Korán keltem, azért, hogy a Károly híd csak az enyém legyen -és az is lett. Még az utcaseprők is csak akkor kezdtek hozzá a munkához, amikor én már a híd peremén könyökölve néztem hogy ébredezik a város. Még sötét volt, a napfelkeltére is várni kellett, hogy meseszép színekre fesse az eget ami miatt olyan szép képeket készíthettem, amilyeneket az utazási katalógusokban látni, hogy kedvet csináljanak a városhoz. Örültem annak is, hogy nem kellett tülekednem, hogy megérinthessem a Nepomuki Szent János szobrán található domborművet, hogy szerencsét hozzon és persze kívántam is valamit. 

Célirányosan fordultam balra. Tudtam  merre találom  Cerny két bronz férfialakot ábrázoló szobrát, ( a Kaffka múzeum előtt hol máshol) akik egy Csehországot ábrázoló vizes medencében állnak és a medence vízébe pisilnek. Valahogy nem bántam, hogy egyedül szemlélem ezt a bizarr alkotást és magamban kuncogva fejtem  meg a jelentését (némi internetes segítséggel persze) 

Csak ezután indultam  Prága másik ikonikus látványosságához az 1410 óta, azaz több mint 600 éve működő Orlojhoz. Emlékszem, amikor a lányokkal jártam itt -nem is annyira régen-, mennyire csalódottak voltak, hogy alig pár perces órajáték miatt ekkora felhajtást csapnak a turisták és mi is. Igyekeztem nekik érdekes történeteket megosztani az óra keletkezéséről, arról, hogy a legenda szerint az órát Hanus mester készítette, és azért, hogy a művét más városokban ne tudja megismételni, a városatyák izzó vassal megvakíttatták, és hagyták elszegényedni. Az órás viszont bosszút állt: egy nap arra kérte segédjét, hogy kísérje fel az óratoronyba, ahol a finom szerkezetet kitapogatva eltávolított belőle egy nélkülözhetetlen alkatrészt. Az elkövetkezendő 100 évben senki nem volt képes az óramű megjavítására. Persze élveztem, hogy megint tömeg mentesen nézhettem végig az óra játékát, az ,,Apos­tolok menetét” amit a  Halált jelképező csontváz indít el. "Egyik kezében harang­kötelet húz meg, a másik kezében lévő ho­mokórát pedig megfordítja. Ekkor kinyílik a két ablak, és megjelennek az apostolok figurái Szent Péter vezetésével, hogy áldásukat osszák a tömegre: Tádé könyvekkel, Jakab pöröllyel, András ke­reszttel, Tamás lándzsával, János kehellyel, Barnabás papi­rusztekerccsel, bal oldalon pedig Szent Pé­ter kulccsal, Máté baltával, Fülöp kereszttel, Pál könyvvel, Simon fű­résszel, végül Bertalan bőrdarabbal. Majd a kakas kukorékolása zárja le a játékot, melynek során három – az elmúlás ellen fejrázással til­ta­kozó – negatív figura „ideje jár le”: az élve­zeteket hajszoló, a gyönyört, a kéjt jelké­pező töröké, valamint a Hiúságé és a Kap­zsiságé."-ahogy olvastam.

(Utálom a hűtőmágneseket, mert nekem vizuális környezet szennyezés   a hűtőn felhalmozva a látványa, de egy Orlojt ábrázoló mágnesnek nem tudtam ellenállni és vettem egyet, így jelenleg ez az egy büszkén ott feszít a hűtő ajtaján, magában azt mondogatva (kicsit "andersenesen") hogy "Lám-lám én tudok valamit, hogy a gazdasszony engedélyezte hogy ott feszítsek a hűtő ajtaján.") 

Tetszett, hogy még a karácsonyi vásár nyomait nem tüntették el, hogy egy kicsit érezhettem milyen az advent Prágában. Viszont valami finomságra vágytam és Ildikó útmutatása alapján meg is találtam a belvárosban, a prágai Óváros tér mellett, a Celetná utca 34-ben található  híres  kubista épület, aminek sarkán a névadó fekete madonna is látható. Ennek a földszintjén kávéztam és választottam a sok különleges cukrászati műalkotás közül egy  édességet amit aztán 20 perc gyönyörködés után elfogyasztottam. Volt koronavírus alakú is fecskendőbe töltött oltóanyaggal (pálinkával). Maradtam az zöldalmánál... 

Mivel csak este indult a buszom vissza Budapestre, volt időm arra is, hogy villamosról villamosra szálljak. Ha valami megtetszett az ablakból, akkor leugrottam,  majd egy másik megállóban egy random villamosra újra felszálltam, így jártam be keresztül kasul a vásrost. Egyébként is hiszem, hogy akkor ismersz meg egy várost a legjobban, ha azon kívül, hogy elmész a piacára, a tömegközlekedésüket igénybe veszed. Nézed a helyieket akik a turistákkal keverednek, elmész a kevésbé frekventált helyekre. Na én pontosan ezt tettem, amikor egyszercsak felismertem a bejáratát annak a helynek, ahol a legeslegeslegjobb autentikus cseh menzás étterem, a Svetozor található. Mivel addigra eléggé éhes voltam, gondolkodás nélkül leszálltam a villamosról és magabiztosan indultam le a régimódi áruház alagsorában szerényen meghúzódó vendéglőbe, ahol a legjobb knédlit és sertéssültet szolgálják fel, pontosabban tálalnak ki, mert ez egy önkiszolgáló kifőzde, ami puritán de tiszta, nem mellesleg normális áron árulja a cseh konyha remekeit. 

Ezután már csak az ajándék vásárlásra koncentráltam. A süni a ketrecben az egyik legnépszerűbb cseh fejtörő a gyerekek és a felnőttek körében és egy játékboltban be is szereztem egyet. Elterjedtsége Jaroslav Foglar ( a cseh Molnár Ferenc)  kalandos történeteinek tudható be, az ő (Pál utcai fiúkhoz hasonló regényében tűnik fel ez a tárgy egy tragikus kimenetelű esést követően). És igen, általában ha valaki egyszer rájön hogy szedhető ki a ketrecből a süni, másodszorra már nem okoz kihívást, így aztán a hozzánk érkező vendégek kezébe szoktam nyomni  a megfelelő pillanatban, hogy kicsit törjék a fejüket és persze ilyenkor azonnal előjön a Prága téma, hogy az mennyire klassz és megunhatatlan hely és igen, újra el kéne ugrani, mert maradt egy csomó látnivaló amit ki kell pipálni és azt érzem, hogy a kis ékszerdoboz város hangulatát újra és újra magamba kell szívni. 

Meg persze örömmel találkoznék Ildikóval is. Majd dedikáltatom a könyvet, amit ő írt. 

Aki szeretné ha tudásával, helyismeretével emelje a prágai tartózkodása színvonalát, írjon nekem és összehozom vele. 

Koránkelő vagyok és ezen a nyaralások, pihenések idején se tudok változtatni. Ha lehet ilyenkor méginkább azt érzem, hogy elvesztegetett minden idő, amit a hotel szobájában töltök. Ezek után talán nem meglepő, hogy én voltam az első az étteremben, aki elfogyasztotta a reggelijét, hogy azután nyakamba vegyem a várost, hogy  végre láthassam az ünnepelt cseh szobrász, David Cerny szobrait. Nem tagadom, rabja lettem műveinek.  Kicsit ahhoz hasonlítanám, mint itthon Kodlokó Mihaly mini szobrait, mármint az értük való rajongást, nem a méretet, merthogy David Cerny műalkotásai inkább monumentálisak vagy minimum nagyok. Prágában sok helyen találkozhatunk szobraival, némelyik jó meghökkentő de hétköznapinak semmiképp sem mondható. Szóval reggel az egyik legújabb alkotását akartam közelről szemügyre venni így metróval, villamossal a kissé távolabb eső városrészbe igyekeztem hogy ott egy most épülő negyedben tátott szájjal bámuljam a női alakot ami átöleli a házat és állítólag majd később a fejét is fogja mozgatni valamikor. Nem tudom, hogy az épület iroda- vagy lakóház, mindenesetre jó érzés lehet azon az emeleten lakni/dolgozni ahol pont bekukucskál a fej. 

David Cerny rajongásom annyira erős, hogy elhatároztam, hogy azalatt a pár nap alatt, amíg ott vagyok, legalább 4 alkotását keresem fel. Azt olvastam róla, hogy 1986-ban az akkor tizenkilenc éves cseh művész néhány barátjával manifesztumban közölte a nagyvilággal: tervei között szerepel, hogy gazdag és híres lesz. A csoport pár év múlva feloszlott, Cerny viszont mára elérte célját. 

Ebben a külvárosi részben beugrottam egy szupermarketbe, mert  gondoltam jobb áron be tudom szerezni azokat a jellegzetes cseh finomságokat, amiről Ildi idegenvezető barátnőm mesélt előző este. 

Pl a  Horické trubickyt, ami Napóleon kedvence volt és aminek az a története, hogy amikor a császár Oroszországból menekült seregével Csehországon keresztül, akkor megsérült a cukrásza, akit egy cseh asszony vett kezelésbe, aki hálája jeléül elárult a  titkos receptet. Na ebből vettem néhány csomaggal. Meg vettem az előző részben említett cseh negróból a Haslerkiből pár zacskónyit. Az Oplatki kerek ostyát már unom, abból most nem vettem. 

Innen siettem Cerny másik elhíresült alkotásához a mozgó Kaffka fejhez, ami egy bevásárlóközpont (Quadrio)  mögött bújik meg. Óránként kezd mozgásba, a turisták előtte már türelmetlenül toporognak körülötte. Imádtam, hogy kényelmesen odafértem, éreztem, hogy főszezonban ez nem ment volna ilyen könnyen. És igen. Ez is olyan látványosság, ami  csakúgy mint Kafka írásai - sokféleképpen értelmezhető, és jó ideig gondolkodásra készteti a bámészkodót. A 39 tonnás és 10.6 méter magas fej 42 szeletből áll, melynek mindegyike külön mozgatható. 

Itt villamosra ültem és lepattantam róla, hogy sétáljak a Prága Velencéjének hívott, egyedi, romantikus stílusú  Kampa szigeten, a  csendes Moldva-parti parkban, hogy Cerny újabb bizarr műalkotásait a  Csoszogó Baby-ket formázó szobrokat megnézzem.

Innen értem aztán Prága legfőbb nevezetességéhez A Moldva első állandó hídjához, a Károly hídhoz, ami addigra már hömpölygő turistákkal volt tele. Nem bánkódtam, hiszen tudtam, hogy a hajnali városi sétám idején, amit a következő napra terveztem, az egész az enyém lesz. 

A Kisoldali torony látogatható,  remek kilátást nyílik a hídra és az óvárosra amit én ki is használtam és a városról a legjobb fotókat innen készítettem el. Kényelmesen könyököltem a torony peremén, élveztem, hogy senki nem siettetett.

A megszámlálhatatlanul sok fotó után lesétáltam a falépcsőkön és folytattam utamat ahhoz a kis Jézus szoborhoz, aminek a története (remélem nem szentségtörés de) kis túlzással de engem a brüsszeli Manneken Pis-hez hasonlít. Ez tulajdonképpen egy öltöztető szobor, vagyis a ruhatára páratlanul gazdag. A köpenykéket fogadalomból ajánlották fel. Folyton felöltöztetik, új ruhát kap illusztris vendégektől (1743-ban  Mária Terézia is egy maga hímezte köpenykét ajándékozott neki),   így egész gyűjtemény van már ezekből a kis ruhákból. Természetesen kívánni is lehet tőle és állítólag teljesíti is a kívánságunkat, amit Coleho is megerősíthet aki 1982-ben ottjártakor azt kérte, hogy ünnepelt író legyen belőle. 

Kis vásárolgatás, szendvics, kávé után a Vencel térre igyekeztem, ott is a Hamley játékáruházba de célirányosan a legvégébe, ahol egy VR szemüveggel élvezhető programra fizettem be lazításképpen és nem is bántam meg. Amúgy is oda vagyok ezekért az érékszerveket becsapó kütyükért, de ez Prágáról szólt, azon belül is gólemről, a hatalmas agyagemberről, akit Jehuda Lőw rabbi alkotott meg, hogy segítsen a prágaiaknak de aztán rossz vége lett a történetnek és kiszállt belőle az élet, de  azt mondják, hogy a hatalmas agyagember a mai napig ott fekszik a zsinagóga padlásán. Tényleg elhittem, hogy a középkorba csöppentem, igazi patkány szaladt el a lában előtt és részt veszek Golem megalkotásában. Ez az attrakció nem volt olcsó mulatság, de egyedül valahogy az ember jobban megengedi magának az ilyen kiadásokat és mondom, élveztem is minden percét. 

Innen a szállásra sétáltam, megint csodáltam a változatosan lerakott macskakő mintákat. Mindenképpen szerettem volna egy kicsit pihenni és hagyni leülepedni a sok élményt mielőtt Ildikóval találkoztam, hogy együtt vacsorázzunk egy igazán klassz, étteremben, ahol a knédlit kissé újragondolva készítik el a vendégeknek és amiről látszott, hogy népszerű hely, mert alig kaptunk asztalt. A Parlament étteremben citromos sört ittam és hallgattam Ildikó történeteit, okosságait a városról, amit sokadszorra sem tudok megunni. Jegyzeteltem és azt éreztem, hogy egy egész hét kevés lenne ha végig szeretném járni azokat a kevésbé ismert látnivalókat amiről mesélt nekem.