9 éves koromban kaptam meg anyukámtól Monspart Éva Főzni jó című könyvecskéjét. Ez a gyerekeknek íródott szakácskönyv a mai napig ott figyel a konyhapolcon és emlékeztet arra, hogy nem lehet elég korán megszerettetni a főzést a gyerekekkel. Meg persze arra is, hogy főzni jó, főleg olyankor amikor semmi hangulatom, erőm nem lenne hozzá...




Nem is tiltottam ki egyik lányomat se a konyhából. Pici koruk óta szívesen besegítettek. Persze volt olyan időszak amikor ez a segítség azt jelentette, hogy később készült el az étel és mintha takarítanivaló is több lett volna de ennyi év elteltével azt mondom megérte.

Ha elakadtam a főzésben, telefonos segítséget kértem anyukámtól vagy a szakácskönyveimet lapozgattam. Mennyivel könnyebb most. Az interneten jobbnál- jobb videós receptek keringenek. Bloggerek, vloggerek, youtuberek és mások receptjei közül lehet válogatni. No persze itt is van sok értelmetlen, túl hosszú vagy idétlen vagyis a bőség zavarában meg kell tanulni eligazodni. Egy ideje nem is vásárolok több szakácskönyvet a receptek úgyis szinte maguktól jönnek vagy Hanna küld át egyet-egyet.

Azért a családi blogom mellett belekezdtem egy gasztroblog írásába is bár ezt inkább csak receptgyűjteménynek nevezem. Benne van az összes jól bevált, kipróbált, kedvenc étel receptje, természetesen egy kis bevezetővel megspékelve. Ez már nyomtatott formában is megvan igaz csak egy példányban. Folyamatosan bővül (bár időhiány miatt nem olyan ütemben, mint szeretném) és az a tervem, hogy ha önálló életet kezdenek a lányaim, kapnak szép kemény kötésben is egyet hogy segítségükre legyen) Itt elérhető: www.rapidvacsi.blogspot.com

És itt következik Hanna.

Hanna, akinek elég irigylésréméltó tulajdonsága az, hogy magabiztos és hisz magában és aki eltökélte, hogy jelentkezik az RTLII Konyhafőnök Junior műsorába, mert az első részt úgy nézte végig, hogy közben arról álmodozott, hogy legközelebb ő is ott fog főzni. Az első szériát nézve nekem úgy tűnt, hogy ez egy aranyos, gyerekbarát műsor és az ötlet, hogy gyerekek főzőcskéznek is szimpatikus volt. Meg profi is. A vágások, a narrátor, az egész forgatókönyv.


Megadtuk neki az esélyt hiszen tudtuk, hogy az élő adásban úgyis csak az szerepelhet, aki átmegy a 4 körös szűrőn, amiben ráadásul nemcsak az figyelték mennyire mozog otthonosan a konyhában a gyerek, mennyire kreatív hanem azt is hogy hogy bírja a versenyhelyzeteket, a megmérettetést, a kritikát, a csapatmunkát, a terhelést és ráadásképpen mennyire kameraképes. És mivel rengeteg, de tényleg rengeteg jelentkező volt, már előre fogalmaztam a monológomat amivel majd megvigasztalom őt..

Nem kellett. Nyílegyenesen haladt a kitűzött cél felé vagyis, hogy Fördős Z, Wossala Rozina és Sárközi Ákos Michelin csillagos séf előtt főzzön. Ja és még nem tudom én hány ember előtt, akik a tv-n keresztül nézik, drukkolnak vagy éppen kritizálják őt -bár ilyennel nem találkoztam.

Hanna egyik legizgalmasabb, legkülönlegesebb élményét köszönheti a műsornak. Sokat tanult, fejlődött és nemcsak a főzés terén. Fárasztó napokat tudhat maga mögött de annyira kedvesen bántak velük végig, hogy csak jó élményei, érzései vannak a forgatással kapcsolatban.

Egyébként a család is profitált Hanna konyhatündérségéből. Egyrészt Eszter és Noémi -mint mindenben- ebben is követik nővérüket, így a fakanalat egyre gyakrabban látom a kezükben. Önállóan összedobnak egy villásreggelit vagy valamilyen sütit. A legemlékezetesebb az volt, amikor megkértek, hogy siessek haza a munkából (mindig sietek persze) mert meglepetéssel várnak. Az étkezőbe lépve aztán szemem elé tárul a gyönyörűen megterített asztal és a 3 fogásos menü, amit együtt készítettek. Nem, nem volt se születésnapom, se semmilyen évforduló. Mindezt egy sima, uncsi keddi napon. Másrészt Hannára simán rá merem bízni a vacsorát vagy a sütit. Az egyetlen baj, hogy itthon nem pakol el utána senki úgy, mint a stúdióban..

Szeptember 4-től hétköznaponként 20:30-tól az RTLII csatornája előtt ültünk és izgultuk végig a versenyt, ahol a sok kis konyhafőnök junior között ott főzött az én konyhatündérem is. És nyilván elfogult vagyok de azért tényleg nagyon meglepődtem, hogy milyen klasszul helyt állt a gyerekem és milyen ételeket tálalt fel a zsűrinek. Idegen konyhában, ismeretlen terepen, kamerák kereszttüzében, ráadásul időre? Nem csoda, hogy a palacsinta nem sikerült. És nem is baj. Mert legalább kiderült hogyan reagál a stresszhelyzetre. Itthon nem mindig jól, ott remekül.


Azóta már nem titok, hogy bejutott a döntőbe és ötödikként zárta a versenyt. Kimondhatatlanul büszke vagyok rá, hogy eddig eljutott, hogy a legjobbak között volt, hogy a lámpaláznak még csak nyomát se láttam rajta, hogy sziporkázott, csacsogott és még a humorérzéke se hagyta cserbe. Persze láttuk azt is, hogy hol és miben kell fejlődnie. A molekuláris gasztronómia például ilyen :-) ahogyan az is, hogy hogyan kell hatékonyan csapatban dolgozni és főleg jó irányítónak lenni. Rengeteg jó pillanatban volt része és azt mondja nagyon élvezte minden pillanatát bár voltak fárasztó elemei is a felvételnek pl. az interjúk a főzés után vagy, hogy a tehéntőgyből valami ehetőt kellett főznie pedig minden porcikája tiltakozott ellene.



Sok-sok kedves ismerős és ismeretlen gratulált neki és láttam, hogy meglepődött, amikor az Ofotért optikusa felismerte azonnal (gondolom szakmai ártalom, hogy a szemüveges versenyzőt azonnal megjegyzi).

Egyik reggel behívták az RTL Klub Reggeli című műsorába, hogy ott élőben dobjon össze egy menza kaját, mindenki kedvencét, a piskótát csokiszósszal. Izgultam helyette, ő meg olyan könnyedén megsütötte és olyan szépen tálalta, hogy leesett az állam.



A Hanna felirattal ellátott Konyhafőnök Junior kötény azóta a szobájában lóg és csak különleges alkalmakkor köti maga elé. És bár esze ágában sincs főállásban a főzéssel foglalkozni nagyobb korában, azért mégis köze van az ételhez jelenlegi vágya, azaz, hogy egyszer dietetikus legyen.
Most itt tartunk. Mindegy is mi a vágya, álma, mert azt hiszem igazán talpraesett gyerek, aki majd így vagy úgy de megtalálja a módját, hogy megvalósítsa azt. Én meg nem győzöm majd mondani neki, hogy Lassabban! Lassabban!

Ja és még az eszembe jutott, hogy nem mindig az első helyezett az igazi nyertes. Tudtátok, hogy Rozina "csak" a második lett a felnőtt Konyhafőnök versenyben? Aztán saját étterme lett és most ő kóstolja és kritizálja a versenyben az ételeket! Kicsit olyan, mint amikor évekkel ezelőtt nagyon szerettem volna megnyerni az Álom másodállást egy olyan pályázatban, ahol bloggereket kerestek. No én ott semmit de semmit nem nyertem. Bevallom el is szontyolodtam. Most pedig ennél a cégnél dolgozom és álom főállásom van.


Végezetül bemásolok egy megjegyzést, ami egy vadidegen felnőtt néző írt a Konyhafőnök fb oldalára. Benne van minden amit én is gondolok Hannáról de mégiscsak más, ha valaki olyan írja le ezeket a sorokat aki csak pár alkalommal látta a tv-ben, egy cseppet sem hétköznapi szituációban.

"Örülök, hogy megismertem Hannát. Bár inkább a fiúkat szeretem, de Hanna nagyon okos, intelligens kislány és még szép is, szívesen örökbe fogadnám :))) Ügyesen és ötletesen főz, szépen dekorál. Ragyogóan és nagyon empatikusan, őszinte belátással foglalta össze mindig a történteket.Nagyon jól kezeli a zsűri a gyerekeket. Piros pontokat érdemelnek szeretetteljes megnyilvánulásaikért."

Aki pedig lemaradt volna az egyszerre izgalmas és szórakoztató részekről, a Konyhafőnök facebook oldalán belenézhet, sőt az összes rész is látható itt: http://rtl.hu/rtl2/akonyhafonokjunior/17-adas-2017-09-27
vagy itt: http://rtl.hu/rtl2/akonyhafonokjunior







Itt tudod lájkolni a lábnyomokat a facebook oldalon: https://www.facebook.com/labnyomok/?fref=ts

Hanna már megszokta, hogy gyermekvasút helyett állandóan úttörővasutat mondok úgyhogy előre is elnézést kérek ha írásban is elrontom a rendszerváltás után átnevezett kisvasút nevét. Úgy emlékszem én is nagyon szerettem volna a vasutas gyerekek közé tartozni. Hogy miért nem lett belőlem mégsem váltókezelő, jegypénztáros, kalauz arra már nem emlékszem. Talán nem voltam elég jó tanuló, talán szüleim nem vállalták a város másik végébe való szállítást vagy csak nem voltam kellően elszánt? Nem tudom.

A suli aulájában láttam meg a gyermekvasutas jelentkezésről szóló plakátot, amit aztán megmutattam Hannának aki olyan lelkesen vágta rá, hogy igen, nagyon nagy kedve lenne a tanfolyamhoz, hogy éreztem nincs visszaút.

Az biztos, hogy a jelentkezés feltétele most is a jó bizonyítvány, a jó tanulmányi átlag volt. Ezzel nincs gond úgyhogy magabiztosan töltöttük ki a jelentkezési lapot. Hanna osztályfőnökétől is kellett egy pár mondatos ajánlás amit meg is kaptunk és mivel nagyon szépre sikeredett jó sokszor el is olvastunk.

A beiratkozás a hűvösvölgyi oktatóközpontban volt. Itt egy hosszú szülői értekezleten kellett részt vennünk. Ezt Zoltán vállalta magára mert nekem egyéb elfoglaltságom akadt, nevezetesen egy hat fős angol csapatnak kellett biciklis városnézés keretében megmutatni Budapest nevezetességeit.

Hanna megkapta tankönyveit és az is kiderült, hogy a "C" osztályba került. Nekik aznap máris elkezdődött a tanítás és legközelebb csak este találkoztam vele a Széll Kálmán téren, ahová lekísérték a megszámlálhatatlanul sok gyereket.

Az elméleti oktatás egyébként nekünk nagyon kedvező helyszínen, az Erkel Színház mellett lévő patinás MÁV oktató központ épületében zajlik péntek délutánonként. A bonyolult és összetett órarendet kifüggesztettük a faliújságra nehogy elfelejtsünk valamelyik alkalommal elmenni a Hűvösvölgybe vagy a belvárosi helyszínre.

Nagyon de nagyon profi a szervezés. Felnőttek a tanárok de ifik kísérik és szórakoztatják a gyerekeket de valami olyan hozzáértéssel, szervezettséggel, kedvességgel, odaadással, hogy csak ámulok bámulok. Az e-mailen kapott értesítők, levelek minden szava a helyén van. A zebrán való átkelésnek is van forgatókönyve. Ilyenkor sárga mellénybe bújnak az ifik és így intik türelemre az autósokat. Az elköszönésnek is megadják a módját. Körbe állnak és csak egy jó hangos csatakiáltás után indulhatnak haza.


Az egésznek máris olyan tábori hangulata van pedig csak most kezdték és még az unalmasabb elméleti résznél tartanak. Ugyanazokat a játékokat játsszák várakozás közben amelyeket én is játszottam nyári táborokban. Ugyanazokat a dalokat éneklik, amiket én is énekeltem tábortűz idején haj de sokat. Ehhez, mármint az énekléshez van segédanyaguk is. Daloló a címe annak a füzetecskének amit egy egész napa kisajátítottam magamnak. A lányok csak annyit vettek észre, hogy egymás után felkiáltok, "De hisz ezt ismerem!" "Jaj ez volt a kedvencem!" Hú ez nagyon jó, ezt hallgassátok meg!" Ők pedig végighallgatták ahogy eléneklem nekik a Chippolínót, a 3 kicsi naspolyácskát, a 16 tonnát, a Fenn a falon van egy kicsi bolhát vagy az Ohiot. Benne vannak olyan klasszikusok, mint a Szállj el kismadár vagy a Valaki mondja meg és egy csomó Koncz Zsuzsa, Bródy dal. No hát ezeket fogja Hanna megtanulni, ezeket fogja énekelni szolgálaton kívül.


A tankönyve jó vaskos és bizony majd vizsgáznia kell az anyagból. Barátnőm nagyfiától, aki 3 évig vasutazott azt a tanácsot kaptuk, hogy ha jót akarunk Hannának akkor figyelmeztessük, hogy ne hagyja az utolsó pillanatra a tanulást. Eddig betartotta ráadásul élvezettel számol be mindig a tanultakról én meg élvezettel hallgatom. Már tudom mennyi a nyomtávolság, milyen tervek voltak a gyermekvasút megépítésére. Kívülről fújjuk az állomáshelyeket és egy csomó szakszót ismerek. Szóval ha én nem is lettem úttörővasutas a lányom igen. Alig várom, hogy a sötétkék egyenruhában, a kis sapkában indítsa majd a szerelvényt vagy hogy lássam milyen ügyes kis jegypénztáros vagy hangosbemondó és biztos az is, hogy oda-vissza és újra oda meg vissza utazunk majd a kis vonaton amelyiken ő lesz a kalauz, mert tudom, hogy felemelő érzés lesz átadni a jegyeket, amelyeket majd ő lyukaszt ki.

Remélem sokat nyújt a kisvasutas lét Hannának. Olyan élményeket, olyan közösségi életet amelyeket nagy korában sem felejt majd el. Ez lenne a lényeg. Meg a friss levegő persze.

"Anya! Haladni kell a korral!"-mondta Hanna, amikor arról próbált meggyőzni, hogy az e-book valóban egy klassz találmány.
Nem is értettem hogyan tud ilyen könnyen lemondani a finom illatú, papír alapú könyvekről egy ilyen kütyü javára. Én minden olvasás előtt és után beleszagolok a lapokba, végigpörgetem az oldalakat. Ezt nem érdemes szaglászni. Hogy ezután csak le kell tölteni az olvasnivalót lemondva arról, hogy egy igazi könyvesboltban vagy könyvpalotában válogasson az ember? Na ne!

Ok. Elismerem, hogy pozitívum hogy egy egész könyvtárnyi könyvgyűjteményt vihetünk magunkkal az e-könyvben ( és már látom magam előtt, hogy élni is fogok a lehetőséggel mert így a szigorú súlykorlátozással bíró fapados járatokon "csakazértis" vihetek magammal akár nyolc könyvet is). Az e-könyvekben szabadon kereshetünk és tallózhatunk, szó-tárazhatunk, idegen szavakra kereshetünk rá. Visszakereshetünk, szavakra, szereplőkre, jegyzetet készíthetünk, idézeteket menthetünk ki belőle. A környezetvédők is üdvözlik az e-book elterjedését, hiszen abban nincs papír, kevesebb fát kell kivágni... Pénzt is spórolhatunk, mert amellett, hogy olcsóbb egy e-könyvet megvenni nagyon sok regény ingyen letölthető. Ezek az előnyök, amikről eddig tudok de állítólag ennél sokkal több van még.

Mondjuk csak addig tudunk olvasni, amíg a készülék akkumulátora fel van töltve. Elég bosszantó lehet a legizgalmasabb résznél lemerül és mondjuk éppen áramszünet van vagy nincs konnektor a közelben. Nem és nem. Az e-könyv soha nem tudja majd helyettesíteni a valódi olvasási élményt, ezáltal azt, amikor kezünkben fogjuk és érezzük is az adott könyv súlyát és illatát. Meg olyan furcsa lenne ajándékba is adni egy letöltést.

Hanna hajthatatlan volt ráadásul osztálytársnőjénél teljes valójában is megismerhette az áhított kütyüt, így végleg beleszeretett. És akkor eszébe jutott, hogy van neki saját megtakarított pénze, színházi fellépéseinek díja vagy ha jobban tetszik, gázsija. Innentől kezdve felgyorsultak az események és a neten villámgyorsan megrendelte a készüléket. Abban biztos volt, hogy a szeme épségének érdekében paper white változatot szeretne. Ebben mondjuk egyetértettem. A kütyü másnap meg is érkezett és azóta nem telik el nap anélkül, hogy ne venné kézbe. Ugyan szagolgatni nem tudja meg szerintem nem is akarja de olyan magabiztosan kezeli, mintha ezzel a kezében született volna. Néha odaülök mellé, hogy tanítson és közben annyira csodálom. Most éppen a Szent Johanna gimit olvassa de ott van rajta a János vitéz is és a Pál utcai fiúkat sem az én régi regényemből olvassa majd, hanem onnan.



Amikor én is 10 éves voltam elhatároztam, hogy ha gyerekeim lesznek majd tartom velük az iramot, én is barátkozni fogok az újdonságokkal, ismerni fogom a legújabb slágereket és nem hagyom magam. És Isten bizony próbálom betartani a fogadalmam de egyre nehezebb. Most úgy érzem semmiért nem cserélném le a papír alapú könyveimet egy e-bookra. Nálam fontos a hangulat. Az meg ennek a Kindle e-booknak nincsen bár kétségtelen, hogy bámulatosan szép védőképei vannak. Hannának meg a praktikum, a technika a fontos vagy ahogy ő mondta, hogy haladjon a korral. Ki tudja? Ha elég türelme lesz és megtanít arra, hogy magabiztosan kezeljem, lehet, hogy egymás kezéből kapjuk majd ki.

Én mindenesetre nagyon büszke vagyok arra, hogy értelmes dologra költötte a pénzét, amiért keményen megdolgozott. Hogy nem az ölébe hullott. Szerintem ő is az magára. Sok -sok színházi fellépés kellett ahhoz, hogy összegyűjtse a rávalót.
A színházi szereplések egyébként ebben az évadban is folytatódnak. Kíváncsi vagyok mire gyűjt majd.

Lehet, hogy már írtam egy korábbi névnapos bejegyzésben (ami tekintve, hogy Hanna születése óta íródik a blog, elég valószínű), hogy viszonylag korán, középiskolás koromban szerettem bele a Hanna névbe. Pontosabban a Johannába. Az analitikusokhoz járt egy ilyen nevű lány és én -bár elégedett vagyok saját nevemmel- arra gondoltam, hogy te jó ég, hogy lehet valakinek ilyen szépséges keresztneve. Eldöntöttem,hogy ha egyszer lányom lesz, ő ezt a nevet fogja kapni.
Azóta persze már nem olyan ritka és meglehetősen népszerű lett a rövidített változata a Hanna. Egyes statisztikák szerint tavaly a leggyakrabban ezt a nevet adták a kislányoknak, de van olyan is, ami "csak" a 7. helyre teszi. Tény, hogy egyre gyakrabban hallom az anyukákat a Hanna nevet kiáltani. Gondolom majd lecseng. Az én időmben is sok Ágnes volt, ma meg már felkapom a fejemet ha így hívnak egy kislányt. Hanna most éppen annak örül, hogy március 28-án a Gedeon majd Johanna nevek mellett a legtöbb naptárban oda van írva az ő neve is.

Hannának sem az oviban sem az osztályban nem kell osztozni a nevén. Johanna, aki osztálytársa Johi néven fut, ő meg ugye Hanna, szóval nem keveri össze őket senki. Ezzel a Johanna nevű kislánnyal szokta Hanna az osztályban is megünnepelni a nevét. Úgy történik, hogy ők kitalálják majd otthon mindenki közli a saját anyukájával a tervet. Anyukák felhívják egymást telefonon, egyeztetnek és sütnek. Most a látványos, ötletes, bár nem túl egészséges görögdinnye sütire szavaztak, így egy nappal a nagy nap előtt Johi anyukája és én is ételfesték után szaladgáltunk. Természetesen nem akartunk csalódást okozni szép nevű gyermekeinknek, így én például egy jó fárasztó Budai Várban tett séta után, késő este álltam neki a gombócok formázásának. Gondolom más is megtette volna, nem gondolom, hogy ettől lettem szuper mami de nem bántam volna, ha egy nappal később kellett volna nekiállni a gyurmázásnak.




Másnap boldogan vitte be a suliba, Johi anyukája is teljesítette a házi feladatot és úgy hallottam hogy egy morzsát se hagytak.

Kapott egy kis rózsacsokrot az apukájától, tőlem is egy kis apróságot, amit majd a közelgő londoni útjára vihet magával de az igazi ajándék, -ami ezúttal is élményajándék volt- a hétvégén várt rá. Barátnőjével együtt részt vett egy gyerekeknek meghirdetett főző tanfolyamon, ahol elvileg egészséges amerikai ételeket készítettek el. Hogy mennyire egészséges nem tudom, a pillacukorról speciel nem gondolom, hogy az de nem is ez a lényeg, hanem, hogy nagyon élvezték a kotyvasztást és állítólag egyedül is el tudnák készíteni most már a fogásokat. A Chefparade főzőiskolát egyébként melegen ajánlom mindenkinek és nemcsak azért mert jól ismerjük a tulajdonosát, hanem mert magas színvonalú kurzusokat tartanak kezdőknek, haladóknak, felnőtteknek, társkeresőknek, gyerekeknek sőt még a profiknak is.
Sajnos én nem lehettem ott az óbudai helyszínen de a "kisbarátnő" anyukája készített pár fényképet.






Elvileg itt véget ért volna Hanna élményajándéka, ám spontán meghosszabbodott. Julcsi anyukája áthívta magukhoz Hannát, ahol miután kijátszották magukat felugrottak a kőhajításra lévő Citadellára és ott bohóckodtak egészen estig. Nagyon hálás voltam ezért a "kisbarátnő" anyukájának és Hanna is úgy fogta fel az ottlétét, mint a névnapi élmény sorozat megkoronázása.





A kicsikkel ezalatt egy szülinapi zsúron voltunk tele élményekkel, mert a Kölyökvadon játszóházban állatbemutató is volt és hát nem minden nap van alkalma az embernek varánuszt, kaméleont simogatni és kígyót sem tekertek még a nyakukra addig a napig.



Szóval eléggé fáradtan érkeztünk meg Hannáért és hát történt egy kis baleset. Eszti addig ficergett a parkoló és nyitott ajtajú autónkban, hogy kiesett, arccal a járdára, ami aki tudja milyen autónk van az azt is sejti, hogy mekkora zuhanást jelent.

Csúnya seb lett a szeme alatt, a térdén csak pár karcolás és magam is alig mertem elhinni, de ennyi. Nem tört ki a foga, nem hasadt fel a szája, nem tört be a feje sem az orra. A seb eszméletlen tempóban kezdett varasodni én pedig meg voltam győződve róla, hogy jó sokáig csúfítja majd amúgy szépségesen bájos kis arcát a seb. Ehhez képest két nappal később már magától lejött a kemény rész és már csak egy rózsaszín folt emlékeztet arra, hogy hogyan végződött a meglehetősen élménydús szombatunk.

Beállítottam az órát 23:59-re. Hanna arra kért, hogy ébresszem fel, hogy elbúcsúzhasson egy számjegyű életkorától és köszönthesse az első két számjegyűt, a tizediket. Fogalmam sincs hol találta ezt ki de természetes, hogy megtettem és még csak nem is morgolódtam közben, sőt inkább lefényképeztem ahogy álmosan, kábán de mosolyogva veszi tudomásul, hogy belép a tízen túliak társaságába.




Reggel, miután az újabb adag szülinapi képeslapokat olvasgatta, kapott egy bögre kakaót is, amiben nincs semmi meglepő, hiszen máskor is kapott már ágyba reggelit. Most viszont megkértük, hogy nézze meg alaposan milyen minta van a csészén, mert az kapcsolatban van az ajándékával. Kis rávezetéssel sikerült kitalálnia, hogy az ajándéka egy apa-lánya út lesz Londonba. Volt nagy öröm! Zoltánnál jobb idegenvezetőt aligha találna Hanna, hiszen ő elég alaposan ismeri sőt kicsit unja is azt a várost. Van hab is a tortán. A tavaszi útra magukkal viszik unokatestvérét, Nórit is, így édes hármasban fényképezhetik majd a Towert és a Big Bent. Azóta ha lehet még nagyobb elánnal tanulja az angolt.



A nagy nap alkalmából a postaládába szállingózó képeslapokon kívül még valamivel tettük emlékezetessé Hanna kerek szülinapját. Hanna már régen rágta a fülemet egy manapság oly divatos pizsama partiért, amitől én eddig minden alkalommal elzárkóztam. Hogy miért azt nem tudom, valami kifogásom mindig volt. Kevés a fekvőhely, macerás ennyi ágyneműt fel és lehúzni, dolgunk van másnap meg ilyen nem igazi okokat soroltam fel. Hanna 10. szülinapja kellett ahhoz, hogy megtörjön a jég és ha rendszert nem is csinálunk belőle, belássam nagyon klassz élménnyel lettem én és azt hiszem a meghívottak is gazdagabbak.

No de, hogy ne rohanjak ennyire az események elé, leírom, hogy a buli a decemberben megnyitott Millipop Mosolygyárban volt. Persze nem véletlenül esett erre a helyszínre a választásunk. Hát igen. Megért sőt megérdemelt volna egy külön bejegyzést az, hogy a Gipszkorszak második születésnapján megnyitottuk a budai oldalon a második alkotó műhelyünket. Nos a decemberi időszak nagy részét ebben a hatalmas és különleges játszóházban töltöttük és Hanna nagyon boldog volt attól, hogy felavathatja a szülinapi különtermet, hogy ott tartjuk a zsúrját. A tizediket. Bevallom azt hittem, hogy egy 10 éves gyereket már nem hoz annyira lázba egy nagymozgásos játszóházban tartható szülinap lehetősége de nagyon-nagyon tévedtem. A különteremben jópofa játékokat játszottak egy profi animátor segítségével. Volt térbeli twister, reflex játék meg mindenféle nagy nevetésre okot adó játék de természetesen nem maradt el idén se a saját készítésű Ki tud többet az ünnepeltről? totó sem.



A kérdéseket, a tortagyertyát, a tüzijátékot ugyan otthon hagytam de mindent egy pillanat alatt pótoltam (hála a közeli Jégbüfének és a memóriámnak) és örültem, hogy a fényképezőgépemet legalább magammal hoztam.



A szülinapi csomag néhány zsetont is tartalmazott, amit a zsetondobálós játékoknál használhattak el. Amikor mindet "elköltötték" vagyis eljátszották a labdatengerben kezdtek fürdeni, felmásztak, megmásztak minden lehetséges helyre majd lecsúsztak sokszor egymás után. Nevetgéltek, kipirultak, csacsogtak és egyre csak az a szó zakatolt a fejemben, hogy FRUSKÁK, igazi kis vihogós, aranyos, fruskák. Kedvesre sikerült a tortázás is , teli torokból énekelték Hannának a jól ismert dalt. Hanna szeme ragyogott az igazi szülinapján tartott buli alatt- vagyis mégis van abban valami jó, ha a gyerek iskolai szünet idején születik.





Közben, mint valami jótündér, befutott Móni barátnőm hívása, aki szívesen bevállalta a saját ikerlányai mellé az enyémeket is, hogy ne zavarjanak a nagylányos buliban, mert hát tudjuk mi hogy megy ez, a kicsik ráakaszkodnának a nagyokra, a nagyok meg egy ideig biztosan tűrnék és udvariasan törődnének is velük, ám egy idő után a terhükre lennének bármennyire is aranyosak, édesek, viccesek. Egyébként eredetileg is úgy terveztem,hogy a kicsiket "lepasszolom" anyukámhoz, aki azonban pont erre a napra kapott színházjegyet, így nem tudott segíteni nekem.


Bepréselődtünk az autóba és további nevetgélések, csicsergések közepette értünk haza azokkal a kis vendégekkel, akik a pizsama parti lehetőségére igent mondtak. Nekiálltam amolyan olasz anyuka módjára egy nagy adag tejszínes, sonkás spagetti készítéséhez, amihez még vállalkozó szellemű kuktákat is találtam. És hogy mivel töltötték az este nagy részét a lányok? Érdekes, mert azt hittem majd valami irányított játékra lesz szükségük, aztán csak lestem, hogy mennyire tévedtem. Az X-boxot bekapcsolták ugyan, egy rövid ideig táncoltak, "sportoltak" a tv előtt, ám legnagyobb örömömre hamar megunták és inkább Hanna próbababája vette át a főszerepet. Kitalálták, hogy divattervezők lesznek és a sebtiben összeszedett rongyokból, kiegészítőkből kreáltak kollekciókat, amelyeket a manökennek jelentkezők zenére felvonulva be is mutattak a zsűrinek, amelynek tiszteletbeli tagja én lehettem. Szóval ez a divat játék kötötte le a figyelmüket egészen vacsoráig, ami nagyon vidámra sikerült. Elnéztem az asztalunkat körülülő gyerekeket és eszembe jutott, hogy van olyan anyuka, akinek ugyanennyi saját gyereket kell etetnie, nevelnie. Ezúton is emelem kalapomat előttük.


Nemsokára pizsamában parádézott mindegyikük. Elosztották a fekvőhelyeket, van akinek ágy jutott és van, akinek felfújható matrac de azt hiszem senki nem bánkódott. Mielőtt bevonultam a saját hálószobánkba és elkezdtem olvasni, még átadtam a másnapi reggelire vonatkozó étlapot és arra kértem a lányokat, jelöljék be ki mit szeretne kapni. A menüválasztásos reggelivel is csak azt akartuk hangsúlyozni, hogy nagyon örülünk nekik és amolyan 5*-os élményben szerettük volna részesíteni őket persze sok humorral fűszerezve. Almás zabpehelyből, omlettből, tükörtojásból, kukoricapehelyből, tejbegrízből, sajtos-sonkás toastból, lekváros kalácsból lehetett választani és ők éltek is a lehetőséggel, így igazi terülj terülj asztalkámra ébredtek reggel szerencsére nem túl korán, bár ahhoz képest, hogy mikor csendesedtek el és maradt abba a pusmogás, mégiscsak kialvatlannak látszottak mindannyian.


A pusmogásról csak annyit, hogy néha véletlenül pont hallottam pedig isten bizony a regényemre koncentráltam. Mindenesetre azt vettem észre, hogy fülig ér a szám, ahogy hallgattam őket és újfent megállapítottam, hogy valami eszméletlenül különlegesen intelligens, okos, értelmes gyerekek vannak Hanna szobájában. Olyan választékosan, nagylányosan beszélgettek, hogy kedvem lett volna csatlakozni hozzájuk de persze fékeztem magam...


Másnap korcsolyázni menünk volna de a tavaszias idő inkább egy közös kirándulásra lett volna alkalmas. Álmosan pislogott mindenki, így azt hiszem aznap délben senki sem hagyta ki az ebéd utáni sziesztát, a korizást pedig elhalasztottuk...

Hanna nagyon boldog volt, napokig a bulija és a pizsama partija volt a téma és nagyon hálásan bújt oda hozzám, hogy megköszönje élete legemlékezetesebb és legjobb buliját. Igaz minden évben ezt mondja... :-)

Hanna túlhordott gyerek. Hivatalosan december 26-án vagy 27-én kellett volna megszületnie de már akkor is makacs, akaratos volt és csak 29-én jött a világra, jól elnyújtva a születés minden pillanatát. Volt ideje magára tekerni a köldökzsinórt, megadva ezzel nekem és az orvosoknak a kegyelemdöfést, melynek során végül császármetszés segítségével látta meg a napvilágot. Szerencsére nem éltem meg traumaként, nem éreztem magamat kevesebbnek, szerencsétlenebbnek azoknál, akik úgymond megszülték a gyermeküket. Egészséges volt, jó nagy hanggal és gyönyörű. Nekem csak ez számított.

Sőt, utólag belátom, hálásnak kell lennem az időzítésért neki, hiszen a karácsonyi készülődés és forgatag közben ugyanis extra nehéz lenne még egy szülinapi bulit is lebonyolítani és egyébként sem különülnének el olyan jól az ünnepek. Így is jó közel van egymáshoz a két várva várt ünnep, a karácsony és a születésnap és gyakran figyelmeztetem magamat, hogy vigyázat, el ne felejtsem Hanna születésnapját és azt, hogy kellően megadjuk a módját annak, hogy megünnepeljük őt.



Idén éppen tizedszerre.


Úgyhogy mindenképpen szerettem volna különlegessé, emlékezetessé tenni neki a napját. Végigpörgettem Hanna eddigi életének fontosabb állomásait. Gondolatban megköszöntem annak a sok embernek a közreműködését, segítségét, akik valamilyen formában értéket tettek hozzá Hanna életéhez. Hálás voltam a bölcsődei gondozónak Márta néninek, az óvónéniknek, a legkedvesebb ovis társaknak, a családi fotósunknak, a Varázsműhely dolgozóinak, a Hanna által látogatott tanfolyamok oktatóinak, a rokonoknak, a barátoknak. És akkor beugrott, hogy mi lenne ha tőlük érkezne sok-sok üdvözlet, méghozzá kézzel fogható formában, igazi,postaládába érkező képeslapon. Sokszor írtam már, hogy nagyon szeretek képeslapot kapni és írni is. Minden utazásunk során nagy gonddal választjuk ki a feladásra szánt lapokat és karácsonykor is igyekszünk saját készítésűvel kedveskedni.

Szóval azt szerettem volna hogy Hanna születésnapja környékén minden nap potyogtak volna a képeslapok a postaládába. Magam előtt láttam a boldogságtól csillogó barna szemét és azt, hogy nem tudja elképzelni, hogy ez a sok kedves ismerős honnan tudja, hogy 10 éves lett és azonnal a tettek mezejére léptem.
A facebook ismét bebizonyította, hogy azért hasznos, értelmes dolgokra is jó ugyanis segítségével játszi könnyedséggel írhattam levelet mindenkinek, akitől képeslapírós szívességet kértem. Volt azért néhány cím, ahová személyesen mentem el a szokatlan kéréssel és volt, hogy telefonon kértem segítséget.
Nos, magam se gondoltam volna, hogy ennyire pozitívan fogadták majdnem mindannyian a kérésemet, hogy ennyire sok lap landolt a postaládában Hanna nevére címezve. Azért vagyok különösen hálás minden egyes lap feladójának, mert az idejüket, energiájukat áldozták a cél érdekében, ráadásul a karácsonyi forgatag kellős közepén, amikor egyébként is mindenkinek sok dolga van.


Hanna a szobájának íves falára kifeszített egy kötelet és arra csíptette fel a képeslapokat. Amikor kérdeztem tőle meddig fogja ott tartani őket, csak annyit mondott: örökre, ami azért elárulja milyen nagy becsben tartja őket.
Volt, amelyiken életbölcsesség szerepel, volt amelyiken idézet, volt olyan, ami fotót, volt olyan is, amelyiken csak egy pár kedves Hannával kapcsolatos mondat szerepelt. Mindegyiken éreztük, hogy szívből jött és volt olyan is, amelyik nagyon messziről érkezett.


Szóval nagyszerűen sikerült a meglepetés. Köszönöm, köszönöm mindenkinek, aki részt vett benne. És képzeljétek! Hanna nem sejtette, hogy az én kezem van benne. Ő komolyan azt hitte, hogy köztudott, hogy december 29-én 10 éves lett.
Óvatosan, hogy ne romboljam le teljesen az illúziót, elmondtam neki, hogy azért nem egészen így történt és nagy sóhajtások közepette magamhoz öleltem, hiszen hiába 10 éves az én nagylányom, azért még aranyosan, édesen, bájosan naiv gyerek.


A következő részben beszámolok arról hogyan ünnepeltünk egész nap és egész éjjel. 

Nem is tudom hol kezdjem. Talán a Holdvilág Kamaraszínháznál, ahová Hanna pici kislányként és aztán nagyobbacskán is járt, mindaddig, míg kerületünk ékszerdobozaként működött, majd kénytelen volt távolabbra költözni... Hanna ott állt először világot jelentő deszkán, színpadon. Morzsa színpad. Így hívták. Zsuzsi és Viki tanította az oda járó gyerekeket mozgásra, szép beszédre, énekre, improvizálásra. Persze játékosan. Talán itt kezdődött...


Szeretünk színházba járni, szerintem alig van olyan gyerekdarab, amit ne láttunk volna. Lassan egy éve néztük meg az Égigérő füvet a Magyar Színházban. Hanna áhítattal figyelte a gyerekszereplőket én meg nagy elvárásokkal mentem, hiszen a regényből készült filmen nőttem fel és nem gondoltam volna, hogy ezt felül lehet múlni egy színpadi változattal, ám Horváth Patríciának, a rendezőnek sikerült- én legalábbis nem tudtam visszatartani a végén a könnyeimet és teljesen odáig voltam. Emlékszem, hogy az előadás szünetében arról beszélgettünk, hogy milyen klassz érzés lehet a gyerekszereplőknek ennyi ember előtt ekkora színpadon játszani, amikor megakadt a szemünk a színház nyári táborát hirdető plakátján. Biztos, ami biztos, feljegyeztem, hiszen Hanna tavaly is részt vett egy színjátszós táborban és nagyon élvezte. Beírattuk és júniusban már az Egyszer volt Budán kutyavásár című darabot próbálta a többi gyerekkel a színház Sinkovits Imre színpadán. Ezalatt bepillanthatott a kulisszák mögé és péntekre a saját maguk által tervezett és kivitelezett díszletek előtt a szülőknek előadhatták a darabot, amit egy hétig gyakoroltak és mondhatom nagyon élvezhetőre, nézhetőre sikerült. Hanna ugyan sérelmezte, hogy ebben a darabban alig van lányoknak való szerep, az is csak pár mondatos és ő többet is elbírt volna, de összességében kellemes élmény volt az egy hét, melynek végén a tiszteletbeli kis színész oklevelet is átvehette Benkő Nórától.



Ki gondolta volna akkor, hogy pár hónappal később egy igazi, nagy volumenű, zenés, nagy-színpadi előadás próbáira jár majd és gyerekszínész mivoltában is kipróbálhatja magát. Pedig ez történt. Persze sokan kérdezik hogyan sikerült, miért pont ő.
Nos, a legfontosabb mondatom ezzel kapcsolatban az, hogy jelentkeztünk. Hogy megpróbáltuk. Valószínűleg ha nem reagálok a postafiókomba érkezett felhívásra, amely egyébként teljesen nyilvános volt, akkor esélyünk se lett volna átélni ezt a minden szempontból különleges kalandot.

Jelentkeztünk és ott voltunk az első válogatáson, ahová egy verssel, dallal kellett érkeznie Hannának. Nem bonyolítottuk túl, egy kedves kis rövid versikével és a Vikitől tanult kevésbé ismert népdallal állt elő. Nevetgéltünk, játéknak fogtuk fel az egészet. A meghallgatás a Sinkovits Imre színpadon volt, ott, ahol nyáron táborozott... Oda már nem kísérhettem be. Este már várt az e-mail, hogy gratulálnak, sikerült az első kör és menjünk majd a másodikra. Ott már másfél, két órát beszélgetett a rendező és az Alma együttes frontembere a gyerekekkel...

Amikor kiderült, hogy a rendező asszony Hannát szeretné látni a darabban, kicsit megijedtünk. Milyen elfoglaltsággal jár majd ez, milyen terhet ró ránk szülőkre, mennyi erőfeszítés, idő és suliból való hiányzással jár a próba? Kavarogtak a gondolatok a fejünkben ám két dologban egyet értettünk. Hatalmas kaland, élmény, lehetőség ez Hannának, amiről majd mesélhet az unokáinak is, vagyis bűn lenne kihagyni, a másik pedig az, hogy csak akkor vágunk bele, ha a tanító nénik támogatják, ha pozitívan állnak hozzá. Mondanom se kell, Hanna osztályfőnöke olyan megértően állt a nem mindennapi kéréshez, hogy a szavunk is elállt. Biztatott bennünket és azt hiszem máris büszke volt tanítványára.

A próbák októberben kezdődtek el. Furcsa volt Hannával a művészbejárón át közlekedni, az igazi, világítós színésztükrös asztalka mellé leültetni, összefutni nagy színészekkel, látni a kellékeket, jelmezeket és a színpad misztikus hátulját. Hanna egyik nap levitt a pincébe, a zenekari árokhoz, a félelmetesen izgalmas és rendetlen kellékek közé is. Kicsit hangosabban és gyorsabban dobogott a szívünk ilyenkor. Érdekes volt végre testközelből látni mit csinál egy rendező asszisztens, az ügyelő, a súgó.


Aztán furcsa volt igazi szövegkönyvet látni a kezében, amely természetesen folyamatosan változott, hol kikerültek belőle mondatok, hol átíródtak. Csodálkoztam, hogy Hanna rendre otthon hagyja a könyvecskét. Mondtam is neki, hogy én úgy képzeltem, hogy a színészek reggeltől estig a szövegüket biflázzák, én meg csak az első két vagy három alkalommal láttam őt szöveget tanulni, hogy remélem nem lesz ebből baj. Azt felelte, hogy higgyem el, annyiszor ismétlik, hogy a fejében van az egész és ne aggódjak, az a rendező dolga... A rendező, aki az a Horváth Patrícia, aki az előbb említett Égigérő fű című darabot is rendezte. Nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy tudjam remek színdarab lesz Böszörményi Gyula meséjéből. A próbán mi szülők nem szívesen látott vendégek voltunk, így az erkély leghátsó sorából leskelődtünk titokban, hiszen színházba járó emberként engem is érdekelt hogyan áll össze egy darab a semmiből. Voltak kétségeink, hogy november 9-re premier lesz, időnként azt gondoltuk Zoltánnal, hogy esetleg jövő novemberre... Persze sok ordibálás, anyázás, csapkodás előzte meg, pont úgy, mint a filmekben láttuk de végül sikerült, megszülettek a zenék, a jelmezek, a koreográfiák, a díszletek. Merthogy a színfalak mögött mindenki tette a dolgát (készültek a díszletek, a szabók megvarrták a jelmezeket, beszerezték a faleveleket, műanyag almákat, a táncokat betanulták) és egyszer csak, mint a puzzle-ban egy gyönyörű, látványos színdarab állt össze.


A dalokat Hanna olyan igazi sok gombos stúdióban énekelte fel, fejhallgatóval, amilyet csak a filmekben látott eddig. Előtte ének próbákra jártak, a színház korrepetitorához Magony Enikőhöz, aki pl. a My fair Ladyt is végig vezényli. A próbák idején egyébként pont ezt a darabot néztem meg Hannával, akivel most egy kicsit más szemmel figyeltük a színészek zseniális játékát. Belegondoltunk, hogy hamarosan Hanna is ott fog szerepelni, neki is szól majd a taps.



A táncpróbákat nagyon szerette Hanna. Fincza Erika álmodta meg az összes zseniális koreográfiát, amelyet a színház akedémistái adnak elő a különböző stílusú zenékre, amelyben csak egy a közös: semmi köze az Alma együttestől megszokott gyerekdalokhoz, inkább a musical műfajra emlékeztet. A darab elején a kislány szereplőnek van egy klassz táncjelenete. Talán ezért és a fináléban előforduló mesés hintázás miatt szereti Hanna, ha ezt a szerepet osztják rá. Erika volt az egyébként, aki anyuka szemmel is figyelt Hannára ha én távol voltam. Örök hálám neki és nagylányának is, akivel Hanna a próbák alatt összebarátkozott. Mondjuk a rendező szuper intelligens kislányával is. Örülök neki, mert a nehezebb, várakozós időszakban biztosan jól esett a lányos csacsogás Hannának.


A mikroport? Na az sok fájdalmat okozott Hannának. A szerkezetet erős ragtapasszal erősítik a színészek arcára, amelyet aztán az előadás végén le is kell tépni. No ez a pont volt a legkellemetlenebb része a próbáknak. Hanna bőre érzékeny és extra piros lett az epiláláshoz hasonló művelettől. Kenegettük, puszilgattuk, végül a megoldás az lett, hogy többnyire a homlokára kerül a kis mikrofon, mert ott kevésbé érzékeny a bőre. Szóval ha kérdezné valaki mi volt a legnehezebb az egészben, akkor ezt tudnánk kiemelni, ami nem rossz arány egy 5 hétig tartó jó értelemben vett őrületben.


(Fotók: Dóka Attila)



Van öltöztetője. Az ő felelőssége, hogy a jelmez egyben és tisztán legyen az öltözőben. Utána kell beülni a sminkeshez és a fodrászhoz, ahol mindig nagy a tülekedés, különösen egy olyan darab esetében, amilyen az Almaszósz, vagyis majdnem minden szereplő nyakig ki van festve.




A premier napja bekerült a felejthetetlen élmények fiókba. Szerencsére a színházban mögöttem ült az Égigérő fű című darabban Misut alakító kisfiú és anyukája, akik nyugtatgattak és elterelték a figyelmemet a lámpaláztól, amit nem is nekem kellett volna éreznem. Aztán elkezdődött. Elhatároztuk Zoltánnal, hogy csak Hannát figyeljük, ám ez nem sikerült, ami csak azt mutatja, hogy a darab magával ragadó és bár sokszor láttuk a próbák alatt, nagyon élvezzük. A szünetben aztán kedves ismerősökkel találkoztunk, akik gratuláltak és kis csomagot nyomtak a kezünkbe, hogy majd kézbesítsük a kis művésznőnek. Megható volt a kedvességük, az érdeklődésük és Hannának is jól esett, ahogyan a virágeső is, aminek egy része valóban az öltözőbe érkezett.
Amikor pedig a vastaps az én gyerekemnek is szól, az felfoghatatlan érzés. Hannát kértem, hogy fogalmazza meg, mert nyilván mást érez ő ott a színpadon és mást én anyaként a nézőtéren. Azt mondta nemigen fogta fel, egyfajta lebegő állapotban érezte magát mindvégig. Azt hiszem tudom mire gondol. Én az esküvőn éreztem ilyet. A különbség csak annyi,hogy az egyszeri, Hanna pedig átérezheti még sokszor. Lehet, hogy akkor már érzékeli is.

Olivérrel jó kis párost alkottak. Abban a két órában még én is elhittem, hogy testvérek. Helyesek voltak együtt és őszintén remélem, hogy sokszor hagyják őket ebben a párosításban játszani.



Minden alkalommal rácsodálkozom mennyire önállóan, felnőttesen mozog Hanna ebben a miliőben. Rohan, ha mikrofonon hívja az ügyelő a megfelelő helyre, sorban áll a sminkesnél, időben elfoglalja a helyét, ahonnan elő kell majd jönnie és én tényleg csak útban vagyok ott az öltözőben. Az első próbától éreztem, hogy itt egyenrangúként bánnak velük, amolyan kis felnőttek. Nincs abajgatás, nincs gyerekeknek járó kitüntetett figyelem. Persze nagy ölelés, puszi és speciális köszönés az kell, de igazából semmi dolgom nincs azon kívül, hogy a vörös bársonyszékben ülve élvezzem az előadást, aminek végén majdnem mindig jár egy szál virág. Már izgulnom se kell, hiszen túl vagyunk egy főpróbán, ahová Hanna tanító nénijei és anyukám is eljöttek. Túl vagyunk a premieren, amely vastapssal záródott és volt még egy előadás, ahol Hanna a kisebb volumenű, ám annál bájosabb kislány szerepben is kipróbálhatta magát. Szerencsére váltott szereposztásban játsszák a gyerekek a nagyobb koncentrációt igénybe vevő hangya/katica és a keretszerepnek nevezett kislány/kisfiú szerepeket. Mindkettőt könnyedén viszi de ő azért azt szeretné, hogy ha valaki miatta nézné meg a darabot, várja meg, amikor Hangya bőrébe bújik, hiszen az egy csaknem két órás, folyamatosan a színpadon mozgó szerep.




Az Almaszószhoz lehet vásárolni műsorfüzetet is, amelyben Hanna unokatestvérének díjnyertes rajza is helyet kapott középen. A kiadvány egyébként tele van a főpróbán készült fotókkal és Hanna nevével. Talán megbocsájtható, hogy nem tudok betelni velük.
Az egyik előadás szünetében az Almakirályt játszó Sipos Imre megengedte, hogy Hanna is dedikáljon a nézőknek a színház előterében. Persze, hogy élvezte. Kicsit távolabbról figyeltem mennyire szerényen, mosolygósan írja le nevét sokszor egymás után a felé nyújtott lapokra én meg kimondhatatlanul büszke voltam rá.




Büszke voltam, mert nem kis teljesítmény ez egy majdnem 10 évestől úgy, hogy közben az iskolában is helyt állt. Sorban hozta haza az ötös dolgozatokat. A próbák elején az első két órára tudott csak bejárni vagyis leckét is kellett pótolnia. Az utolsó próba hét valóban embert és gyereket próbáló volt de nem ért meglepetésként, hiszen jelezték, hogy reggeltől késő estig zajlanak majd a próbák, amelyeket csak egy rövid ebédszünet szakít meg. No hát mi ebben a szünetben bizony hazavittük Hannát és ágyba tettük, hogy aludjon valamennyit. Mi gyakorlatilag gyerekszínész beszállítókká váltunk. Gyakran beszéltünk arról, hogy fogalmam sincs hogyan oldja meg ezt egy olyan szülő, akinek nincs autója, nem olyan kötetlen a munkaideje, mint nekünk vagy a színháztól nagyon távol lakik.
A premiert követő állófogadáson egyébként a színház igazgatója Őze Áron, -aki egyébként maga is játszik és egy hatalmasat énekel a darabban- megköszönte a szülők erőfeszítéseit is, ami bevallom jól esett az ide-oda rohangálástól elfáradt lelkünknek.


Azóta visszaállt minden a rendes kerékvágásba. Hanna suliba jár, zongorára is heti kétszer, ahogy eddig. Azért mostanság mielőtt programot tervezünk hétvégére, először megnézzük Hanna beosztását, vagyis azt, hogy mikor van a kisasszonynak fellépése. Közben vigyáz a hangszálaira és korcsolyázni is csak félve engedem el. Hiába! Ilyen a művész élet. Apropó! Nem tervezi, hogy színésznő lesz, bár azt már most látja, hogy csuda klassz lehet belebújni mindig más bőrébe. Egyébként azt is megfigyelte,hogy csaknem minden színész, beleértve az akadémia növendékeit is, dohányzik. Azt hiszem ez azért lehet, mert valahogy le kell vezetniük a stresszt, kell valami pótcselekvés, ami segít visszarántani őket a saját énjükbe. Ezt akkor értettem meg, amikor Hannát meglátogattam az öltözőben a szünetben. Nem, ő nem dohányzott, de keresztrejtvényt fejtett vagy őrült sebességgel tologatta azt a tili-tolis játékot, amiben a kockákat össze kell keverni majd kirakni a képet. Hanna előtt egy láthatatlan köd volt, láttam, hogy még Hangya és azt is, hogy jobb ha békén hagyjuk. Úgy vettem észre egy óra kell az előadás vége után is, hogy a gyerekszínészből újra az én aranyos kis Hannám legyen.



A kicsik büszkék nővérükre. Ők is sokat kukucskáltak velünk a próbákon. Persze kívülről tudják az összes dalt, ami nem kis teljesítmény, hiszen a dalok szövegírója, Kiss Péterffy Márta olyan különleges szóviccekben, a magyar nyelv minden játékosságát, almákkal kapcsolatos kifejezéseket felhasználva írta meg a szöveget, hogy az többszöri hallgatásra érdemes. Nekem időnként még mindig csak most esik le egy-egy poén. Olyanok vannak benne, hogy "Ne legyél lekvár, szakíts ha birs!" " A lombkorona király sosem lesz.."

Nekik sem kell szövegkönyv, anélkül is idéznek kedvenc részeikből. Az Almaszósznak hosszú távú tervei vannak, sokáig szeretnék játszani a színházban. Lehet, hogy Hanna kinövi a szerepét. Van két jelentkező a helyettesítésére.... :-)

Készítettünk egy naplószerű fotóalbumot. Stílszerűen almás borítójú, vastag lapos füzetbe ragasztgattuk be a próbákon készített fotókat, az Almaszószról szóló cikkeket, kritikákat, a premierre szóló belépőjegyeket, egy műanyag falevelet a kellékek közül. Ebben gyűjtjük a többi színész aláírását, a szórólapot, a sajtófotót, a próbatáblázatot és mindent, amire majd jó lesz visszaemlékezni nagylány korában Hannának, amikor arról mesél: gyerekszínész voltam a Magyar Színházban.




*****************************************************************

Legközelebb december 8-án 14:00 órakor láthatjátok Hannát a hangya szerepben, december 22-én pedig a kislányt játssza el.


Itt pedig láthattok egy kis ízelítőt a darabból és Hanna első interjújából.

http://echotv.hu/kulonkiadas-2013-11-10-pesti-magyar-szinhaz