"Anya! Megvan még az a fénykép, amit úgy harminc évvel ezelőtt apa készített az EMG strand előtt? Tudod, amelyiken a 127-es Fiat (még a rendszámát is tudom UB-09-72) előtt állok veled. Kezemben tartom a Zsuzsi babámat és azt a pöttyös ruhát viselem, amit nemrég odaadtál nekem és amire azonnal lecsapott Eszter, mert ő értékeli az én régi kislánykori holmijaimat a leginkább. Tudod melyik?! Van egy retikül is nálam és te egy rémes trapéznadrágban nézel a nappal szembe és a bal kezeddel a fejemet fogod. Hogy tudod miről beszélek, de nagy munka lesz megtalálni a fényképalbumokban, mert az is lehet, hogy csak egy dobozba van behajítva? Nem baj. Kérlek keresd meg, nagyon fontos lenne!!!"
Megkereste és ezúttal értékeltem, hogy nem feszegette, hogy mire is kellett. Anyák napján, az elegáns Le Meridien hotel Le Bourbon éttermében aztán úgyis megtudta és kellően meg is lepődött tőle. Pont ez volt a célom vele. Hogy együtt sóhajtozzunk, hogy mennyire rohan az idő és most ezt kézzelfoghatóvá is tettük.
Zoltán ötlete volt, hogy anyák napján elviszi a családot és anyukámat egy Sunday Brunchra a belváros egyik gyönyörűséges hoteljébe. Azért, hogy ne töltsem a jeles napot a konyhában és anyukámnak se kelljen fáradnia sütéssel, főzéssel, még akkor se ha ő szerinte ez nem fáradtság. Igazán kedves gesztus volt tőle. Így aztán a felfoghatatlanul finom fogások között átadtam neki a fotóalbumot, benne a kissé megviselt fekete-fehér fényképet és a két nappal korábban készült színeseket.
Igen. Elmentünk az eredeti helyszínre, a hajdan volt EMG gyár hajdan volt strandjának kerítése elé. Igyekeztünk megtalálni ugyanazt a fát, ami a régi fényképen is látható volt, így aztán ott nyitottuk ki az autónk első ajtaját, pont úgy, ahogy a kis Fiatnál is volt. Azt a nadrágomat vettem fel, amelyik a leginkább hasonlított anyuéhoz. Esztert érte a megtiszteltetés, hogy felvehette az Úttörő Áruházból származó kék-fehér pöttyös ruhámat. Hannára és Noémire egy ahhoz hasonló ruhát adtam és mivel az eredeti retikülnek nyoma veszett, kerestem egy másikat. Zoltán, a fő fotós aztán adta az instrukciókat, azt, hogy hogyan tartsam a jobb és bal kezemet, merre forduljak, hogyan mosolyogjak. Nem volt könnyű dolga, mert a szemünkbe sütött a nap, bolond szél fújt, és a Fiathoz képest hatalmas autó mérete is nehezítő körülmény volt. Figyelmeztettem Zoltánt, hogy ügyeljen a kellően amatőr kivitelezésre, azaz ha lehet ne legyen benne a lábfejem a képben, mert az eredetiről is lemaradt anyué. Azért csak összehoztuk. A kicsik partnerek voltak, hiszen tudták, hogy ebből egy rendhagyó anyák-napi ajándék készül. Négyféle beállást fotózott le Zoltán. Egyiken csak Eszterrel, másikon csak Noémivel, harmadikon csak Hannával mosolygok, a negyediken pedig mind a hármukkal. Itt már egy kis vita is kerekedett a lányok között azon, hogy melyikük fogja a babát, a retikült és ki álljon közvetlenül mellém és a fényképezőgép eleme is kifogyóban volt.
Eredetileg egy szép fényképkeretbe szerettem volna betenni, egymás alá vagy mellé az összesen négy képet, de végül csak egy albumba kerültek. Ezen még lehet, hogy változtatok és bár anyunak így is tökéletesen megfelelt, mégiscsak úgy mutat jól ha egy oldalon látható a harmincvalahány évvel ezelőtti kép a mostani változattal.
Anya nagyon-nagyon meglepődött, boldog volt és sokáig nézte a hasonlóságot. Hosszan taglaltuk, hogy ki kire hasonlít és azt, hogy milyen jó nekem, hogy három kislányt ölelgethetek, majd amikor kellően kinosztalgiáztuk magunkat a desszertes asztalkák felé vettük az irányt, hogy minden porcikánkkal azt érezzük az élet édes. (No ez viszont már szirupos volt, de anyák napján ugye ennyit megengedhetek?)
Búcsúzóul hagy ajánljak figyelmetekbe egy könyvet, amit pont Anyák napjára olvastunk ki Hannával (persze a kicsik is hallgathatták). A kidsbooks-nál vettem potom pénzért és az utóbbi idők legjobb gyerekkönyvének szavaztuk meg.
Egy Katka nevű kislány benne a főszereplő, aki elhatározza, hogy világgá megy és jobb anyukát keres, mert az nem engedi meg, hogy kiskutyája legyen. A többit nem árulom el. Lényeg, hogy a lányaim , mintha még jobban szeretnének!
Gabriela Futova írta és az a címe, hogy Jobb anyukát akarok!
