A meghívókkal nem volt sok dolgom. A miltonkapoccsal készült túlbonyolított változat nem nyerte el a tetszésemet, így egy egyszerűbb típusnál maradtam. Az más kérdés, hogy Zoltán ettől kis híján felrobbant, hiszen a karácsonyi vásárlási láz kellős közepén kértem meg, hogy az amúgy is zűrös napján álljon már meg egy hobbi boltban és vegyen jancsiszöget. Annyira aranyos tőle, hogy tényleg megállt, ami miatt majdnem megbüntették a rendőrök , ráadásul volt türelme kivárni, hogy az idős eladó hölgy 10 percig keresse a boltocskájának nevezett kupiban a kis dobozt, amire vágytam... Ami végül nem is kellett. de majd felhasználjuk valamire egyszer... Komolyan értékelem.
Végül is fekete papírlapra egy CD segítségével köröket rajzoltam, ezeket vágtam ki és fehér ceruzával olyan köröket rajzoltam rájuk némi árnyékolással, mintha lyukas golyók lennének. A szöveget ezekre a stilizált bowling golyókra írtam és ezeket osztotta szét Hanna az utolsó tanítási napon legkedvesebb osztálytársai és barátai között.
Mind eljöttek. Volt, aki vidékről autózott fel és ez nagyon jólesett Hannának és nekem. Viszont azt hiszem nem bánták meg.
Két pályát foglaltunk le a tumultus elkerülése érdekében a klubban. Csinos kis cipőre váltotta mindenki a hótaposóját és máris kezdődhetett a verseny. A pályákat ilyenkor átalakítják gyerekbaráttá, azaz két oldalt védőfallal látják el, ebben az esetben nem számít ha kimegy a pályáról a golyó, a lényeg, hogy valahogy elvánszorogjon a bábukig és legalább néhányat döntsön le.. Hamar kiderült, hogy a gyerekek közül korábban senki nem űzte ezt a sportot, így időbe telt, míg megtanulták a jó dobó technikát ahhoz, hogy a golyók megfelelő sebességet érjenek el de legalábbis haladjanak előre. A padló mindenesetre kiállta a terheléspróbát, a töréstesztet és nem szakadt be, pedig időnként inkább föntről lefelé érkezett a golyó és nem hátulról előre. Aztán ahogy belejöttek és megértették a szabályokat a játék kényegét egyre jobban élvezték a gurítást és várták, hogy ők következzenek. Izgatottan nézték az eredménykijelző táblát, megtapsolták az ügyeseket. Megjegyzem Zoltánnak nagy szerepe volt abban, hogy senki nem ejtette a lábára a golyókat és hogy a legkisebbeknek is jutott sikerélmény. Végtelen türelemmel és vidámsággal irányította a gyereksereget. Noémi és Eszter is feltalálta magát és boldogan vett részt a játékban. Cseppet sem érdekelte, hogy a golyót két kézzel kell cipelnie. Eszter hozta a formáját és amikor csak lehetett viccelődött. Bevallom egy kicsit tartottam attól, hogy ők ketten négy évesen hogyan érzik majd magukat a nagyok között, ám alaptalannak bizonyult az idegeskedésem. Maga a tény, hogy kis barátnőik Zsófi és Luca ott voltak elég volt ahhoz, hogy jól érezzék magukat. A játékba pedig szinte azonnal belelendültek és ugyanúgy élvezték a súlyos golyók dobálását, mint a nagyok. Szóval büszke vagyok rájuk nagyon.
Néhány szülő ott maradt a helyszínen, aminek én azért is örültem, mert így az iskolai aulában folytatott beszélgetéseket egy más, informális környezetben folytathattuk. Később játszottunk is. Az apukára, aki azt mondta még sosem játszott nagy nyomás nehezedett, hiszen az 5 anyuka árgus szemmel figyelte és reménykedtünk, hogy legyőzhető lesz. Persze ő nyert. A dobogós helyezetteknek mind jutott valami kis ajándék és a gyerekek se mentek haza üres kézzel, valami kis kincset, apróságot, gipszfigurát, csokit, buborékfújót, kagylót mindenki talált magának.
A szülinapi csomag egyébként tartalmazott egy hamburgert is, amit aki éppen nem volt elfoglalva a gurítással el is fogyasztott.
Hanna ragyogott és nagyon élvezte, hogy az ő kedvéért történik mindez. A játék végén, amíg a tortázás előkészületei zajlottak Zoltán levezényelte a két játékot. Itt egy az esküvőnkön már bejáratott játékot a Ki tud többet Hannáról típusú kérdőívet kellett kitölteni a csapatoknak ( az esküvőnkön természetesen a "Ki tud többet az ifjú párról? " címet viselte a totó) és három, Hanna korábbi szülinapjairól szóló képet kellett kirakniuk. Még viccelődtünk is, hogy micsoda személyi kultusz ez de persze természetes, hiszen Hanna nagy napja volt ez.
A tortázás is két felvonásban zajlott le. Az első részben a bowling klub által adott csokitortán égett a hét gyertya. Irdatlan hangerővel és többször énekelték el Hanna barátai az ismert szülinapi nótát, a fényképek láttán szinte újra halljuk és megértjük miért fogja be a fülét pár gyerek. Csak ezután érkezett az igazi meglepetés torta, Hanna vágya a Pavlova torta, amit nem tudok elégszer megköszönni Móninak! A könnyebb fogyaszthatóság kedvéért kis tortácskákat sütött meg egy nagyot is, amit hazahoztunk és szőröstől bőröstől felfaltunk. Öröm volt nézni ahogy kettesével ették a gyerekek Hanna kedvencét. Tudom, hogy mennyit dolgozott vele Móni és én teljesen meghatódtam ettől az önzetlen kedvességtől. ( a receptet több anyuka elkérte, a gasztro blogban megtalálható de Móni blogjában még autentikusabban le van írva, úgyhogy lehet próbálkozni)
Alapvetően hangos esemény volt ez a születésnap. Zoltán hangereje nélkül kevés esély lett volna a sikeres lebonyolításra. Elismerem, hogy nélküle nem lett volna ilyen vidám, jól szervezett, gördülékeny (ha-ha szó szerint) a buli. Aminek a legvégén még várt rá egy kis feladat. Már kabátban, sapkában, a sok szép ajándékkal felpakolva kisétáltunk a Sugár - és az Árkád áruházat összekötő feljáróra, ahol a vendégek és az idegenek nagy örömére eleresztettünk egy kívánságlámpást. Ez tette fel végül a szülinapi bulira a koronát, itt búcsúztunk el a vendégektől és tértünk haza fáradtan de elégedetten, ahol Móni Pavlova tortáját még szétcincáltuk és tüzetesebben megnézte Hanna a kedvesebbnél kedvesebb ajándékokat, amelyek mindegyike mögött, úgy éreztük volt gondolat.
Legnagyobb örömünkre akadt saját készítésű ajándék is a sok szépség között. Egy festett ékszeres ládika, egy képkeret, egy gyönyörű üdvözlőlap a szintén csodás papírral bevont dobozban, Móniék mézeskalács tésztából gyártott dísze a ceruzákkal és Zina saját készítésű Ravasz Róka nevű társasjátéka, a mogyoróhéjból átalakított bábukkal amely osztatlan sikert aratott a lányok körében és amitől Hannával együtt teljesen meghatódtam.
Este a sok élménytől kimerülve egymás mellett feküdtünk Hannával és Zoltánnal és megállapítottuk, hogy remek osztálytársai, kivételesen kedves barátai vannak és reméljük, hogy ez így is marad még sokáig.
Este mindenesetre boldogan ölelt magához 7 éves nagylányunk és ragyogó szemmel annyit mondott (mint minden évben) : Ez volt eddig a legjobb bulim, köszönöm nektek!
