A sok, adalékanyaggal dúsított, természetellenesen nagyra puffasztott zsömléket áruló pékségek terjeszkedése ellenére is van egy igazi nagy név az országban, akiről biztosan mindenki hallott és akinek a márkenevében (és a kenyerében is) benne van minden. A Jókenyér név alatt futó Ludwig-Mentesi pékség arról híres, hogy hogy 100%-ban természetes alapanyagokból készítik a kenyereiket. A bemutatkozó szövegükben azt írják, hogy "Hisszük, hogy mindaz, ami a kenyérhez kell, a természet ajándéka: liszt, víz, só és élesztő. Ezért kerüljük az ízfokozókat, adalék- illetve színezőanyagokat és előre elkészített lisztkeverékeket." Termékeik ott vannak a legnagyobb élelmiszerboltok polcain és egyre több kávézó-pékség is nyílik a városban aminek én mindig nagyon örülök.

Klárit, a pékség ügyvezetőjét vagy ha jobban tetszik anyját, középiskolás korom óta ismerem. Osztálytársnők voltunk sőt barátnők is, akiket aztán a ballagás után az élet különböző irányba sodort. Klári Németországban folytatta a tanulmányait, ott fejleszette tökéletesre élelmiszeripari ismereteit én meg a repülőtéren kezdtem el felnőtt életem.

Solymáron, az akkori pékség területén tartott osztálytalálkozón vált világossá számomra, hogy Klári sok-sok munkával mit alkotott és már akkor is irtó büszke voltam arra, hogy ismerhetem. Újabb sok év telt el, az ő gyerekei nagyok lettek, az enyémek pedig iskolások és minden alkalommal amikor a boltban Jókenyér mellett haladtunk el eszembe jutott, hogy -ahogy nagyanyáink mondanák-, Klári milyen sokra vitte. .-))

És biztosan amikor egyik ilyen alkalommal nagyon erősen gondoltam rá, a szemem elé került egy hirdetés, hogy nyílt nap lesz a Jókenyérnél és lehet jelentkezni a nemrég induló gyerekpékség foglalkozásaikra. Mondanom se kell azonnal regisztráltam a lányokat akik egyébként is fokozottan érdeklődnek mindenféle gasztronómiai elfoglaltság iránt, legyen az főzés, csokikészítés vagy sütés. Mivel a férőhelyek száma limitált, a regisztrációt komolyan kell venni aminek én örültem, hiszen ez azt jelenti, hogy nem lesz tömeg, minden gyerekre jut idő, energia és szeretet. Később még érkezett egy megerősítő e-mail sőt telefonhívás is, szóval ezt is olyan németes precizitással vagy nem tudom milyen profin végzik, hogy tudtam, hogy a folytatás is hasonló lesz. Komolyan számoltuk a napokat, ezt a programot nagyon-nagyon várták a lányok (és én is) ami azért is nagy szó, mert egyre nehezebb olyan programot találnom amire egyikük se mondja azt, hogy nincs kedve hozzá, mert unalmas vagy épp ciki...

Aki ismer bennünket azt tudja, hogy próbálunk sok élményt nyújtani a lányoknak, ezért elég sok helyen megfordulunk. Ezt csak azért írom, mert a 3 órás program végén Hanna, Eszter és Noémi egyhangúlag azt mondták, hogy az utóbbi idők legjobb programján vettek részt és ezt nagyon köszönik. Ezzel el is mondtam mindent de azért leírom részletesebben mivel érdemelte ki a nyílt nap ezt a dicséretet.





A pilisszentiváni tiptop üzem emeletén már várt bennünket két, gyereknyelven igen jól értő és beszélő animátor. Ők vették kezelésbe a gyerekeket akik között annak ellenére voltak kisebbek, hogy a jelentkezésnél ott szerepel, hogy elsősorban 6 éves kor feletti résztvevőket vártak az eseményre. Ettől kicsit megijedt Hanna, mert félt, hogy ovis lesz a színvonal de szerencsére tévedtek és a két animátor nagyon ügyesen kezelte a helyzetet. Úgy tudom a jövőben majd két korosztálynak szerveznek mini pékséget ami szerintem is megkönnyítené az animátorok dolgát és a gyerekeknek is kényelmesebb lenne.

Az is jó, hogy a foglalkozás ideje alatt a szülők ott maradhatnak és ha foglalnak asztalt akkor kényelmesen kávézhatnak, sütizhetnek, szendvicsezhetnek amíg a gyerekek dagasztanak, formáznak, magokkal díszítenek, kalácsot fonnak, zsemlét gömbölyítenek. A lenti bolt tele van gusztábbnál gusztább finomságokkal így érdemes éhesen érkezni. Fényképezni is szabad. Én is éppen vettem elő a gépemet amikor nagy meglepetésemre megérkezett Klári aki csak a kedvemért ugrott be birodalmába és akivel az elmúlt nem tudom hány év lemaradását próbáltuk behozni vagyis be nem állt a szánk. Azért időnként felpattantam és megörökítettem kis pékjeimet akik hófehér kötényben és sapkában itták az animátorok szavait. Jól tették, mert a kelesztés és a sülés ideje alatt sem unatkoztak a gyerekek hanem kvízkérdéseket, feladatokat kaptak, amivel pontokat gyűjthettek majd a program végén kihirdették,hogy ki érdemelte ki a pékek gyöngye címet. Az enyémek taroltak a két korcsoportban de higgyétek el Klárinak ehhez semmi köze, tényleg igyekeztek és nagyon érdekelte őket minden sütéssel, gabonával kapcsolatos tudnivaló.









Minden kis pék egy tálcányi péksütit készíthetett. Amikor a friss, ropogós, forró zsemléket kivettek a sütőből általános izgalom lett úrrá a gyerekeken és a felnőtteken is. Mindenkinek azonosítva volt a műve így keveredés, csere nem fordulhatott elő. Névreszóló zacskóba került mindegyik. Hazafelé az autóban hosszan gyönyörködött mindenki a saját finomságában, élveztük, hogy beteríti az autó belsejét a frissen sült péksüti illata és egyáltalán nem bántuk, hogy hazáig morzsáltunk.

Szombaton, kihasználva a még barátságosnak nevezhető októberi időt, kirándulni indultunk barátainkkal. Az úti cél ötlete is az ő fejükből pattant ki, mi pedig visszaemlékezve a Katica tanyán töltött kellemes órákra, szívesen kerekedtünk fel, hogy most egy szokolyai Kacár tanyát vegyünk közelebbről szemügyre. A tulajdonos és felesége a megszállott kategóriába tartozik egyébként, másképp nehezen érthetnénk meg miért vállalja valaki önként és dalolva a hajnali négy órás kelést, a kenyérdagasztást, a rengeteg állat gondozását és a tanyavilágra jellemző nomád körülményeket. Mindent két kezükkel építettek, a kemencétől kezdve a kovácsműhelyig méghozzá elbeszélések, idős és még idősebb emberek tanácsait követve. A gazda végtelen lelkesedéssel és szenvedéllyel mesélt a tanya történetéről, csillogott a szeme és elhittük, hogy valóban boldog ember. Közben kisült egy dag kenyérlángos, amit a talicska mellett jóízűen elfogyasztottunk. Megtanultunk egy népi játékot, ami botok hajigálásából és futásból állt és amelyet alig akartunk abbahagyni, ám a kenyér kemencébe vetéséről sem akartunk lemaradni, így fájó szívvel és abban a reményben, hogy ezt majd valahogy itthon is lemásoljuk mentünk tovább.


Megismerkedtünk a fafaragás mesterségével és a gyerekekkel együtt mi is sorozatban gyártottuk a tulipános, szíves és ultra modern motívumokkal ellátott fa díszeket. A szorgos kopácsolásból csak az zökkentett ki bennünket, amikor a gazda megjelent az abban a pillanatban született báránykával karjában és akit meg is simogathattak a gyerekek. Meg is állapítottuk, hogy helyénvaló a mondás, miszerint ártatlan, mint a ma született bárány. Közben a kenyér is megsült és a bárányka születése miatt kicsit sötétebb lett a héja, ám ezt senki nem bánta. És tényleg úgy van, ahogy a menyecske mondta. Egy szelettel jól lakik az ember, nem hasonlítható össze a bolti adalékanyagos kenyérrel. Ettől függetlenül nem kérem meg Zoltánt, hogy építsen kemencét a kert hátsó részébe.





A piros pofikon egyáltalán nem csodálkoztam, ahogyan azon se, hogy a friss tanyasi levegő, a szaladgálás és a sok élmény megtette a hatását és hazafelé kettő perc alatt elaludt a hátsó sor a kocsiban.
Én a magam részéről pedig mától kezdve nem panaszkodom azért, mert reggel hatkor csörög a vekker.

ui. Az meg csak hab volt a tortán, hogy egy három lányos apukává lett , ex világbankos kollégámmal Gyurival, pont itt kellett összefutnunk. Amellett, hogy felidéztük a régi szép időket, a szekérhúzásnál is nagy hasznát vették a gyerekek.

Kicsit bulvárosra sikerült a cím és meg is fogom nézni a blog statisztikában, hogy vajon növekedik a napi négyszázvalahány kattintás száma emiatt az egy szó miatt vagy sem.
Csalódást kell okoznom, aki valami drámát várt. Nem stílusom továbbra sem sajnáltatni magam a blogon keresztül, ha valami nagy bajom van (szerencsére rég volt), más fórumokon beszélem ki magamból. Ez a poszt is vidám lesz és egy romkocsmáról szól.








Nekem tetszik, hogy Budapest már nemcsak a fürdőiről nevezetes, hanem a romkocsmákról is. Tetszik, hogy lakatlan, bontásra ítélt bérházakat időről időre elfoglalják és ott egy szimpla vendéglátóhelynél sokkal többet jelentő oázist alakítanak ki boldognak és boldogtalannak. Angliában külön utazási irodája van a budapesti romkocsmáknak, csapatostul érkeznek hozzánk a lány- és legénybúcsúztató alkalmával összeverbuválódott fiatalok. Lehet fejet csóválni de ez akkor is két dolgot biztosan hoz Budapest konyhájára: hírnevet és pénzt. Öreg vagyok én már az ilyen bulizáshoz, ám nem kell teljesen lemondanom a romkocsmák okozta utánozhatatlan érzésről. Az egyik, nevezetesen a Tűzraktér, ahol már korábban részt vettünk a Csodaceruza gyermek irodalmi folyóirat matinéján, most egy sokkal nagyszabásúbb gyerekprogrammal állt elő. A szórólapot, amit még az Andrássy úton a színház fesztivál alkalmával nyomott a kezünkbe egy biciklis fazon (később derült ki számomra, hogy Csák György volt személyesen) és a papíron az állt, hogy a gyerekek elhozhatják szombaton a programra szüleiket is, hogy azok ne unatkozzanak.. Hát nem unatkoztunk az egyszer szent. Olyan intenzív kulturális élményben volt részünk, hogy nem győztük kipihenni itthon. A helyet úgy kell elképzelni, ahogy a legtöbb romkocsmát is. Azaz, hogy nincs két egyforma ülő alkalmatosság, sportot űznek abból, hogy a lomtalanításon fellelhető de még használható bútorokból álljon a berendezés. Kívül ülhetünk kiszuperált busz, Lada és repülőgép ülésbe is ha jobban tetszik és fellelhetőek azok a jó kis fa székek, amikkel gyerekkoromban a vurstliban és más ligeti kerthelyiségekben találkoztam utoljára. Nagymamás bútorok, vitrinek és mindenhol valami rajz vagy részlet, ami megállásra késztet. Az berendezés és a miliő ne tévesszen meg senkit, mert azt azért fontos elmondani, hogy az étel, ital minősége kiváló, a kulturális programok pedig sokszínűek és felejthetetlenek. Ennyi a bevezető.





A program neve TÉGY, azaz Tűzraktér Évadnyitó Gyereknap volt, így senki nem lepődött meg azon, hogy a tündért is így hívták. Kakaóval és friss mazsolás kaláccsal fogadott a TÉGY tündér és engem már a csíkos porcelán kancsó látványa is nosztalgikus hangulattal töltött el. Napindító torna követte a reggelit és csak ezután mentünk fel együtt a valaha lakók által koptatott lépcsőn a gangon át az egyik volt lakásba, ami most stúdió színházként üzemel. Itt az Apró Színház két eszméletlen tehetséges színésze és dráma pedagógusa a Mocsármesét adta elő interaktívan, azaz a gyerekek és a szülők jelenlétére is erősen szükség volt. Egy pillanat alatt elvarázsoltak minden gyereket és felnőttet a mozdulatok, a zenék, a ritmusok, a tuareg dalok, az indiai beütés tényleg egy más világba repített mindenkit egy óráig. Eszter, Hanna és Noémi egyetlen percig nem lépett ki a szerepből és én azt éreztem, hogy hatalmas kincset kaptak, pedig közel sem volt vége, mert rohantunk le a valaha szebb időt látott tornaterembe, ami ma már színházterem, ugyanolyan szedett-vetett berendezéssel. Itt Noémi nagy kedvencét a Vajaspánkót adta elő három tehetséges fiatal zenész-színész.



Tapsolás után már mentünk is át a színes székek között a földszinti terembe, ahol a György Lovag és a sárkány bábmesét láthattuk a Trambulin Színház előadásában. A lapozgatós, bőröndben megbújó díszletek és a két előadó, akik közül az egyik Csák György, az egész rendezvény főkolomposa is volt, szokatlan előadásmódjával megnevettette gyerekeket és a felnőtteket is.
Persze nem lenne igazi a gyerekbuli ha hiányozna belőle az arcfestés, így hát pillangóként kezdtünk hozzá az ebédhez, amit helyben készített el a szakács és amit egy régi mozijegy eladó fülke és két , a szocializmusból megmaradt fotel között fogyasztottunk el. Közben az imént még bábozó művész, már Tüskepapának öltözve tombolahúzásba kezdett, aminek persze óriási sikere volt a gyerekek körében, főleg, hogy mindenki nyert.






Mi is! Zoltánnal azt beszéltük, hogy ilyen intenzív kulturális élményben régen volt része a gyerekeknek. A szakadó eső még hangulatosabb tette az egészet, sikongatva szaladtunk át egyik teremből a másikba, a házmester régi lakásából a lépcsőházba. Igazi vajas-pánkóval a kezünkbe szálltunk be az autóba és cseppet sem romokban..

További csodás és nem amatőr képek itt: http://picasaweb.google.com/artists.of.elfe/TuzrakterGyereknap#5522254611830090802