No nem a Balaton parti nyaraláshoz, de ahhoz igen, hogy felkerekedjünk és megnézzünk két időszaki kiállítást, ami egy ideje már izgatta fantáziánkat.
A Ló. Nemzeti lókiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban
Elsőként egyik kedvenc múzeumunkba, a Mezőgazdasági Múzeumba látogattunk el, ahol már a Húsvéti óriástojásos tárlat és az erdei állatokat bemutató labirintus is meggyőzött bennünket arról, hogy van esélyünk úgy kijönni az egyébként is meseszép barokk épületből, hogy "Ez igen!". A Vajdahunyad vár irányába mi amúgy is szívesen megyünk, mert a lányok bebeszélték maguknak, hogy vezetéknevükből adódóan ez a vár őket illeti, egyszer majd megveszik...
Hanna egy hetes lovas táborára (amiről majd írok) tettük fel a koronát ezzel a programmal, hiszen a Ló- nemzeti lókiállítás című kiállítást néztük meg és közban sokat okosodtunk.
Különbséget tudunk már tenni a galopp és az ügetés között ha lóversenyre készülnénk, tudjuk mitől kényelmesebb a hintó a kocsinál, messziről felismerjük a lóápoláshoz használatos eszközöket. Ott van Kincsem, a veretlen versenyló csontváza meg persze az érmei is. Tudjuk, hogy kanca volt és élete során öt kiscsikónak adott életet. Érthetően elmagyarázzák a legkisebbeknek is, hogy a lónak hányféle területen van óriási szerepe. A hatalmas ekét húzú ló makettet annyira élethűre készítették, hogy még lócitromot is gyártottak a megfelelő helyre. Persze az ilyeneket azonnal kiszúrják a lányok, igaz azt is, hogy fogat már nem készítettek.
Honnan tudjuk megállapítani egy ló életkorát? Van -e köze a könyvekhez a nyomtató lónak? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre lehet válaszolni a múzeum honlapján. Hannával kétszer is kitöltöttük. Egyszer a múzeumozás előtt, egyszer pedig utána. Az elért pontszámokat elnézve megnyugodtan vettem tudomásul, hogy érdemes volt magyaráznom. A kiállítás végén egy interaktív, játékos rész is található, ami gondolom kényelmetlenül tele van csúcsidőben, ám ottlétünkkor lehetőség volt hosszan kipróbálni a ló szimulátort, ami pont jó levezetésnek bizonyult.
Várjuk a következő kiállítást, ami a hideg éghajlatról és az ottani élővilágról szól majd.
Hatlábúak birodalma a Magyar Természettudományi Múzeumban
A Magyar Természettudományi Múzeum a többi múzeumhoz képest korán felismerte, hogy ha nem teszi gyerkbaráttá, interaktívvá, valamitől különlegessé a tárlatait, akkor megnézheti magát. Emlékszem, már főiskolás koromban írtam egy dolgozatomban, hogy a legjobb úton haladnak affelé, hogy a londoni vagy bostoni természettudományi múzeumhoz hasonlítsanak valemennyire. Szülinapi zsúrok helyszínének is kiváló, Hanna már járt is osztálytársa zsúrján az épületben. Most a meghosszabbított Hatlábúak birodalma című időszaki kiállítás miatt mentünk. A kicsiknek nemrég fejeztem be Lázás Ervin és Lázás Zsófia meséjét a Bogármesét, így hamarabb igent mondtak az ötletre, hogy megnézzük a kiállítást, mint az itthoni punnyadásra szavazó nővérük.
Bevallom nem vagyunk túl jó barátságban a bogarakkal vagy rovarokkal (na ki tudja mi a különbség a kettő között? ). A lányok is csak a katicát a pillangót és a bodobácsot merik megfogni, a többi rovartól menekülnek. Nem tudom, hogy én neveltem beléjük akaratlanul ezt a félelmet vagy ösztönök által vezérelve tartózkodnak a rovaroktól. Mindenesetre nem szeretem ha a gusztustalan vagy az undorító jelzővel illetik ezeket a teremtményeket. A kiállítás azt ígérte, ha a tárlat végére érünk inkább csak csodálni fogjuk őket. Megértettük hogyan készül a kaptár és a méz, láttunk hangyavár térképet, óriási darászmakettet. Persze Hanna fantáziáját a 18 éven felülieknek kialakított rész izgatta legjobban, ám nagyon okosan csak felnőtt által olvasható magasságban és mélységben nézhették végig az erősebb idegzetűek hogyan bomlasztják le a tetemet (malacét) az erre szakosodott rovarfajták és hogy a bűnügyi esetek felderítése során is sok esetben a rovar buktatja le az elkövetőt. Nos ez érdekes volt, de a gyerekekkel inkább az óriási méretű bogármaketteket és a magyarázó szövegeket próbáltuk értelmezni.
Összességében jól összeszedett, tartalmas kiállítást láthattunk. Akadtak jó ötletek, játékos és interaktív elemek is, mégis úgy érzem hatunk közül (velünk volt barátnőm nagyfia is) én voltam a leglelkesebb. Valamivel ösztönöznöm kellett a gyereksereget, így az ajándékboltban vettem egy zsákbamacskát. Még ma készítek egy tíz kérdésből álló tesztet és az kapja meg az általam is ismeretlen tartalmú zacskót, aki a legeredményesebben válaszol a kérdésekre. Egyébként egy ilyen játékos tesztet igazán gyárthatott volna a múzeum is helyettem. Az a tapasztalatom, hogy bármennyire is interaktív és jól összeszedett egy kiállítás, ha nincs valami, amitől folyamatosan ébren tartható a figyelem, bizony csak a kemény mag bírja ki a kijáratig "jólnevelten". Ezt a "Na kislányom, teszteljük, mennyi maradt meg az egészből a fejedben!" módszert egyébként majdnem mindig bevetem és szerencsére a lányok is játéknak és nem számonkérésnek fogják fel. Időnként eszébe jut a kiállítás szervezőknek kvízlapot is adni a belépőjegy mellé, ám sajnálom, hogy legtöbb esetben ez a feladat rám vár. Ámbár nem is sajnálom. A kérdések összeállítása közben ugyanis én is tanulok. Már meg is van az első kérdés. Miért piros a katica?
Ti tudjátok?
Most éppen a Micimackót nézik a lányok apás és Zsófi, Lucás barátnő program keretében a Sugár Moziban. Csakis és kizárólag jót hallottam a rajzfilmről, amit még nem digitalizáltak agyon. Állítólag bájos, aranyos és a szinkron se utolsó. A családban Eszter az, aki ici pici kora óta rajong Micimackóért, ezért senki nem lepődik meg azon, hogy csak neki van Micimackós fürdőlepedője, plüss Micimackója és Micimackós pizsamája, bugyija, trikója. Nemrég, amikor megtudta, hogy Micimackó igazából fiú, egy kicsit kiszeretett a mesefigurából, de hamar rájött, hogy ennek nincs jelentősége, hiszen apa is fiú, mégis szeretnivaló teremtés.. És ha nem is hull a hó és nem is hózik (még), azért Micimackó tényleg fázik július végén, így csak ismételni tudom magamat: Ideális idő ez. A múzeumozáshoz és a mozihoz. Ja és a háztartási munkálatokhoz.
