációja alapján annál a buszmegállónál szálltunk le, ahonnan a stadion hátulja felől lehetett megközelíteni a stadiont. Mi csak követtük a futókat meg a gps-t és akkor egyszercsak ott voltunk kívül majd egy kanyarral később már belül. Elképzeltük magunkat a dobogó legfelső fokán aztán pár idétlen fotót is lőttünk erről, Hanna pedig futott egy kört, amit nekem le kellett videóznom persze.