Milyen kár, hogy csak a nyáron készítünk vakációs naplót. Nem is értem miért, mert az őszi szünet is tartogatott pár emlékezetes élményt és jócskán akadna beragasztásra váró belépőjegy, fénykép, szórólap, plakát, ráadásul olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mi szülők megengedhetjük magunknak, hogy egész szünidő alatt "szabadságon" legyünk, hiszen a saját magunk urai ill. főnökei vagyunk.

Megnéztük a Mezőgazdasági Múzeumban az Óceán kiállítást és szerencsére nem tömegben, mert az iskolai csoportok délelőtt letudták a látogatást. Megkaptuk a korábbi interaktív kiállításról jól ismert pöttyöket és a játékkkártyát, majd kezdődhetett az okosodás. Én mindig el vagyok veszve az elején egy kicsit, hirtelen nem tudom hol és hogyan kezdjek neki a sok látnivalónak, 




Aztán eljutottunk végre az Állatkert legújabb csodájába a Varázshegybe. Jól gondoltuk, hogy csak erre egy fél nap kell. Ha alaposan körbe akarjuk járni, ha részt szeretnénk venni az előadásokon, állatbemutatókon és még kézműveskedni is van kedvünk, biztos, hogy nem végzünk egy két óra alatt. Mi is sok időt töltöttünk bent. Érthető volt hát, hogy később béreltünk egy kis szekeret és a fáradt gyerekeket azzal húztuk az állatkertben, hogy azért ha már ott vagyunk nézzük meg alaposabban kedvenceinket.




Tököt is faragtunk, méghozzá hóesésben. Igen furcsa látvány fogadott, amikor a forró teával (vagy ahogy mondjuk: védőitallal) kimentem a teraszra hozzájuk. Tököt faragtunk, a lányok pedig mini hóembert építettek..
Egyébként pedig idei tökünk megint remekmű lett és ez így helyes, mert minden évben túlszárnyalja az előzőt, így jövőre is fel van adva a lecke. Faragtunk még egy kisebbet anyukámnak is és egy egészen picikét Hanna kívánsága szerint.
A kifaragott tököket idén is meg akarták mutatni a világnak de sajnos nem elégedtek meg azzal, hogy a facebookon közzéteszem a róla készült képet, így elvitték a Vörösmarty téren rendezett Halloween rendezvényre, ahol válogatott rémségek és tökök között fényképezkedtek. Erre az alkalmomra egyébként boszorkánynak, ördögnek öltöztek be és ezt a tevékenységet sajnos a sminkkészletem is megsínylette. Hannának megígértem, hogy ha ennyire szereti ezt az amerikai murit, akkor jövőre rendezhetünk egy vicces partyt, bár lehet, hogy addigra már nem igényli, hiszen negyediktől, amikor elkezdenek angolul tanulni, már iskolai keretek között is zajlik egy Halloween ramazuri. Mindenesetre Hanna fogta magát és kókuszgolyó alapból pókgyártásba kezdett, közben pedig arra kért, hogy jövőre is készítsünk nyalókából pókokat, hogy ne csak a legjobb barátnőjének vihessen majd az osztályba, hanem a simán csak jó-barátnőknek is jusson belőle.







Ott voltunk félig Gipszkorszak színekben, félig pedig családilag a Vasúttörténeti Park évadzáró mesenapján is. Kézműveskedtünk, beültünk az összes kiállítot vonatba és eljátszottuk, hogy utazunk. Nagyon szeretjük ezt a több, mint múzeumot. Este még az orrunkban éreztük a nagy csarnok vonat -, olaj szagát.




A szünet utolsó napján apuka elment a lányokkal a cirkuszba, hogy az aktuális műsorszámot megnézzék. Én ezalatt itthon maradtam és élveztem az engem körülvevő csendet miközben tettem-vettem. Szeretem amikor hazajönnek és egymás szavába vágva majd egymás után elmesélik mit láttak, mi tetszett a legjobban.

Délután viszont már velük tartottam a Holdvilág Kamaraszínház előadására, az Ágacskára, mert pár hónapja elolvastam nekik Csukás István meséjét és már akkor elhatároztuk, hogy ha újra műsorára tűzi a darabot a kis színház, mindenképpen megnézzük. Csupán azért bánkódtunk, mert már nem a mi kerületünk ékszerdoboza a színház. Méltánytalanul bántak vele, nem becsülték, így ma már a XIII. kerületiek örülhetnek nekik,- a nagyon modern József Attila Művelődési Központba kerültek. Egyébkét pedig amikor megkérdeztem a lányokat, hogy a könyv vagy a színdarab tetszett -e a jobban, azt felelték,hogy a darab, amiben talán közrejátszott az is, hogy Ágacska szerepét a Morzsa színpadról ismert és rajongásig szeretett Zsuzsi játszotta el.

Persze nem múlhatott el az őszi szünet a Gipszkorszak nélkül, gyakran megfordultunk ott is, főleg, mert új figurák érkeztek, amelyeket még nem festettek ki a lányaink, márpedig mindig ők az elsők, akik letesztelhetik.. Azért nem tagadom, hogy megnyugtat és örömmel tölt el, hogy még mindig nem unják, sőt kicsit túlságosan gyakran mennének és festenének. Mondjuk meg is látszik rajtuk. Nemigen láttam olyan 6 évest, aki annyira aprólékosan, precízen, szépségesen fessen, mint Noémi és Eszter, de persze Hanna is nagyon ügyes. Hiába no. Gyakorlat teszi a mestert.




Szóval jutott idő mindenre, végre megsütöttem Móni barátnőm instrukciója szerint a kakaós csigákat. Ebben az a vicces, hogy én a középiskolában gyakorlatból a kakaós csiga tételt húztam ki, azaz ki kellett számolnom mennyi alapanyag kell 100 db kakaóscsigához és persze meg is kellett sütnöm őket. Négyest kaptam érte, mert némelyiknek kijött a közepe (pedig úgy sokkal finomabb). Az is érdekes, hogy most írom ezt le. A napokban tartottuk az osztálytalálkozónkat, kimondani is rettenet, a huszonkettediket.