Szerencsére nem túl korán kellett Pestre indulnia Zoltánnak, így még megejthettünk egy laza, közös reggelizést az egyik panzió fonott székeiben üldögélve. Mire végeztünk a nap is kisütött, ám csak annyira, amennyi a strandon lévő játszóterezéshez éppen ideális. Ide indultunk a lányokkal, miután jó utat és mielőbbi viszontlátást kívántunk Zoltánnak. Társaságunk is akadt. Móni jóvoltából megismert és erdélyi utazásunk aktív résztvevője, Márkocska éppen Bogláron nyaralt nagymamájával, így Hanna legnagyobb örömére együtt érkeztünk a homokozóba, hogy ott Márk vezetésével a lányok segédmunkás szerepet vállaljanak a homokvár építésében.



Észre sem vettem az idő múlását, csak arra lettem figyelmes, hogy a kicsik már éhesek és fáradtak, így visszatértünk a valóban csak pár lépésre lévő házba, hogy megebédeljünk a Gastroyal jóvoltából. Zoltán még itthon kitalálta ugyanis, hogy szívesen megkímélne a nyaralás alatti minden napos főzésektől és kivételesen éljünk valamelyik ételfutár szolgáltatásaival. Így aztán nekem tényleg semmi gondom nem volt a főzésre és azt se bántam, ha egy hétig nem a megszokott házias ízvilággal kellett beérnünk, hanem ezzel a kevésbé élvezetes, ám kétségtelenül kényelmes ebéddel.
Mire délutáni alvásból felébredtek a lányok, Zoltán már vissza is érkezett. Talán csak a pólóját cserélte le, máris indultunk Viszre, a már jól ismert csacsifarmra, ahol mind a hárman ráülhettek egy egy szamárra és egy jó nagyot szamaragolhattak. Pimki, Matyi és Rudi igazán jámbor teremtések voltak és csak időnként csökönyösködtek. Eszter nem győzte simogatni, becézni és alig akarta elengedni.





Esti programunk is akadt. Észrevettem, hogy a környék kikötőiből bizonyos napokon gyerekhajó indult, amely garantáltan jó szórakozást ígér a résztvevőknek. Aznap Szemesről indult a hajó, így arra vettük az irányt. Persze megint nem egyedül. A programra elcsábítottuk barátainkat, akiknek mily meglepő, szintén ikreik vannak, csak éppen két fiú és egy kisebb lányka. A hajó fedélzetén helyet foglaltunk és bámultuk a lilában játszó eget, a naplementét, amíg meg nem jelent a színen a bohóc. A bohóc, aki igencsak ismerősnek tűnt. Hannával azonnal ráismertünk. Hiszen ez Tomi bohóc, aki Hanna 3. születésnapján szórakoztatta a vendégeket otthonunkban és egyszer még húsvétkor is eljött nyuszi alakban. Köszöntünk egymásnak és azt állította, hogy pontosan emlékszik a két ünnepre, amelynek egyik fénypontja ő volt.
Ezek után nem lepődtünk meg azon, hogy igen kedves és nevettető műsorral szórakoztatta a gyerekeket és minket felnőtteket is. Úgy alakult a forgatókönyv, hogy Zoltán is kapott egy rövid kis szereplési lehetőséget, aminek a lányai módfelett örültek. A hajóút végén pedig alaposan megtáncoltatott bennünket a bohóc és olyan elfelejtett de örök számokra lötyöghettünk a gyerekekkel, mint a Makaréna (amiben, igen jó vagyok) , vagy a Riszálom úgyis úgyis, a Tinidal, a Lambada vagy a SZOT üdülős időkből ismert Kacsatánc.





Holnap újra kirándulunk, súgtam a lányok fülébe este, amikor betakartam őket és reméltem, hogy cseppet sem csalódottak amiatt, hogy még nem fürödtek a Balaton vizében.